Alkutól a kartellig, avagy meddig tiszta a piaci verseny?
2018. október 12. | Szilvási-Kassai Eszter | | 0 |
Mit szabad és mit nem tisztességes versenykörülmények között? Meddig terjed az anyavállalatok hatásköre az árak meghatározásában, és mikor minősül törvénytelennek a gazdasági szereplők piaci magatartása? Sokakat foglalkoztató kérdések ezek, melyek mindig akkor merülnek fel, amikor egy-egy botrányos eset felszínre kerül. Akárhogyan is történjen a kartellezés, egy biztos: a fogyasztó húzza a rövidebbet.
Kezdjük az alapoknál
Kartellezésről akkor beszélünk, amikor valaki az adott piac működésébe magánérdekből, versenyt kizáró módon vagy azt korlátozó céllal beavatkozik. Ennek eredményeképpen hol áremelkedés, hol pedig választékcsökkenés megy végbe, de végül minden esetben a fogyasztók megkárosításához vezet. Éppen ezért az állam igyekszik határozottan fellépni a kartellezés ellen, jogszabályban tiltva a tisztességtelen piaci megállapodásokat és összehangolt magatartásokat.
A törvényi szabályozás különösen kiterjed mind az eladási, mind pedig a vételi árak befolyásolására, a beszerzési források és a piac felosztására, valamint a gyártás, a forgalmazás, az innovációk és a beruházások korlátozására. Szintén tiltott a versenyeztetés során a konkurens vállalatok közötti összejátszás, vagy új szereplő piacra lépésének megakadályozása.
Fontos, hogy a gazdasági versenyt befolyásoló megállapodások csupán akkor tiltottak, ha azok egymástól egyébként teljes egészében független vállalkozások között jönnek létre. Azaz, ha adott egy gazdasági csoport, melyhez vállalkozások kötődnek, a közöttük lévő megállapodás a jogszabályok szerint nem meríti ki a kartellezés fogalmát, tehát nem is minősül törvénytelennek.
Vegyük egy anyavállalat példáját, ami alá számos franchise vállalat tartozik. A csúcsszerv ebben az esetben teljes nyugalommal szabhatja meg az alatta elhelyezkedő vállalatoknak nemcsak azt, hogy milyen áron és milyen feltételek mellett értékesíthetnek, hanem azt is, hogy mindezt mely piacokon tehetik meg. A jogalkotó ugyanis ezt nem mint versenyellenes magatartást aposztrofálja, csupán a feladatok leosztásának tartja. Egy anyavállalat gazdasági tevékenysége során csupán akkor követ el tehát tisztességtelen magatartást, ha megakadályozza új gazdasági szereplők piacra lépését azért, mert azok az ő pozícióját veszélyeztetnék.
Kvótakartellek a gazdálkodás minden területén
A szakértők – attól függően, hogy mire irányul a versenytársak közötti megállapodás – megkülönböztetnek ár-, információ-, piacfelosztó, illetve kibocsátást korlátozó kvótakartelleket. Ezek közül minden kétséget kizárólag az árakra való befolyás az, ami a közvélemény számára a legérdekesebb, hiszen eredményeit a saját bőrünkön érezzük, mert magasabb összeget vagyunk kénytelenek kifizetni egy termékért, és nem is találunk a piacon megfelelő alternatívát.
Ebben az esetben részben az eladási, részben a beszerzési árakat egyeztethetik egymás között a piac egyes szereplői, de sokszor találkozhatunk az úgynevezett küszöbár jelenségével is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy bizonyos termékre minimumárat szabnak meg. Ennél magasabb áron igen, alacsonyabban azonban nem értékesíthetik azokat a megállapodások szereplői. Nehéz azonban ilyen esetben eldönteni azt, hogy tulajdonképpen hol is feszül a határ a tisztességtelen árrögzítéssel kapcsolatos alku, a kartellmegállapodás és két azonos területen tevékenykedő vállalat vezetőjének eszmecseréje között.
A törvény mindemellett tiltja az információkartellt és a piac felosztását is. Míg az előbbi értelmében olyan információkat szivárogtatnak ki, amelyek alkalmasak a piaci versenybe való beavatkozásra, az utóbbi esetében a versenytársak egymás között felosztják a piacot aszerint, hogy ki hol fog értékesíteni.
A cukor és a nehézfémek körét, valamint a szabványosított termékek piacát tartják a szakértők a leginkább veszélyeztetett területeknek. A versenybe való drasztikus beavatkozás ugyanis könnyebben kivitelezhető a fokozottan árérzékeny, viszonylag kis szereplős területeken. Az ide beavatkozó vállalatok monopolhelyzetbe kerülhetnek, s kiskirályok módjára trónolhatnak a piacon, miközben ráhatással vannak a folyamatok minden egyes elemére.
A bizonyíthatóság kérdései
Tekintettel arra, hogy a kartellezés jogellenes, az együttműködő felek szerződést semmiképpen sem köthetnek megállapodásukról, az ugyanis semmis lenne. Ennek ellenére azért megtalálják a módját annak, hogy különböző biztosítékokkal garantálják az alkut. Amiatt azonban, hogy írásos dokumentum nem születik a tisztességtelen piaci magatartásról szóló egyezségről, bizonyítása komoly akadályokba ütközik.
A nyomozóhatóság embereinek tehát eszközként leginkább a házkutatás áll rendelkezésre, amitől azt remélhetik, hogy a kartellt leszervező vagy működtető irodában számos levelezés és egyéb olyan irat megtalálható, ami kellő bizonyítékul szolgálhat egy későbbi vádemelési szakaszban. Bármilyen lehetséges bizonyítékot lefoglalhatnak, sőt a kutatást kiterjeszthetik a cégvezetők lakhelyére is, ha erről előzetes bírósági engedély született.
A Gazdasági Versenyhivatal kezdeményezheti a helyszíni vizsgálódást az érintett vállalkozóknál, kérhet betekintést különböző iratokba, sőt, bizonyos esetekben, jegyzőkönyvi rögzítés mellett le is foglalhatja azokat.
Hazai lehetőségek a kartellezés visszaszorítására
Magyarországon a 2000-es évek közepéig csupán közigazgatási jellegű szankciókat tudtak alkalmazni a tisztességtelen versenypolitikát alkalmazó vállalatokkal szemben. Azon túl, hogy az illetékes szervek ezeket a cégeket felszólították jogsértő magatartásuk befejezésére vagy pénzbírságot szabtak ki rájuk, más eszköz nem volt a kezükben a kartellezés elleni határozottabb fellépésre. Nem is csoda, ha ebben az időben virágkorát érte a piaci versenybe való durva beavatkozás. A 2005-ös év azonban jelentős fordulópontot jelentett, ugyanis új büntetőjogi tényállást vezettek be, s a szeptember 1-jén életbe lépett XCI. törvény értelmében tiltották a közbeszerzési és koncessziós eljárásban kötött versenyt korlátozó megállapodás megkötését, illetve összehangolt magatartás tanúsítását. A kartellezés ettől a naptól kezdve komoly bűncselekmények számít, s a tevékenységek egytől három évig terjedő korlátozásával és/vagy pénzbírsággal büntetendő.
A versenyhatóság sokszor alkalmaz úgynevezett engedékenységi politikát, amelynek lényege, hogy felmenti vagy kisebb mértékű bírsággal súlyt bizonyos kartellező vállalatokat annak reményében, hogy sokkal nagyobb sejt felszámolása válik lehetővé a szereplők által esetlegesen átadott bizonyítékok felhasználásával.
Azt, hogy a nagyobb szereplők elleni fellépést mennyire komolyan veszi a Gazdasági Versenyhivatal, mi sem mutatja jobban, minthogy hosszú évek óta külön csoport dolgozik ezeken a speciális ügyeken.
A bírságokról általában
Amennyiben az előzőekben részletezett eset nem áll fenn, a kartellező vállalat jó eséllyel kaphat bírságot, amelynek kettős célja van: büntetés és elrettentés. Ennek megfelelően bizony súlyos összegekre kell számítania annak, aki bizonyítottan jogellenes magatartást tanúsított. Ugyanakkor a bíróság nyilvánvalóan figyelembe veszi azt is, hogy a kartellező a tevékenységét mennyi ideig folytatta, és ezalatt mekkora anyagi kárt okozott. Az Európai Bizottság ajánlása szerint mérlegelni kell azt is, hogy a magas eladási árakhoz fűződő jogsértések nagyobb károkat okoznak a nemzetgazdaságok számára, mintha ugyanez alacsony eladási árakkal történik meg, illetve azt is szem előtt kell tartani, hogy a hosszabb ideig fennálló jogsértések nyilvánvalóan nagyobb károkat tudnak okozni, mint a rövidebb távúak.
Úgy tudni, a bírság mértékének alapját egyetlen számadat adja: nevezetesen az, amelyik megmutatja, hogy az érintett vállalkozás éves forgalmának hány százalékát teszi ki a jogsértés tárgyát képező termék. Ennek fényében az alkalmazott százalék 30%-ig terjedhet a jogsértés súlyosságától függően, de többnyire kartellezők esetében ez a százalék 15–20 között mozog. Ezt követően a releváns értékesítések értékének százalékát megszorozzák az időtartammal, vagyis azzal az időintervallummal, ameddig a jogsértő tevékenység fennállt. Itt ismét visszaköszön az Európai Bizottság alapelve, miszerint a hosszabban fennálló jogsértés károsabb, mint a rövidebb ideig folyó kartellezés. Mint minden bűncselekménynél, a tisztességtelen piaci magatartás esetében is vannak súlyosbító, illetve enyhítő körülmények, amelyeket a bíróságnak döntése meghozatalakor mérlegelnie kell. Egyértelműen súlyosabb büntetésre számíthatnak a visszaeső kartellezők, míg könnyítést várhatnak azok, akik a piaci korlátozásban csak kisebb mértékben vettek részt. Összességében véve azonban a bírság nem haladhatja meg a vállalat teljes éves bevételének a tíz százalékát, amennyiben pedig a jogsértés megszűnésétől a bizottsági vizsgálat kezdetéig eltelt öt év, a kartellezés elévül.
Kártérítési igények
A 2017-ben életbe lépett új szabályozás szerint a kárt szenvedett vállalkozások és a fogyasztók egyszerűbben érvényesíthetik kártérítési igényeiket. Az európai uniós alapelvekkel harmonizálva, a jogszabály immár szélesebb körben kötelezheti a károkozó cégeket a birtokukban lévő bizonyítékok kiadására. A bizonyítékfeltárás során a károsultnak nem kell pontosan megneveznie a bizonyításhoz szükséges iratokat, elengedő az is, ha csupán azok típusát meg tudja jelölni. A jogalkotó szerint ez lehetőséget teremt a károsultak számára arra, hogy nagyobb eséllyel támasszák alá kárigényüket. Nem ez az egyetlen előrelépés a kártalanításban. A különösen súlyos, versenykorlátozó célú, versenytársak közötti kartell esetén például vélelmezni kell a károkozás tényét, s a jogszabály értelmében a kartell által okozott áremelkedést 10 százalékosnak kell tekinteni. Azt is vélelmezni kell ebben az esetben, hogy a kartelltevékenység károkozása eljutott a fogyasztókhoz, akik a kénytelenek voltak elszenvedni a tisztességtelen áremelkedés negatív következményeit.
Gigabírsággal teremtettek precedenst?
Másfél évvel ezelőtt bombaként robbant a hír, miszerint az Európai Bizottságtól négy kamiongyártó kapott rekordösszegű, közel hárommilliárd eurós bírságot kartellezés miatt. A Daimler, a Volvo, az Iveco és DAF mintegy húsz éven keresztül folyamatosan egyeztették és hangolták össze az áraikat. Érdekesség, hogy pontosan az engedékenységi politika értelmében a kartellezésben részt vevő MAN megúszta büntetés nélkül, ugyanis ő volt az, amely bizonyítékokkal alátámasztva úgymond bemártotta a tisztességtelen árversenyt kialakító társait. A legnagyobb bírságot a Daimler kapta, több mint egymilliárd eurós büntetéssel, a Volvónak nagyjából 670, az Ivecónak 494, a DAF-nak pedig 752 millió eurót kellett fizetnie.
A precedensteremtés szele hazánkat is elérte. A Gazdasági Versenyhivatal éppen március végén kiadott sajtóközleményében hívja fel a figyelmet arra, hogy hasonlóképpen extrém magas bírságokra számíthatnak bizonyos eljárásokban részt vevők, miután a kiinduló összeg akár a háromszorosára is emelkedhet. Felhívásukban rögzítik, hogy az eljárások a tipikus kartellezési eljárásokat, így a versenykorlátozó megállapodásokat, piaci erőfölénnyel való visszaéléseket fogják érinteni.
Egyértelműen megfogalmazták nyilatkozatukban, hogy a versenyfelügyeleti bírság drasztikus növekedésének a célja az, hogy egyrészről visszatartsa a vállalkozásokat a tisztességtelen piaci magatartásoktól, másrészről pedig, hogy megteremtsék a gazdasági verseny tisztaságát. Úgy vélik, hogy a bírság vissza fogja tartani a vállalkozásokat a jogsértő magatartástól, egyúttal pedig szélesebb körbe is eljuttatja a tisztességes üzleti magatartás üzenetét.
A cikk a VGF 2018/6. számában jelent meg, közlése a kiadó engedélyével történt.
Hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
