Jön a VI. Épületgépész Tervezői Konferencia és Kiállítás
2022. augusztus 10. | e-gépész| | 0 |

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Épületgépész Tervezői Konferencia, amely a szakma legjelentősebb rendezvényeinek egyike. A szabad helyek gyorsan fogynak, így nem árt mielőbb jelentkezni, már csak azért is mert a részvétellel teljesíthető az éves szakmai továbbképzési kötelezettség
Tisztelt Szakmagyakorló!
Az Épületgépészeti Tagozat elnökeként különös büszkeséggel tölt el, hogy idén szeptember végén immár hatodszor rendezhetjük meg a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarával közösen az Épületgépész Tervezői Konferenciát, amely az elmúlt években szakmánk egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát. A Konferencián a részvétellel teljesíthető az éves szakmai továbbképzési kötelezettség az Épületgépészeti és Energetikai Tagozat tagjai számára.
A konferenciával kezdettől fogva a tervezői szakterületen tevékenykedők szakmai továbbképzését szándékozunk segíteni, tervezői és üzemeltetői előadások keretében a szlogenhez illeszkedő tartalmú szakmai előadásokra, jövőbemutató színvonalon megtervezett projektek ismertetésére kerül sor, kiemelve a tervező innovatív gondolkodásának jelentőségét. A rendezvény lehetőséget biztosít a szakma szereplőinek, tervezőknek, gyártóknak, forgalmazóknak és kivitelező vállalkozásoknak kötetlen szakmai konzultációra is.
A rendezvény helyszíne: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont
A helyszín címe: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14., 3-as előadóterem.
A rendezvény időpontja: 2022. szeptember 30. péntek (9.00–15.00)
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 23. (péntek)
A program és a jelentkezés ide kattintva érhető el.
A részvétel díja a kiállító cégek és a BPMK jóvoltából tartalmazza az egész napos catering ellátást ebéddel, és minden résztvevő egy 8GB kapacitású pendrive karkötőt kap ajándékba!
A BPMK a szakmai napot 2022-es kötelező szakmai továbbképzésként ismeri el minden, az Épületgépészeti és az Energetikai Tagozathoz tartozó jogosultsághoz, de látogatói regisztrációval úgy is lehetőség van részt venni a rendezvényen, ha ebben az évben már teljesítette a kötelező szakmai továbbképzését!
Látogatói regisztrációs szándékát kérjük, Keresztes Anitának jelezze e-mailben a keresztes.anita@bpmk.hu e-mailcímen! A látogatói regisztráció díja: 5000Ft+áfa. Az esetleges további kérdésekkel kapcsolatban szintén Keresztes Anita készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére.
A konferencia programja
Levezető elnök: Csohány Kálmán
9:00–9:30 | Bevezető, köszöntések | Gyurkovics Zoltán, az MMK Épületgépészeti Tagozatának elnöke Kassai Ferenc, a BPMK elnöke Wagner Ernő, az MMK elnöke |
|
9:30–10:40 | Szakmai előadások I. | 1. Projektbemutató: Az MVM DOME épületgépészeti kialakítása | Ágoston István |
2. Energiahordozók, primerenergia-készlet | Dr. Szilágyi Zsombor | ||
10.40–11:10 | Kávészünet, találkozás az ipari partnereinkkel, szakmai konzultációk a kiállításon | ||
11:10–13:00 | Szakmai előadások II. | 3. Közel nulla energiaigényű/okos épületek | Dr. Csoknyai Tamás |
4. A VIEGA Kft. 30. születésnapi bemutatkozása | Nagy Zoltán | ||
5. A fenntartható távhőellátás rendszerszemléletben | Molnár Szabolcs | ||
13:00–13:50 | Büfé-ebéd, találkozás az ipari partnereinkkel, szakmai konzultációk a kiállításon | ||
13:50–15:20 | Szakmai előadások III. | 6. Szabályozással összefüggő energiahatékonysági kérdések | Vörös Szilárd |
7. Projektbemutató: A Zene Háza épületgépészeti kialakítása | Lantos András | ||
15:20–16:00 | A konferencia zárása, állófogadás |
Tisztelettel:
Gyurkovics Zoltán
a MMK Épületgépészeti Tagozat elnöke
Épületgépész Tervezői Konferencia
Kapcsolódó
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.