e-gépész online szaklap

500 fő vehet részt az Épületgépész Tervezői Konferencián

2020. augusztus 25. | Gyurkovics Zoltán| |  0 |

500 fő vehet részt az Épületgépész Tervezői Konferencián

2020. szeptember 25-én immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre Épületgépész Tervezői Konferencia, amely a járványügyi előírások betartása mellett 500 fő együttes részvétele mellett valósul meg. A korlátozott résztvevői számra, valamint a szakmai nap kötelező szakmai továbbképzésként való elismerésére való tekintettel nem érdemes a jelentkezést halogatni.

Tisztelt Kollégák!

Az Épületgépészeti Tagozat elnökeként különös büszkeséggel tölt el, hogy idén szeptember végén immár ötödször rendezhetjük meg a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarával közösen az Épületgépész Tervezői Konferenciát, amely az elmúlt években szakmánk egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát.

Az idei év különlegessége, hogy Dr. Áder János köztársasági elnök úr azzal tüntette ki a rendezvényt, hogy fővédnökünknek tudhatjuk!

V. Épületgépész Tervezői Konferencia és Kiállítás
Középpontban a víz

Ebben a sok szempontból terhelt és kiszámíthatatlan évben nem kevés fejfájást okozott nekünk, szervezőknek, hogy a rendezésben milyen megoldást válasszunk. Hiszen a személyes találkozások jelentősége és hiánya mindannyiunkban erősebb, mint valaha. A sokrétű elemző munka és a hírek értékelése alapján örömmel mondhatom, hogy az a meggyőződésünk alakult ki, hogy a 2020. szeptember 25-ére tervezett hagyományos Épületgépész Tervezői Konferencia megszervezhető!

Természetesen mindent elkövetünk, hogy a járványügyi előírásokat a helyszínen betartsuk: az összes résztvevő együttes létszáma nem haladja meg az 500 főt, a konferenciaterem székeit a kellő távolságra helyezzük el egymástól, kézfertőtlenítésre több állomáson is lehetőségük lesz, és maszkokkal is készülünk.

Ezzel a konferenciával kezdettől fogva a tervezői szakterületen tevékenykedők szakmai továbbképzését szándékozunk segíteni, tervezői és üzemeltetői előadások keretében a szlogenhez illeszkedő tartalmú szakmai előadásokra, jövőbemutató színvonalon megtervezett projektek ismertetésére kerül sor, kiemelve a tervező innovatív gondolkodásának jelentőségét. A rendezvény lehetőséget biztosít a szakma szereplőinek, tervezőknek, gyártóknak, forgalmazóknak és kivitelező vállalkozásoknak kötetlen szakmai konzultációra is.

A rendezvény helyszíne

Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont,
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14., 3-as előadóterem.

A rendezvény időpontja

2020. szeptember 25. péntek (9.00–16.00)

Jelentkezési határidő

2020. szeptember 18. (péntek)

A konferencia tervezett programja az alábbi linken érhető el.

Program 

A BPMK a szakmai napot 2020-as kötelező szakmai továbbképzésként ismeri el minden, az Épületgépészeti és a Vízépítési és vízgazdálkodási Tagozathoz tartozó jogosultsághoz, de látogatói regisztrációval úgy is lehetősége van részt venni a rendezvényen, ha ebben az évben már teljesítette a kötelező szakmai továbbképzését! A rendezvényre kizárólag online jelentkezési lap kitöltésével tudnak jelentkezni, az alábbiak szerint:

1.) Szakmai továbbképzési jelentkezés (10 000 Ft+áfa)
(egész napos catering ellátással)
http://www.bpmk-oktatas.hu/tlcm_index.php?token=v3xgrgbqyq9bg90t

2.) Látogatói regisztráció (4000 Ft+áfa)
(teljesített szakmai továbbképzés nélkül, egész napos catering ellátással)
E-mailben, a keresztes.anita@bpmk.hu e-mailcímre, az alábbi adatok megadásával:
- a jelentkező neve, címe, kamarai száma (amennyiben van),
- a költségviselő (cég) neve, számlázási címe és adószáma

Mindkét típusú jelentkezés beérkezése után díjbekérőt állítunk ki, amit e-mailben fognak megkapni, kérjük, hogy csak arra hivatkozva indítsanak utalást! Esetleges kérdéseivel kapcsolatban Keresztes Anita készséggel áll rendelkezésére a keresztes.anita@bpmk.hu e-mailcímen!

Tisztelettel:
Gyurkovics Zoltán
MMK ÉgT elnök

ÉpületgépészÉpületgépész Tervezői KonferenciaEseményekKötelező képzésTervezői Konferencia

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul