e-gépész online szaklap

Az építőiparban nem javul a cégek fizetési morálja

| | |  0 | |

Az építőiparban nem javul a cégek fizetési morálja

Átlagosan 90 napig kell várni egy számla kiegyenlítésére az építőiparban, és szerencsésnek számít az az alvállalkozó cég, amelynek nem kell legalább egyszer fizetési felszólítást küldenie a megbízója számára, ez áll a piacvezető hitelbiztosító szektorelemzésében.

Az Atradius tanulmánya szerint az építőiparban a legtöbb a késve történő kifizetés és a nem fizetés is. A piaci környezet pozitív változásai immár évek óta nem eredményezik a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását.

A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint a magyar építőipar kilátásai az elmúlt két év fejlődése ellenére sem egyértelműen pozitívak. Vanek Balázs azt mondta, hogy bár tavaly 129,5 százalékkal nőtt a szerződésállomány, a termelés pedig közel 30 százalékkal bővült, megmaradt a szektor legnagyobb kockázata, a vállalatok alultőkésítettsége. – „10%-ra becsüljük az építőipar árbevételének növekedését 2018-ban, de a profitráta csökken majd a dráguló munkaerő és a nyersanyagárak emelkedése következtében. A tőkehiányos szektorban ez várhatóan a csődök 5-10%-os növekedéséhez vezet az idén”.

Az elemzés szerint a hazai építőiparra jellemző a nagy tőkeáttétel és a banki finanszírozási igény. A cégek kis önerőt tudnak megmozgatni egy-egy beruházás finanszírozásához, és jellemzően nagyarányú hitelre lenne szükségük, de jelentős részük nem hitelképes. A tanulmány kiemeli, hogy a bankok 2016 óta könnyebben hiteleznek építkezéseket, de még mindig az irodaházakat preferálják a lakásprojektekkel szemben.

Vanek Balázs arról is beszélt, az építőiparban fordul elő a leggyakrabban, hogy a vevők a számlájukat késve egyenlítik ki. Az elemzésben résztvevő 300 vállalat többsége (77 százalék) szerint az építőipari B2B ügyfelek leginkább a likviditási problémák miatt tudtak csak később fizetni, pedig a számukra megszabott számlafizetési határidők (45 nap) két héttel haladták meg az országos átlagot (31 nap). – „A szállítók eleve több időt adnak az építőipari vevőiknek a számlák kifizetésére, mint más iparági partnereiknek, és még ennek ellenére sem jutnak időben a pénzükhöz”.

Az Atradius elemzése szerint az építőipari kockázatokhoz hozzájárul még az infláció és az üzemeltetési költségek növekedése, ezek főleg a lakáspiacot érintik. Emellett továbbra is bizonytalan, hogy 2019-ben a jelenlegi 5%-ról ismét 27%-ra emelkedik-e majd a lakások áfája. A bizonytalanság visszafoghatja a fejlesztéseket, mert nem biztos, hogy 2019-re befejeződnek a most induló beruházások. A hitelbiztosító pozitívabbnak látja az állami és önkormányzati infrastrukturális beruházások körét, amelynek nagy lendületet adtak a részben vagy teljesen Európa Uniós finanszírozású fejlesztések.

Építőipar

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul