Épületenergetikai lehetőségek a Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervének adatai alapján

Fűtésre és hűtésre, villamosenergia-előállításra, valamint a közlekedésben 2020-ig felhasznált teljes bruttó energiafogyasztás várható mennyisége (ktoe) – (Figyelembe véve a 2010-2020-as időszakra hozott energiahatékonysági és takarékossági intézkedéseket) F/1. táblázat

Az a 914 ezer tonna olaj egyenérték, amennyivel a terv szerint ebben a szektorban 2020-ig növekednie kell a megújuló energia felhasználásnak, 1,125 milliárd köbméter földgáz fűtőértékének felel meg. Hogy a dolog nagyságrendjét érzékeljük, az éves lakossági földgáz felhasználás, főzéssel, fűtéssel, melegvíz készítéssel együtt mintegy 3,7 milliárd köbméter.

A következő, szintén kissé átformázott táblázat, a megújuló energia megoszlását mutatja az egyes lehetséges technológiák közt.

Az egyes megújuló energia-technológiáktól elvárt teljes hozzájárulás (az energia teljes fogyasztása) a megújuló energiaforrásokból elő állított fűtés és hűtés részarányaira 2010 -2020-ban vonatkozó kötelező, 2020-ig teljesítendő célkitűzések megvalósításához Magyarországon (ktoe) F/11. táblázat

Mi tagadás, a fenti adatsorban valamilyen számolási hibát sejtek, a táblázat utolsó két sorában a távfűtés és a háztartási biomassza növekményének összege, a napenergia és a hőszivattyú nélkül is, önmagában több mint amennyivel a teljes megújuló energia mennyiség növekedését figyelembe vesszük. Alighanem a szerzők a távfűtés megújuló energia lehetőségeit becsülhették túl.
A jelenleg 92 távfűtéssel (is) ellátott településen a hőfogyasztás nagyjából 30 PJ, ebből 24 PJ jut a lakossági szektorra. A 92 településből 74, döntően földgáz alapon álló, korszerűnek nevezhető, valamilyen mértékben kapcsolt rendszer. Ez látja el a 640 ezer távfűtött lakás 98%-át. A maradék 18 településből öt geotermikus energiát használ, kettő pedig ipari hőre alapszik. A fennmaradó 11 településen hagyományos fűtőművek üzemelnek. Egy gázmotoros rendszerről biomasszára átállni komoly infrastrukturális beruházást jelent, a tüzelőanyag beszerzéstől, tárolástól kezdve a levegőtisztasági követelmények teljesítéséig.
A fentiek fényében – még ha a veszteségeket is figyelembe vesszük – ezen a területen kissé túl¬zottnak tűnik a Cselekvési Tervben szereplő 25,5 PJ hő megújuló energia felhasználás, ami nagyjából annyit jelent, a jelenleg 80%-ot meghaladó részesedésű földgáz tíz év alatt teljesen kiszorul erről a területről.

A háztartási biomassza döntő részben ma a tüzifát jelenti. Részben, vagy egészben közel egymillió lakást, a családi házak majd felét jelenleg is fával fűtik. A lakosság által felhasznált mennyiséget nehéz pontosan megbecsülni. Az uniónak szánt energiamérlegben (ő csak a piaci forgalmat veszi alapul) egymillió tonna, 12 PJ szerepel, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont tanulmánya szerint ez a mennyiség 3,5 millió tonna, a KSH (a háztartások önbevallására épülő) statisztikája alapján 6,5 millió tonna az éves fogyasztás, a Cselekvési Terv nagyjából 2 millió tonnát vesz kiindulási alapul, ezt gondolja tíz év alatt a másfélszeresére növelni.

Merész vállalásnak tűnik a hőszivattyús kapacitás 23-szorosára, 6-ról 137 ktoe értékre növelése 10 év alatt. A Hőszivattyús Szövetség jelenleg valamivel több, mint 4000-re becsüli a ma Magyarországon működő ilyen rendszerek számát, ezek szerint tíz év múlva ez körülbelül százezerre nő. 2008 és 2010 között évente átlagosan 1000 rendszert helyeztek üzembe, ennek 2011 és 2020 között tízszeresére kellene nőnie.
Itt idézhetjük a Cselekvési Terv szavait: ”Hőszivattyúk tekintetében az elvi potenciál, több száz PJ lehet, a legjelentősebb korlátozó tényezőt szintén a finanszírozás jelenti.”

A napkollektoros területen is nagyszabású, több mint tizenháromszoros bővülést irányoz elő. A várt növekmény 3182 TJ, azaz 884 GWh. Ha egy háztartás átlagos melegvíz fogyasztásának energiaigénye 9 GJ, 2500 kWh, és ennek 60%-át, 1500 kWh mennyiséget napkollektorral állítunk elő, a 884 GWh közel 600 ezer lakás, a teljes lakásállomány hetedének ellátásra elegendő.

A biomassza alapú, a hőszivattyús és a napkollektoros beruházásokra, a telepítendő berendezések szigorú minőségi megkötései mellett, állami támogatást lehet igényelni. Természetesen mindhárom esetre egyaránt igaz, hogy alkalmazásuk nem csak lakóépületeknél, hanem egyéb létesítményeknél is lehetséges. Sajnos ezek arányaira a Cselekvési Terv nem ad útmutatást, megfogalmazása szerint: ”jelenleg nem áll rendelkezésre olyan megbízható adat, mely a különböző típusú (középület, lakossági épület, kereskedelmi illetve ipari épület) épületek megújuló energiafelhasználásának vizsgálatát, előrejelzésének becslését lehetővé tenné.”

A fenti állításnak a középületekre, kereskedelmi illetve ipari épületekre vonatkozó részét nehéz tagadni, a legnagyobb, a meghatározó tételről, a lakóépület állományról azonban viszonylag szélesek az ismereteink.

A 2001. évi népszámlálás a tíz évvel ezelőtti teljes, négymilliós lakásállományról szolgáltatott adatokat, a 2005. évi mikrocenzus mintegy 83 ezer lakásra terjedt ki, ezen megfigyelhetők változások irányai. A háztartások energiafelhasználása, 2008 című KSH kiadvány 6676 háztartás ilyen irányú vizsgálata alapján született. Ennek, és az ODYSSEE projekt adatainak felhasználásával készült az Energiaközpont hasonló című, 2009-es tanulmánya. A témában talán legrészletesebb, kiváló anyagot az Energia Klub adta ki 2010-ben, a Negajoule 2020 projekt keretében, melyben 2000 háztartás lakóit kérdezte ki. Itt már többek között külön-külön foglakoznak a szerzők az eltérő téglafalazatokkal, amit a KSH kiadványok még egységesen kezelnek, rákérdeznek a már elvégzett és a még tervezett felújításokra, épülettípusok szerint elemzik ezek költségét és várható energetikai hasznukat.

De most nézzük először a 2001-es népszámlálás adatait. Az eltelt tíz évben ugyan a négymillió lakásból elbontottak közel ötvenezret, de ez alapvetően nem változtatja az arányokat, épült vagy negyedmillió új is, de egy tíz évnél fiatalabb lakást még korai lenne felújítani, és persze ezen a tíz évnél idősebb állományon belül is történtek változások, a nagyságrendek talán mégis hasonlóak maradtak.

1. A magyarországi lakóépületek néhány jellemzője a 2001. évi népszámlálás adatai alapján

Mint a fentiekből látszik, a lakóépületek jellemzően magánkézben levő, egy háztartásos, földszintes családi házak. Jellemzően téglából épültek, de – főleg vidéken – sok a vályogház. Bár a lakások többségében már ott van a vezetékes gáz, de nagyon sokban (ez is inkább a vidékre jellemző) valamilyen szilárd tüzelőanyaggal fűtenek. A 2001 óta eltelt tíz évben újabb félmillió lakásba bevezették a gázt, de a családi házak közel felében vagy teljesem megmaradtak a szilárd tüzelésnél, vagy kiegészítőnek megtartották a gázkészülék mellett, igaz a szilárd tüzelőanyagok között nőtt a tüzifa aránya. A 2000 és 2005 között átadott lakásokban az egyedi helyiségfűtés aránya 15%, szemben a régebbiekkel, ahol ez az arány 43%-os, az átlagos alapterület 96m2, míg a 2000 előtt lakásoké 78m2, 85%-ukban ren¬del¬ke-zésre áll a vezetékes gáz, ami a teljes lakásállományra vonatkoztatva mindössze 75%.

A táblázatban a város-község összehasonlítás inkább jelzés értékű. 2001-ben Magyarországon 252 város volt, ma 328. Az ezt a rangot az utóbbi tíz évben elnyert 76 településnek mintegy 430 ezer lakosa van, velük együtt jelenleg az ország lakosságának a 70%-a lakik városban. Persze az államigazgatási besorolás megváltozása kevéssé változtatta meg a település jellegét. Vannak családi házas övezetek a községekben is, miként a városokban is falusias jellegű részek. Mivel a megújuló energiára alapozott megoldások lehetősége erősen függ a lakóövezeti jellegtől, érdemes megnézni egy ilyen adatsort is:

2. A lakóépületek lakásai a lakóövezet jellege szerint, a 2001. évi népszámlálás adatai alapján

Jelmagyarázat a táblázathoz, a lakóövezet jellege:
A – Városias, hagyományos beépítés, B – Lakótelepi,
C – Villanegyed és társasházi jellegű, D – Családi házas,
E – Falusias, F – Üdülőterület,
G – Külterületi, H – Szociálisan nem megfelelő, ipari, üzemi, egyéb

A táblázat alapján tíz éve a lakosság 12,2%-a élt hagyományos beépítésű, városias környezetben, 19%-a lakótelepen, 1,8%-a társasházi jellegű, vagy villanegyedben, 64%-a falusias és családi házas környezetben. 0,4%-a üdülőterületen, 2,6%-a külterületen, ipari, vagy mezőgazdasági övezetben, szociálisan nem megfelelő (szükséglakás, barlanglakás stb.) lakóhelyen.
Az elmúlt években az energetikai beruházások állami támogatása meghatározó mértékben a lakótelepek felé irányult, csak az utóbbi időben kezdett a figyelem az egylakásos épületek (családi házak) felé fordulni.

Energetikai beruházási lehetőségek a különböző épülettípusokban.

1. Városias, hagyományos beépítés

Az ebbe a csoportba tartozó nagyjából százezer épület 85%-a harminc évnél idősebb, falazata 25-70 cm vastag tömör tégla, vagy kő, aminek a hőátbocsátási tényezője a mai előírás háromszorosa, négyszerese. Némelyeknél a teljes burkoló felület utólagosan szigetelhető, a nyílászárók cserére kerülhetnek, máshol (legalább) az utcai homlokzat a –műemléki jelleg, a jó minőségi kő-, vagy téglaburkolat miatt – nem alkalmas erre. Utóbbiaknál szigetelhető lehet a pince, a padlás, a tűzfal, a belső udvar felőli igénytelenebb felület, a homlokzati nyílászárókat fel lehet újítani. Ennek költsége az átlagos 60m2 körüli lakásméretre vonatkoztatva bruttó nyolcszázezer-egymillió forint körüli összeg, amivel a fűtési energia mintegy harmadával csökkenthető. A falazat utólagos hőszigetelését az épületek mintegy tizedében, a nyílászárók cseréjét, vagy felújítását nagyjából harmadában már elvégezték. Ebben a szegmensben, elvben (ha mindenki nyitott a felújításra) az éves energia megtakarítási potenciál 5 6 PJ, 50-60 Ft/MJ áron. Támogatás nélkül, a beruházás költsége az éves megtakarítás átlag tíz- tizenkétszerese.
A megújuló energia felhasználás lehetősége ebben a körben elég csekély. Ezeknek az épületeknek a harmadában ház központi fűtés van, a többiben lakásonként etázs, vagy helyiségfűtés. A biomassza alapú fűtésnél szükséges tüzelőanyag tárolására egyik esetben sincs ma már elegendő hely. Ugyancsak a helyhiány miatt nem nagyon lehet szondás, kutas, kollektoros hőszivattyút telepíteni. A levegő-víz hőszivattyú üzemeltetése drágább lenne, mint a mai – döntően gáz alapú – fűtésé. A lakók esetleg gondolkodhatnak a társasház közös elektromos energiafogyasztása egy részének napelemmel való kiváltásán. Ez az épület méretétől, valamint attól függően, hogy van-e lift, vagy központi fűtés, 1-10 MWh/év fogyasztást jelent, ugyancsak 1-10 millió forint beruházási költség mellett, ami a jelenlegi éves üzemeltetési költség mintegy húszszorosa. Elvben lehetőség van napkollektoros hálózat kialakítására, ahol egy közös előmelegített vízrendszert alakítanak ki, ami külön vízórával csatlakozik lakásonként a helyi villanybojlerekhez, vagy gázos vízmelegítőkhöz. Egy ilyen megoldás lakásonként nagyságrendileg félmillió forintba kerülne, egy család esetén szerencsés esetben évi 3-4 GJ (nagyjából 1000 kWh), megtakarítást jelentene. Ez egy 75% hatásfokú gázvízmelegítő esetén évi 20 ezer, elektromos vízmelegítőnél 50 ezer, vezérelt (éjszakai) árammal üzemelő bojlernél 30 ezer forinttal csökkentené a számlát. Egy ilyen megoldás aligha terjedne el széles körben, figyelembe véve a technikai nehézségeket és a várható elszámolási problémákat.

2. Lakótelepi épületek

Ebbe a körbe mintegy 52 ezer épület, 770 ezer lakás tartozik. Ezek bő harmada, jelentős állami támogatás mellett, már átesett a homlokzat utólagos hőszigetelésén, illetve a nyílászáró cserén. Ennek költsége, egy átlag lakásra vonatkoztatva, egymillió forint körüli összeg. Az építészeti felújításban a jelenlegi elvi éves energia megtakarítási potenciál 5 6 PJ, 100 Ft/MJ áron. Egy háztartás a fűtésen mai áron évente 40 ezer forint körüli összeget spórolhat meg, ennek a beruházási költség a huszonötszöröse. Mivel a felújítás már sok épületen megtörtént, a felhalmozott tapasztalat a továbbiakban segíthet számos rejtett buktató elkerülésében.
Ahol a felújítás együtt járt a lakásokban a (táv)fűtés szabályozhatóvá és mérhetővé tételével, körülbelül harmadával csökkent a hőfelhasználás. Mivel a távfűtési költség körülbelül harmadában a – változatlan maradt – alapdíj, a számlában ez a csökkenés csak kisebb mértékben jelent meg. Néhol komoly feszültséget okozott, hogy a fizetni valókban megjelent a különbség abban, hogy egy adott lakás, a hőveszteség szempontjából, mennyire kedvező, vagy kedvezőtlen helyén van az épületnek, illetve, hogy a család tagjai között vannak-e olyanok (kisgyermekes szülő, idős emberek), akik egész nap otthon vannak. Ezt a problémát általában úgy próbálják megoldani, hogy a társasház a fűtési elszámolásnál nagyobb részt kap a tulajdoni hányad szerinti rész, amivel viszont csökkentik a kedvezőbb helyzetben levők megtakarítási kedvét.
Ez a feszültség természetesen nem jelenik meg azoknál a lakótelepi épületeknél, ahol lakásonként önálló fűtési rendszer üzemel.
Az Energiaklub adatai szerint a valaha távfűtött lakások 5%-ában már megtörtént a leválás, és körülbelül 10%-a tervez ilyesmit. Mivel ezekben az épületekben nem nagyon lehet utó¬la¬go-san kéményt építeni, a homlokzati füstgáz kivezetést ma már nem engedélyezik, az elektro-mos helyiségfűtés nagyon drága, csak valamilyen módon központi jellegű fűtésre lehet átállni gázkazán, vagy (a kedvezményes áramtarifa mellett) hőszivattyú alkalmazásával.
A megújuló energia felhasználás szempontjából, itt is leginkább a napkollektor és a napelem jöhet szóba. A kollektoros rendszer kialakítása a távfűtött lakások azon 90%-ban egyszerűbb, ahol központi melegvíz ellátás van. Itt elegendő csak rádolgozni a meglevő rendszerre. A bekerülési költség lakásonként 5-600 000 forint. Az elméleti megtakarítási potenciál 2-3 PJ, 100 Ft/MJ áron. Egy háztartás a melegvíz termelésen évente 4-5 GJ hőt, jelenleg 15-20 ezer forint körüli összeget spórolhat meg, ennek, a homlokzat felújításhoz hasonlóan, a beruházási költség mintegy a huszonötszöröse. Ha sok társasház él ezzel a lehetőséggel, az kedvezőtlen hatással lehet a távfűtés hatásfokára, hiszen a kisebb elvétel mellett is üzemeltetni kell a nagyobb teljesítményre méretezett ellátó hálózatot. Ugyanez igaz a fűtési célú fogyasztás jelentős csökkenésére.

3. Társasházi jellegű és villanegyed

A lakóépületek körülbelül 1%-a esik ebbe a kategóriába. Harmaduk 30 évnél régebbi építésű. A felújítás lehetőségek szempontjából társasházak esetén a városias, hagyományos beépítésű épületeknél, a villáknál a családi házaknál leírtak alkalmazhatók.

4. Családi házas, üdülőtelepi, vagy falusias jellegű környezet

Ebbe a (továbbiakban az egyszerűség kedvéért családi háznak nevezett) körbe tartozik az épületek 82%-a, a lakások 59%-a. Tulajdonképpen ide lehetne sorolni a külterületen, a mezőgazdasági és az ipari területen levő, vagy a szociálisan nem megfelelő lakások többségét is. Utóbbiak azért maradtak ki a felsorolásból, mivel esetükben kevés az indíttatás, hogy komoly felújításra kerüljenek.
Mivel a családi ház messze a legjellemzőbb épülettípus, érdemes az eddigieknél egy kicsit jobban elmélyülni a vizsgálatában. Először néhány szó az átlagos háztartási energia-fogyasztás mértékéről:

A lakosság által felhasznált biomassza (jellemzően tüzifa) mennyiségét a különböző források igen nagy eltéréssel adják meg. Az uniónak szánt energiamérleg, a piaci forgalomból kapott adatok alapján, nagyjából egymillió tonnára becsülte ezt a mennyiséget. A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont az erdők faállományának változását vizsgálta, ezek szerint az éves lakossági fa felhasználás mintegy 3,5 millió tonna. A KSH (a háztartások önbevallására épülő) statisztikája alapján ez a szám, hozzávetőlegesen 6,5 millió tonna, a Cselekvési Terv nagyjából 2 millió tonnát vesz kiindulási alapul, Utóbbinál nem találtam utalást a becslés módjára.
Nem lesz könnyű dolog a későbbiekben az unió előtt igazolni a lakossági megújuló energia felhasz¬nálás változását. A hőszivattyús rendszereknél segíthet az, hogy hányan és milyen teljesítménnyel veszik igénybe a kedvezményes ”H”, vagy ”GEO” tarifát. A szoláris rendszereknél valamelyest segíthet a támogatást igénylők száma, a napelemnél az erre alkalmas mérők száma. A biomassza esetén, ahol már a kiindulási érték is ennyire bizonytalan, nem tudom, mivel lehet bizonyítani az esetleges növekmény mértékét, pedig ez a fűtési területen tett ígéret több mint harmada. Számla jelenleg egymillió tonnáról van, a Cselekvési Terv szerint e mögött kétmillió van, tíz év múlva mekkora lesz a számla, és mennyi lesz mögötte, ez nem derül ki az anyagból.
A vállalás más csapdát is rejt magában. Ha az a nagyjából egymillió családi ház ahol jelenleg is részben, vagy egészben fával fűtenek, vagy arra akarnak átállni, állami támogatást kap épület felújításra, vagy jobb hatásfokú tüzelő berendezés beszerzésére csökkentjük a felhasználásra kerülő biomassza mennyiséget. A Cselekvési Tervből logikusan az következne, hogy annak kellene örülni, arra kellene ösztönözni, hogy rossz hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkező épületekbe gyenge minőségű fatüzelésű kazán, vagy kályha kerüljön, a mostani gázos készülékek helyébe. Ez pedig aligha lehet a valós cél.

A statisztikai adatfelvétel nem ad mindig megbízható adatot. Hogy egy háztatásban mivel fűtenek, kályhával, konvektorral, radiátorral, az általában ránézésre megállapítható, az hogy mennyit költenek rá, nehezebben. Ha valahol a fő energiahordozó a gáz, és havi átalányt fizetnek, nehéz szétválogatni, hogy az egyforma havi összegekből mennyi jut a fűtésre, mennyi a melegvíz készítésre, mennyi a főzésre. Ha igaz a feltételezés, hogy a tüzifát használók az igény jelentős részét nem piaci forrásból szerzik be, élhetünk a gyanúperrel, nem feltétlenül megbízható adatokat kapunk.
A lakossági gázfogyasztásról viszont elég pontos számokkal rendelkezünk. Ők külön tarifán vannak, a szolgáltatók valószínűleg hiteles havi adatokat szolgáltatnak az Energiahivatalnak. Ha a három nyári hónap átlagának tizenkétszeresét levonjuk a teljes fogyasztásból, abból elég jól meg lehet becsülni a fűtési felhasználást. Persze egy családi ház fogyasztása jelentősen nagyobb, mint egy társasházi lakásé, egy, a hatvanas években épültté, mint egy napjainkban készültté, de elfogadható szintű becsléseket azért tehetünk. Ennek alapján, egy átlagos családi ház éves szinten 1600-1800 köbméter körül fogyaszt. Ezt nagyjából alátámasztják a háztartások fogyasztásáról született statisztikák. Valószínűleg az a hétszázezer család, akinek nem konvektora, hanem kályhája, illetve nem gázos, hanem fatüzelésű kazánja van, hasonlóan fűt, mint a földgázt használók. Hasonló (hasonlóan rossz) hatásfokot feltételezve, egy köbméter gáz fűtőértéke 2,5-3 kg fával egyenértékű. Ez egy házra évi 40-50 mázsa fa felhasználását jelenti, ami a hétszázezer családi háznál 3 millió tonna. Ehhez hozzácsapjuk azt a háromszázezer háztartást, ahol az új gázkazán mellett meghagyták a fatüzelésűt is, megkapjuk a REKK 3,5-4 millió tonnáját.
A használati melegvíz felhasználásnál a távfűtött lakások adatait vehetjük alapul. Ezt a hőközpontban külön mérik, országos átlagban, lakásonként 10 GJ körüli érték. Tíz százalék körüli tárolási és hálózati veszteséggel számolva, az éves fogyasztás 9 GJ, 2500 kWh. Ez földgáz egyenértéken nagyjából 300 köbméternek felel meg. Körülbelül hasonló számot kaphatunk az elektromos bojlernél is. Ezek átlagos mérete 120 liter körül van, a jellemző tárolási hőfok 60°C. Ennek az egy napra vonatkoztatott hőtartalma 6 kWh, ami egy főre vetítve nagyjából napi 80 liter 35-40 fokos víz fogyasztásának felel meg. 1 kWh napi üresjárási veszteséggel számolva, az éves fogyasztás szintjén 2500 kWh, 80% kihasználtság mellett 2000 kWh. A durván 1,4 millió érintett háztartásra vetítve, ez 2800 GWh. A teljes 10 ezer GWh lakossági fogyasztásból (ez megint elég megbízhatónak tűnő Energia Hivatal adat) ezt levonva és elosztva a háztartások számával, 1800 kWh olyan várható éves fogyasztás várható, ami nem kötődik a melegvíz készítéshez.
A főzés energiaigényének becslésére két forrást találtam. A PB gázt használók száma, és a teljes PB fogyasztás alapján, egy háztatásra, földgáz egyenértékre vetítve, évente 150-200 köbméter adódik. Körülbelül ennyi átalányt vesz figyelembe a Fővárosi Gázművek is azoknál a lakásoknál, ahol csak ilyen célból van gáz, viszont nincs mérő. Villanytűzhely használata esetén ez nagyjából 1500 kWh éves többletfogyasztást jelent.
Természetesen átlagos lakás, átlagos háztartás, átlagos fogyasztás alig van, ezek a fenti számok csak arra alkalmasak, hogy nagyjából becsülni lehessen azt a felhasználást, amiből takarékoskodni kellene, esetleg meghúzni az egy háztartásra adható támogatási mértékhatárát. Az egyszerű átlagolásnál jobb közelítést klaszter analízissel, homogénnek tekinthető adattömbök létrehozásával lehetne kapni, amire kiinduló szinten már a Negajoule 2020 projekt adatbázisa is megfelelő lehetne.
És most vissza az alternatív energiaellátás lehetőségeinek vizsgálatához.

A családi házak közel háromnegyede 30 évnél idősebb. Ezek homlokzata jellemzően valamilyen 25-38 centiméteres tömör falazat, tégla, vagy vályog, a hőátbocsátási tényezőjük a mai előírás háromszorosa, négyszerese. A falazat utólagos hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, vagy felújítását az épületek mintegy negyedében, ötödében végezték el.
A 2001. évi népszámlálás adatai alapján 100 háztartásban körülbelül 280-an laktak, az épületek átlagos alapterülete 86 m2 volt. Egy családi ház hűlő felülete jelentősen nagyobb, mint egy többlakásos épületben levő lakásé. Ez a többlet nem jelentkezik teljes egészében a fűtési költségekben, talán a nagyobb fűtetlen alapterület, talán a takarékosabb üzemeltetés miatt. A háztartási fogyasztás statisztikai adatai alapján, a lakossági gázfogyasztás havi mértékének ismeretében, egy még nem felújított átlagos családi ház éves nettó fűtési igénye 50-60 GJ (1700m3 gáz, 220 ezer forint) környékén lehet. A homlokzat és a tetőszerkezet utólagos hőszigetelésével, illetve a nyílászárók felújításával, illetve cseréjével – itt kisebb a szellőzés miatti hőigény aránya – ennek nagyjából 40%-a (23 GJ) lehet megtakarítható. Az építészeti felújítás egy épületre vetített költsége kétmillió forint körüli összeg. Másfél millió, tíz évnél idősebb, még nem felújított épülettel számolva, az éves elméleti megtakarítási potenciál ezen a területen hozzávetőlegesen 35 PJ lehet, 110-120 Ft/MJ áron.
A több mint kétmillió családi házas háztartás évente nagyságrendileg 20 PJ (primer energiára átszámítva 30-35 PJ) hőenergiát fogyaszt melegvíz termelésre. Napkollektorral az elméleti megtakarítási potenciál ennek durván a fele.
A megújuló energia felhasználás szempontjából, a családi házaknál a legkedvezőbb a helyzet. Először is egy beruházási döntés ”családon belül maradhat”, nem kell több háztartásnak közös megegyezésre jutni. A családi házakban a leggyakoribb a használati melegvíz előállítása a nagy primer energia igényű, és költséges elektromos berendezésekkel, tehát itt lenne a legrövidebb a napkollektoros rendszer megtérülési ideje. Több hely adódik napelem, napkollektor elhelyezésére, szondás, kollektoros, kútpáros hőszivattyús rendszer kiépítésére, biomassza tüzelés esetén a fűtőanyag elhelyezésére, mivel nincs ”fölső lakó”, egyszerűbb akár egy újabb kémény megépítése is. Vidéken általában egyszerűbb mondjuk a tüzifa beszerzés, felhasználható a saját háztartásban keletkezett fanyesedék is, kevesebb gondot jelent a salakanyag elhelyezése. Általában elfogadjuk, hogy a biomassza tüzeléssel nem növekszik a légkör széndioxid terhelése, hiszen azt a széntartalmat égetjük el, amit a növény valahol korábban a levegőből megkötött, de helyi szinten ez nem teljesen így érzékelhető, a fatüzelés füstje kellemetlenebb, mint a földgázé, de ez a ritkábban lakott falusias környezetben kevesebb konfliktussal jár.

Gondot leginkább a Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervében megfogalmazott nagyságrendekben látok.

A durván 2,2 millió lakott családi házból közel egymillióban jelenleg is, kisebb nagyobb mértékben használnak fűtésre tüzifát, az itt napjainkban elégetett mennyiséget (akármekkora is az a valóságban) kellene az elkövetkező tíz évben a Cselekvési Terv szerint a másfélszeresére növelni. Kicsit leegyszerűsítve, további félmillió háztartást szeretnének bevonni ebbe a körbe, vagy a jelenlegi 1,2 millióból, vagy az ebben az évtizedben várható újabb 200-250 ezerből. Ha a várható bontásokat is figyelembe vesszük, az évtized végére a 2,4 millió családi házból, falun és városon együtt 1,5 millióban biomasszával, további közel százezerben hőszivattyúval kellene fűteni, mindössze a harma¬dukban lenne egyéb, döntően földgáz alapú tüzelés.
Vajon mi késztethet egy családot arra, hogy a megújuló energiára alapuló megoldást válassza.
Ha rendelkezésre áll a földgáz, egy kombi kondenzációs kazános fűtési rendszer kialakítása kéménnyel, radiátorokkal, vezetékezéssel, a kivitelezési költséggel, bruttó 1,5-2 millió forint. A rendszer kényelmesen kezelhető, kicsi a helyigénye, jelenleg biztosítottnak tűnik a folyamatos gázellátás. Egy átlagos méretű, megfelelő hőtechnikai paraméterekkel rendelkező ház esetén, a fűtésre és a melegvíz ellátásra, mai árakon, 200-250 ezer forintos éves üzemeltetési költségre számíthatunk.
Egy jó minőségű talajszondás hőszivattyús rendszer a kedvezményes tarifa mellett, körülbelül fele annyiért állítja elő ugyanazt a hőmennyiséget, mint egy kondenzációs gázkazán, ráadásul el tudja látni a nyári hűtés feladatát is. Üzemeltetése szintén kényelmesnek mondható, az elektromos energia ellátásnál sem számítunk problémára, helyigénye valamivel nagyobb, mint a gázos megoldásé. Egy teljes rendszerhez, a hatósági engedélyeztetéssel, szondával, puffer tartállyal, HMV egységgel, automatikával, kulcsrakészen, beüzemelve bruttó 7-8 millióért juthatunk hozzá. Ebben a nagyságrendben a csatlakozó padló-, illetve falfűtés további egy millió, és egy ilyen megoldást csak új, vagy építészetileg felújított ház esetén érdemes választani. A valamivel nagyobb komforthoz, és az évi százezer forint körüli üzemeltetési költségmegtakarításhoz, a gázos megoldáshoz viszonyítva mintegy 6-7 millió forint többlet beruházás tartozik.
Fával – jó hatásfokú kazán esetén – nagyjából feleannyiba kerül a fűtés, mint földgázzal, már ha van helyünk a fűtőanyag tárolására. Fából legalább egy évre elegendő mennyiséget célszerű felhalmozni, hogy száradjon, a néha hiánycikk, jó minőségű pelletből is két-három hónapra valót, hogy biztosan legyen, ha kell. Támogatást sajnos csak a korszerű faelgázosító, vagy pellet kazánra lehet igényelni. Ezek ára, a szabályozás, vagy a tüzelőanyag adagolás minőségétől függően meglehetősen széles körben szór, a puffer tartályt, szivattyút, tágulási tartályt, használati melegvíz egységet külön kell beszerezni. A fenti kondenzációs megoldáshoz hasonló teljesítményű biomassza tüzelésű radiátoros rendszer kiépítésének többletköltsége a gázoshoz képest fél-másfél millió forint, ami mellett az aktuális árakon számolva évi 80-100 ezer forintnyi üzemeltetési költségmegtakarítás tartozhat. A biomassza tüzelés helyigénye nagyobb (egy 8-10 négyzetméter körüli kazánház nem árt), működtetése nem olyan kényelmes, mint a gázos, vagy hőszivattyús rendszeré. A tüzelőanyagot be kell szerezni, tárolni, adagolni kell, a működtetés maga is napi elfoglaltsággal jár. A régi, megmaradt, ma is használatban levő kályhák és kazánok meglehetősen rossz hatásfokúak, de így is olcsóbban üzemeltethetőek, és kicsi náluk a meghibásodás veszélye, ez is vezethette azokat, akik nem álltak át földgázra. Akik teljesen átálltak, vagy már eredetileg így készült a házuk, megengedhették maguknak a drágább fűtési módot, aminek fejében nagyobb kényelmet, több szabadidőt kaptak. Kérdés hányan változtatják meg ezt a döntésüket. Az Energiaklub felmérése szerint jelenleg a családi házban lakók mindössze 8-10%-a tervezi – támogatás¬sal, vagy anélkül – korszerűsíteni a fűtését, és valószínűleg ennek is csak kis része irányul a földgáz felül valamilyen megújuló energia irányába.

Többek megfogalmazták aggodalmaikat, lesz-e elegendő pénz, felkészült szakember a Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben megfogalmazott célok eléréséhez, én ehhez hozzátenném, lesz-e a felhasználók irányából elég fogadókészség, kedv hozzá.

Zöhls András