Elhunyt Fischer György
Elment egy mérnök…
2025. november 5. | e-gépész| | 0 |
2025. október 29-én, életének 89. évében elhunyt Fischer György. Okleveles épületgépészmérnök és igazságügyi szakértő, aki halála pillanatáig dolgozott – de sokkal több volt, mint egy mérnök.
Fischer György a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg a diplomáját 1962-ben, amit még Macskásy professzor írt alá személyesen. Szakmai pályafutását az Ipartervben kezdte, aztán 1966 és 1971 között az ÉVITERV-ben volt irányító tervező, majd 1971 és 75 között a BÁNYATERV szakosztály vezetőjeként dolgozott. Ezután 1985-ig a LAKÓTERV szakosztály vezetője volt, majd 1996-ig az ÁGTI-ban dolgozott szakági főmérnökként. A rendszerváltáskor egy kis kitérőt tett nyugatra: másfél évig Ausztriában, a T.B Szíj irodában dolgozott a budapesti Hotel Aquincum szakági tervein. 1996-ban alapította meg saját vállalkozását az F&F Mérnökirodát, amelyet mindvégig személyesen vezetett. Az elmúlt években pedig az ÉKM Tervellenőrzési Osztályát erősítette szakmai tapasztalataival, építő javaslataival.
Az épületgépészeti tervezés mellett szakértői feladatokat is vállalt, 1992 óta igazságügyi szakértőként számtalan peres ügyben vették igénybe szakértelmét bíróságok, hatóságok. 1976-tól pedig egészen a közelmúltig a Műegyetemen külsős oktatóként tanította az épületgépészet által megkívánt követelményekre a hozzá beosztott építész hallgatókat. A szakma szeretetét sikerrel adta át családjában is: fia szintén épületgépészmérnök lett, és unokája is nemrég kezdett a Műegyetem gépészmérnöki karán.
Sokat dolgozott, de a munkája volt a hobbija. A munka mellett még egy szerelme volt: a családja. Mérnök volt, de elsősorban apa, férj, nagypapa. Ha gyerekei, unokái hívták, akkor azért a munka várhatott: az első volt, hogy nekik segített, velük ment, mindig, mindenben számíthattak rá. 89 évesen is aktív volt – sosem lett igazán nyugdíjas.
Most búcsúzunk. Ahogy egy kollégája emlékezett meg róla: szakmát és emberséget tanultunk tőle. Akik ismertük, büszkék vagyunk arra, hogy barátai, kollégái lehettünk.
Elment egy mérnök…
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.