Fontos a kritika, ha építő szándékú!
2020. május 11. | Gyurkovics Zoltán | | 0 |
Az Épületgépészeti Tagozat azok közé a tagozatok közé tartozik, akik saját honlappal rendelkeznek. Mondják tagozati elnökök többen, hogy a miénk megjelenése magas színvonalú, ami ennél fontosabb, folyamatosan karbantartott, naprakész.
Örülök az ilyen visszajelzéseknek. Sokkal fontosabb azonban az lenne a tagozat vezetése számára, hogy mi a tagozati tagok véleménye minderről. A hozzászólásokkal, javaslatokkal lehet ugyanis teljesebb a tartalom. Akik figyelemmel kísérik a 2007 óta működtetett e-gépész-t, akik rendszeresen véleményekkel, szakmai, vagy szakmapolitikai kérdések mentén kialakuló vitákhoz szólnak hozzá teszik igazán élővé „újságunkat”. Milyen könnyű lenne a szerkesztés, ha ezt sokkal többen tennék meg!
Az Épületgépészeti Tagozat létszámát tekintve – közel 3400 fővel – a legnagyobb létszámúak közé tartozik. A honlap hetente – évente pontosan 50 alkalommal – kiadott Hírlevelét négyezren kapják meg. (Ez a bázis korábbi feliratkozások révén alakult ki és alakul most is, hiszen a címzettlista a feliratkozásoknak köszönhetően bővül.)
Van tehát felület, amelyen a legfontosabb dolgokban szót válthatunk, van – szerintem – profi szerkesztőnk. Elvileg minden lehetőség adott a párbeszédre. Én személy szerint igyekszem arra odafigyelni, hogy az aktuális hírek, tevékenységünkkel kapcsolatos információk eljussanak tagjainkhoz. Ha ez közel nincs így, ez természetesen az én hibám is! De…
Néhány nappal ezelőtt egy – nem titkoltan enyhén provokatív – írás jelent meg az e-gépész-en a honlapopt működtető vállalkozás főszerkesztőjének tollából. Ez éppen a „De …” utáni gondolatokat feszegeti. Az a baj – ezt rögzíti a cikk bevezető gondolata is – hogy megállapításai, véleményei nem azokra vonatkoznak, akik elolvassák azt. Hiszen, akik elolvassák nem a „passzivisták” táborába tartoznak.
Én a tagozat vezetőjeként, szakmagyakorlóként nagy belátással bírok. Oka lehet a szakma-közéleti passzivitásnak a nagy a leterheltség, a szabályozási rendszerek bizonytalansága, esetenkénti kiszámíthatatlansága. Erre most speciális ráépülést jelent a járványhelyzet okozta jövőkép, annak hirtelen bizonytalanná válása.
Én minden hozzászólást örömmel vennék. Kiváltképpen a kritikus hangvételűeket, ha azokból a jobbító szándék szól, vagy legalább érződik. Van azonban olyan tétel, amely vitaalap nem lehet. Ilyen például, hogy minek a Kamara, meg kellene szüntetni, anélkül is tervezhettünk 1996 előtt. Az ilyen megjegyzésekkel több okból nem lehet mit kezdeni.
Lehet erre azt mondani, hogy a tervező/szakértő mérnökök számára végre – több mint 60 év után – újra van egy szakmai érdekvédelmet ellátó szervezeti keret! Keret, amelyből 1996-os alakulást követően közösen kellene kialakítanunk jól működő szervezetet! Az egyszerűbb válasz tehát az, hogy végre van. Bővített, hogy végre van, de működhetne jobban is. Nálam az az egyetlen opció a vitára, a párbeszédre, hogy Mérnöki Kamara van, jó, hogy van! Hogy a működésünk nem elvárt színvonalú, az múlik a működésünk szabályozásán, és – igen múlik – rajtunk, szakmagyakorló kamarai tagokon Kamarai tag szakmagyakorlókon, akiknek egyébként természetes vágya, hogy a mérnöki munka elismertsége a társadalomban a jelenleginél sokkal magasabb legyen. Mert az nem természetes, hogy az autószervizekben a rezsióradíj 14 000 Ft körüli nagyságrendben simán elfogadott, mi pedig 100 000 Ft-os napidíjat nem (mindig) tudunk elérni. Ki tehet azért valamit, hogy ez ne így legyen? Mi magunk, a mérnökök (is). Önérzetünkkel, önbecsülésünkkel, szakmai önértékelésünkkel, szakmapolitikai aktivitásunkkal, következetességünkkel, kollegialitásunkkal, egységes vállalkozói szemléletünkkel. Köztestületként, jogosultságokkal bíró szervezetünk a Magyar Mérnöki Kamara keretet biztosíthat erre. A tagadás, a „minden úgy rossz, ahogy van” a vitában nem lehet opció.
A másik, amely a legérzékenyebb pontok egyike, a kötelező szakmai képzések kérdése. Olyan sommás véleményekre nehéz lenne válaszolni, hogy rossz, hogy nincs rá szükség! Hogy ne tűnhessek demagógnak, nem az a válaszom erre, hogy 2013-ban a 266-os Kormányrendelet a Kamara kezébe adta a kötelező szakmai képzések szervezését. Nem lehetőségként, hanem feladatként kaptuk. Ennek megszervezése a korábbi, az úgynevezett ”kreditpontos” képzések rendszere után nem volt könnyű. Különösen saját szakterületünkön, ahol az ipari partnereink által biztosított lehetőségek száma jelentős. De ez nincsen így – egy-két további tagozatot leszámítva – a MMK egészében. Szabályozást pedig úgy kellett 2014-re elkészíteni, hogy az általános lehetőség legyen.
Őszintén szólva kevesen gondolták, gondoltuk, hogy a 2000-es évek eleje, a századváltás szakmánkat ennyi újdonsággal, ilyen nagy innovációval lepi meg. Mi, akik jóval a századforduló előtt kerültünk ki az egyetemről, főiskolákról úgy kezdtük a tervezői, kivitelezői, beruházói, szolgáltatói tevékenységünket, hogy az alapképzést kaptuk meg, de pl. az anyagismertet, vagy a szakmagyakorlási szabályokat, technikákat majd menet közben, a szakmagyakorlásunk során tanuljuk meg! Ma már látjuk, hogy minden tekintetben egyszerűbb világ volt az a jelenleginél! Hogyne lenne hát szükség az új ismeretek, technológiák, innovációk és technikák megismerésére! Erre a gondolatra építettük a képzési rendszerünk kialakítását a kezdetektől fogva.
Hogy ezt nem így látják sokan, elfogadható. Hogy lehetne ezt jobban is csinálni, nem vitatható. A kritika gyakorlásának kezdettől szervezett módja az előadások minősítésének lehetősége. Ha kaptunk ötleteket, javaslatokat, netán témaötleteket, azt igyekeztünk mindig megvalósítani. Így elkezdtük visszahozni ipari partnereinket a képzésekbe, hiszen az innováció gyártott és/vagy forgalmazott termékeikben kézzelfogható, kézbe vehető. Ezért fontosnak gondoljuk a képzések szabadabb formában történő megvalósítását is. Ezeket a TALÁLKOZÁSOK szellemében és formájában szervezzük már évek óta. Legtöbbször a jelentős szakmai társadalmi szervezetekkel közösen. Példákat is hozok erre. Ilyenek a minden év januárjában a START rendezvények, illetve szeptemberben a Tervezői Konferenciánk, vagy az egyre sikeresebb képet mutató, országosra kiterjesztett Magyar Épületgépész Napok, az OMÉN! Minden ilyen alkalommal – kiállításokkal, szakmai partnereink előadásaival kibővített – kötelező szakmai képzéseket tartunk.
Arról tudok tájékoztatást adni, hogy 2020-ra már két olyan szakmai törzsanyagot készítettünk elő, amelyeket ipari partnereink – a két szakmai napot összesen négyen – állították össze.
Erős igény jelentkezett online képzések iránt a kontaktórás képzések helyett, vagy mellett. Beindítottuk ezt is. (Ebbéli tervünk megvalósítását kétségkívül a járvány miatti veszélyhelyzet gyorsította fel!) Május 13-án lesz a premierünk, két héten belül további három anyagunk lesz a „hálóra” is megszervezve.
Természetesen törekvéseinket, vagy egyáltalán a Kamarában folyó munkát vitatni lehet, én személy szerint az ilyen észrevételeket – őszintén mondom – jónéven veszem. De egy bizonyos vitakeretből való kilépést elképzelni nem tudok.
Külön elemzést érdemelne a Kamara működését befolyásoló szabályozások kritikája. Erre most ráerősítenek a járványhelyzet okozta félelmeink. A túlélést segítő szabályok alakítása. Egyáltalán az építőipar (megosztott) irányításának a kérdése. Itt most annyit jegyzek meg csupán, hogy jelezzük a problémákat, konkrét kéréseket, igényeket fogalmazunk meg – például a mikrovállalkozások kapcsán – de látható, hogy nincs most könnyű helyzet a megoldásra. Ugyanez vonatkozik a szakmagyakorlási körülményeinket alapvetően befolyásoló 266/2013. Kormányrendelet már igencsak megérett karbantartására.
E rövid írással – reményeim szerint – több felvetésre, kritikai megjegyzésre sikerült válaszolni! Folyik a munka. A Kamarában is folyik a munka, de „egyedül nem megy”! Azt a bizonyos működési keretet csak közösen tudjuk működőképes tartalommal kitölteni!
Gyurkovics Zoltán elnök
MMK Épületgépészeti Tagozat
ÉpületgépészÉpületgépészetGyurkovics ZoltánMagyar Mérnöki KamaraSzakmakörnyezet
Kapcsolódó
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
