e-gépész online szaklap

Több mint 7000 szakemberre lesz szüksége Paks II.-nek

2017. december 6. | Szilágyi László | |  0 |

Több mint 7000 szakemberre lesz szüksége Paks II.-nek

December 1-én a Magyar Energetika és a VGF szaklap kiadója szervezett konferenciát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Paks II. (a szakmáról, politikamentesen) címmel, ahol Horváth Miklós, Paks II. vezérigazgató-helyettese és Dr. Kovács Antal, Paks I. kommunikációs igazgatója számolt be az aktuális helyzetről és a várható ütemekről.

Dr. Czifrus Szabolcs a BME Nukleáris Technika Tanszék igazgatója közös fogalomtár-ismertetést és elméleti fizikaórát tartott a résztvevők részére. Beszámolt a kerekasztalbeszélgetésen a szakma iránt érdeklődő hallgatók alacsony számáról, egyben jelezte elképzelését, mely szerint ösztöndíjprogrammal lehetne a jelentkezések és képzett szakemberek számát növelni.

Dr. Kovács Antal is az egyik legnagyobb kihívásnak a szakember utánpótlást látja. Véleménye szerint már az általános iskolában magasabb óraszámban kellene mélyebb ismeretekkel felkelteni a diákok érdeklődését. Elmondása szerint több mint 7000 szakember fog Paks II. építésében részt venni és ehhez segítséget, támogatást nyújt Paks I. nagyon magasan kvalifikált szakembercsapata. Azonban Paks I. is generációváltás előtt áll, a következő években sokan nyugdíjba mennek, így az utánpótlás megteremtése a következő évtizedekben Paks I. számára is kiemelten fontos feladat.

Horváth Miklós, Paks II. vezérigazgató-helyettese bár egyértelműen elkülönítette Paks I. és Paks II. szervezeteket, mégis számít a két gárda együttműködésére, közös munkájára. Felhívta a figyelmet, hogy nem csak a következő időszakban lesz szükség új emberi erőforrásra, de hosszú távon az üzemeltetéshez is több mint 1000 szakemberrel terveznek.

A konferenciára több mint 220 szakember jelentkezett hallgatóként és többen közülük még Paks I. építésén is részt vettek. A villamosmérnökökből, épületgépészekből és energetikusokból álló közönség a kerekasztal-beszélgetésen elsősorban a hazai beszállítási lehetőségekről érdeklődött. Hallgatói kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a Paks I-nél meglévő minősítések hatalmas előnyt jelentenek majd Paks II-vel kapcsolatban, valamint a Rosatommal kapcsoltban megfogalmazásra került, hogy az orosz cég megnyitotta a tenderen való részvétel lehetőségét az európai cégek számára és bátorítja a vállalkozásokat, hogy vegyenek részt rajta. Nem csak Paks II. 5-ös és 6-os blokkjára vonatkozóan, hanem egyéb európai, már futó projektekben ki-ki a képességei, cégének alkalmassága alapján akár most beszállhat, nem kell megvárni a magyar beruházás indulását.
Horváth Miklós elmondta, a beruházást döntő mértékben a fővállalkozó látja el, Paks II. a megrendelő szerepet látja el jelenleg. Az első lépés a közel 7000 engedély megszerzése és a felvonulási terület kivitelezése, ami már a jövő évben elkezdődik.

EnergetikaPaks II.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul