e-gépész online szaklap

Vállalási ár, lépcsőzetes felújítás

2010. december 21. | e-gépész | |  0 |

Az Épületgépészek Napján Kovács István MMK alelnöknek (aki nem mellékesen épületgépész tervező) több érdekes megjegyzése, gondolata volt, ezek közül most kettőt emelünk ki.

Az MMK (lassan nem is olyan) új elnöksége fontos feladatának tekinti - és igen erős is benne - a kormányzati körökkel való kapcsolattartást, a műszaki jellegű kérdésekben való érdekérvényesítést, csúnya szóval a lobbizást. Éppen ezért érdekes, hogy mit tekint prioritásnak.

(Kiragadva) két fontos példát említett Kovács István.

1. A közbeszerzéseknél régóta akut probléma a vállalási, pályázási árak milyensége, ami kihat a tervezés, kivitelezés minőségére. Túl magas elfogadott árnál felmerül az osztozás gyanúja, túl alacsonynál pedig a minőség sutba vágása, illetve a hason egyéb módon való realizálása. A nem tiszta ügyletek mind a tisztességes vállalkozók lehetőségeit rontják. A Kamara ezen okokból javasolja, hogy közbeszerzésnél automatikusan essen ki a pályázatok közül a legmagasabb és a legalacsonyabb árú.

2. Grónay Andrea a kormányzat részéről említette, hogy támogatják (-nák) a lépcsőzetes felújítást, ami annyit jelent, hogy először a szigetelést, nyílászáró-cserét végeztetné el a tulajdonos, majd, akár évek múltán, a gépészeti rendszerhez is hozzányúlna. Kovács István jelezte, hogy a Kamara ennek ellene van, és csak komplex megoldásokban hajlandó gondolkozni.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul