V. Épületgépész Tervezői Konferencia
2021. szeptember 24.
2021. szeptember 15. | e-gépész| | 0 |

Idén szeptember végén immár ötödször rendezi meg az MMK Épületgépészeti Tagozata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara az Épületgépész Tervezői Konferenciát, amely az elmúlt években szakmánk egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát.
A konferenciával a szervezők kezdettől fogva a tervezői szakterületen tevékenykedők szakmai továbbképzését szándékoznak segíteni. Tervezői és üzemeltetői előadások keretében a szlogenhez illeszkedő tartalmú szakmai előadásokra, jövőbemutató színvonalon megtervezett projektek ismertetésére kerül sor, kiemelve a tervező innovatív gondolkodásának jelentőségét.
Az idei rendezvény mottója: „Középpontban a VÍZ”.
A rendezvény lehetőséget biztosít a szakma szereplőinek, tervezőknek, gyártóknak, forgalmazóknak és kivitelező vállalkozásoknak kötetlen szakmai konzultációra is.
Az eseményre eddig nagyjából 300 tervező mérnök jelezte részvételi szándékát, és több, mint 40 épületgépészeti cég vesz részt rajta kiállítóként.
A rendezvény helyszíne: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14., 3-as és 4-es előadóterem.
A rendezvény időpontja: 2021. szeptember 24. péntek (9.00 – 15.00)
A két konferenciaterem programja:
https://bpmkkepzesek.hu/images/egtk_2021_főterem_végleges_program.pdf
https://bpmkkepzesek.hu/images/egtk_2021_4_terem_program.pdf
ÉpületgépészÉpületgépész Tervezői Konferencia
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.