e-gépész online szaklap

XI. Országos Kéménykonferencia

2020. július 27. | e-gépész| |  0 |

XI. Országos Kéménykonferencia

A Kéményjobbítók Országos Szövetsége az Országos Kéménykonferenciát 2020. augusztus 27-28-án rendezi meg. A konferencia helyszíne változatlanul a kecskeméti Három Gúnár Rendezvényház.

A konferencián elhangzó előadásokat – a márciusban elhalasztott rendezvényhez hasonlóan – úgy állítjuk össze, hogy a csütörtöki és a pénteki nap is szakmai napként akkreditáltatható továbbképzés legyen a szakmagyakorlók számára. A konferencián a kiállítás keretében a szakemberek és az érdeklődők számára bemutatókat szervezünk.

Programfüzet

A konferenciát a vírushelyzet figyelembevételével szervezzük meg, kézfertőtlenítés biztosításával és az előadóteremben a távolságtartás figyelembevételével. A résztvevőktől is kérjük az aktuális biztonsági előírások betartását, a szájmaszk hozatalát és használatát.

Dr. Barna Lajos, a szervezőbizottság elnöke

Időpont: 2020. augusztus 27–28.
Helyszín: Három Gúnár Rendezvényház, Kecskemét, Festő utca 8.

A nemzetközi részvétellel szervezett XI. Országos Kéménykonferencia tervezett programja

9:00 A Kiállítás megnyitása Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke
9:20 A Konferencia résztvevőinek üdvözlése
A Meszléry Díjak átadása
Netoleczky Károly, a Kéményjobbítók Országos Szövetségének elnöke
9:45 A Konferencia megnyitása Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Plenáris ülés, augusztus 27. csütörtök délelőtt
10:00–10:30 Alaptörvényből fakadó felelősségünk a levegő tisztaságáért Előadó: dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója és dr. Pump Judit vezető főtanácsos, AJBH
10:30–11:00 A levegőtisztaság-védelem aktuális kérdései Felkért előadó: dr. Orbán Hunor főosztályvezető, Agrárminisztérium
11:00–11:30 CO-mérgezések és kéménytüzek katasztrófavédelmi helyszíni szemléinek tapasztalatai Előadó: dr. Bérczi László tű. dandártábornok, Meszléry Díjas, BM OKF, országos tűzoltósági főfelügyelő
11:30–12:00 Égéstermék-elvezetők megfelelőségének értékelése hatósági szemmel Előadó: Érces Ferenc tű. ezredes, BM OKF megelőzési és engedélyezési szolgálatvezető
12:00–13:00 Ebédszünet  
Szekcióelőadások, csütörtök délután. Szakmai továbbképzés
13:00–13:30 A TSZSZ szerepe a kisvállalkozások védelmében Előadó: Csermely Gábor vezető-helyettes, Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
13:30–14:00 A szilárd tüzelés szabályozásának változásai és jelentősége a hazai levegőminőség tekintetében Előadó: dr. Béres András ügyvezető, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
14:00–14:30 Levegőminőségi tervek végrehajtásának elősegítése, a LIFE IP HungAIRy projekt Előadó: dr. Szigeti Tamás, projekt szakmai vezető, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
14:30–15:30 Abgasanlagen von ATEC, insbesondere Mehrfachbelegung (tolmácsolással) Felkért előadó: Dietrich Probst Export és OEM manager, ATEC (PPs-rendszerek gyártója)
15:30–16:00 Szünet  
16:00–16:30 A szilárd tüzelésből eredő kibocsátások csökkentésének lehetőségei kéményseprő segédlettel Előadó: Farkas József BM OKF GEK Kéményseprőipari Igazgatóhelyettesi Szervezet Somogy Megyei Ellátási Csoport vezető
16:30–17:10 Magyarországi gyűjtőkémény-helyzet, különös tekintettel a gázkészülék cserékre Előadók: Leikauf Tibor kéményseprőmester, a MOKÉSZ elnöke és Baumann Mihály adjunktus, mb. tanszékvezető, PTE MIK, Meszléry Díjas
17:10–17:50 Kecskemét építészeti változásai a szecessziós örökségtől napjainkig Előadó: Farkas Gábor DLA, Ybl díjas és Prima Primissima díjas építész
17:50–18:40 Kós Károly munkássága a 21. század tükrében Előadó: dr. habil Anthony Gall építész, egyetemi tanár, tanszékvezető
Szekcióelőadások, augusztus 28. péntek délelőtt. Szakmai továbbképzés
9:00–9:30 Környezetvédelmi előírások a világban, a tüzelőberendezések hatása a környezetre, valamint károsanyag-kibocsátás és annak keletkezése Előadó: Versits Tamás, MGVE elnök, Kéményjobbítók Országos Szövetsége
9:30–10:00 Tüzelőberendezések telepítését, üzemeltetését szabályozó környezetvédelmi előírások Előadó: Sümeghy Árpád Meszléry Díjas, Energotrade Kft., Kéményjobbítók Országos Szövetsége
10:00–10:40 Wichtige Schutzziele für den Bau und Betrieb von Abgasanlagen für Feuerstätten sind der Schutz der Umwelt hinsichtlich toxischer Belastung und der Brandschutz (tolmácsolással) Felkért előadó: Heribert von Göwels Export Manager, EKA (a fémkémény rendszerek gyártója)
10:40–11:00 Égéstermékhő hasznosítása Előadó: Fehér Gábor, épületgépész mérnök, Kéményjobbítók Országos Szövetsége
11:00–11:20 Megtörtént kéménytüzek elemzése, együttműködés a kéményseprő-ipari szervvel Előadó: Gyapjas János tű. ezredes, igazgatóhelyettes, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
11:20–11:40 Szünet  
11:40–12:10 GZHG/GZTG égéstermék-elvezetők működési tapasztalatai, méretezési kérdései Előadó: Keszthelyi István, CKP-Mérnök Kft.
12:10–12:40 Társasházak turbós gyűjtőkéményeinek problémája és a probléma megoldásának lehetőségei Előadó: Szenkovszky István, Magyar Kéménygyártó Kft.
12:40–13:10 A megújuló energia-felhasználás egyik lehetősége a fatüzelés, ami környezetbarát és független minden távvezetéktől Előadó: Nagy András, Nagy és Békési Kft., a MACSOI elnöke
13:10–13:35 Szilárd tüzelésű kazánok üzemviteli vizsgálata különböző tüzelőanyagokkal Előadó: Érces Norbert tanszéki mérnök, BME ÉPGET
13:35–14:00 A helytelen szilárdtüzelés nem csak a szomszédoknak okoz tartós egészség károsodást! Előadó: Stieber József, Stieber Levegőtisztaság-védelem
14:00–14:20 Zárszó, a konferencia ajánlásainak elfogadása  

EseményekKémény

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul