Képzés levegő-víz hőszivattyú témakörben
2017. október 25. | e-gépész| | 0 |
Mivel a szerelések 90%-a nem megfelelő, emiatt közreadok nem csak egy kapcsolási rajzot, hanem egy kidolgozott tervmintát is és szakmai kérdéseket is felteszek.
Mivel az eddigi tapasztalataim szerint a hőszivattyús szerelések 90%-a nem megfelelő, volt olyan helyszín is, ahol a kivitelező olyan sok hibát követett el, mert ő úgy szerelt mintha csak egy egyszerű kazános-fűtést szerelne, hogy a gép fél éven keresztül kb. félóránként kiállt hibára. És kézzel szokták újraindítgatni.
Miért fél éven keresztül tartott ez így? Mert a tisztelt megrendelő nem akart hinni a képviseletnek, nem akarta kijavíttatni a szerelést, mert ő inkább a szerelőnek hitt, aki azt mondta, hogy ennek így is jónak kellene lennie! Terv persze sajnos nem készült, mert a magyar szerelők sajnos a ténylegeshez képest sokkal okosabbnak képzelik magukat! És az újgazdag megrendelő ráadásul azt mondta, hogy minek a tervező, az is hibázhatott volna. Aztán a megrendelő ügyvédeket is bevont a vitába, de mi nem ijedtünk meg. Fél évig tartott, míg a megrendelő és a szerelő kijavított minden hibát. Kb. négyszer rugaszkodtak neki az átszerelésnek, persze még mindig terv nélkül, de átszereléskor elkövettek újabb hibákat is.
Fél év alatt a gép sok százszor állt ki hibára. De a gép kibírta ezt a fél éven át történő nem megfelelő üzemeltetést is, a gép nem romlott el! És miután végre kijavították az összes szerelési hibát, a gép magától jól működött (persze előtte is jól működött), de többé nem állt ki hibára.
És mivel a szerelések 90%-a nem megfelelő, emiatt közreadok nem csak egy kapcsolási rajzot, hanem egy kidolgozott tervmintát!
És átadok néhány hasznos tanácsot is, mert HŐSZIVATTYÚK esetében BIZTOSAN NEM ÚGY KELL SZERELNI, MINTHA CSAK egy egyszerű KAZÁNOS FŰTÉS LENNE!
HŐSZIVATTYÚS KÉPZÉSEKET TARTUNK
Ha valamelyik tervező vagy szerelő minden részletet meg szeretne ismerni a levegő-víz hőszivattyúk megfelelő alkalmazására vonatkozóan, akkor javaslom, hogy jelentkezzen be nálunk az egyik 1 napos hőszivattyús képzésre! homor1@t-online.hu A képzésen megtanítok minden részletet! 1986-ban hőszivattyúztam legelőször. Fél éven át mértem 2 db akkori német hőszivattyú üzemi viszonyait a Velencei-tó partján. A mérések eredményeiből sokkal több fölismerésre lehet jutni, mint a tervezés vagy kivitelezés ideje alatt. A mérési eredmények a valóságot mutatták. Persze a különlegesen alapos énemhez híven jól áttanulmányoztam a terveket is, alaposan megnéztem a kivitelezett rendszert is, természetesen ezekből is lehetett tanulni, de az i-re a pontot az tette fel, amit az üzemeltetés közbeni mérésekből tapasztaltam. És csak ezek után fedeztem fel egy döbbenetes hibát, amit a tervezők követtek el!
A képzésen elmagyarázom, hogy mi az ami egy hőszivattyús-primer-körön belül nem túl jó, és hogy miért nem jó? És hogy mit javaslok helyette! És hogy mindig kell-e egyáltalán primer kör? Átbeszéljük a vezérlés minden szükséges részletét is!!!
Hőszivattyú 1 MW-ig + gázkazán + fás-kazán + napkollektorok kapcsolási rajzait és együttműködésüket is megtanítom.
A képzést követően minden egyes, legalább átlagos logikájú tervező és szerelő úgy fog hazamenni, hogy minden részletet megismert és képes lesz alkalmazni igazán jó hőszivattyús-primer-köröket! Nem csak Unical gépekhez, hanem bármilyen márkájú (persze jó minőségű) hőszivattyúk esetében is! De nehogy azt higgye valaki, hogy ez a lenti rajz elegendő tudást nyújt, mert egy rajz nem tartalmaz minden információt. Próbáljon válaszolni a lenti szakmai kérdésekre! A rajz megmutatja-e a válaszokat?
Szóval?
Szóval jelentkezzen be a hőszivattyús képzésünkre, ahol Oklevelet is adunk! (De aki ellóg a képzés vége előtt, annak biztosan nem adunk Oklevelet.) Meghívót a hőszivattyús képzésre csak akkor tudunk küldeni, ha megadja az e-mail címét a homor1@t-online.hu címre.
Jelmagyarázat:
JEL | mennyiség | MEGNEVEZÉS | JEL | mennyiség | MEGNEVEZÉS |
1 | ... db | HP_Ower levegő víz hőszivattyú, Full-Elektronikus | 11 | 1 db | puffer (kb. 20 lit 70-es, kb. 100 lit 50-es géphez) |
2 | 1 csomag/gép | antivibrációs talpak | 12 | 1 db | automata légtelenítő |
3 | 1 db / gép | rácsos tartó, inox, egyedi | 13 | 1 db | váltószelep motorral |
4 | 1 db / gép | gép-alap | 14 | 1 db | szűrő 100 mikronos, nyomásmérővel, ürítővel |
5 | 2 db / gép | gumikompenzátor | 15 | 1 db | vízmérő a térfogatáram ellenőrzésére |
6 | 6 db | kézi légtelenítő | 16 | 1 készlet | ZT + nyomásmérő |
7 | 7 db | töltő-ürítő (és átmosáshoz csatlakozók) | 17 | 1 db | HMV hőcserélő (sokkal jobb mint egy belső csőkígyó) |
8 | 7 db | elzáró | B.sz. | 1 db | Bojlerszonda |
9 | 4 db | hőmérő | elektr.vez. | Betáp + vezérlő-jel On/Off vagy 0...10 V, + tartalék vez (pl. téli-nyári váltás) + bojler szondától, + váltószeleptől | |
10 | 1 db | hőcserélő vagy hidaraulikus váltó |
Hasznos szakmai kérdések és válaszok:
Alapkérdés:
Kell-e egyáltalán primer-kör a levegő-víz hőszivattyúhoz? Mikor nem kell? A válasz a képzésen!
0. kérdés (fagyvédelem):
Hogyan oldjuk meg a gép fagyvédelmét, hiszen a gépben van egy svéd SWEP gáz-vízre szabadalmaztatott hőcserélő is, amibe bemegy a visszatérő és kijön belőle az előremenő. 3 megoldás lehetséges. De olyan módszert biztosan nem használunk, amit néhány tervező betervez pl. az XY híres hőszivattyúkhoz, hogy speciális szerelvények 3 °C alatt automatikusan kizárják és leürítik külön a hőszivattyút, majd ha 5°C fölé kúszik az időjárás, akkor automatikusan újra-feltöltődik külön a hőszivattyú, majd kizárása megszűnik, majd termelhet. Hiszen ilyen megoldásnál hátrány a feltöltő víz gyakorisága és minősége, és persze az is, hogy az ilyen hőszivattyú 3...5 °C alatt eleve nem fog termelni!
A részletesebb válasz a képzésen!
A további szakmai kérdések a következő hetekben jelennek meg!
Ha érdekli ez a képzés – ahol a résztvevők Oklevelet is kapnak – akkor kérjük, adja meg az e-mail címét a homor1@t-online.hu címre, hogy meghívót küldhessünk Önnek is.
Üdvözlettel: Homor Miklós
Utóirat:
Tudjuk, látjuk, hogy azok az épületgépészek, akik még soha nem vettek részt Homor Miklós egyik képzésén sem, nem egy-egy rövid előadáson, hanem egész napos képzésén, azok közül egyesek tévesen ítélkeznek, mások pedig félre vannak vezetve az 55 konkurencia egyike-másika által elferdített jó néhány álhírek miatt.
Elsőre ugyan furcsán is hangzik, de különlegesen képzett épületgépész és különlegesen képzett Megújuló Energia Felhasználása Szakértő.
Álljon hozzá pozitívan, jelentkezzen be a képzésre már csak-azért-is, mert nem etikus addig véleményt alkotni, amíg személyesen végig nem hallgatta! Tapasztalni fogja, hogy tényleg különlegesen képzett-e? És a képzés végighallgatása után totálisan más lesz a véleménye, ha eddig pozitív véleménye volt, akkor ez meg fog erősödni Önben!
És egyébként is! Ön mit veszíthetne, ha részt vesz?
Szóval? Jelentkezzen be a képzésre!
Kapcsolódó
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.