Megkezdődtek a OMÉN szervezési munkái
2024. szeptember 23. | e-gépész| | 0 |
Az Országos Magyar Épületgépész Napok és az Épületgépész Bál szervezőbizottsága nevében tájékoztatunk minden érintettet, hogy az OMÉN 2024 rendezvénysorozatának szervezését megkezdjük. Gyurkovics Zoltán és Király Tamás beharangozója.
Célunk azonban, hogy ebben az évben is szervezzünk olyan eseményeket, amelyek elősegítik az épületgépész szakemberek tudásának bővítését, és inspirációt nyújtsanak a fenntartható megoldások alkalmazására.
Legyenek ebben az évben is szakmai előadások, workshopok, kerekasztal-beszélgetések, vagy egyéb szakmai találkozások. Legyenek szakmai és baráti találkozások a csapatépítés-, az épületgépészek csapatépítése jegyében. Ebbe a körbe beletartozónak gondoljuk a baráti sport-találkozókat, sportversenyeket is!
Kiemelten fontosnak tartjuk az „előttem az utódom” szellemében a szakközépiskolák-, illetve a felsőfokú képzési intézmények hallgatóival való találkozások szervezését. Az OMÉN hetében kiemelten gondolunk ezeknek a létesítményeknek a támogatására. Pl. szerelési anyagok biztosítása a szakiskolák számára, pályázatok – diplomadíj, TDK – támogatása az egyetemi fakultások esetében.
2023-ban az OMÉN hónapja a várakozásainkat messze meghaladóan sikeres tudott lenni. Ezért is gondoljuk optimista hittel, hogy ez 2024-ben is hasonlóan sikeres lehet!
Ezzel a hittel adjuk ki felhívásunkat az OMÉN-2024 rendezvény-sorozatának szervezésére! Felhívással fordulunk szakmagyakorlóinkhoz, a társadalmi szakmai szervezetek területi képviselőihez, a MMK Épületgépészeti Tagozata megyei szakcsoportjaihoz, az eddig is sok segítséget nyújtó szakmai partnereinkhez, az épületgépész közép-, és felsőfokú képző intézményekhez, hogy a már eddig megszokott módon szervezzenek 2024 november hónapban találkozásokat. Szervezzenek a bevezetőben említett típusú szakmai rendezvényeket.
Záró rendezvényünk szokásosan a Díjátadó Gálának is helyet adó Épületgépész Bál lesz! Addig azonban még sok a tennivalónk. Ki kell választani a legfontosabb szakmai díjakra érdemeseket. A MÉGSZ „Meszlényi Zoltán”, a MÉgKSZ „Az Épületgépészetért”, valamint a MMK „Macskásy Árpád” díjai kitüntetettjeit a szervezetek saját kitüntetési szabályzatai alapján választják meg!
Az Év Emberei épületgépész kitüntetettjeit több kategóriában előszavazás útján jelöljük ki, választjuk meg. (2023-ban ez már így történt!)
A hátralévő időszakban sok feladat vár a szervezőbizottságra, de sok feladat vár Rátok, épületgépészekre is a remélt sikeres lebonyolítás érdekében! Várjuk az izgalmas, innovatív programötleteiteket, amelyek hozzájárulnak az épületgépészeti szakma fenntarthatóság-tudatossága növeléséhez!
Várjuk továbbá a megvalósíthatóság lehetőségét biztosító támogatói jelentkezéseket!
Jelentjük tehát, hogy a szervezőbizottság az OMÉN-2024 programszervezését elindította! A rendezvények szervezése a www.talalkozzunk.hu honlapon folyik, és követhető úgy, mint az előző években.
Gyurkovics Zoltán, elnök MMK Épületgépészeti Tagozat OMÉN KB elnöke |
Király Tamás Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnökségi tag OMÉN Bál szervezőbizottság elnöke |
Kapcsolódó
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.