Az OMÉN 2024 hatékonysági mutatója 1,5
2024. december 2. | Gyurkovics Zoltán, MMK ÉGT elnök| | 0 |

A címben említett adat egy önkényesen kitalált és meghatározott érték. Azt mutatja, hogy november egy-egy munkanapjára hány OMÉN rendezvény esett az ország különböző pontjaira szervezve. Elnöki összefoglaló az OMÉN hónapjáról és a záróeseményről.
A többnyire nyilvántartott, a www.talalkozzunk.hu szervező honlapon bejegyzett rendezvényszám szolgál a mutatókiszámítás alapjául. Többnyire, mert csak nekem tudomásom van legalább háromról, amely nem került be a listába!
A találkozók voltak szakmaiak, barátiak, változó létszámmal megszervezettek, és voltak mindenképpen csapatépítő jellegűek.
Kisebb – 10-20 fő közötti – létszámú sok volt. Volt találkozó, amely sörözéssel, vagy éppen bowlingpartival fejeződött be. Voltak szakmai partnereink – gyártók és/vagy márkakereskedők – által nagyobb létszámra meghirdetett, szervezett „nyitott kapu” programok, vagy – döntően szintén általuk lebonyolított – több helyszínes szakmai roadshowk.
Sor került jelentős létesítmények, projektek vezetéssel történő szakmai látogatására is (pl. egy új gyógyszergyártó üzem, de beleillik ebbe a sorba egy korszerűsített szennyvíztelep bemutatása is).
Hagyományosan erős szervezési központok a szakmai képző intézmények az OMÉN kialakult rendszerében. Az egyetemek szakmai napjai, vagy egy-egy regionális szakmai program szervezésében való közreműködés adott ilyen példákat. Ebben az évben különösen jól sikerült, 500 regisztrált fő részvételével lezajlott, professzionálisan megszervezett Műegyetemi Épületgépész Nap. Az „E” épületben kiállító szakmai partnerek támogatását is élvezve két előadóteremben futottak a szakmai előadások.
Az OMÉN keretében lebonyolított tervezői pályázat eredményhirdetésére a MÉN 2024 keretében került sor. Az „Év Épületgépész Tervezője díj kivételével az oklevelek átadása is itt megtörtént. (A pályázat győztese a díját a november 29-én megtartott Díjátadó Gálán vehette át.)
A „D” épületben – még mindig a MÉN keretében – a MMK frissen alakult BIM Szakmai Kollégiuma tartott ülést. Ebben az épületben zajlott az össz-felsőoktatási Diplomadíj Pályázat értékelése is (az eredményeket lásd lentebb).
Az OMÉN zárórendezvényére november 29-én került sor. Már 24 éves hagyománya van az Épületgépész Báloknak. A bál legjelentősebb része évek óta a Díjátadó Gála, így volt ez ebben az évben is. Ünnepélyes keretek között itt adtuk át az Év Emberei díjakat, valamint a társadalmi szakmai szervezetek – a Magyar Épületgépészek Koordinációs Szövetsége „Épületgépészetért”, a Magyar Épületgépészek Szövetsége „Meszlényi Zoltán”, illetve a MMK Épületgépészeti Tagozata „Macskásy Árpád” díjait.
A díjátadás (33:00-tól)
A diplomadíj pályázat eredményei:
Tervezés kategória:
- Béni Emese (Debreceni Egyetem): Irodai épület fan-coil-os hűtés-fűtés rendszerének tervezése (BSc)
- Bányai Dominik Dezső (Pécsi Tudományegyetem): Fenntartható Házi Fűtés: Hidrogén alapú Megoldások Tervezése és Optimalizálása (MSc)
- Kállai Benedek (Pécsi Tudományegyetem): Növényház forráshatékony öntözési megoldásának tervezése szürkevíz hasznosítással, valamint az épületszerkezet energiahatékonyság-növelés lehetőségeinek vizsgálata (BSc)
Kutatás kategória:
- Takács Zoltán (BME): Terhelésillesztési mutatók a hazai lakóépületállomány esetében (MSc)
- Fekete Márk (Pécsi Tudományegyetem): Okos keverőkör működése a gyakorlatban (MSc)
- Füzék Árpád (Pécsi Tudományegyetem): Intelligens keverőkörök (BSc)
Fődíj a két kategóriában: Winwatt kulcs a TGA Consult Kft. jóvoltából.
Különdíj a kutatási kategóriában az első helyezettnek az MMK Épületgépészeti Tagozat jóvoltából REHVA Student Competition részvétel támogatása.
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.