e-gépész online szaklap

Februárban már az új rendszerű szakképzésbe jelentkezhetnek a tanulók

2020. január 9. | e-gépész| |  0 |

Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.

Kkiemelte, hogy a technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az öt év elvégzése után a tanulók egyszerre kapják meg az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél. A rendszer rugalmas, jelentős mozgási lehetőséget ad a tanulóknak a különböző képzési formák között.

Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma lesz. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg. Fontos területek nem vesznek el, csak más hangsúlyt kapnak.

Szintén felmenő rendszerben fejlesztik tovább a duális képzést, így a tanulók versenyképes tudással és gyakorlattal léphetnek a munkaerőpiacra. A duális képzés során az üzemekben dolgozó tanulók munkabérre jogosultak.

A felnőttek képzése is rugalmasabb rendszerben valósul meg. A felnőttképzést folytató intézményeknél a régi OKJ szerint indított képzésekre is lehet még jelentkezni 2020. december 31-ig, ezeket a szakmai vizsgákat legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni.

A gimnáziumi érettségivel rendelkezők, akik szakmát szeretnének tanulni, kétéves technikumi képzésre jelentkezhetnek. Az állam két alapszakmát és egy rövidebb ciklusú szakmai képzést is ingyenesen biztosít, ami a világon egyedülálló.

A szakképzést ösztöndíjakkal is támogatják. Szeptembertől felmenő rendszerben tanulmányi ösztöndíjat kapnak a szakképző intézmények diákjai. Külön ösztöndíj-lehetőség van a hátrányos helyzetű tanulóknak. Új elem a törvényben, hogy egyszeri pályakezdési juttatásra jogosultak azok, akik befejezik a képzést és szakmát szereznek.

KépzésOktatás

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul