e-gépész online szaklap

Terhelésillesztési mutatók háztartási méretű napelemes rendszer méretezésére

2022. december 12. | Gergely László, dr. Csoknyai Tamás, dr. Horváth Miklós | |  0 |

Lakóépületeink hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszerei egyre komolyabb kihívások elé állítják villamosenergia-hálózatainkat. A problémákat látva felmerül a kérdés: tudunk-e jobb méretezési elvet kialakítani hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszereinkre? A cikkben a szerzők két új terhelésillesztési mutatót, az „öntermelés” illetve „hálózathasználati tényező” fogalmakat vezetik be. A mutatók leírása egyszerű, így könnyen alkalmazhatók új háztartási méretű kiserőművek méretezési keretrendszerének kialakítására.

A cikk a Magyar Épületgépészet 2022/11-12. számában jelent meg.

Mi alapján méretezzük hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszerünket? Az előző kérdésre általában kétféle válasz létezik:

  1. Gazdaságosság szempontjából a legjobb megtérüléssel rendelkező napelem-kapacitás kerül kiépítésre.
  2. Az éves szaldó alapján számított nettó nulla energiamérleghez tartozó kapacitás kerül kiválasztásra.

Felmerül a kérdés – vajon meddig lehet úgy a hálózatra csatlakoztatott rendszereket kiépíteni, hogy közben nem veszünk tudomást napelemes termelőink hálózati hatásairól [1, 2]? Cikkünkben bemutatjuk, hogy itt az ideje olyan mutatók és mérőszámok alkalmazásának, amelyek tekintettel vannak arra, hogy várhatóan a lakosság nagy része igyekszik majd napelemes rendszert telepíteni jogszabályi kritériumok, illetve anyagi megfontolások mentén, és arra, hogy mindennek hálózati oldalon is lesznek következményei.

Ennek megfelelően két új terhelésillesztési mutató, az „öntermelés” illetve a „hálózathasználati tényező” bevezetését ajánljuk, amelyek segítenek optimális napelem kapacitást kijelölni az említett szempontokat figyelembe véve. Az öntermelés mutató segít egy olyan napelemes rendszerméret kiválasztásában, amellyel maximalizálható a helyi felhasználásra megtermelt megújuló energia részaránya. A hálózathasználati tényező pedig egy olyan napelem kapacitást ajánl, amellyel a hálózat és a felhasználó közötti energiaforgalom a legnagyobb mértékben csökkenthető.

A mutatók segítségül szolgálhatnak olyan háztartási méretű kiserőmű (HMKE) méretezési elv és keretrendszer kialakításában, amellyel akár egy megmaradó szaldó elszámolás esetén is közelebb kerülünk fenntarthatósági céljainkhoz, anélkül, hogy a villamosenergia-rendszer számára kezelhetetlen mértékű feladatot adnánk.

A termelés és fogyasztás időbeli eltérésének problémaköre

A lakóépületek üzemeltetéséből származó szén-dioxid kibocsátás csökkentésének legjellemzőbb eszközei közé tartozik a napelemes rendszerek telepítése, illetve a hőszivattyús rendszerek alkalmazása. Ezek az eszközök azonban bonyolultabbá teszik háztartásaink energiaellátását, a villamosenergia, mint termék, sajátosságai miatt. A „szokásos” gázzal, vagy egyéb jól tárolható energiaforrásokkal szemben a villamosenergia esetében jóval nehezebb dolga van az ellátást végző entitásnak. Nevezetesen, hogy a villamosenergia-rendszert egyensúlyban kell tartania olyan módon, hogy mindig pontosan ugyanakkora legyen a termelés és a felhasználás mértéke (az esetleges tárolók hatásait is figyelembe véve). Ennek megfelelően ismerni (vagy pontosan becsülni) szükséges, hogy mikor mennyi villamosenergiát használunk fel, illetve termelők esetén, hogy mikor mennyi energiát táplálnak be a hálózatba.

Ez természetesen a lakossági fogyasztók, illetve háztartási méretű kiserőművek (HMKE) esetében is igaz, azonban mivel ez a felelősség nem őket terheli, általában a problémakör is ismeretlen számukra. HMKE-k esetén azonban komolyabb problémát az okoz, hogy a termelési csúcsok sokszor meghaladhatják a hálózat befogadóképességét. Ugyanakkor ez a problémakör is nagyban köszönhető annak, hogy a termelési csúcsok más időszakban jelennek meg, mint a fogyasztási csúcsok. Ezek egyidejűségét javítva ez a probléma is jelentősen enyhül, így célszerű olyan indikátorok alkalmazása, amelyek a fogyasztások és felhasználások összehangolását írják le, azok javítására törekszenek.

Az előzőek mentén érdemes áttekinteni, hogyan néz ki az egyidejűség problémája. Az 1. ábra egy napelemes rendszer lehetséges energiaáramait mutatja be egy hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszer esetén. Alapesetben a felhasználó a hálózatból fedezi igényét. Ez történik például az éjszaka során – a felhasználás a hálózatból kerül kielégítésre (A). Napközben aztán megjelenhet a napelemes termelés, amely egyrészt fedezi a fogyasztó energiaigényét (C), másrészt, amennyiben nagyobb a háztartási méretű kiserőmű termelése, mint a fogyasztó felhasználása, a HMKE a hálózatra táplálja többletét (B).

1. ábra. Egy hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszerrel rendelkező épület lehetséges villamosenergia-áramlásai

Érzékelhető, hogy a problémakör esetén felmerül egyrészt egy napi ingadozás a nappalok és éjszakák tekintetében, másrészt egy éves ingadozás a nyári és téli periódus tekintetében. Ezt jól jellemzi a 2. ábra, amelyen egy napelem panel termelése látható az év napjai és a napok időszakai függvényében. Az ábrát tekintve szépen kirajzolódik, hogy míg télen rövid napszakok és viszonylag kis termelések találhatók, addig a nyári periódusra a termelési időszakok elnyúlnak, a teljesítménycsúcsok is nagyobbak (intenzívebb sárga szín).

2. ábra. Egy déli tájolású, 35°-os dőlésszögű napelem panel (365 Wp) termelési profilja budapesti referenciaév során

A 2. ábrán azonban emellett az is jól tetten érhető, hogy számos olyan időszak is előfordul, amikor a termelés jelentősen kisebb a szomszédos időszakokhoz képest. Ez jól tükrözi a napelemes termelők előrejelezhetőségének problémakörét.

Ahogyan említettük, a termelést és a felhasználást mindenkor pontosan egyensúlyban kell tartani. Ehhez a HMKE-k termelői profiljának becslése mellett szükség van fogyasztói jelleggörbékre is, amelyet jelen példában három részből képezünk. Egyrészt veszünk egy fogyasztási profilt és egy mértékadó éves fogyasztást (MÉF), amelyből a háztartás épületgépészeti rendszerén kívüli energiafelhasználást jellemezzük. Esetünkben ehhez egy 2500 kWh/év felhasználású, vidéki fogyasztót feltételeztünk [3]. Ezen a felhasználáson felül jelenik meg számításunkban az épületgépészeti rendszer, amely esetünkben egy levegő-levegő hőszivattyús rendszerből (amely a fűtésért és hűtésért felel), illetve egy villanybojlerből (ami a használati melegvizet biztosítja) áll.

A 3. ábra e fogyasztók teljesítményigényét mutatja adott év során. A háztartási berendezések profilja jól tükrözi a felhasználás esti, illetve hétvégi csúcsidőszakait. Azt is láthatjuk azonban, hogy ezek a csúcsok lényegesen kisebbek (néhányszáz watt), mint az épületgépészeti berendezések csúcsigényei (kb. 2000 W a hőszivattyú, illetve 1800 W a villanybojler esetében). A felhasználás közül a villanybojleres felhasználás a bevitt adatoknak megfelelően mutat egy napi rutint [4, 5]. A hőszivattyú üzeme szintén logikusan alakul – a téli időszakokban és kifejezetten a napsütésmentes esetekben nagy teljesítményigény jellemzi; átmeneti időszakban nem üzemel; nyáron a napsütéses időszakokban pedig megjelenik a hűtési igény [6].

3. ábra. A háztartási berendezések, a hőszivattyú és a villanybojler teljesítményigényeinek alakulása az év során

A 2. és a 3. ábra összevetésével az is jól látható, tulajdonképpen a hőszivattyú hűtésre történő alkalmazása az, amelyik minden egyéb okos vezérlés vagy beavatkozás nélkül jól illeszkedik a termelés időszakához. Az energiaigény nagy része azonban nem olyan időszakra esik, amikor napelemes termelés is fennáll [7]. Igaz ez akár a háztartás villamos profiljára, akár hőszivatytyú fűtési üzemére vagy a használati melegvíz készítés nagy részére. Mivel azonban ezekben az időszakokban is fedezni kell az igényeket, a fogyasztó nagy arányban támaszkodik a hálózatra. Ez azonban a termelés időszakára is igaz, hiszen ez egyúttal azt is jelenti, hogy a termelési időszakok nagy részében nincs ezt kiegyenlítő felhasználás közvetlenül az az adott háztartásban, így a HMKE a termelt többletet a hálózatba táplálja.

Időbeliséget leíró mutatók

A termelés és felhasználás egyidejűségének jellemzésére terhelésillesztési és hálózat-kölcsönhatási mutatókat használunk (mely kategóriák megkülönböztetésére ebben a cikkben nem kerítünk sort, ugyanis ez a nemzetközi szakirodalom alapján is igen nehézkes [8]). A leggyakrabban alkalmazott terhelésillesztési mutatók az önfogyasztás és önellátás mutatók.

A 4. ábra segít a mutatók könnyebb értelmezésében, a lehetséges energiaáramok (1. ábra) felelevenítésében. Az ábrán kékkel a hálózatból fedezett felhasználás látható (májusi nap lévén nincs se fűtés, se hűtés, így a hőszivattyú nem üzemel; a kiugró csúcsok a villanybojler üzemét mutatják, míg az alap görbe az egyéb berendezések teljesítménye), zöld a napelemes termelésnek azt a részét mutatja, amelyet helyben felhasznál a fogyasztó, sárga pedig a hálózatba betáplált többlettermelés.

4. ábra. A hálózatból vételezett, hálózatba táplált, illetve saját felhasználásra megtermelt energiamennyiségek egy májusi nap esetén a mintaépület esetében

Önfogyasztás

Az önfogyasztás (self-consumption, SC) tulajdonképpen egy arányszám, amely azt mutatja meg, hogy a saját napelemes termelésből közvetlenül fedezett energiaigény (C) mekkora az összes napelemes termeléshez (B+C) viszonyítva (1). Ennek megfelelően C / (B+C) formában írható fel. Értelemszerű az is, hogy nagyon kis napelem kapacitások esetén ez az érték 1, mivel ekkor olyan kis termelésünk lesz, hogy azt minden esetben felhasználjuk háztartáson belül. Növekvő kapacitások esetén azonban egyre több olyan időszak lesz, amikor már nem magunk használjuk fel a termelést, hanem a hálózatba táplálunk. Így, ha a napelem kapacitást növeljük, a mutató értéke a nullához tart.

(1)

Mivel nyilvánvalóan a mutató nagyobb értéke a kedvezőbb az egyidejűségek szempontjából, egy, már meglévő rendszernél a cél a berendezések olyan üzemeltetése, mely a maximum, 1 felé tolja el az önfogyasztás értékét. Abban az esetben azonban, ha meglévő fogyasztóinkhoz kívánnánk napelemes rendszert méretezni, nem segít a mutató, hiszen a görbe monoton trenddel rendelkezik – kisebb napelem kapacitás esetén jobban alakul a mutató, míg nagyobb esetén rosszabbul (5. ábra). Így amennyiben csak erre a mutatóra hagyatkoznánk értékeléskor, „végtelen kicsi” napelemet kellene választanunk.

5. ábra. Klasszikus mutatók (önfogyasztás, önellátás) alakulása a PV kapacitás függvényében, illetve az ezek által kijelölt, nettó nulla energiamérleghez szükséges napelem-kapacitás

Saját célra termelő (SCT) erőművek esetén az önfogyasztás mutató értéke maximális, azaz 1 lesz. Ennek eléréséhez azonban az szükséges, hogy vagy elfogyassza a termelő a termelt energiát, sokszor akár annak bármilyen hasznosítása nélkül, vagy lemodulálja napelemes inverterét abban az időszakban, amikor többletet termelne, ezzel ugyan enyhítve a hálózatnak okozott terheket, de megújulóenergia-termelés kiesést okozva.

Önellátás

A másik igen népszerű indikátor a hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszerek időbeliségének jellemzésére az önellátás (self-sufficiency, SS). A mutató azt jellemzi, hogy a HMKE rendszer mekkora mértékben látja el a fogyasztó energiaigényét. Számértékét a helyben közvetlenül felhasznált termelés (C), illetve az összes felhasználás (A+C) aránya adja (2). Ezen mutató esetében szintén a nagyobb érték a kedvezőbb. Ez azt jelenti ugyanis, hogy saját energiaigényünket nagyobb mértékben fedeztük közvetlenül saját napelemes rendszerünkből. Az önellátás értéke kis napelem kapacitások esetén kicsi, növekvő napelem kapacitások esetén az 1-et közelíti. Ez értelemszerűen azt az ideális esetet jelenti, amelyben a fogyasztás egészét a saját napelemes rendszer fedezi.

(2)

Meglévő rendszereknél az önfogyasztáshoz hasonlóan az önellátás mutató növelése szintén cél annak érdekében, hogy az energiaigény minél nagyobb részét saját napelemes rendszerünk fedezze. Amennyiben azonban napelem méretezésre akarnánk a mutatót használni, azt látnánk, hogy a beépíteni tervezett PV kapacitás függvényében a mutató értéke monoton nő, éppen ezért „végtelen nagy” méretű rendszert jelölne ki (5. ábra). Ez éppen ellentétes azzal, amit az önfogyasztás mutató adott. Míg az önfogyasztás monoton csökken, az önellátás monoton nő (0 és 1 között). Éppen a napelem kapacitás függvényében mutatott ellentétes trend miatt a mutatók, HMKE méretezési szempontból, nem segítik ki a felhasználót.

A napelem kapacitás függvényében való ábrázolás még egy dolgot felfed az épülettechnikai rendszerrel kapcsolatosan. Ez nem más, mint a két terhelésillesztési görbe metszéspontja, mely kijelöli az épület energiaigényének fedezéséhez éves tekintetben szükséges napelem kapacitást (tulajdonképpen éves szaldó esetén számított HMKE méretet), ekkor ugyanis a két mutatóhoz tartozó egyenletnek megfelelően a hálózatból vételezett energiamennyiség megegyezik a hálózatba táplált mennyiséggel (A = B). Jelen példa esetében ez a – tulajdonképpen leggyakrabban alkalmazott – méretezési elv nagyjából 6,57 kWp csúcsteljesítményű rendszert ajánlana.

Az önfogyasztás és önellátás mutatók monotonitása abból fakad, hogy vagy csak a felhasználást, vagy csak a termelést veszik figyelembe a viszonyítás alapjaként. Annak érdekében, hogy olyan mutatókat hozzunk létre, amelyek képesek optimumot nyújtani a HMKE méretezésére az energiaáramok értelmezésével, figyelembe kell venni mindkét jelenséget. Ezek mentén két új, az alábbiakban részletezett indikátort, az öntermelést, illetve a hálózathasználati tényezőt javasoljuk a hálózatra csatlakoztatott napelemes rendszer kapacitásának méretezésére.

Öntermelés

Az „öntermelés” (self-production) azt hivatott jellemezni, hogy a termelés mekkora része fordítódik közvetlenül a saját energiaigény fedezésére. Számértékét tekintve a helyben közvetlenül felhasznált energiamennyiség (C), az épület összes energiaforgalmával (A+B+C) kerül összehasonlításra (3). Ez az összes energiaforgalom magában foglalja az összes felhasználást (A+C), illetve a hálózatba táplált többlettermelést (B) is.

Az öntermelés azt tükrözi, hogy a helyben közvetlenül fel nem használt mennyiséget „másnak termeljük meg”, illetve azt is, hogy ettől függetlenül importra szorulunk azokban az időszakokban, amikor a termelés nem elegendő a fogyasztás fedezéséhez. Ezek mind csökkentik a hányadost, ezzel rontva a mutató értékét.

(3)

A betáplált és vételezett energiamennyiségek nem kapnak előjel megkülönböztetést. Az egyenlet ilyen formájú felírása azt eredményezi, hogy a mutató minimális értéke 0 lesz, amikor nincs közvetlen saját energiaigény fedezésére fordított termelés. Maximuma 1, ami azt jellemzi, hogy az összes termelés lokálisan felhasználásra kerül, az összes energiaigény kielégítése mellett. A mutató távolabb kerül az optimális értéktől, 1-től, mind akkor, amikor egyre nagyobb mennyiségű energia kerül vételezésre a hálózatból, mind akkor, amikor növekvő mennyiségű visszatáplálás jelenik meg. Napelem kapacitás függvényében a mérőszám azt a kapacitást jelöli ki, amelyet a legnagyobb mértékben helyben kihasználunk, a legnagyobb részarányban saját termelésre fordítjuk.

A mutató hasznos lehet rendszerben gondolkodás szempontjából, például arra való tekintettel, hogy várhatóan egyre több HMKE jelenik meg, illetve csatlakozik majd a hálózathoz, mivel úgy alakít ki lokális optimumot, hogy közben figyelembe veszi a hálózati visszatáplálást. Alkalmazása célszerű nagy mennyiségű hálózatra csatlakoztatott termelő megjelenése esetén.

A 6. ábrán látható, hogy az öntermelés mutató jóval kisebb napelem kapacitás esetében ad optimumot (kb. 3,65 kWp) az éves szaldó esetében kialakult 6,57 kWp-hez képest, a mintapélda esetén. Az öntermelés mutató azt mutatja meg ebben a pontban, hogy a rendszer maximum a teljes energiaforgalom mindössze 17%-át képes közvetlen saját felhasználásra biztosítani. A maradék energiaforgalom egy része a fogyasztás hálózatból történő fedezése, másik része a többlet hálózatba táplálása.

6. ábra. A bevezetett mutatók és azok alakulása, optimuma a PV kapacitás függvényében

Hálózathasználati tényező

A kérdéskört azonban nemcsak a felhasználó szempontjából közelíthetjük meg. Bár a villamosenergia-rendszer számára az energiaforgalomnál sokkal fontosabbak lehetnek a helyi hatásokkal (feszültség, túlterhelés) kapcsolatos mutatók, a problémakör megértésére célszerű lehet hálózati oldalról is összehasonlítani az energiaáramok alakulását. Ennek érdekében a hálózathasználati tényező (grid-liability, GL) bevezetését találjuk célszerűnek, amely megmutatja, hogy egy napelemes rendszer nélküli alapesethez képest hogyan változik az épület és a hálózat energiaforgalmának abszolút értéke a megjelenő HMKE esetén. A mutató a vételezett és a visszatáplált energiamennyiségek összegét (A+B) (azaz azt az energiamennyiséget, amelynek menedzseléséhez a hálózatra van szükség) hasonlítja össze a háztartás összes energiaigényével (A+C). Ezen felül egy –1-es eltolás alkalmazásával a mutató a nulla pontból indul (6. ábra).

 (4)

A hálózathasználati tényező így azt mutatja meg, hogy a napelemes rendszer telepítésével a fogyasztó mennyivel csökkenti (vagy akár növeli) a hálózattal folytatott energiaforgalmát. Az így kapott mutató legkisebb elérhető értéke –1, ami azt jelenti, hogy a hálózattól teljes mértékben sikerült függetleníteni az épületet – se hálózatból vételezés, se betáplálás nincs jelen. A mutató maximummal nem rendelkezik, melynek következtében jól jellemzi, hogy értelmetlenül nagy HMKE kapacitás esetén már nem a saját igények fedezése történik, hanem tulajdonképpen a hálózatra számára termel egy napelemes rendszer, tehát intenzíven igénybe veszi a hálózatot.

A 6. ábrán jól látható, hogy a vizsgált esetben a hálózathasználati tényező optimuma, azaz minimum értéke még kisebb HMKE kapacitásra adódik, mint az öntermelés maximum értéke alapján ajánlott napelem kapacitás. A görbe a minimum után meredek emelkedésbe kezd, újra eléri a 0 hálózathasználati értéket (mely esetben a hálózati energiaforgalom ugyanakkora mértékű, mint napelemes rendszer nélkül, csak itt már kétirányú forgalom jellemzi), majd ezután meredeken növekszik.

A két új mutató tehát alkalmas lehet arra, hogy a hálózati terhek figyelembevételével méretezzük napelemes rendszereinket. Míg az öntermelés szempontrendszere az adott épület minél nagyobb mértékű közvetlen „zöldítése” az időbeliségek figyelembevételével, addig a hálózathasználati tényező a hálózati energiaforgalmat minimalizáló mutatót igyekszik biztosítani. A mutatók összefoglalását a következő oldalon látható 1. táblázat tartalmazza.

Összegzés

A hálózatra csatlakoztatott háztartási méretű kiserőművekre lakóépületek esetében gyakorta a megújuló bázisú energiatermelés fő eszközeként tekintünk. E termelők esetében azonban megjelenik a terhelésillesztési probléma, nevezetesen, hogy a napelemes termelő, illetve az épület fogyasztói időben jelentős eltérést mutathatnak. Az időbeliségek jellemzésére gyakorta használt mutatók (önfogyasztás és önellátás) jól jellemzik a helyben felhasznált, a hálózatba visszatáplált és hálózatból fedezett energiaáramok arányát. Ezek a mutatók főleg meglévő napelem kapacitás esetén adnak használható értelmezést, alkalmazásuk azonban korlátozott, mivel a beépített napelem kapacitás függvényében monoton trendet mutatnak.

Az igény értelemszerűen felmerül olyan mutatók iránt, amelyek éppen a napelem kapacitás optimumát segítenek kijelölni az egyidejűségek figyelembevétele mellett. Ily módon, tudatos méretezéssel a megújuló részarány helyi felhasználása maximalizálható, illetve a hálózat terhelése minimalizálható. Előbbi esetére az öntermelés mutatót ajánljuk, amelynek maximuma azt a napelem kapacitást segít kijelölni, amely esetében a legnagyobb mértékben termel a rendszer a saját fogyasztás közvetlen fedezésére. Utóbbi esetére a hálózathasználati tényezőt vezettük be, amely megmutatja, hogy egy termelőegység nélküli alapesethez képest hogyan változik a hálózattal folytatott energiaforgalom az egyes napelem kapacitások függvényében.

1. táblázat. A termelés és felhasználás időbeliségét jellemző mutatók összefoglalása

Mutató elnevezése Angol megnevezés (és rövidítése) Mutató a beépített PV kapacitás függvényében Leíró egyenlet Minimum érték  Maximum érték Optimum  Optimum előfordulása
Önfogyasztás [8–10] Self-consumption (SC) [8–10] Monoton csökkenő (1) 0% 100% 100% Minimális (vagy nulla) PV kapacitás esetén
Önellátás [8–10] Self-sufficiency (SS) [8–10] Monoton növekvő (2) 0% 100% 100% Maximális (végtelen) PV kapacitás esetén
Öntermelés Self-production (SP) Rendelkezik egy maximum értékkel (3) 0% 100% 100% A PV kapacitás függvényében rajzolódik ki az optimum
Hálózat-használati tényező Grid-liability (GL) Rendelkezik egy minimummal (4) –100%  +∞ –100%

A bevezetett mutatók segítséget nyújthatnak az ésszerű napelemtelepítési, vagy támogatási keretrendszer kialakításában, figyelembe véve a megújuló energiák terjedésének igényét és szükségességét, illetve a hálózati terheket.

Támogatás

Köszönettel veszem az olvasók mindennemű, akár szakmai, akár anyagi támogatását. Mivel a bevezetett mutatók mind hazai, mind nemzetközi szintéren újnak számítanak, szívesen várom olvasóink, szakemberek és felhasználók véleményét, megítélését magukról a mutatókról, azok érthetőségéről, alkalmazhatóságáról a gergely.laszlo@gpk.bme.hu címre. PhD ösztöndíjam kiegészítésére pedig az alábbi oldalon indítottam támogatás gyűjtést: gogetfunding.com

Köszönetnyilvánítás – dr. Horváth Miklós

A cikk a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.

Köszönetnyilvánítás – dr. Csoknyai Tamás

A kutatást a „Lakóépület állomány- és villamos energia modellek integrált fejlesztése és dekarbonizációs forgatókönyvek elemzése” című, K 142992 számú projekt is támogatta, mely a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a K_22 pályázati program finanszírozásában valósul meg.

Felhasznált irodalmak

  1. Európai Unió, Az EU 2019/944 irányelve a villamos energia belső piacáról, Az Európai Unió Hivatalos Lapja. 62 (2019) 125
  2. G. Szűcs, Ennyi idejük maradt a szaldóban a napelemeseknek. villanyautosok.hu
  3. E.on, Statistical Load Profiles of Residential Consumers – 2021, (2022)
  4. European Committee for Standardization-CEN, EN 12381 – Energy Performance of Buildings – Method for Calculation of Design Heat Load – Part 3: Domestic Hot Water Systems Heat Load and Characterisation of Needs, 2012
  5. V. Vámos, M. Horváth, RESIDENTIAL DHW CONSUMPTION ANALYSIS FOR MULTIFAMILY BUILDINGS SUPPLIED BY DISTRICT HEATING, 265–268
  6. Klein, S.A, TRNSYS 18 – A Transient System Simulation Program, (2018). sel.me.wisc.edu
  7. M. Pinamonti, A. Prada, P. Baggio, Rule-based control strategy to increase photovoltaic self-consumption of a modulating heat pump using water storages and building mass activation, Energies. 13 (2020) doi.org
  8. J. Salom, J. Widén, J. Candanedo, I. Sartori, K. Voss, A. Marszal, Understanding net zero energy buildings: Evaluation of load matching and grid interaction indicators, Proc. Build. Simul. 2011 12th Conf. Int. Build. Perform. Simul. Assoc. 6 (2011) 2514–2521
  9. S. Cao, A. Hasan, K. Sirén, Matching analysis for on-site hybrid renewable energy systems of office buildings with extended indices, Appl. Energy. 113 (2014) 230–247 doi.org
  10. S.Ø. Jensen, A. Marszal-Pomianowska, R. Lollini, W. Pasut, A. Knotzer, P. Engelmann, A. Stafford, G. Reynders, IEA EBC Annex 67 Energy Flexible Buildings, Energy Build. 155 (2017) 25–34 doi.org

Magyar Épületgépészet

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul