e-gépész online szaklap

A HKVSZ új vezetősége

2011. június 21. | e-gépész | |  0 |

Cikkünkben részletesen ismertetjük a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének májusi Küldöttgyűlésén történteket, illetve az összes, ott megválasztott tisztségviselőt.

A beszámolók és stratégiai tervek megvitatása után megkezdődött az elnökség és a Felügyelő Bizottság háromévenként szokásos tisztújítása. Soós Árpád elnök megköszönve a Tagság eddigi bizalmát az Elnökség nevében formálisan lemondott, majd Dezső József, a Jelölő Bizottság elnöke mondott beszédet, melyben bemutatta a jelölteket, és tájékoztatta az egybegyűlteket a szavazás menetéről. A szavazás rendben lezajlott, majd a Szavazatszámláló Bizottság visszavonult munkáját ellátni. A tisztújítás eredményeként a HKVSZ elnöksége a következő 3 évre az alábbi személyekből áll:

A HKVSZ elnöki pozíciójára két személy pályázott:

Marton Károly, az Eszkimó Magyarország Kft ügyvezetője, mint fiatal, agilis és ambíciózus személy, aki közel másfél évtizedes szakmai erőfeszítések eredményeképpen országos hírnévre tett szert.

Soós Árpád, a HKVSZ elnöki pozícióját 2005. óta tölti be. Egyedülálló tapasztalattal, közel fél évszázados szakmai múlttal rendelkező nagy tudású szakember, aki önzetlen módon mindenkor szívén viselte a HKVSZ sorsát, és etikai elkötelezettséggel képviseli a HKVSZ által megfogalmazott célkitűzéseket.

A szavazás végeredményeképpen mintegy kétharmados többséggel ismét Soós Árpádot választotta meg a tagság az elkövetkező három évre a HKVSZ elnöki pozíciójába.

Elnökségi tagok:
A 2011. februári rendkívüli közgyűlésen elfogadott Alapszabály szerint hat szakosztályt hoz létre a Szövetség, melynek közgyűlés által megválasztott vezetői lesznek egyben a HKVSZ elnökségének tagjai:

1.) Háztartási és Kereskedelmi Hűtőkészülékek Szakosztály
„Tagjai lehetnek a helyszíni hűtőköri szerelést, telepítést alapvetően nem igénylő, jellegében hermetikusan szerelt, kapillárcsöves hűtőkészülékekkel foglalkozó személyek, vállalkozások, azaz olyan tagok, akik ? 3 kg hűtőközeg töltetű hűtőköröket tartalmazó berendezésekkel foglalkoznak.”
A jelöltek közül szakosztályvezetőnek megválasztott személy: Ali László (Electrolux Lehel Kft)

2.) Telepített Légkondicionáló Berendezések Szakosztály
„Tagjai lehetnek a telepített, alapvetően épület és technológiai klíma- és/vagy légkondicionáló célú hőszivattyú szektorban tevékenykedő személyek, vállalkozások, azaz olyan tagok, akik tetszőleges töltetű hűtőköröket tartalmazó berendezésekkel, ezekkel kapcsolódó rendszerekkel foglalkoznak.”
A jelöltek közül szakosztályvezetőnek megválasztott személy: Horváth Zoltán (CLH Kft)

3.) Telepített Hűtőberendezések Szakosztály
„Tagjai lehetnek a telepített, alapvetően ipari, technológiai és kereskedelmi hűtő- és/vagy hőszivattyú szektorban tevékenykedő személyek, vállalkozások, azaz olyan tagok, akik tetszőleges töltetű hűtőköröket tartalmazó berendezésekkel, ezekkel kapcsolódó rendszerekkel és/vagy ezek szivárgás vizsgálatával foglalkoznak.”
A jelöltek közül szakosztályvezetőnek megválasztott személy: Kecse Nagy Mátyás (Scorpio Kft)

4.) Mobil Hűtés és Légkondicionálás Szakosztály
„Tagjai lehetnek az üzemszerűen helyet változtató gépjármű-klíma és szállítmányhűtő berendezés szektorban tevékenykedő személyek, vállalkozások.”
A jelöltek közül szakosztályvezetőnek megválasztott személy: Baricz László (Webasto Hungária Kft.)

5.) Megújuló Energia Szakosztály
„Tagja lehet mindazon vállalkozás vagy magánszemély, aki a hűtő-, légkondicionáló és megújuló energia szakterületen az alábbi témákban jártas vagy bármilyen szinten érdeklődik iránta: - megújuló energiák hasznosítása,
- geo-, aqua- és aerotermikus hőszivattyúk
- biomassza
- szélenergia”
A jelöltek közül szakosztályvezetőnek megválasztott személy: Varga Csaba (Oktoklíma Kft)

6.) Oktatási és Szakképzési Szakosztály
„Tagja lehet mindazon vállalkozás, vagy magánszemély, aki a hűtő-, légkondicionáló, valamint a megújuló energia szektorhoz kapcsolódóan az alábbi témákban, szakterületen tevékenykedik: - középfokú oktatás, képzés, vizsgáztatás
- felnőtt képző intézmények (bázisiskolák, partnerintézmények, )
- felnőttképzési oktatók, tanárok, szakértők”
A jelöltek közül szakosztályvezetőnek megválasztott személy: Korbuly Sándor (Evander Kft)

A regionális elnökök személyeit nem érintette a választás, mivel a régiók önrendelkezési hatáskörükben közvetlenül választják képviselőiket. Így a dél-magyarországi régió elnöki tisztét továbbra is Várkonyi Nándor, az észak-nyugati és dunántúli régió elnökségét Major Károly tölti be.
A Felügyelő Bizottság megválasztott tagjai: Cseh István (Hűtő-Fűtő Szerviz), Dezső József (KlímaCad Kft), Szalay Nagy László (Climalife Kft). Utóbbit az FB tagjai maguk közül az FB elnökének is megválasztották.

A HKVSZ 2011-2014. ciklusra választott vezető testülete igyekszik a szakma hírnevének és presztízsének megőrzésén dolgozni, és a HKVSZ számára egy folyamatos, fenntartható fejlődést hozni. A HKVSZ szándéka, hogy hosszú távon a szakma érdekeit képviselve fejlődéscentrikus koncepciókkal szolgálja a hazai hűtő- és klímatechnikában dolgozó szakembereket, vállalkozásokat.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul