e-gépész online szaklap

Hűteni lehet vajon?

A napelemes pályázat részletei között megbújik pár érdekes kérdés

2021. november 24. | e-gépész | |  1 |

Hűteni lehet vajon?

Hatalmas a lakossági érdeklődés az úgynevezett napelemes pályázat iránt. Nem is csoda, hiszen legfeljebb 2,9 millió forintot lehet nyerni tetőre szerelt napelem telepítésére, illetve maximum 11,3 milliót akkor, ha a napelem-telepítést – kötelező ablakcsere és szintén kötelező akkumulátoros energiatároló üzembe állítása mellett – a meglévő fűtési rendszer kiváltására, hőszivattyús fűtéssel kombináljuk. A VGF&HKl szakmai szemmel tekintette át a kiírás szövegét, és három kérdést is megfogalmazott.

Az első, hogy vajon a támogatással felszerelt split klímákat használhatjuk-e hűtésre is, a második, hogy nem túlzás-e a levegő-víz hőszivattyúktól elvárt 4,8-as COP, illetve, hogy miként került a tervezés a csupán választható, de nem kötelező tevékenységek körébe.

December hatodikán nyílik meg a „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” elnevezésű pályázat első benyújtási ablaka. A pályázat keretében kizárólag az alábbi két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás:

  • tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése legfeljebb 2,9 millió forintos támogatással (legfeljebb 5kWp teljesítménnyel);
  • tetőszerkezetre helyezett, alább részletezett kapacitáskorlát mellett napelemes rendszer létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje, legfeljebb 11,3 millió forint támogatással – idézi fel friss cikkében a VGF&HKL.

Hűtés nyáron

A szaklap, leszögezve, hogy a tisztán napelemes konstrukcióval nem kíván foglalkozni, három részletet emelt ki a pályázat szövegből. Az első a levegő-levegő hőszivattyúk, vagyis a split klímák telepítése. Erre munkadíjjal együtt legfeljebb 2 296 134 forint számolható el. „Split klímával valóban takarékos fűteni – az átmeneti, őszi, tél végi időszakokban. Csakhogy a pályázók nem biztos, hogy ezt akarják, más cél lebeg a szemük előtt. Több olyan pályázni szándékozóval is beszéltünk, aki úgy kalkulál, hogy a fűtéskorszerűsítésre kiírt pályázat révén majd ingyen jut split klímához, amivel olcsón hűthet nyáron. Ez természetesen tökéletesen érthető, épp csak a kiírás címével és szellemiségével megy szembe. Ráadásul kockázatos is, hiszen a győztes pályázók energiafogyasztását monitorozni fogják a beruházást követő években, igaz, egyelőre nem világos, milyen szankciót alkalmaznak a kívánt fogyasztáscsökkentés elmaradása, horribile dictu, a korábbinál is magasabb energiafogyasztás esetén” – írják, feltéve a kérdést, vajon a hűtési célú felhasználás megítélése milyen lesz a pályáztató részéről.

4,8-as COP

A pályázó dönthet levegő-víz hőszivattyú beépítése mellett is. A kiírás szerint a legfeljebb 12 kW-os fűtőteljesítményű berendezés COP értékének el kell érnie a 4,8-at. ”Háttérbeszélgetéseink szerint az egész hőszivattyús szakma abban reménykedik, hogy ezt az értéket lejjebb viszik, mert finoman szólva is kevés berendezést találunk a piacon, amely képes ilyen magas jóságfokkal üzemelni (7 ℃ külső hőmérséklet és 35/30 ℃-s vízhőmérséklet mellett) – jegyzi meg a lap, hozzátéve, hogy ha található is megfelelő jóságfokú készülék a piacon, az beszereléssel, beüzemeléssel együtt messze-messze többe kerül, mint a felvehető támogatás maximuma (szereléssel együtt legfeljebb 2 247 476 forint).

A lap csak zárójelben jegyzi meg, hogy a fűtési rendszer hőleadói oldalának átalakítására nem áll rendelkezésre támogatás. A beruházók többsége ennek megfelelően a meglévő hőleadókra termelő, bivalens rendszert tervez, ami egy bizonyos külső hőmérsékletig tisztán hőszivattyús üzemben, az alatt pedig a régi kazánnal dolgozik. „Ennek a kialakításnak a kockázatait aligha kell hangsúlyoznunk” – írják.

A terv csak egy opció

A cikk ismertetése szerint a pályázat a szükséges munkálatokat kategóriákba sorolja. Megkülönböztet kötelező és választható tevékenységeket. Mint írják, a szakmát meglepte, hogy a „tervezés (köztes energetikai tervezés), engedélyezés” az önállóan nem támogatható, „választható tevékenység” oszlopba került. Vagyis elhagyható. „Álláspontunk szerint egy hőszivattyús rendszer esetén felelőtlenség elhagyni a tervezést, pláne, hogy van mellé rendelve támogatási összeg – maximum 333 375 Ft. Érdemes kihasználni, főleg úgy, hogy részletes gépészeti kivitelezési tervekre egyáltalán nem jut támogatás a pályázatban, noha ennek szükségességét számos elrettentő példa bizonyítja. Beszéltünk ugyanakkor olyan kivitelezőkkel, akik szerint a gyakorlatban megszerzett tapasztalatuk miatt gépész kiviteli tervek nélkül is boldogulni fognak. Úgy legyen! Tervekkel azért biztosabbnak látszik a siker” – áll a cikkben.

Érte, nem ellene

A cikk konklúziója leszögezi, hogy nem a pályázati rendszer kritizálása a céljuk. Érzékelik ugyanakkor, hogy a lakosság várakozása felfokozott, a remények túlfűtöttek és távol állnak a realitásoktól. Fel kell hívniuk tehát a figyelmet a veszélyekre is. „Tudjuk, hogy a hatalmas terjedelmű, több mint 60 oldalas kiíráson belül még számos olyan részletet találhatunk, amelyekről jó lenne szót ejteni, de e helyütt ezúttal csak ennyire volt módunk. Bízunk benne ugyanakkor, hogy ennyivel is elindíthatunk egy olyan párbeszédet, amely során kibomlanak a még nem ismert vagy nem kellőképpen mélyen tárgyalt részletek, egyéb vonatkozások is, amelyek a szakmai berkekből kikerülve a nagyközönség számára is láthatóvá, sőt érthetővé válnak”.

HőszivattyúPályázat

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Zoárd | 2021. nov. 30.

Egy neves gyártó katalógusát átböngészve 5 kW-os nagyságig majdnem minden gépük tudja a 4,8 COP, de e felett elvétve akad 9,0 kW-ig olyan, amit tudja a 4,8-as COP-t felette, azaz 12-16 kW-os berendezésekből egy se tudta a 4,8-as COP-t.

Facebook-hozzászólásmodul