e-gépész online szaklap

Ennél csak jobb jöhet

Elnöki évzáró gondolatok

2020. december 18. | Gyurkovics Zoltán | |  0 |

Ennél csak jobb jöhet

A címbéli gondolat megértéséhez szükséges egy kis visszatekintés az elmúlt évek aktív épületgépész-szakmai tevékenységére. Ez a történeti áttekintés segíthet a folyamatokból levont következtetések értelmezésében. Miért lehet azt állítani, hogy közelmúltunk – megítélésem szerint – kiegyensúlyozott, jelentős belső ellentétektől alapvetően mentes időszaka volt az épületgépész szakmának.

Ez természetesen – logikailag – azt is jelenti, hogy voltak korábban belső feszültségek. Voltak, ha nem is feloldhatatlanok, de mindenképpen tagadhatatlan, hogy voltak.

A rendszerváltozás környéke – 1989-1990-ben – a pozíciókeresés időszaka volt nem csupán a műszaki területen, és azon belül sem csupán az épületgépész szakma területén. Ebben a természetes folyamatban a szakma akkor meghatározó szereplői – meglévő társadalmi és talán politikai kapcsolataikra is építve – előnyre tettek szert, és magukat a szakma legitim képviselőinek mutatták. Ez nem kritika, inkább ténymegállapítás.

Már ebben az időszakban a mérnöktársadalom – elsősorban a tervezőmérnökök társadalmát értve ide – szervezni kezdte a saját szakmai érdekérvényesítő szervezetét. Mivel erre akkor még törvényi keret nem állt rendelkezésre, egyesületi – Egylet – formába szerveződött a mai kamara elődszervezete. Ezen a bázison alakult meg az 1996-ban megjelent kamarai törvény biztosította lehetőségek alapján a Magyar Mérnöki Kamara. A hivatásrendi szakmai kamara immár nem társadalmi szervezet, hanem kormányzati feladatokat részlegesen ellátó köztestület lett! A tervező, szakértő mérnökök hivatalos szakmai szervezete. Ez a tény is gyengítette a pozíciófogásban érdekelt társadalmi szakmai szervezetek szerepét. Mi több, talajt vesztettek a korábbi állami gründolású (tudományos) egyesületek is.

Ezután a hézagos, nem minden részletre kiterjedően hiteles visszatekintés után az épületgépész szakterületre koncentrálva két fontos tényezőre lehet felfigyelni:

  • A tanulóidőszak során, nyugati gyakorlatok tapasztalatai alapján a Mérnöki Kamara megalkotta alapszabályát, felépítette működési rendszerét, elkészítette nyilvántartási és minősítési rendszerét, egyszóval elkezdte működését. Kialakultak a szakmai tagozatok, így az egyik legnagyobb létszámú, az Épületgépészeti Tagozat is.
  • Közben nagyon helyes és célirányos munkával új társadalmi szakmai szervezetek alakultak. Ezek jellemzően valós tagsággal és tényleges szakmai legitimációval rendelkeztek, rendelkeznek. Képviselik a szakma egzakt területeit – pl. kivitelező/márkaképviselő-, hűtés és klímatechnika-, uszodatechnika-, kéményes szakterület – amelyek szakmagyakorlói kereszttagságuk révén nagyrészt kamarai tagok is.

Ez a változás azt (is) eredményezte, hogy természetes módon alakult ki a hivatásrendi kamara egyik tagozata, az Épületgépészeti Tagozat és néhány legitim társadalmi szervezet között fokozatosan erősödő, egyre szorosabbá váló, és egymást támogató harmonikus együttműködés. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a hazai négy felsőfokú oktatási intézmény és a MMK együttműködése természetes gyakorlat lett. Ezáltal az elmúlt évtizedek során kialakulhatott egy nagyon széles bázisú közös szakmai munka. Ez biztosított keretet ahhoz, hogy kialakult a szakmában egy „kegyelmi állapot”, amely itt „csak” azt jelenti, hogy megszűnt a korábbi sérelmekre való visszamutogatás, azok felhánytorgatása. Egy lett a fontos, a szakmai együttműködés. Kialakultak az együttműködés keretei, formái. Jöttek sorozatban a konferenciák, a konferenciaképzések. A konferenciákra pedig jöttek kiállításaikkal és előadásaikkal a szakmai partnereink is. Olyan széleskörűvé vált az elmúlt 6-7 évben a közös szervező munka, hogy nem csupán a rendezvények száma, de az azokon résztvevők létszáma is többszörösére nőtt.

A járványt megelőzően, 2019-ben a szakmai rendezvényeink száma meghaladta a százat, a legnagyobb résztvevői létszám pedig az 550 főt! Mindig nagyon nagy szervező munkát igényelt az együttműködés, de – talán nem túlzó megjegyzés – évről évre kicsit könnyebb is lett. Azt éreztük, hogy igény van ezekre találkozásokra! Azt éreztük, hogy jó úton járunk.

Ebben a sok munkával elért kellemes állapotban rontott a világra a COVID-19 járvány. A megszokott közös szervezés lehetősége elszállt. Megszűntek a személyes találkozások, gyakorlatot és módszert kellett váltani. A „háló” és az „online” vette át a főszerepet. Gyors reagálásra volt szükség, mert a konferencia rendezvények a kötelező szakmai képzések terepei is voltak egyben. „Minden rosszban van valami jó!” – tartja a mondás. Talán az egyetlen, ami a járványhelyzet pozitív hozadéka, a digitális kapcsolatrendszer jelentőségének, lehetőségének kényszerű felismerése. Az, hogy a gyakorlatunk szükségszerű része lett, és az, hogy a jövőben is megtartható korszerű elem lehet pl. a kötelező szakmai képzésben!

Mentettük tehát a menthetőt! Eredeti terveink megvalósítására esély sem volt. Saját, és/vagy közös rendezvényeink száma radikálisan lecsökkent. A személyes részvétellel megrendezett jelentős létszámú találkozások száma 2020-ban nem érte el az ötöt! A visszaesés a járvány miatt következett be. Más indoka nincsen.

A szakmai évre a koronát harmadik éve tette volna fel az Országos Magyar Épületgépészeti Napok (OMÉN) egy hetes sorozata november végén. Ennek a rendezvénynek a kiértékelése részben már megtörtént, részben pedig – kiemelkedő jelentősége okán – önálló elemzést érdemel!  

Ami a legfájóbb, hogy a korábban nagyszabású díjátadó gálát, a sokak által nagyon várt Épületgépész Bált sem tudtuk megtartani. Az Év Emberei díjak, valamint a Tagozat-és a szakmai szervezetek legjelentősebb díjainak odaítélése a szabályok adta lehetőségekkel megtörtént. Átadásukra – reményeink szerint – 2021-ben tavasszal, egy később meghatározandó időpontban fog sor kerülni.

Őszinte köszönetet mondok minden aktív szervezőnek az év során tanúsított odaadó munkájáért. Azt remélem, hogy ennél valóban csak jobb jöhet! Nem lesz könnyű, mert nagyon meg kellett állni. Nem lesz könnyű, mert nem tudható, hogy a rendezvények támogatói, a szakmai partnereink milyen állapotban lesznek egy ilyen nehéz gazdasági év után. Egy biztos, hogy a szakma legfontosabb szereplői egységesek, az együttműködés gépezete olajozott. Fontos, hogy egységesek tudjunk maradni, fontos, hogy ez az irány és ez a belső erő megmaradjon, ne kerüljön homok a fogaskerekekbe!

Ehhez kívánok magunknak és az épületgépész szakmában szereplőknek erőt, a közelgő ünnepkörre pihentető családi együttléteket. Kívánok Áldott Karácsonyi Ünnepeket és kívánom mindenkinek a remélt sikeres újévet!

Gyurkovics Zoltán elnök
MMK Épületgépészeti Tagozat

ÉpületgépészetÉpületgépészeti TagozatMagyar Mérnöki Kamara

Kapcsolódó

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul