e-gépész online szaklap

A helytelen szilárdtüzelés nem csak a szomszédoknak okoz tartós egészségkárosodást!

| | |  0 | |

A helytelen szilárdtüzelés nem csak a szomszédoknak okoz tartós egészségkárosodást!

Megszokottá vált a szilárdtüzelés a vidéki településeken, amelyet a legkülönbözőbb tüzelőberendezésekkel valósítanak meg. Sokan azonban nem tudják, hogy nem mindegy mit és hogyan tüzelünk el kályhánkban, mivel a felszabaduló károsanyagok nagyságrendekkel nagyobb koncentrációban kerülhetnek kibocsátásra, mint normál üzemben. Mivel zárt rendszerről itt nem beszélhetünk, még megfelelő kéményhuzat esetén is jelentős mennyiségű szennyezőanyag kerül a lakótérbe, különösen a szilárd tüzelőanyag beadagolása közben.

A szállópor frakcióinak szétválasztásával végzett vizsgálatunk online mintavétellel és elemzéssel lehetővé tette, hogy ezeket a gyors felfutású és lassú lecsengésű folyamatokat számszerűsítsük, azaz monitorozzuk a szennyezőanyag-változást a lakótérben. Az összehasonlító vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a lakótérben ilyenkor mérhető koncentrációk jóval magasabbak, mint a szomszédos telkeken, vagyis a felelőtlen felhasználó valójában nemcsak a környezetét, hanem elsősorban önmagát veszélyezteti.

A cikk a Magyar Épületgépészet 2020/6. számában jelent meg, melynek tartalomjegyzéke itt letölthető.

A gázárak tartós megemelkedésével, elsősorban a vidéki településeken a lakosság nagyobb százaléka visszaállt a szilárd tüzelésre, ami általában régebbi, korszerűtlen, nyílt égésterű, sokszor a lakótérrel közvetlen kapcsolatban, onnan levegő utánpótlást szerző tüzelőberendezések használatát váltotta ki. Problémát jelent a kémények elhanyagolt állapota, a korom és kátrány lerakódás és az ebből származó kéménytüzek is. Annak ellenére, hogy a tűzifa sok helyen rendelkezésre áll, még ma is vannak vidékek, ahol barnaszénnel, de gyakrabban lignittel vagy koksszal tüzelnek. A Bükkábrány környéki, Mezőségi települések vagy a Sajó-völgye az OMSZ által működtetett OLM hálózat adatai szerint is a gyenge minőségű széntüzelésnek köszönhetően, kiugróan magas légszennyezettség adatokat mutat.

Még rosszabb a helyzet azokon a településrészeken, ahol a szociális tűzifa-program keretében az önkormányzatok friss vágású fát kapnak szétosztásra, ezzel a problémával 3 éve az internetes média is foglalkozott. A nehéz sorsúaknál továbbra is bevált gyakorlat a napi tüzelőszükséglet beszerzése a közeli erdőből, ami a tűzifa szárítás nélküli, azonnali felhasználását jelenti. A tűzifa szárítási ideje legalább 3 hónap, ennek hiányában 20%-nál nagyobb nedvességtartalma tökéletlen égést okoz, ami akár 50%-kal nagyobb tüzelőanyag felhasználást, valamint tízszer magasabb (2000...4000 mg/Nm3) szén-monoxid és (200...400 mg/Nm3) szilárdanyag-kibocsátást eredményez. Ennek automatikus velejárója a kémény lekormolódása, elkátrányosodása, majd eltömődése vagy kigyulladása. Kevesen tudják, hogy a 6 hónapnál régebben száradó tűzifa gyakran legombásodik, ami égés közben akár ötször több (1000...1200 mg/Nm3 NOx, NO2 egyenértékben átszámítva) nitrogén-oxid kibocsátását okozza.

Beszélnünk kell a tüzelőberendezésben az előírt tüzelőanyagtól eltérő tüzelési módról, vagyis a hulladékkal történő tüzelésről. Annak ellenére, hogy ezt a 306/2010. (XII. 23.) Korm. Rendelet 9. melléklet 17. pontja szerint 300 000 Ft bírság sújtja, nagyon kevés a tettenérés, a bizonyítás és a kiszabott büntetés. Az ilyen felelőtlen üzemeltetők nem is sejtik, hogy milyen mértékű környezetszennyezést okoznak, karcinogén anyagok és illékony nehézfémek hatékony füstgázkezelés nélküli kijuttatásával. A legelterjedtebb, műanyag-palackokkal vagy gyártási hibás pelenkákkal történő tüzelés például a veszélyeshulladék-égetőknél megengedhető 0,1 ng/Nm3 határérték ezerszeresének (100...150 ng/Nm3) kibocsátását eredményezi, igaz, hogy lényegesen kisebb térfogatárammal (30...150 Nm3/h). Ha azonban a határérték alatt működtetett veszélyeshulladék-égetőket (amelyek kibocsátásának térfogatárama általában 1500...30 000 Nm3/h) összehasonlítjuk a veszélyeshulladékkal tüzelő lakossági kibocsátókkal, akkor láthatjuk, hogy ugyanazt a tömeget bocsátják ki (szennyezőanyag tömege x térfogatáram), csak a feltételezett számuk többszöröse az engedélyezett és korszerű füstgáztisztító rendszerrel szerelt (összesen 10 db) veszélyeshulladék-égetőinknek. A legóvatosabb becslések is több ezer felelőtlen tüzelőberendezés üzemeltetőt feltételeznek, míg a nem megfelelően előkészített tűzifával üzemelő pontforrások (helyhez kötött légszennyezés kibocsátó kürtők, vagyis kémények) száma fűtési idényben több százezres nagyságrendű!

A felelőtlen kibocsátók (mint szennyezők), tehát környezetükben jelentős levegőterhelést idéznek elő, amit egyes helyeken az OLM hálózat regisztrál, de legtöbb helyen annak csak járulékos hatásairól számolhatunk be (látható mértékű ülepedő por lerakódása vagy légúti allergia, súlyosabb esetben tartós egészségkárosodás formájában). Környezetvédelmi aktivisták, civil kutatók vagy éppen felháborodott tulajdonosok által felkért szakértők vizsgálataiból tudjuk, hogy közkedvelt kiránduló helyek, völgyekbe zárt települések levegőminősége fűtési idényben szinte elviselhetetlen, saját méréseim Jósvafőn 12 000, Répáshután 30 000 db 0,3 mikron alatti (ultrafinom) részecskét mutattak ki 1 cm3 levegőben (nyáron ezek értéke legfeljebb 1000/cm3). A terjedési modellek azt mutatják, hogy a pontforrás által kibocsátott szennyezőanyag a pontforrás 10...20 méteres körzetében a legalacsonyabb, aztán a légáramlás irányában eléri a talajszintet, majd fokozatosan elkeveredik, felhígul. Természetesen szerepet játszanak a hígulásban a környezeti tényezők (szélsebesség, légnyomás és elsősorban a csapadék), de maga a füstgáz szennyezőanyag tartalma, a kibocsátott frakciók méreteloszlása és tömege is. Nagyobb légnyomás emelkedés a szennyezőanyagokat is lefelé nyomja, és jelentős a nehezebb frakciók korábban történő kiülepedése is. Szeles időben a felhígulás, esős időben a kimosódás jellemző. Sajnos a szmogos-ködös idő viseli meg a legjobban ezeket a területeket, amikor szélcsendben a szennyezőanyagok egyenletesen és a talaj közelében oszlanak el.

Gyakran hallható tévhitben élnek azok a felelőtlen kibocsátók, akik azt gondolják, hogy károsanyag-kibocsátásukkal csak mások egészségéért felelnek, maguk nem kerülhetnek bajba. A szilárdanyag-tüzelő berendezések legritkább esetben zárt égésterűek, ott ahol ilyen van, a tulajdonos biztosan megfelelően előkészített tüzelőanyagot – többnyire pelletet – használ. A tüzelőanyag beadagolása szakaszos (kivételt képeznek ez alól a pellet tüzelésű, korszerű berendezések), a beadagoláskor légfelesleg keletkezik, majd az égés első szakaszában léghiány lép fel. Az oxigén-szint lecsökken, a szén-monoxid szint megemelkedik és nagy mennyiségű szilárdanyag szabadul fel. Annak ellenére, hogy a kémény üzemi hőmérséklete (köszönhetően a folyamatos üzemnek) megfelelő, a kéményhuzat alkalmas a folyamatosan keletkező füstgázok elszállítására, a szakaszos beadagolást követően a nem légtömör illeszkedéseken gyakori égéstermék visszaáramlás tapasztalható, ami a fatüzeléses lakások jellegzetes szagát idézi elő.

Még a drágább kategóriájú üvegablakos kandallók esetén is észlelhetjük ezt, ami a fatüzelés velejárója, mondhatni, hogy hangulatát adja. Ez a jellegzetes szag azonban rengeteg szennyezőanyagot tartalmaz, amelyet általában gyakori szellőztetéssel kompenzálunk (kiengedve ezzel a megtermelt hő egy részét a szabadba), különösen akkor, ha a tüzelőanyag nedvességtartalma nagyobb, mint 20%, pláne ha a tűzifa még nyers. Csak ront a helyzeten a hulladék, különösen a veszélyes-hulladék égetése, ami kiszámíthatatlan levegőigényt rejt, így tüzelése közben nemcsak a pontforráson kibocsátott szennyezőanyag, de az égéstermék visszaáramlás szennyezőanyag-tartalma is jelentős. Könnyen belátható, hogy a felelőtlen üzemeltető így már nemcsak a környezete, de önmaga és a bent élők egészségét is veszélyezteti.

A leírt folyamat szemléltetésére lézeres, fényszóródás elvén dolgozó, a szilárd-részek méretbeni frakcionálására is képes nefelométert használtam, amely folyamatos üzemű mérést és értékkijelzést biztosított számomra (1. ábra).

1. ábra

A méréseket télen, –2 °C-os környezeti hőmérséklet mellett, száraz, felhős, szélcsendes időben, egy átlagos vidéki ház konyhájában (referenciaként pedig az épület előtti utcán) végeztem egy jó állapotban lévő sparheltben (2. ábra) tüzelve, száraz és nedves tölgyfát felváltva adagolva, közben a mért eredményeket rögzítve (1. táblázat).

2. ábra

1. táblázat. Mérési eredmények

Állapot vagy helyszín Szabadban Száraz tölgyfa adagolás Csendes égés fázisában Nedves tölgyfa adagolás Csendes égés fázisában
Mért frakció Frakcióhoz tartozó szilárd részecske száma/cm3
>0,3 mm 19182 24513 8151 98657 44830
>0,5 mm 3100 3078 1099 18694 6045
>1,0 mm 67 167 67 1354 402
>2,5 mm 41 112 45 856 225
>5,0 mm 36 66 31 275 99
>10 mm 4 5 2 28 10
PM 1,0 (mgm3) 48 39 18 154 88
PM 2,5 (mgm3) 51 48 22 178 96
PM 10 (mgm3) 72 86 39 225 125

Az 1. táblázat jól mutatja, hogy a borsodi település utcáján közepes légszennyezés volt tapasztalható (a PM 10 értéke meghaladta az 50 mg/m3 határértéket), míg a száraz tölgyfával tüzelés adagolások közötti kb. 30 perces „csendes égési fázisában” (közvetlenül a következő beadagolást megelőző, vagyis leégési ciklusban) a konyha levegőszennyezettsége alatta maradt a szabadban mérhető értékeknek. A tüzelőanyag beadagolását követően 2-3 percen belül megjelent az égéstermék a helyiségben, amelynek minden frakciója, de különösen az ultrafinom részecskék száma jelentősen megemelkedett. Mivel az épület hagyományos nyílászárókkal volt ellátva, a légcsere mértéke lehetővé tette, hogy a szennyezőanyagok koncentrációja folyamatosan csökkenjen, és értéke kb. 15 perc elteltével ismét a leégési ciklus közeli értékre süllyedt. Három ilyen ciklust vizsgáltam meg, az értékek szórásában lényeges eltérést nem tapasztaltam. Ezt követően frissen vágott tölgyfát kezdtem beadagolni, hasonlóan 30 perces ciklusidővel, 2 kg-os adagokban. Szintén 3 ciklus alatt rögzítve az eredményeket, szembetűnően magas szennyezőanyag mennyiséget rögzítettem, amelyet már korábban, más helyszíneken is sikerült mérnem. Annak ellenére, hogy a légcsere megfelelő mértékű, a visszaáramlás is folyamatos, sőt 1 óra elteltével a helyiségben már 70 ppm szén-monoxid szintet is regisztráltam, amelyet HONEYWELL XC-70 típusú szén-monoxid riasztóm is jelzett. Személyes tapasztalatom is megerősítette a nedves fával történő tüzelés veszélyét.

Összefoglalás

Az elvégzett mérések igazolták, hogy a nedves fával történő tüzelés következtében felszabaduló és visszaáramló égéstermék lényegesen nagyobb szilárd-szennyezést idéz elő a lakótérben is, mint a száraz fával történő tüzelés. Bizonyított, hogy hulladékok tüzelésekor rákkeltő dioxinok és furánok szabadulnak fel, amelyek a szilárd részekhez tapadva kerülnek ki a környezetbe. A szilárd szennyezők nagyobb frakciói (5...10 mm) a felső légutakban letapadnak, a közepes frakciók (1...5 mm) a tüdőbe jutva roncsolják a tüdőhólyagokat, míg az ultrafinom részecskék (és vele együtt a kémiai szennyezők) közvetlenül a véráramba jutnak. A nehézfémek a szervezetben akkumulálódnak, onnan többé nem ürülnek ki.

A nedves tüzelőanyagok és a hulladékok tüzelése hatékony füstgáztisztítás hiányában jelentős környezetterhelést okoz, veszélyeztetve szomszédaink egészségét. Azonban a tüzelőberendezések és égéstermék-elvezetőik kialakításából, valamint az adagolás módjából adódóan a lakótérben is megnő az egészség-károsodást okozó komponensek mértéke, így a felelőtlen kibocsátó önmagát és családját is károsítja.

FatüzelésFűtéstechnikaMagyar Épületgépészet

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul