Szükséges a munkámhoz tűzvédelmi szakvizsga?
2019. október 9. | e-gépész| | 0 |

Ki ne szembesülne nap mint nap azzal, hogy tevékenységét hány és hány jogszabály szabályozza? Hiába próbálunk jogkövetően tevékenykedni, előfordul, hogy egy ránk is vonatkozó előírással szinte csak „véletlenül” találkozunk. Leginkább azon követelmények esetében jellemző ez, melyeket csak bizonyos esetekben kell(ene) alkalmaznunk. Részben ide tartoznak a tűzvédelmi jogszabályok egyes követelményei is.
A Media12 Képzési Központ tréningjein gyakran találkozunk olyan cégek vezetőivel, műszaki irányítóival, akiket a tananyagok elsajátítása során ér a felismerés, hogy nekik, illetve munkatársaiknak bizonyos tevékenységek végzéséhez a jogalkotó kiegészítő végzettségeket ír elő. Ebben próbálunk most egy kis segítséget nyújtani.
A 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet, amely többek között a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szól, meghatározza azokat a foglalkozási ágakat, illetve munkakörök szerinti tevékenységeket, melyeket csak érvényes tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező személy végezhet. Egyes esetekben a tevékenységet végzőkön túl a munkájukat közvetlenül irányítóknak – művezető, csoportvezető, de lehet ez a cég vezetője – is meg kell szerezniük az oklevelet.
Jelenleg 16 foglalkozási ágat és munkakört állapít meg a jogszabály, és itt a jelenleg a kulcsszó, hiszen az elmúlt években a követelmény többször is változott.
Lássuk, hogy a mi szakmánkban – a víz-, gáz- és fűtésszerelésnél – milyen pontok lehetnek relevánsak (a számozásnál megtartottuk a jogszabályban használt sorszámot):
- 1. foglalkozási ág: Hegesztők és az építőipari tevékenység során nyílt lánggal járó munkát végzők
- 2. foglalkozási ág: Az „A” és „B” tűzveszélyességi osztályba sorolt anyagoknak bármely időpontban 300 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű tárolását vagy 100 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű ipari vagy szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználását végzők
- 3. foglalkozási ág: Éghető gáz lefejtését, töltését, kiszolgálását, továbbá autógáz kiszolgálását végzők
- 4. foglalkozási ág: Tűzgátló, füstgátló nyílászáró-szerkezetek beépítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők
- 13. foglalkozási ág: Beépített hő- és füstelvezető rendszerek telepítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők
- 14. foglalkozási ág: Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálatát végzők
- 15. foglalkozási ág: Tűzgátló tömítések beépítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők
A 45/2011. (XII.7.) BM rendelet előírja, hogy ilyen tevékenységeket csak érvényes tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező személy végezhet. Az 1. 2. 3. 4. és 13. foglalkozási ág esetében szakvizsgával kell rendelkeznie annak a vezetőnek (munkáltatónak) is, aki a meghatározott tevékenységet végzők munkáját közvetlenül irányítja.
Ha a tűzvédelmi szakvizsgához kötött tevékenységet szakvizsga nélkül végzik, a tűzvédelmi bírság összege dolgozónként 100 000 Ft!
A szakvizsgán való részvételhez az alábbi végzettség szükséges:
- a 4. 13. és 15. foglalkozási ág esetében OKJ-s műszaki vagy építőipari, vagy tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó szakképesítés vagy érettségi,
- a 14. foglalkozási ág esetében OKJ-s erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója vagy műszaki mérnöki végzettség.
Ha jelentkezik, e-mailben elküldjük Önnek a tananyagot az otthoni felkészüléshez. A vizsga napján rövid konzultációt tartunk, majd írásbeli vizsga következik. Szóbeliznie csak annak a résztvevőnek kell, akinek írásbeli eredménye nem éri el a 90%-ot. A képzés sikeres elvégzését igazoló tűzvédelmi szakvizsga bizonyítvány öt évig érvényes.
A Media12 Képzési Központ folyamatosan szervez képzéseket a fenti tűzvédelmi szakvizsgák megszerzéséhez, melyek időpontjairól folyamatosan érdeklődhet a Media12 Képzési Központ honlapján. Amennyiben bizonytalan, hogy az Ön munkájához szükséges-e ilyen végzettség, és ha igen, melyik, bátran forduljon hozzánk!
VGF&HKL és VL előfizetőknek, valamint az Épületgépész Unió tagjainak 10% kedvezménnyel!
Konzultáció és vizsga időpontja: 2019. november 14.
Konzultáció és vizsga helyszíne: Merkapt Zrt. oktatóterme (1106 Budapest, Maglódi út 14/b.)
További információ:
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.