e-gépész online szaklap

Az utolsó füstfaragó

| | |  0 | |

Az utolsó füstfaragó

A napokban érkezett olvasói levelünket elsősorban a kéményseprőiparban dolgozóknak ajánljuk szeretettel azzal, hogy a mindennapi rohanásban érdemes néha megállni egy percre.

A minap a pincében jártam tervek után kutatva és a kezembe akadt egy kis könyvecske „Sose fagyunk meg!” címmel. Ez egy irodalmi válogatás. Sajnos nem tudtam megállapítani, hogy mikor adták ki, de megtaláltam benne Simon Izabella írását: az utolsó füstfaragót, melyből az alábbiakat idézem:

„Amikor az utolsó leheletnyi pamacs is elhagyta a kéményt K. János szépen lemászott a Zsolnay díszekről, vaslapátjára kotorta a szétszóródott hamut, majd leült, hátát a kéménynek vetette és énekelni kezdett, ahogy 40 éve mindig, ha a tetőn járt:

A Háztetők között csak füstfelhő száll,
De úgy élek én ott fönt, mint egy király,
Bár tetőtől talpig oly piszkos vagyok,
A szénpor rajtam, mint gyémánt ragyog,
A háztetők világa pompás világ,
Ezt régóta tudják az összes cicák.
Hol elbújt a nap, hol pörög az éj,
Hol bújócskát játszik az árnyék s a fény,
Megtalálsz engem, ott élek én,
Száll a korom, száll a korom, ez mégse rossz:
egy kéményseprő mindig szerencsét hoz.
Táncolva járom a ház tetejét,
Csókokat dobnak a lányok felém,
Száll a korom, hadd szálljon, mit bánom én!

Az Andrássy út 98. előtt sétálók kíváncsian nézegettek felfelé, honnan jön ez a kellemes valcer. .......”

Hát ennyi csak amit idézek, de olyan kedves kis dal, melyet nem tudom honnan idézett a szerző, de ajánlom a kéményseprőknek.

Tisztelettel,
Pauditzné Hovorka Éva

Kémény

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul