e-gépész online szaklap

Októberben Construma!

| | |  0 | |

Októberben Construma!

A koronavírus-járvány miatt idén szokatlan időpontban, október 7–11. között rendezik a nemzetközi építőipari szakkiállítást a megszokott helyen, a Hungexpo területén. Bár az építőipar nem szenvedte különösképpen a mögöttünk hagyott időszakot, a vásáron való részvétel jó lehetőség rá, hogy az ágazat cégei megmutassák: jelen vannak a piacon, és komoly terveik vannak a jövőre nézve

Az idei Construma abból a szempontból rendhagyó, hogy nem tavasszal, hanem ősszel tartják. Ez a körülmény ugyanakkor még fontosabbá teszi a legnagyobb hazai építőipari kiállításon való részvételt, hiszen a cégek az elmúlt hónapokban nem mutathatták meg magukat, elmaradtak a személyes találkozók, a kapcsolattartási formák megváltoztak, s ennek nyomán bizony lazultak a kapcsolatok a piac szereplői, illetve a vásárlók között.

A koronavírus-járvány a gazdaság egy sor ágazatát lökte recesszióba, a vendéglátás és a turizmus különösen nagy károkat szenvedett. Az építőipar ugyanakkor „olcsón megúszta”, áprilisban, a legnagyobb bezárkózás idején is csak 2,1 százalékkal esett vissza az ágazat teljesítménye, éves összehasonlításban, az új szerződések állománya pedig valamelyest még emelkedett is.

A szervezők álláspontja szerint a Construma szakkiállításon való részvétel, a személyes találkozók lendületet adhatnak a magyar gazdaságnak. A vis maior helyzetből következő halasztás miatt az októberi időpontra a kiállítók szerződései automatikusan érvényesek, és a már beregisztrált látogatói jelentkezések, megvásárolt jegyek is érvényesek az új időpontra.

Construma

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul