2023. december 1-én a Marriott Hotelban megtartott Épületgépész Bálon derült fény az Év Emberei díjak nyerteseire.
Az Év emberei díj egy olyan szakmai elismerés, mellyel a kiemelkedően végzett munkát ismeri el a szakma. A díjat a szakterület széleskörű tagoltsága miatt, az épületgépészet különböző területeihez nevesítve ítéli oda a szakmai Bizottság.
A díjat azok a természetes személyek kaphatják, akik az épületgépészet terén kiemelkedő szakmai, tudományos vagy gazdasági tevékenységet végeztek, felkészültségükkel, etikus magatartásukkal példát mutattak az épületgépész szakma számára. A díj értékének megőrzése érdekében, odaítélésénél fontos szempont, hogy a szakma legszélesebb körű résztvevői közül, átlátható módon a legalkalmasabb személyek kapják a kitüntetést.
A 2023-as Év Emberei díjak adományozási rendje a korábbi évektől eltérően, más formában valósult meg. A jelöltállításkor a szakma segítségét kértük, oly formában, hogy először jelölteket lehetett állítani a különböző kategóriákban, természetesen megfelelő szakmai indoklás kíséretében. A jelöléseket november közepéig tudtuk fogadni, majd ezt követően a beérkező összes jelölt közül az indoklások figyelembevételével, az Országos Magyar Épületgépész Napok Szervező Bizottsága meghozta a döntést a 2023-as évi díjak adományozásáról.
Az épületgépészet legmagasabb-rangú kitüntetéseinek 2023. évi díjazottjai
Az Épületgépészetért díjat kapta: Léderer András
Meszlényi Zoltán díjat kapta: Netoleczky Károly
A Macskásy Árpád Életmű díjat kapta: Lengyel Tamás
A Macskásy Árpád Alkotói díjat kapta: Lucz Attila
Az Év Emberei kitüntető cím 2023. évi díjazottjai
Versits Tamás a 2023-as Év Épületgépész Oktatója
Vigh Gellért a 2023-as Év Épületgépész Mérnöke
Mangel Zoárd a 2023-as Év Épületgépész Tervezője
Vincze Attila a 2023-as Év Épületgépész Kivitelezője
Vanczer Zsuzsanna a 2023-as Év Épületgépész Márkaképviselője
Patonai Sándor a 2023-as Év Épületgépész Kereskedője