e-gépész online szaklap

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! 

2020. június 30. | e-gépész | |  0 |

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! 

Az Environmental Pollution környezetvédelmi folyóirat tájékoztatást adott az egyik kutatási eredményéről.  Budapesten és környékén két nagy vízmű nagyjából kétmillió embert lát el olyan ivóvízzel, amit parti szűréssel tisztítanak. Arról számol be a cikk, hogy a Dunába különféle módokon került gyógyszermaradványokat milyen hatékonyan választja ki a természetes szűrőréteg!  A hatásos szűrés ellenére gyógyszermaradványok nyomokban kimutathatók az ívóvízben is! A hazai sajtó egy része erről a hírről adott tájékoztatást.

A tájékoztatás fontos! Fontos a „mérni és figyelmeztetni elv”  Fontos azonban az is, hogy a figyelmeztetés ne váltson át riogatásba! Ezért is közöljük kommentár nélkül a Magyar Viziközmű Szövetség közleményét.

Gyurkovics Zoltán elnök MMK Épületgépészeti Tagozat

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! 

Budapest, 2020.06.26. – A Magyar Víziközmű Szövetség az alábbiakban reagál a napokban megjelent – a budapesti ivóvízzel kapcsolatos sajtóhírekre.

Mindannyian látjuk, tudjuk, érezzük, hogy a tudomány és a technika folyamatosan fejlődik. Rohamléptékben. Ezzel együtt a kémiai analitikai műszerek érzékenysége, a mérési módszerek precizitása is évről-évre növekszik. Napjainkban olyan műszerek és vizsgálati technológiák állnak már a rutinmunkát végző laboratóriumok rendelkezésére is, amelyek alkalmazásával a nullától alig „különböző” mennyiségek kimutatása, meghatározása is lehetséges. Kis túlzással élve azt állíthatjuk, hogy egy vizsgálati mintában már „néhány” molekula is kimutatható. A kellő szakmai ismeretek hiányában érthető, hogy laikus körökben a sajtóban napvilágot látott kutatások eredményeként nevesített vegyületek jelenléte az ivóvízben, aggodalomra ad okot. Általános és középiskolai tanulmányainkra visszagondolva megérthetjük, hogy valójában nincs gond! 1 nanogramm egyenlő 10 -12 kg-mal; tehát 0,0000000000001 kg. A rendelkezésünkre álló vizsgálati technika napjainkra a gramm százmilliomod (0,000 000 001 g = 1 ng, azaz 10-9 g) részének megfelelő mennyiségek nagyérzékenységű meghatározását teszi lehetővé.

Nagy Edit a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára szemléltetve elmondta: tételezzük fel, hogy egy gyógyszer valamilyen hatóanyagból 100 mg-ot tartalmaz tablettánként. Ez 100.000.000 ng hatóanyagnak felel meg. Akkor az ivóvizekben szennyezésként jelen lévő 1-10 ng/L koncentrációjú gyógyszermaradék esetén 10.000.000 liter (10.000 m³) vizet kellene elfogyasztanunk, hogy egy tablettának megfelelő hatóanyag kerüljön a szervezetünkbe. Napi 2 liter szermaradványokat tartalmazó ivóvíz elfogyasztása esetén ez a folyamat 5.000.000 napig, azaz közel 14.000 évig tartana. Tehát, ha belegondolunk abba, hogy amikor fáj a fejünk és egy nap beveszünk akár több fájdalomcsillapítót, vagy egy betegség esetén napokig szedjük az antibiotikumot, akkor rájövünk, hogy vizeink gyógyszermaradék-szennyezése a jelenlegi szinten nem jelent érzékelhető veszélyt a csapvizet fogyasztó emberek számára.

A Főtitkár hozzátette: fontos felismernünk azt, hogy ma már mindannyiunk személyes felelőssége az, hogy mennyire viselkedünk környezettudatosan, hiszen a környezetszennyezés egyre nagyobb méreteket ölt nemcsak a vízben, de levegőben, a talajban és az élelmiszereinkben is. Meg kell értetni az emberekkel, hogy az általuk birtokolt, feleslegessé vált gyógyszereket, növényvédő szereket, tisztító szerek maradékait, egyéb veszélyes kémiai anyagot kizárólag szabályos módon szabad kezelni, hulladékként elhelyezni. A szabadba borított, közcsatornába öntött káros anyagok nagy sebességgel terjednek szét a környezetben. Terjedésüket főként a felszín alatti és a felszíni vizek áramlása, de por formájában a szél is különösen segíti. Ne feledkezzünk meg a feleslegesen adagolt, gyakran az orvosi felügyelet nélkül fogyasztott gyógyszerekről sem, amelyek az emberi anyagcseréből a közcsatornán keresztül kivédhetetlen módon szennyezik a környezetet. A környezetbe szétáramolt szennyező vegyületektől 100%-os hatásfokkal nem lehetséges megszabadulni! A környezetbe került kémiai anyagok koncentrációja az idő múlásával felezési idejük (az a bomlási idő, ami alatt mennyiségük a felére csökken) függvényében csökken, de elméletileg soha nem éri el a nullát.

A Magyarországon szolgáltatott ivóvíz kiválóan megfelel az Európai Uniós előírásoknak és jogszabályoknak, minőségét tekintve pedig kiemelendő, hogy hazánkban a csapvíz az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer. Fontos azt is elmondani, hogy ma Magyarországon a szolgáltatott ivóvíz 96 %-ban felszín alatti vizekből származik, tehát ilyen jellegű veszélynek biztosan nincsenek kitéve a csapvizet fogyasztó felhasználók.

A magyarországi ivóvíz presztízsének, valamint a szolgáltató vállalatoknak a védelme érdekében felhívjuk a figyelmet, hogy mind a szolgáltatók mind pedig a Hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy védjék a fogyasztókat és mind minőségben, mind mennyiségben biztosítsák számukra a szükséges csapvizet.

Ivóvíz

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul