e-gépész online szaklap

Az Épületgépészeti Egyeztető Fórum (ÉEF) képviselői március elején tanácskoztak a felsőfokú képző intézmények tanszékvezetőivel

2021. március 24. | e-gépész| |  0 |

Az Épületgépészeti Egyeztető Fórum (ÉEF) képviselői március elején tanácskoztak a felsőfokú képző intézmények tanszékvezetőivel

A mérnökutánpótlás gondjairól és az épületgépész szakma népszerűsítésének lehetőségekről tanácskoztak a Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórum képviselői és a felsőfokú épületgépész képzésben résztvevő tanszékek vezetői.

A Magyar Mérnöki Kamara támogatásával februárban megalakult fórum két vezetője a szakmai felsőoktatás legégetőbb kérdéseit tekintette át elsőként az épületgépészeti oktatásban meghatározó egyetemek illetékes tanszékvezetőivel. Az online találkozót Gyurkovics Zoltán, a MMK Épületgépészeti Tagozatának elnöke kezdeményezte. A tanszékvezetőket tájékoztatta az Egyeztető Fórum megalakításáról, a szervezet céljairól és hangsúlyozta: kiemelten támogatják, hogy szakmai felsőoktatásban jelenjenek meg a tanszékek igényei, javaslatai

.

Golyán László, a MÉGSZ elnöke – szintén a fórum képviseletében – arról beszélt, hogy a felsőoktatásban is érzékelhető nehézségeket csak az egyetemek tudják megoldani, de a fórum nevében felajánlotta, hogy a tervezők, a kivitelezők és a szakcégek felmérik, hogyan tudnak az oktatás színvonalának emelésében segíteni. Hozzátette: az Egyeztető Fórum katalizáló szerepet játszhat az oktatás feltételeinek javításában és az oktatási-szakmai párbeszéd kialakításában.

Dr. Csoknyai Tamás a BME Épületgépészeti Tanszék vezetője elmondta, hogy az ötödik félév alatti szakosodás komoly versenyt alakít ki az egyetemen: a tanszékek versenyeznek, hogy a hallgatók mely szakokat válasszák. Aggasztónak nevezte, hogy a BSc elnyerése után érezhetően lecsökken a hallgatók létszáma, mert sokan nem érzik fontosnak a továbbtanulást.  

A Pécsi Tudományegyetem Épületgépész- és Létesítménymérnöki Tanszék vezetője, Baumann Mihály szerint abban is versenyhelyzet van, hogy más gépészmérnöki, vagy egyéb mérnöki területeken – például a gépjárműiparban, informatikában – már jóval magasabb jövedelmeket lehet elérni, mint az épületgépészet területén. Szerinte akár a vállalkozási díjak emelése árán is törekedni kell a jövedelmi viszonyok kiegyenlítésére, máskülönben a szakma a jelenleginél is komolyabb mérnökhiánnyal fog küzdeni. Baumann Mihály az egylépcsős osztatlan egyetemi képzés visszaállítása mellett érvelt és azt javasolta, hogy az egyetemeknek fel kellene karolniuk már a középiskolai oktatás egy részét is, akár a megfelelő laborháttér biztosításával, akár a középfokú oktatási célok meghatározásával, módosításával.

Dr. Csáky Imre azt emelte ki, hogy a Debreceni Egyetemen a BSc szakokon végzettek mintegy nyolcvan százaléka folytatja MSc szinten is a tanulmányait, vagy később visszatér az MSc-re.
Sok példa van arra is, hogy más alapszakról jönnek át épületgépészeti MSc-re. Negatív tapasztalatnak nevezte, hogy a minisztérium a kontakt óraszám csökkentését tervezi, amit rossz iránynak nevezett: tapasztalatai alapján a jelenlegi 26 kontaktórával szemben inkább 30-32 órára lenne szükség.

Dr. Szabó Márta a Magyar Agrár- és Élettudományi – korábban Szent István – Egyetem Épületgépészeti, Létesítmény- és Környezettechnika Tanszék vezetője ugyancsak a szakirányú középiskolákkal való együttműködés fontosságát emelte ki, mert az érdeklődő gyerekek egymást is jól tudják motiválni és ez lassíthatná, hogy csökkenjen a felsőoktatás hallgatói létszáma. Fontosnak nevezte, hogy a szakcégek fogadjanak szakmai gyakorlatokra hallgatókat, és hogy az EF képviselői konzulensként vagy bírálóként segítsék a szakdolgozatok elkészítését. Dr. Szabó Márta arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakmai gyakorlatok rendszerét a vállalatok, vállalkozások bevonásával kell fejleszteni.

Gyurkovics Zoltán az első egyeztető megbeszélést kifejezetten hasznosnak nevezte, mert olyan megoldásra váró nehézségeket tártak fel, amelyek az összes intézményre érvényesek. Ezek egy része rövidebb távon megoldható, másik részük rendeződését viszont csak hosszú távon lehet elérni. A jelenlévők a párbeszéd rendszeres folytatásában állapodtak meg.

Épületgépészeti Egyeztető Fórum

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul