Termosztatikus szeleppel üzemelő használati melegvíz cirkulációs rendszer tervezése
2021. szeptember 10. |
Dr. Szánthó Zoltán, Darabos Pál |
|
0 |
A cikk egy nagypaneles technológiával épült budapesti lakóház kiterjedt használati melegvíz alapvezetékének cseréjéhez végzett tervezési megfontolásokat ismerteti. Az eredetileg horganyzott acélcsővel épült alapvezeték hálózat korróziós problémái miatt a rendszerbe az évek során számtalan szakszerűtlen beavatkozás történt, ezek hatására pedig egyre súlyosabbá váltak a cirkulációs rendszer hibás működésére visszavezethető ellátási panaszok. A hurkolt felszállókkal kialakított rendszer cirkulációs hálózatát a szerzők a DIN 1988 úgynevezett hozzákeverési eljárásával méretezték. A szerzők bemutatják a hozzákeverési eljárást és a cirkulációs felszállókban alkalmazott termosztatikus cirkulációs szelepek méretezését.
A horganyzott acélcsöves használati melegvíz (HMV) rendszerekben – elsősorban a réz vezetékanyaggal végzett szakszerűtlen javítások; a 2000-es évek második felében kivitelezett rendszereknél pedig a csőanyag gyenge minősége miatt is – gyakran jelentkeznek korróziós problémák [1]. A cikkben bemutatásra kerülő 185 lakásos budapesti panelépületben is hasonló problémák teszik szükségessé a HMV és cirkulációs alapvezetékek cseréjét. Az épület 4+1 szintes, az alapvezetékek a földszint alatti szerelőpincében haladnak. Az épület távhőre csatlakozik. A hőközpont a hat szekcióból álló, U alaprajzú épület egyik szárának végéhez közel helyezkedik el, emiatt a szerelőszinten végigfutó alapvezeték pár a betáplálás szempontjából erősen aszimmetrikus: a rövidebb ág 48, a hosszabb 273(!) méter. A hosszú alapvezeték következménye a cirkulációs hálózat beszabályozásának nehézsége. Az épületbe eredetileg – mint ahogy a 70-es és 80-as években sehol Magyarországon – semmilyen, a hidraulikai beszabályozásra alkalmas szerelvényt nem építettek be; a problémát a végpont felé haladva a megszokotthoz képest jelentősen túlméretezett HMV előremenő és cirkulációs vezetékátmérőkkel igyekeztek kezelni.
Az épület sajátsága az úgynevezett „hurkolt cirkuláció” alkalmazása. Azokban a lakásokban, amelyekben két vizesblokk található, a melegvíz vezetéke az egyik szerelőaknában (fürdő, vagy konyha) megy fel; a harmadik emelet födéme alatti összekötés után pedig a másik szerelőaknában (konyha, vagy fürdő) megy le, és a szerelőszinten köt vissza a cirkulációs alapvezetékre. Egy felszállóra így 5 szinten 5 lakás 2-2 melegvíz fogyasztócsoportja csatlakozik. A hurkolt felszálló cirkulációs vezetéke így valójában csak az előremenő vezetékre csatlakozó utolsó, földszinti fogyasztótól tart a szerelőszinti cirkulációs alapvezetékre való csatlakozásig. A kisebb lakásokban a fürdő és konyha közös felszállón van; ezekben az aknákban a felszálló hagyományos háromvezetékes kialakítású (hidegvíz + melegvíz + cirkuláció). Az alaprajzi elrendezés miatt ezekre a felszállókra a földszinten nem csatlakozik fogyasztó (1. ábra).
1. ábra. A vizsgált lakások vezetékeinek elrendezése
A 90-es évektől a lakásokban végzett javításoknál és átalakításoknál elterjedten használtak réz csőanyagot, feltehetően ez okozhatta a 2000-es évektől egyre komolyabb korróziós panaszokat. A korróziós jelenségek elsősorban a nagyméretű alapvezetékekben jelentkeztek. Ezek javításakor és egyes szakaszainak cseréjekor már műanyag csövet alkalmaztak, azonban az átmérőket jól láthatóan mindenféle hidraulikai méretezés nélkül, költségtakarékos módon az eredetinél minden alkalommal kisebbre választották.
A súlyosbodó cirkulációs panaszokat a lehetőségek adta korlátok között az előremenő hőmérséklet növelésével, valamint ötletszerűen elhelyezett „serkentőszivattyúkkal” próbálták orvosolni. Eredménytelenül. Ebben a helyzetben adott a társasház megbízást a HMV és cirkulációs alapvezetékek cseréjéhez szükséges tervek elkészítésére. A felújítás a felszállókat nem érinti.
A tervezés alapelvei
A felújítás során az alapvezetékekhez olyan csőanyagot kell választani, ami a korrózió szempontjából semleges, ezért a terveket nemesacél csőanyag feltételezésével készítettük el. Vizsgáltuk a csövek hőszigetelésének hatását a rendszer kialakítására. A hazai gyakorlat ilyen helyzetekben nagyon karcsú, legfeljebb 13-18 mm hőszigetelési vastagságot alkalmaz. A németországi hővédelmi követelmények lényegében a csőátmérővel egyező hőszigetelési vastagságot írnak elő, és már számtalan hazai vizsgálat igazolta, hogy 10 évet meghaladó élettartam esetén nálunk is ekörül alakulna a gazdaságos hőszigetelési vastagság. A jobb minőségű hőszigetelés kisebb hőveszteséget és kisebb cirkulációs tömegáramot jelentene, ez pedig a csőátmérők és a hidraulikai beszabályozás nehézségeinek csökkenésében hálálná meg a hőszigetelésnél befektetett többletköltséget. Jelen feladatban azonban a hálózat hőveszteségét döntően a cserére nem kerülő felszállók határozzák meg; az alapvezeték hőszigetelésének javításával az összes hőveszteség, ezáltal a cirkulációs tömegáram és a csőátmérők is csak csekély mértékben lennének csökkenthetők. Nagyon leegyszerűsített gazdaságossági megfontolások alapján az alapvezetékekre a hazai gyakorlatnál erősebb, de a német előírásoknál gyengébb hőszigetelést választottunk. A rendszer szerelőpincében való vezetése nagyon egyszerűvé teszi a pótlólagos hőszigetelés felhelyezését a felszállók esetleges későbbi felújítása esetén.
A tervezés során a higiéniai szempontok miatt [2] 60 °C előremenő hőmérsékletet tételeztünk fel. A felújított rendszernek ezen a hőmérsékleten is működőképesnek kell lennie, ha a higiéniai előírások várható szigorodása esetén a 60 °C névleges hőmérséklet előírássá válna. Jelen körülmények között a rendszer csak 50 °C előremenő hőmérséklettel képes üzemelni, így a hőveszteséget, a tömegáramokat és a beszabályozási értékeket erre a hőmérsékletre is meg kell határozni az egyébként 60 °C-ra méretezett rendszerben.
Az aszimmetrikus alapvezeték 273 méter hosszú ágára 36, a 48 méteres rövidebbre 5 felszálló csatlakozik. Egy ilyen cirkulációs rendszer megfelelő beszabályozás nélkül feladatát nem tudja ellátni. A cirkulációs hálózatok méretezését és beszabályozását fogyasztás nélküli állapotra végezzük. Egy a 2000-es évek első felében végzett FŐTÁV méréssorozat [3] eredményei szerint egy 185 lakásos épületben jellemzően kb. 18 órán át tart a fogyasztási periódus, azaz fogyasztás nélküli állapot napi összesítésben csak kb. 6 óra időtartamban fordul elő. A fogyasztás nagy térfogatárama csökkenti ugyan a lehűlést az előremenő vezetékben, azonban a fogyasztás okozta megnövekedett nyomásveszteség csökkenti felszállókra jutó nyomáskülönbséget, így a cirkulációs térfogatáramot is. Ilyen körülmények között feltétlenül célszerű termosztatikus cirkulációs szelepeket alkalmazni, amelyek képesek az éppen fogyasztó felszállók cirkulációs térfogatáramát korlátozni, és ezzel a többi felszálló számára kedvezőbb helyzetet teremteni. A tervezés során ellenőrizni kell, hogy az elhúzódó csúcsfogyasztási periódus nem korlátozza-e le túlságosan hosszú időre a felszállók cirkulációs térfogatáramát.
A cirkulációs hálózat méretezhető lenne akár a németországi DVGW W553 [4] „egyszerűsített” eljárása szerint is [5], azonban ilyen nagyméretű rendszereknél ennek elhanyagolásai jelentős túlméretezést okoznának. Célszerű inkább a „részletes” módszert alkalmazni. 2012 óta Németországban a DIN 1988-300 [6] szabályozza a HMV cirkulációs rendszerek méretezését. Ez a „részletes” számításon belül lehetővé tesz egy úgynevezett „hozzákeverési” eljárást (Beimischverfahren; ld. később) aminek alkalmazásával a végponthoz közeli felszállók cirkulációs tömegárama csökkenthető.
Egy ilyen hosszú alapvezetéknél ez feltétlenül kihasználandó előny, a méretezést tehát a hozzákeverési eljárás szerint végeztük el.
A hozzákeverési eljárás
A cirkuláció feladata, hogy a keringetett tömegáram hővesztesége fedezze a csőhálózat lehűlését. A cirkulációs hálózatban keringtetendő tömegáram:
(1)
ahol Q̇ az előremenő és cirkulációs vezetékhálózat összes hővesztesége, c a víz fajhője, Δtcirk pedig a cirkulációs körön megengedett lehűlés. Ez utóbbi a német előírások, illetve a 49/2015 (XI. 6.) EMMI Rendelethez tartozó Módszertani levél [7] ajánlása szerint 5 °C.
A számítás nehézségét az adja, hogy a hőveszteség a vezetékméretek függvénye, azt viszont éppen a tömegáram ismeretében határoznánk meg – itt tehát a tervezés során egyfajta iterációra van szükség. Ezt vágja rövidre a DVGW W553 egyszerűsített eljárása, ami szerint a hőveszteséget csak az előremenő vezetékre kell meghatározni – annak mérete a tervezés ezen fázisában már ismert – és a cirkulációs tömegáramot 2 °C, az egyes felszállók végpontján található fogyasztókig megengedett lehűléssel kell meghatározni. Mivel a párhuzamos cirkulációs vezetékek mérete és ezért hővesztesége is kisebb az előremenőénél, így a lehűlés is kisebb lesz a cirkulációs visszatérőkön. A cirkulációs tömegáram teljes lehűlése 3,7 °C körül várható, ami kisebb a megengedett 5 °C-nál. Az egyszerűsített eljárás alkalmazásakor a cirkulációs vezetékek hővesztesége egyszerű ökölszámok segítségével nagyon könnyen számítható, az egyes vezetékszakaszokon keringtetendő cirkulációs tömegáramot pedig egyszerű összefüggések felhasználásával lehet meghatározni.
Belátható azonban, hogy ez az egyszerűsítés túlméretezést okoz, hiszen ha a megengedett 5 °C helyett 3,7 °C a lehűlés, akkor ezekkel fordított arányban a tömegáram, végső soron a vezetékméretek és a szivattyúzási munka is nagyobbak lesznek. A cikkben bemutatotthoz hasonló kiterjedt rendszerekben ez az egyszerűsítés nem engedhető meg, hiszen itt a túlméretezésen túl a beszabályozás nehézsége is növekedne. Mindenképpen a részletes, a cirkulációs vezetékek hőveszteségét is figyelembe vevő méretezési eljárást kell alkalmazni az ilyen rendszerekben.
Az összes tömegáramot tehát az (1) összefüggésbe Δtcirk = 5 °C helyettesítéssel kell számítani. A német Klaus Rudat professzor által kidolgozott hozzákeverési eljárás [8] az egyes vezetékszakaszokban megengedett lehűlés okos megválasztásával csökkenteni tudja a végponthoz közeli felszállók térfogatáramát, ezáltal a szükséges vezetékméreteket és a szivattyú emelőmagasságát. Az eljárás alapgondolata, hogy a cirkulációs tömegáramot az előremenő alapvezeték – felszálló előremenő – felszálló cirkuláció – cirkulációs alapvezeték útvonalon a megelőző felszálló cirkulációjának becsatlakozásáig pontosan a Δtcirk (jellemzően tehát 5 °C) értékkel, a tHMV – Δtcirk = tmin értékre engedjük lehűlni.
Az alapvezeték hőtermelő felé vezető következő szakaszának hőveszteségét az fedezi, hogy a becsatlakozó felszálló cirkulációs tömegáram hőmérséklete magasabb tmin-nél. A keveredő (az alapvezetéken, illetve a felszállóról érkező) tömegáramok helyes megválasztásával a keveredési hőmérséklet pontosan akkora lesz, hogy a következő alapvezeték szakaszon bekövetkező lehűlés azt ismét a tmin hőmérsékletre csökkentse le. Ez a hozzákeverés és visszahűlés ismétlődik a cirkulációs alapvezeték minden szakaszán, az egyik felszálló cirkulációjának becsatlakozásától a következőig.
A hozzákeverési eljárás lényegét a 2. és 3. ábra, a hagyományos és a hozzákeverési eljárás szerinti méretezés eredményeinek összehasonlítása szemlélteti [8]. Mindkét esetben a kiinduló tHMV = 60 °C; Δtcirk = 4 °C; tmin = 56 °C; az azonos Δtcirk miatt a keringtetett összes tömegáram is ugyanaz, 213 l/h. A hagyományos méretezésnél (2. ábra) a cirkulációs alapvezeték csomópontjaiba az alapvezetéken és a felszállóról azonos hőmérsékletű közegek érkeznek, míg a hozzákeverési eljárásnál (3. ábra) az alapvezetéken érkező közeg éppen tmin = 56 °C-ra hűl. Ehhez keveredik a felszállóról érkező magasabb – a 2. felszálló esetében 57,48 °C hőmérsékletű – cirkulációs tömegáram, ami a 2. felszálló talppontjában 56,59 °C keveredési hőmérsékletet hoz létre. Ez a közeg hűl le aztán a következő vezetékszakaszon az 1. felszálló talppontjáig éppen 56 °C-ra. A hozzákeverési eljárás előnye, hogy a végponthoz közeli felszállókon kisebb tömegáramot – a példában a mértékadó legtávolabbi felszállón 137 l/h helyett 96 l/h-t – kell csak keringtetni.
2. ábra
3. ábra
A hozzákeverési eljárás méretezési számításai nem bonyolultabbak, mint a részletes eljárásé. Az egyetlen nehézséget talán az jelenti, hogy a tervezés ezen pontján már ismerni kell a cirkulációs alapvezeték szakaszok hőveszteségét – de ez a nehézség a részletes eljárás során is fennáll.
A hőmérsékleteket nem szükséges kiszámítani, csupán az ṁcirk összes cirkulációs tömegáram egyes felszállók közötti megosztását. Erre az egyes előremenő alapvezetéki csomópontokban a következő összefüggések szolgálnak, az egyenlőtlenségi feltételek szerint használva a (2), vagy a (3) képletet:
(2)
(3)
A tömegáramokat tehát a csomóponttól a végpont, illetve a felszálló felé eső hőveszteségek aránya szerint kell megosztani.
4. ábra
A 4. ábrán látható indexek értelmezése: d: alapvezetéken a felszálló utáni szakasz hőveszteségei (Durchgang); a: a felszálló (Abzweig) hővesztesége; z: cirkuláció.
Q̇ a a felszálló teljes, tehát a cirkulációs szakaszt is magába foglaló hővesztesége, Q̇d pedig a vizsgált csomópont utáni felszállók és előremenő alapvezetéki szakaszoké.
Az η szabadon választható faktor. Azt fejezi ki, milyen arányban bízzuk a vizsgált csomóponttól a betáplálás felé eső cirkulációs alapvezeték-szakasz hőveszteségének fedezését a felszállóra jutó tömegáramra. Ha η=0, az valójában a hagyományos számítási eljárást jelenti, mert a hőmérlegben és a (2), (3) összefüggések nevezőjében nem jelenik meg ennek a szakasznak a hővesztesége; ha η=1, az a hozzákeverési eljárás.
Ha az így kiadódó tömegáramok nem lennének összhangban a korábban kiválasztott csőméretekkel, akkor azokat módosítani kell, és így a hőveszteségek is változnak. Ez tehát iterációt jelent, azonban egy jól felépített számításban ez igen egyszerűen kezelhető probléma.
A termosztatikus cirkulációs szelepek méretezése
A termosztatikus cirkulációs szelepeket a cirkulációs hálózatok dinamikus beszabályozására alkalmazhatjuk. Működésük a termosztatikus radiátorszelepéhez hasonló. Ha a cirkuláció visszatérő hőmérséklete a beállított értékhez képest növekszik, a szelep zár; ha a hőmérséklet csökken, a szelep nyitni fog. Ha az adott felszállón valamelyik csapoló éppen fogyaszt, a fogyasztás térfogatárama fedezi a felszálló hőveszteségének egy részét. Ilyenkor a felszálló cirkulációs tömegáram-igénye csökken, amit a termosztatikus cirkulációs szelep a hőmérséklet növekedéséből érzékel, és a szelep zárásával csökkenti, adott esetben el is zárja a cirkuláció útját. Ez a dinamikus viselkedés kedvezőbb helyzetet teremt az éppen nem fogyasztó felszállók számára, összességében pedig csökkenti a cirkulációs tömegáramot és a keringetési munkát. Mindez különösen fontos előny a példánkban szereplőhöz hasonló kiterjedt rendszerekben, ahol a hosszú fogyasztási periódus alatt a hálózat változó tartományaiban jelentkezik részfogyasztás.
Egy termosztatikus cirkulációs szelep jelleggörbéjét az 5. ábra fekete színnel jelölt vonalai szemléltetik. Egy beállított elvi zárási pontnál (a példában 57 °C-nál) alacsonyabb hőmérsékletnél a szelep arányosan növeli a KV szelepkapacitás értékét. Ennek maximuma az ábrán 1,6 m³/h. A szelep arányossági sávja azonban a termosztatikus radiátorszelepekhez képest igen nagy, a példában kb. 20 °C.
5. ábra
A termosztatikus cirkulációs szelepek fontos tulajdonsága, hogy képesek a HMV rendszer a Legionellák elleni védekezés szempontjából fontos termikus fertőtlenítésének kezelésére. Ha a fertőtlenítéshez szükséges magasabb hőmérsékletnél a szelep zárva lenne, nem jönne létre a cirkulációs keringés, és a termikus fertőtlenítés kivitelezhetetlen volna. Éppen ezért ezek a szelepek rendelkeznek egy másik, fordított működésű termosztatikus fejjel is, ami egy előre beállított – a példában 70 °C – hőmérséklet érzékelése esetén kinyit a termosztatikus fertőtlenítéskor keringtetendő térfogatáram számára. Azért, hogy a szelepfejek a megfelelő hőmérsékletet érzékelni tudják, a szelepen folyamatosan átkering egy minimális térfogatáram. A cirkulációs hálózat dinamikus beszabályozása lehetséges olyan szeleppel is, amelyik nem képes a termosztatikus fertőtlenítés kezelésére, és hiányzik belőle a magas hőmérsékletre nyitó funkció. Ez a szelep egy esetleges zárás után csak akkor fog újra nyitni, ha a felszállón való keringésében megszakított cirkulációs víztérfogat a hőveszteség következtében a nyitási hőmérsékletre hűl.
A termosztatikus cirkulációs szelepeket a jelleggörbe sarokponti hőmérsékletének megadásával lehet beállítani. Belátható, hogy ezt nem a rendszerben megkívánt hőmérsékletek alapján kell megtenni. Ha a szelepen átfolyó cirkuláció megkívánt hőmérséklete pl. 57 °C, az erre az értékre beállított szelep ezen a hőmérsékleten még éppen zárva lesz (pontosabban átfolyik rajta a minimális, de a konkrét felszálló igényéhez minden valószínűség szerint elégtelen térfogatáram, ld. az 5. ábrán a I. vagy II. beállított alapátfolyási KV értékét). A méretezés során a szükséges szelepkapacitást kell meghatároznunk a felszállón megkívánt V̇cirk cirkulációs térfogatáram és a hidraulikai méretezésből kiadódó Δpfojt fojtandó nyomáskülönbség függvényében, a (4) összefüggéssel:
(4)
A szelepen számított hőmérséklet és a (4) összefüggés szerint számított KV érték meghatároz egy pontot, amire párhuzamos eltolással rá kell fektetni a szelep jelleggörbéjét. Az így kiadódó, 5. ábra szerinti sarokpont lesz a szelepen beállítandó hőmérsékletét (piros nyíllal jelölve).
Ha a szükséges méretezést és beállítást nem végezzük el, a rendszer akkor is működni fog, azonban kétséges, hogy a gyári beállításokkal (különböző termékeknél jellemzően 58 °C) az egyes felszállókon valóban a kívánt hőmérsékletek alakulnak- e ki. Belátható, hogy a cirkulációs szivattyúkhoz közeli felszállókban a rendelkezésre álló nagy nyomáskülönbség hatására túlságosan nagy térfogatáram alakul majd ki, a termosztatikus cirkulációs szelep zárni fog; a kialakuló visszatérő vízhőmérséklet 58 °C közelébe emelkedik. A távoli felszállókon rendelkezésre álló kis nyomáskülönbség hatására azonban az 58 °C beállításnál nem feltétlenül alakul ki a szükséges cirkulációs térfogatáram; a víz aláhűl, a szelep nyitni fog és kialakul egy a tervezettnél alacsonyabb egyensúlyi hőmérséklet. Végeredményként a hálózat elején magasabb, a végpont felé egyre alacsonyabb visszatérő hőmérsékletek jönnek létre. Mindez persze csak a fogyasztás nélküli állapotra igaz; a fogyasztás körülményei között a hőmérsékletek dinamikusan változni fognak. A (4) összefüggés alapján végzett méretezés elhagyásakor azonban mindenképpen megjelenik egy hőmérsékleti kockázat, ami kis rendszerekben egy bizonyos határig valószínűleg elhanyagolható [9]; a tervezési feladatban szereplőhöz hasonló kiterjedt rendszerekben azonban mindenképpen problémát okozna.
A cikkben bemutatott tervezési feladat során meghatároztuk az egyes szelepek szükséges KV értékét és az ehhez tartozó hőmérsékleti beállításokat. A beállítandó KV értékek 0,12–0,34 m³/h, a beállítandó hőmérsékletek 57,5 – 60,2 °C (közeli és távoli felszállók) között szórtak. Ez – főleg a szelepkapacitásban – nem különösebben nagy eltérés; egy átlagos tervezési feladatban ennél nagyobbak adódnának ki. Ennek magyarázata, hogy a tervezés során a minimálisan szükségesnél nagyobb fojtásokat terveztünk be. Ez megnöveli ugyan a cirkulációs szivattyú szükséges emelőmagasságát, de az előremenő és a cirkulációs alapvezeték nyomásvonalának széthúzásával lehetővé teszi a cirkuláció fenntartását a fogyasztási periódus teljes időtartamára. Az erre vonatkozó megfontolások bemutatása meghaladná e cikk kereteit. A rendszerben jelenleg üzemelő szivattyú alkalmas a tervezett új körülmények (kisebb cirkulációs térfogatáram, nagyobb emelőmagasság) között is üzemelni, így cseréje nem szükséges.
Felmerülhet, hogy a cirkulációs szivattyúhoz közeli termosztatikus beszabályozó szelepek tehermentesítésére érdemes volna velük sorban egy hagyományos statikus beszabályozó szelepet is elhelyezni. Az előbbiekben bemutatott méretezés elvégzése után azonban ez már szükségtelen: a hőmérséklet beállítása után a tervezési állapotban pontosan a megkívánt szelepkapacitás alakul ki, és a szelepnek nincs szüksége a nagy nyomáskülönbség terhe alól való mentesítésre. Mivel a szelepek nem a lakótérben helyezkednek el, az akusztikai problémák sem úgy jelentkeznek, mint egy radiátor termosztatikus szelepe esetében. A termosztatikus cirkulációs szeleppel sorban elhelyezett fojtószelep rontaná a dinamikus szelep autoritását, és ezzel szabályozási viselkedését is [9].
Összefoglalás
A cikk egy 185 lakásos épület kiterjedt HMV alapvezeték hálózat felújításának tervezése kapcsán hívta fel a figyelmet néhány tervezési megfontolásra. A cirkulációs hálózatok gondos hidraulikai beszabályozása elengedhetetlen a rendszerek megbízható és energiatakarékos üzeméhez. Bemutatásra került a különösen a kiterjedt rendszerekben való alkalmazásra érdemes úgynevezett „hozzákeverési” méretezési eljárás, amivel egyaránt csökkenthető a rendszer beruházási és üzemeltetési költsége. A cikk a hálózat dinamikus beszabályozására termosztatikus cirkulációs szelep alkalmazását javasolja, amihez bemutatásra került a méretezés alapelve.
Irodalomjegyzék
Szánthó Zoltán, Barna Lajos: Egy használati melegvíz hálózat felújításának tapasztalatai. Magyar Épületgépészet LXIII. évf. 2014./7–8. szám, pp. 29–32.
Eördöghné Miklós Mária: Tervezhető ivóvízhigiénia; Magyar Épületgépészet, LXVII. évf. 2018/1–2. szám, pp. 7–9.
Némethi Balázs, Szánthó Zoltán: Measurement Study on Demand of Domestic Hot Water in Residential Buildings Proceedings of the 2nd IASME/WSEAS International Conference on Energy & Environment, pp. 68–73.; Portorose, Slovenia, 2007. május 15-17. ISSN:1790-5095
DVGW Arbeitsblatt W553:1998-12 – Bemessung von Zirkulationssystemen in zentralen Trinkwassererwärmungsanlagen.
Szánthó Zoltán: Használati melegvíz cirkulációs hálózatok méretezése; Épületgépészet a gyakorlatban; 8.6.5. fejezet; Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft., Budapest, 2005 október; főszerkesztő: dr. Bánhidi László
DIN 1988 Technische Regeln für Trinkwasser-Installationen – Teil 300: Ermittlung der Rohrdurchmesser; Technische Regel des DVGW; in Verbindung mit DIN EN 806-3
Nemzeti Népegészségügyi Központ: Módszertani levél a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról (a 49/2015 (XI.6.) EMMI Rendelethez tartozó módszertani levél).
(1)
(2)
(3)
(4)