e-gépész online szaklap

Közel egymilliárd köbméterrel csökkent a gázfogyasztás az első félévben

2023. július 19. | e-gépész| |  2 |

Közel egymilliárd köbméterrel csökkent a gázfogyasztás az első félévben

2023 első hat hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 18,2 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel Magyarországon. Az így hozzávetőleg egymilliárd köbméteres megtakarítás közel kétharmada jelentkezett a gazdaságban, harmada pedig a lakosságnál. Villamos energiából 8,4 százalékkal volt alacsonyabb a fogyasztás idén januártól júniusig, mint 2022 első felében.  

2022-ben összesen mintegy 17 százalékkal csökkent a hazai gázfogyasztás. A mérséklődésben szerepet játszott az enyhe időjárás, de csak a spórolás kisebb hányadát adta. A hőmérséklettel korrigált csökkenés hozzávetőleg 15 százalékos volt tavaly. Az októbertől áprilisig tartó fűtési szezonban a megelőző azonos időszakhoz viszonyítva mintegy negyedével kevesebb földgáz fogyott.

A Központi Statisztikai Hivatal idei adatösszesítése szerint a háztartásoknál 17,6, a gazdasági szereplőknél 18,4 százalékkal mérséklődött a féléves gázfelhasználás. A számokat háromhavi bontásban vizsgálva az első negyedévben összesen 23,3 százalékos visszaeséshez képest a második negyedéves csökkenés mindössze 5,4 százalék. 

A 2022 első hat hónapjában felhasznált 5,7 milliárd köbméterrel szemben idén június végéig kevesebb mint 4,7 milliárd köbméter gáz fogyott el. A hazai gáztárolókban már jelenleg is rendelkezésre áll 4,6 milliárd köbméter földgáz, a betárolás folyamatos. A fogyasztásarányos töltöttség 46 százalékos, ez az egyik legkedvezőbb adat Európában, majdnem kétszerese az uniós átlagnak.

FöldgázGázellátás

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Mácsár János | 2023. júl. 20.

A vállalkozások terhei jelentősen nőttek, ott csak mikrovállalkozásoknak volt némi ”védelem”. Saját érdekkörömben a vállalkozás évi 3500m3 gázfogyasztását 0m3-re csökkentettük (nem volt kedvünk 7x-es árat fizetni). A beruházás 2 évnyi pellet tüzelőanyag megvásárlásával együtt is, bőven 1 éven belül megtérült. Az idei szezonban már ”ingyen” fűtünk majd :-).


Zoárd | 2023. júl. 19.

Csak az én ismeretségi körömben legalább féltucat hőszivattyús beépítés történt, -több is lett volna, ha lett volna hőszivattyú, de elfogytak- hogy a gázfogyasztást a kedvezményes kontingens alá lehessen szorítani. És ezek az épületek nem a szegény családok voltak, hanem olyanok, ahol 3.500-6.000 m3/év fogyasztást lehetett 1.200-1.800 m3/évre visszaszorítani, egy 9-16 kW-os hőszivattyúval. Persze itt volt pénz a 3-6 milliós beruházásra. A 6.000 m3-es gázfogyasztás 3,4 Millióról 0,5 MFt-ra lehetett leszorítani, igaz ehhez a belső rendszer szabályozásába is bele kellett nyúlni, mert addig nem volt korrekt a belső hőmérséklet szabályozás.

Facebook-hozzászólásmodul