e-gépész online szaklap

Vészharangot kongat az építőipar

2021. július 7. | Szilágyi László | |  0 |

Vészharangot kongat az építőipar

Vészjósló az alapanyagárak drasztikus növekedése, amit egyik piaci szereplő sem fog megúszni, főként nem az épületgépészek.

Az elmúlt hónapokban bekövetkezett alapanyagár-növekedés gyakorlatilag azonnal megjelent az épületgépészeti termékek áraiban, így egyes termékeknél akár 50% feletti áremelkedés is tapasztalható. A láncreakció beindult, hiszen azok a nagykivitelezők, akik többmilliós tendereken vettek részt és aláírt szerződéssel rendelkeznek, ezt az áremelést nem tudták előre bekalkulálni. Ha nem lépnek fel azonnal és próbálják újratárgyalni a feltételeket, lehet, csak komoly veszteséggel tudják befejezni az adott projektjeiket. Ez óhatatlanul tovább fogja erősíteni azt a negatív irányt, hogy nem fejezik be munkát egyes cégek, hiszen a veszteségért senki sem fog sorba állni. Ez már hatással lesz a generálkivitelezőkre és a beruházókra. Akik meg hasonló módon lehet, már évekkel ezelőtt értékesítették is az ingatlant, amit most építenek.

A szerződések módosítására nehéz lesz jogi utat találni. Marad a veszteség és a kiskapuk. Sajnos, volt már tapasztalatunk abban, mikor elindultak a becsődölések, a ki nem fizetések és a körbetartozások. Ezt még nehezíti a kialakult alapanyag- és munkaerőhiány is, ami tovább fogja nehezíteni az építőipari cégek helyzetét. Ezt nem fogják elkerülni azok a mérnökök sem, akik közvetlenül érdekeltek a kivitelezésekben. Biztos vagyok benne, hogy ez még a kereskedőket, akik 60-90 napos fizetési határidőre adtak ki árut, komoly bajba fogja hozni, ha a szerelők nem kapják meg a pénzüket.

A VGF&HKL szaklap egy összefoglaló cikkben elemzi a kialakult helyzetet, amit érdemes minél több kollégának elolvasni. Kiadónk gyűjti a piaci szereplők véleményét és javaslatait, mert ez egy közös ügy. Mindannyiunk érdeke, hogy találjunk olyan működő megoldást, ami segít a közelgő viharfelhőket eloszlatni!

Ha van a témával kapcsolatban észrevétele, javaslata, kérjük, a cikk alatt hozzászólásban vagy a fulop.miklos@e-gepesz.hu e-mail-címre küldje el számunkra! Véleménye fontos számunkra!

Szakmakörnyezet

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul