A belső ivóvízhálózatok nem taroznak a szolgáltatók felelősségi körébe
2019. május 13. | e-gépész | | 0 |
Március óta a budapesti ivóvíz ólomszennyezettségétől hangos a sajtó, azóta sokan megszólattak a témában, és sok egymástól homlokegyenest eltérő véleményt is hallhattunk.
Szinte egyszerre jelent meg az ólomszennyezettséget elhallgató statisztikákat is említő Qubit-cikk és azok a beszámolók, amelyek a gazdagréti általános iskolában mért, a megengedettnél kétszer magasabb ólomtartalmú csapvízről szóltak.
Legtuóbb a Fővárosi Vízművek állaspontja látott napvilágot:
Az Európa szerte alkalmazott és mind a mai napig üzemelő ólomvezetékek jelentette lehetséges kockázatok kiküszöbölése érdekében bocsátotta ki az Európai Unió 1998-ban az Ivóvíz-direktívát (Drinking Water Directive), amely a megengedett ólomkoncentráció fokozatos csökkentését írta elő: az eredetileg megengedett 50 μg/l érték öt éven belül 25 μg/l-re, további tíz év alatt 10 μg/l-re módosult.
A Fővárosi Vízművek már jóval a 2013-as hatályba lépést megelőzően megkezdte a felkészülést a korábbihoz képest ötödére csökkentett ólomhatárérték-változásra, és a rendelkezésre álló erőforrásait felhasználva az eltelt húsz évben szisztematikus terv szerint hajtottuk végre a közcsőhálózatban fellelhető ólomtartalmú vezetékek cseréjét. A 3,5 milliárd forintot meghaladó ráfordítással közel 30 ezer ólom bekötővezeték kiváltásának köszönhetően a társaságunk szolgáltatási területén meglévő közel 240 000 bekötővezeték között mára már csak kis arányban, mindössze 1,6 százalékban fordul elő ólomtartalmú. A további, még cserére váró vezetékek kiváltását pályázati források igénybe vételével igyekszik mielőbb megoldani a társaság. Kiemelt figyelmet fordítunk azonban a közintézményekre, hangsúlyosan a gyermekintézményekre, melyek esetében már nyár közepére teljes egészében felszámoljuk az ólomból készült bekötéseket.
Az 1970-es évek előtt épült lakások, házak belső hálózata azonban részben vagy egészben mind a mai napig a pár évtizeddel ezelőtt még elfogadott ólomvezetékekből állhat. Mivel a belső hálózat az ingatlantulajdonos tulajdonában áll, annak karbantartása, ellenőrzése, szükséges javítása, átalakítása nem az ivóvíz-szolgáltatók felelősségi körébe tartozik. Ugyanakkor nem minden régebbi épület ivóvízellátó rendszere tartalmaz ólmot, hiszen ha időközben az ingatlant felújították, a vezetékek cseréje is megtörténhetett.
Ugyancsak fontos tudni, hogy még az ólomtartalmú csövek esetében sem egyértelmű, hogy valóban megjelenik az ólom a csapvízben. Az ólom kioldódásának mértéke elsősorban a víz összetételétől függ. Minél lágyabb és minél savasabb az ivóvíz, annál erősebb a kioldódás, míg a kemény víz vízkőréteg kialakításával csökkenti az ólom kioldódását a csövekből.
Általában a hosszú ideig használaton kívüli hálózatokban keletkező pangó víz jelent kockázatot, ami már a csapvíz alapos kifolyatásával is csökkenthető. Aki házi vízszűrő berendezéssel kívánja biztosítani az ólom eltávolítását a vezetékes vízből, célszerű, ha először meggyőződik arról, hogy valóban fennáll-e a kockázat. Legalább ilyen lényeges, hogy csak bevizsgált, hatósági tanúsítvánnyal ellátott, erre a célra valóban ajánlott készüléket vásároljon, amelynek karbantartásáról, tisztításáról rendszeresen gondoskodni kell, mert egyébként nagyobb veszélyt jelenthet a használata, mint ha nem alkalmaznánk. A biztos, végleges megoldást azonban mindenképpen az ólomtartalmú vezetékek és szerelvények kicserélése jelenti. Aki pedig felújításkor új szerelvényeket szerez be, kiválasztásukkor kizárólag az ÁNTSZ nyilvántartásába vett, nyilvántartási számmal rendelkező terméket válasszon. Ezekről a kormányhivatalok honlapján adnak tájékoztatást.
Ha valaki szeretne választ kapni arra, hogy a csapjából folyó vízben kimutatható-e az ólomkoncentráció, ingyenes vizsgálatot kérhet az olom@oki.antsz.hu elérhetőségen.
Kapcsolódó
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
