e-gépész online szaklap

Internetes építési piactér

2009. február 25. | Ilonka Mária | |  0 |

Eddig komoly szaktudást és időt igényelt a pályázati információk megszerzése. Ez most némileg módosul. A közelmúltban az elérhető építőipari beruházásokról, illetve azok támogatási lehetőségeiről az uniós forrásokból megvalósuló és a már eldöntött építési beruházásokról azonnali áttekintést ad az Építési Piactér, amely a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján található ingyenes internetes kereső rendszer.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a kis- és középvállalkozások idén február végéig 10 048 pályázatot nyújtottak be, ebből 5941 kedvezményezett részére ítéltek meg támogatást több mint 386,5 milliárd forint értékben. Támogatási szerződéssel 4918 projekt rendelkezik több mint 307,5 milliárd Ft értékben. 2010 első feléig összesen 1800 milliárd forintnyi megrendelést tesznek elérhetővé az ágazat szereplői számára.


A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által létrehozott internetes adatbázis jelenleg több mint 600 építési beruházás adatait tartalmazza. Előnye, hogy széleskörű ingyenes információt ad az építőipari vállalkozóknak, akik így már a kiírás pillanatában értesülhetnek a számukra fontos közbeszerzésekről, uniós pályázatokról. Létrehozásával az uniós és hazai közbeszerzési beruházások menete mindenki számára nyomon követhetővé vált. Elérhetősége a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján: http://www.nfu.hu/epitesugyi_kereso
Az Építőipari Piactér feltöltött adatait három különböző típusú kereső segítségével böngészheti az érdeklődő: az Uniós projektek oldal azt a célt szolgálja, hogy az építőipari vállalkozások egy helyen tájékozódhassanak az uniós támogatású építési beruházások legfontosabb adatairól. A Közbeszerzési eljárások oldalon az építésügyi közbeszerzési eljárások adatai között lehet böngészni. A Várható uniós projektek pedig a kormány által jóváhagyott, de kiírásra még nem került kiemelt projekteket mutatja.
Az első hónapban közel háromezren használták a keresőt. A minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében az Építőipari Piactér keresőprogram több szakmai és kormányzati internetes honlapról is elérhető (például www.evosz.hu, www.vosz.hu, www.iposz.hu, www.maisz.hu, www.mek.hu, www.mmk.hu, www.nfgm.gov.hu, www.vati.hu). A kiírások nagy része, amely az infrastruktúra-fejlesztést támogatja, akár épületgépészeti fejlesztésekre is értelmezhető.

Néhány kiragadott példa
A Regionális Operatív Programon (ROP) belül: városrehabilitációs fejlesztések; ipari területek, ipari parkok infrastrukturális fejlesztése; turisztikai szálláshelyek fejlesztése; alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése; járóbeteg-szakellátó központok fejlesztése.
A Környezet és Energia Operatív Programon (KEOP) belül energetikai hatékonyság fokozására kiírt pályázat (KEOP 5.1) is található. Eme konstrukció a hatékonyságot és energiatakarékosságot kívánja fokozni az energetika teljes vertikumában – a végfelhasználás területén. A prioritás célja az épületek (különös tekintettel a központi és helyi költségvetési szervek épületeire és az egyéb középületekre, de egyben a vállalkozások üzemi és irodaépületeikre is), valamint a távhőszolgáltatók és -termelők energiatakarékosság, -hatékonyság fokozására irányuló beruházásainak elősegítése, vissza nem térítendő támogatás formájában. A prioritás elsősorban kis-közepes méretű projekteket támogat, az adott projekt megtérülési paramétereitől függően körülbelül 10-50 százalék közötti arányban.
Harmadik feles finanszírozás (KEOP 5.2.): a pályázat a költségvetési szervek fenntartóinak az intézményeiben, az egyházak és alapítványok intézményeiben található, jelenleg elavult és pazarló elektromos, világítási és fűtési rendszereinek korszerűsítését támogatja.
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében: közösségi központok infrastruktúrájának fejlesztése (TIOP 1.2.1).
Agora multifunkcionális közösségi központ létrehozása elsősorban meglévő közösségi vagy egyéb használatban lévő, illetve használaton kívüli épület, épületegység, épületegyüttes korszerűsítésével, kibővítésével, átalakításával.
Múzeumok iskolabarát fejlesztése (TIOP 1.2.2): a múzeumpedagógiai szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése érdekében az alkotókészséget és kreativitást fejlesztő múzeumi oktatási célú közösségi terek (például oktatóterek, -termek, pihenősarkok, gyermekfoglalkoztatók) kialakítása, fejlesztése, több korosztály részére alkalmassá tétele az alábbiak révén: múzeumi épület belső terének vagy a múzeum részét képező egyéb tér átalakítása, funkcióváltása, meglévő helyiség korszerűsítése, belsőépítészeti ki- vagy átalakítása.
Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok fejlesztése (TIOP 2.1.2): támogatható tevékenységek köre
- építés: A környezettudatos tervezés, a komplex akadálymentesítés és gazdasági és környezeti fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve:
- új épület építése, meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése, korszerűsítése a jogszabályi és a szakmai minimumfeltételeknek megfelelően (épületfejlesztés maximum nettó 1500 nm alapterületen, egy épületben támogatható, ennél nagyobb alapterületű épület(ek) fejlesztése jelen projekt keretében nem valósulhat meg);
- meglévő épület átépítése esetén gépészeti és energetikai korszerűsítés.
Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg-szolgáltatások fejlesztése TIOP 2.1.3): támogatható tevékenységek köre például az épületfejlesztés, ezen belül a környezettudatos tervezés, a komplex akadálymentesítés és gazdasági és környezeti fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve:
- új emelt szintű járóbeteg-szakrendelő építése, bővítése (max. nettó 2000 nm) vagy meglévő épület átépítése,
- gépészeti és energetikai korszerűsítés.
Infrastruktúra-fejlesztés támogatása az egészségpólusokban (TIOP 2.2.7): támogatható tevékenységek köre: építészetileg is korszerű épület építése (tömbépület), épület bővítése, valamint átalakítása, felújítása, korszerűsítése.
A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése (TIOP 3.3.1): például épületek akadálymentesítése
Bentlakásos intézmények korszerűsítése (TIOP 3.4.2): támogatható tevékenységek köre: a pályázó tulajdonában, vagyonkezelésében vagy használatában lévő szociális és gyermekjóléti alapellátást, szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó bentlakásos intézmények épületének/helyiségeinek bővítése, átalakítása, felújítása, energiatakarékossá tétele.
Gazdaságfejlesztés Operatív Program keretében: ezen operatív program pályázati kiírásai keretében többféle típusú pályázatnál van lehetőség ingatlanfejlesztésre:
a) komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára (GOP - 2008 - 2.1.1),
b) komplex beruházások támogatása a komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben mikro-, kis- és középvállalkozások számára (GOP - 2008 - 2.1.2),
c) infrastrukturális és ingatlan-beruházás: infrastruktúra építése, korszerűsítése, ingatlan építése, bővítése, korszerűsítése, átalakítása.
A várhatóan 2009 februárjában induló GOP pályázati kiírások előzőkben említett típusai esetében növekszik a támogatások ingatlanfejlesztésre fordítható aránya 20-ról - a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben - 50 százalékra, egyébként 30 százalékra.
Sajnos a hűtő-klímás szakmára vonatkozóan az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) nem találtunk célzott kiírásokat.

Utófinanszírozás
A támogatási rendszer utófinanszírozásos, azaz a már kifizetett számlák alapján térítik meg a támogatást, de lehetőség van előleg fizetésére a már támogatási szerződéssel rendelkező kedvezményezettek részére.

Előleg kérése
A gazdasági válság hatására elinduló gazdasági változások számos előre nem látott nehézséget okoznak az uniós támogatással megvalósított projektek kedvezményezettjei számára. A pénzpiaci válság hatásainak, kiemelten a kedvezményezettek pénzügyi terheinek csökkentése érdekében a kormány az uniós támogatások folyósításának felgyorsításáról döntött. Az intézkedési csomag része a projektek megvalósítását elősegítő, igényelhető előleg összegének növelése.
2008. december 10-től hatályba lépett az európai uniós támogatásokkal megvalósuló projektekre igénybe vehető előleg mértékét szabályozó, Államháztartás Működési Rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.)-as kormányrendelet módosítása. A módosítás célja az, hogy az uniós támogatással megvalósuló – Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatott – projektek magasabb előleget kapjanak, annak érdekében, hogy a kedvezményezettek a projekt megvalósítását el tudják kezdeni, és sikerrel végre tudják hajtani.
A megemelt előlegösszeg, mely a projekt megítélt támogatásának maximum 40 százaléka, legfeljebb 300 millió forint, a pénzpiaci válsággal leginkább érintett szektorokban igényelhető, nevezetesen:
- Gazdaságfejlesztés Operatív Program,
- Közép-Magyarországi Operatív Program 1-es prioritása,
- Regionális Operatív Programok gazdaságfejlesztési célú, illetve turisztikai célú prioritásai, valamint
- a Társadalmi Megújulás Operatív Programból finanszírozott munkahelyi képzést támogató projektek.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett egyéb konstrukciók esetében az igényelhető előleg a megítélt támogatás összegének legfeljebb 35 százaléka, de minimum 25 százaléka.
A jogszabály-módosítás tehát kedvezőbb helyzetet teremt a pályázók számára, ugyanis míg eddig az igényelhető előleg maximum a projekt megítélt támogatásának 25 százaléka lehetett, addig a módosítással akár 40 százalék előleg igénylésére is jogosulttá vált a kedvezményezett.
Az előlegnyújtástól eltekinteni, illetve a minimális 25 százaléknál alacsonyabb mértékű előleget megállapítani akkor lehet, ha a támogatás kedvezményezettje az előlegről lemond, vagy erre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke – a projekt méretére, típusára illetve a kedvezményezetti körre tekintettel – engedélyt ad.
Az előlegként igényelhető összeg mértékét minden esetben a pályázati felhívás tartalmazza, a konkrétumokat viszont a támogatási szerződés. Amennyiben a felhívás lehetőséget ad előleg igénybevételére, úgy az a támogatási szerződésben is rögzítésre kerül. Az előleg lehetősége a kedvezményezettet illeti meg, de a szabályozásban számos garancia segíti, hogy a kivitelezőnek is minél hamarabb lehetősége legyen a fejlesztés megkezdésére, pl. a kedvezményezett az előleget több részletben is igényelheti, ami elősegíti és gyorsítja a kivitelezői kifizetéseket.

Egyéb gazdaságélénkítő intézkedések
A Magyarországra is begyűrűző gazdasági válság hatásainak kivédésére a forráshoz jutás megkönnyítése és a beruházások finanszírozása érdekében könnyebbek lettek a belépési feltételek és a növekedési elvárások a GOP technológiafejlesztési pályázataiban. A piaci nehézségek ellenére így a magyar vállalkozások teljesíteni tudják korábbi vállalásaikat. A belépési korlát csökken a 2009-ben megjelenő technológiakorszerűsítési pályázatok esetében is. A növekedési elvárások csökkentése visszamenőlegesen a 2007-es és 2008-as pályázatokra is érvényes.
Módosulnak a mikrohitel feltételei: a jelenleg felvehető beruházási mikrohitelek összege 6 millió forintról 10 millió forintra, futamidejük 5-ről 10 évre változik; megszűnik a forgóeszköz-mikrohitelre vonatkozó 6 hónapos moratórium.
Kockázatitőke-program indul: 45 milliárd forint áll rendelkezésre, a források 2009 tavaszától lesznek elérhetők a kis- és középvállalkozások számára.
Szociális mikrohitel bevezetését tervezik az uzsorakamat kiváltására, a nehéz helyzetű kisvállalkozások számára, a szociálisan hátrányos helyzetben élő magánszemélyek és családok élethelyzetének javítására, a munkába való visszatérés segítésére.

Mikrohitel (JEREMI) program
Az ÚMFT pályázatok mindegyike vissza nem térítendő támogatási forma, azonban léteznek úgynevezett mikrohitel-programok, amelyek már visszatérítendők.
Az EU-ban elsőként Magyarországon indult el a Jeremi program 2007 őszén. Az első ügyletek 2008 januárjában köttettek, azóta közel 800 mikrohitel-szerződéssel rendelkeznek az NFÜ-nél. 2007-ben indították a mikrohitel- és a portfoliógarancia-programot mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára, a gazdaság élénkítése, fejlesztések és beruházások érdekében. A programban részt vevő pénzügyi közvetítőkkel már 42 milliárd forint értékben kötöttek szerződést mikrohitel- és garanciatermékekre. Már 800 vállalkozásnak folyósítottak mikrohitelt 4 milliárd forint értékben (A mikrohitel-programról bővebben tájékozódhatnak a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. honlapján: http://www.mvzrt.hu)

Ellenőrzés
Vajon hogyan ellenőrzik a pályázatok tisztaságát, azok megvalósulását? A hazai ellenőrzési rendszer többszintű. Első szinten a pályáztatók ellenőrzik a végrehajtási folyamatot. Ez részben a bekért dokumentumok alapján, részben a helyszínen, véletlenszerűen történik.
A második szintet az intézményes ellenőrzési módok jelentik: minden közreműködő szervezetnél is működik belső ellenőrzés, a forrásgazda Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig szigorúan felügyeli magukat a pályáztató szervezeteket is. Ezen felül a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) legalább a projektek 5 százalékát ellenőrzi, és erről beszámol az Európai Bizottságnak. A KEHI az irányítási és ellenőrzési rendszerek vizsgálatáról is rendszeresen küld jelentést a brüsszeli bizottságnak. Végül az Állami Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Számvevőszék is vizsgálja az intézményrendszer egészét: a pályáztató szervezeteket, minisztériumokat, az irányítási és ellenőrzési rendszert. Az ellenőrzések célja például az olyan esetek megtalálása, amikor az uniós vagy a hazai jogszabályok megsértésével indokolatlan kifizetések történnek a közösségi vagy a nemzeti költségvetésből.

Hibák is becsúszhatnak
Leggyakoribb hiba: a pályázók a kiírt csomagnak nem a legfrissebb verzióját ismerik és használják, ezért javasolják, hogy minden esetben győződjenek meg arról, hogy a legfrissebb útmutatóval, kitöltő programmal és mellékletmintákkal dolgoztak, illetve a közzétett kiegészítő információkat (Közlemény, Gyakran ismételt kérdések) is figyelembe vették a pályázat elkészítése közben.
Sajnos előfordulnak nyomtatási hibák, melyek a kitöltő program nem megfelelő használatából, adódnak. Ezek legegyszerűbben a rendelkezésre álló segédanyagok helyes értelmezésével küszöbölhetők ki.
Előfordulhat, hogy a pályázati adatlap kitöltését követően az adatlapnak a CD-re való mentése közben hiba lép fel, vagy az adatlapot nem az előírt módon (xdat kiterjesztésű fájlként) csatolják: ez a pályázat elutasításához vezethet, ezért a postára adást megelőzően célszerű ellenőrizni az adathordozó tartalmát és épségét.
Előfordul, hogy a pályázók gyakran elfelejtik aláírni a beadott pályázatokat. Ez szintén a pályázat elutasításához vezet, ezért a postára adást megelőzően ezt is ellenőrizni érdemes.
A pályázatokhoz projektektől függően további dokumentumokat is csatolni kell, melyekkel kapcsolatban a Pályázati útmutató ad iránymutatásokat. A legtöbb kimaradó dokumentum természetesen hiánypótlás keretében pótlólag beadható, de javasolt minden rendelkezésre álló iratot, nyilatkozatot beküldeni a pályázattal, ezzel is gyorsítva a pályázat elbírálását. A benyújtandó mellékleteknél mindig ügyeljünk azok érvényességére és hitelességére.
A beadási határidők, illetve a hiánypótlási időszak pontos betartásának hiánya is sok esetben okozhatja egy jó projekt támogatásának elmaradását. Az időpontokkal kapcsolatos informálódást a honlap felhasználóbarát szolgáltatásai is segítik.
Tíz benyújtott pályázatból sajnos legalább 7 esetében van szükség hiánypótlásra.
A határidő pályázatfüggő, az adott pályázati kiírásban szereplő dátum az irányadó.
Tájékozódni az NFÜ honlapján lehet, többek között a pályázatok menüpont alatt (http://www.nfu.hu/palyazatok), de a honlap alaposabb áttanulmányozása sok felmerülő kérdésre választ ad, nagyban segíti a tájékozódást.
Ezen kívül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ügyfélszolgálata is az érdeklődők rendelkezésére áll, amely a 06 40 638-638 számon érhető el.
A projekt-adatlapok szintén a honlapról tölthetők le: http://www.nfu.hu/palyazatok, ezen belül az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjai szerinti bontásban megtalálható az összes kiírt pályázat, amelyeken belül megtalálhatók az adatlapok is.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul