e-gépész online szaklap

Az energiaigényesség-csökkentési szükségszerűség és a gazdaságfejlesztés néhány összefügése

2009. augusztus 27. | Szergényi István | |  0 |

Az energiaigényesség jobban befolyásolja az energiafelhasználást, mint a GDP. Az egyre nagyobb energiafüggőségbe jutó országok – mint például Magyarország is – számára létfontosságú, hogy nemzetgazdaságaik működéséhez, társadalmaik fennmaradásához perspektivikusan is elegendő és lehetőleg megfizethető árú energia álljon rendelkezésre. Minthogy a szénhidrogének árnövekedése már nem csupán jóslás, a gazdaságot egyre energiahatékonyabb szerkezetűvé kell alakítani, a társadalmat pedig támogatni szükséges abban, hogy lehetőleg komfortjának feladása nélkül, de lényegesen energiatakarékosabb lakhatási és közlekedési feltételekhez jusson.

Egy-egy országnak saját érdekein túl nemzetközi kötelezettsége is, hogy hozzájáruljon a világ energiahatékonysága javításához, megfelelve ezzel korunk egyik legnagyobb kihívásának: a klímaváltozás elleni küzdelem követelményének.

Elgondolkodtató, hogy a bőséges energiaforrásokat birtokló Norvégia és Hollandia – nem beszélve az energiatakarékosságra fajlagosan talán legtöbbet áldozó Dániáról – a magyarénál mennyivel jobb energetikai mutatókkal rendelkezik, aminek gyümölcsét gazdaságuk és lakosságuk egyaránt élvezi. Tehát van tennivalónk.

Az energiaigényesség értelmezésének kettősége

Az energiaigényesség (inverze az energiahatékonyság vagy az energiaintenzitás) megítélésében bizonyos értelemben a mai napig kettősség van, ami a nemzetközi összehasonlítási szempontok ambivalenciájából adódik. Az egyik felfogás szerint az energiaigényességet – mint az energia fizikai mennyiségének és a hozzáadott értéknek a hányadosát – a hivatalos árfolyamokon számolt GDP-re, a másik szerint pedig egy bizonyos vásárlóerőt reprezentáló termékkosár GDP-jére (PPP) vetítik. Az 1. ábra azt szemlélteti, hogy a – nagy egy főre jutó energiafelhasználású – fejlett, valamint a kevésbé fejlett országok energiaigényesség szempontjából lényegesen eltérő képet mutatnak, főleg ami a hivatalos árfolyam bázisán számított értékeket illeti. A két módszerrel számított energiaigényesség a fejletteknél elég közel áll egymáshoz, a kevésbé fejletteknél azonban nagy eltérések tapasztalhatók a PPP szerinti számítás javára. Magyarországon az eltérés több mint kétszeres, Szlovákiában két és félszeres, Romániában több mint háromszoros, Kínában pedig közel négyszeres. Ez a két észrevétel azt jelenti, hogy a fejlődés folyamán elsősorban a hivatalos árfolyamon számolt energiaigényesség javítására kell nagyobb figyelmet fordítani.

1. ábra Néhány ország energiaigényessége (toe/$2000; 2004.) hivatalos kurzus és PPP szerint egy főre jutó energiafelhasználásuk sorrendjében.
Forrás: IEA. Key World Energy Statistics. 2006

Egyfelől a vásárlóerő-paritásra alapozott összehasonlításról tudni kell, hogy az olyan közgazdasági módszer valamely alternatív árfolyam kiszámítására két valuta között, amelyik azt méri, hogy mennyi, egy ún. kosarat alkotó terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy valutában egy másik valutához mérve, ezzel véve figyelembe a különböző országok eltérő árait. Vele kapcsolatban a mérési gondot az jelenti, hogy országonként azonos termékkosarak árait kellene összehasonlítani, ami azonban a gyakorlatban ritkán teljesül. Ismeretes olyan vélemény is, amely szerint a vásárlóerő-paritás egyenesen egy mágia: a szegényebb vagy elmaradottabb országok közvéleményét megnyugtató törekvés. A statisztika általa kívánja eltüntetni az egyes országok gazdaságai közötti különbségeket. A vásárlóerő-paritás szerinti GDP-t mindenekelőtt nemzetközi életszínvonal-összehasonlításokra használják, de találkozni lehet vele energiahatékonysági összevetésekben is.

Másfelől viszont kétségtelen, hogy a hivatalos valutaárfolyamok ingadozásokon eshetnek át a nélkül is, hogy változnának a gazdasági körülmények, ami szintén hamis eredményt okozhat.

Az energiaigényességek nemzetközi összehasonlítása a fentiek miatt egyik esetben sem szolgáltat tökéletesen megnyugtató eredményt. Minden esetben meg kell tehát adni, hogy a mutatók melyik módszerrel számolt GDP-re vonatkoznak.

Az EU Bizottság, a Nemzetközi Energia Ügynökség, valamint más szervezetek a tárgyilagosságra való törekvés érdekében általában mind a két módszer eredményeit bemutatják. A rendelkezésre álló adatok függvényében az e cikkben foglaltak is használják mind a két megközelítést.

A rendszerváltozás előtti időszak

A rendszerváltás előtt a hivatalos vélemény az volt, hogy az akkori Szovjetunió a táborába tartozó országokat mindenkor ellátja olcsó energiával. (Ez a téves felfogás jelent meg „az olajválság okozta áremelkedések nem fognak begyűrűzni a magyar gazdaságba” szlogenjében is.) Ennek ellenére létezett – igaz, viszonylag kevés eredményt hozva – állami energiaracionalizálási program, és a szaksajtóban megjelenhettek a termelési szerkezet energiahatékonyabbá alakításának igényével foglalkozó cikkek. Ezek egyike például már 1985-ben rámutatott Magyarországnak, az akkori „vas és acél országának” közismerten energiaigényes voltára, valamint – ahogy azt abban az időben elképzelni lehetett, legalább – a termelési energiafajlagosok csökkentésének szükségességére és lehetséges tempójára. 1987-ben pedig megjelent egy közlemény „az energiaigényesség-csökkenés követelményét rugónak kell tekinteni termelési szerkezetünk modernizálásában” mottóval. Ez már ráirányította a figyelmet egyfelől arra, hogy az energetika fejlesztésének minősége nagyrészt a fogyasztóknak és az államnak az energiaigényesség-csökkentési kívánalmakat is figyelembe vevő együttes felelősségén múlik, másfelől leszögezte, hogy a gazdaságban nem elegendő a hagyományos értelemben vett energiatakarékosságot előirányozni, hanem mélyreható strukturális átalakításokra is szükség van. Kétségtelen, hogy ez a hazai szemlélet hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltozás pillanatában valamivel jobb energiahatékonysággal rendelkezzünk, mint általában a volt szocialista országok. A fejlett ipari gazdaságoktól azonban messze elmaradtunk ezen a téren is.

Aktualitások

Az energiaigények – azok viszonylagos mérséklését ösztönző – prognózisának készítésében az energiaigényesség (csökkenő) ütemének figyelembe vételét, illetve számszerűsítését alkalmazó, eredetileg magyar elgondolást az első magyar energiapolitika elkészítése (1993) óta a gyakorlatban is alkalmazzuk. (Korábban erre a célra az ún. rugalmassági mutató szolgált.) Magyarországon azóta folyamatosan készülnek energiatakarékossági programok. A probléma tehát nem azok hiányával, hanem az e tekintetben egyes ambiciózusabb tempóra kapcsolt országokhoz viszonyított szerényebb mértékkel van. Az IEA/OECD adatai szerint – az 1993-ban Magyarországnál még jelentősen rosszabb pozícióban levő – Szlovákia (1. táblázat) például gyorsabb ütemben halad az energiahatékonyság javításának útján (2. ábra).

1. táblázat Energiaigényesség az EU egyes országaiban és országcsoportjaiban, (toe/1000 Euro 95)

Bár jelentős és előnyös változások következtek be a hazai termelés szerkezetében, nálunk e téren most is előfordul következetlenség. (A működő tőke „becsábítására” nem jó gazdaságfejlesztési példa az energiaigényes gumigyárba történő beruházás. Nem szabad elfelejteni, hogy ez esetben nem csupán a technológia energiaigényességét kell számításba venni, mert a gumi fő nyersanyaga – intermedierje – is energiahordozó: szénhidrogén. Ebből a szempontból gyakorlatilag közömbös, hogy e nyersanyagot magunk állítjuk elő vagy külföldről hozzuk be, ugyanis a szénhidrogén drágulása az importált intermediert is drágítja, tehát a késztermék önköltségét növeli, versenyképességét rontja.)

2. ábra Néhány ország energiaigényességének alakulása (PPP szerint), 1973-2003
Forrás: Energy Balances of OECD Countries, IEA/OECD Paris, 2005. National Accounts of OECD Countries, OECD Paris, 2005 and Country submissions. 2006 OECD/IEA
http://www.iea.org/textbase/nptable/Energy%20Intensity%20in%20Slovakia%20and%20in%20Other%20Selected%20OECD%20Countries,%201973%20to%202003.pdf.

Mindaddig, ameddig a kormány esetenként a külföldi befektetők energiaigényes létesítményeit jobban támogatja a GDP-t energiahatékonyan növelő kultúrák intenzív fejlesztésénél – ilyenkor rossz impulzusokat adva a gazdaságfejlesztés irányának –, szükséges ismételten hangsúlyozni az energiahatékonyság és -takarékosság erőteljesen növekvő támogatásának indokoltságát a termelő és a nem termelő szférában, illetve a lakosságnál egyaránt. Nem megengedhető, hogy egy minden bizonnyal több tekintetben paradigmaváltás előtt álló világban úgy oldjunk meg akár fontos részkérdéseket, hogy a kirajzolódó fő vonulatokat, közöttük az energiahatékonyság növelésének követelményét figyelmen kívül hagyjuk. Erre mind a telepítendő beruházásoknál, mind a költségvetések elkészítésénél nagy figyelmet kell fordítani. Ilyen értelemben tehát határozott változásra van szükség a gazdaságpolitikában.

Az energiaigényesség évi üteme csökkentésének számszerű előirányzása időközben nemzetközi vonatkozásban is egyre szélesebb körben elfogadott lett. Az EU az 1995/96-ban megjelent Zöld, illetve Fehér könyveiben 2020-ig évi 1,7%-os energiahatékonyság-javulást javasolt. Ez az egyébként 2005-ig teljesült uniós előirányzat gyakorlatilag továbbra sem változott meg számottevően (3. ábra).

3. ábra Az EU-25-ök GDP-termelése, energiaigényessége és energiafelhasználása hosszú távon
(bázis: 2000: 100)
Forrás: Commission des Communautés Européennes. 2005. COM(2005) 265 final. LIVRE VERT sur l’efficacité énergétique.
http://www.energie-cites.eu/IMG/pdf/2005_06_green_paper_text_fr.pdf

Magyarországon a rendszerváltozás után a hagyományos energiatakarékosság felgyorsult, és azóta is folyamatosan léteznek energiatakarékossági programok. 1993 és 2000 között az energiaigényességünk évi csökkenésének üteme átlagosan 3,6%. Ez kétszeresen meghaladta ugyanezen időszakban a világét, és hasonlított a – mára az EU-ban a legjobb energiahatékonyságú – dániaihoz. (Itt kell rávilágítani arra, hogy különböző időpontok között a PPP vagy a hivatalos kurzus szerint számolt energiaigényesség-változási ütemek kevésbé – esetünkben kb. 10%-kal – térnek el egymástól, mint az 1. ábra szerint az adott időpontokban a kétféle módon számolt abszolút energiaigényességek.) Ebből a szempontból az imént kiemelt hétéves időszak Magyarország számára kifejezetten kedvező volt. Azért ezt a viszonylag sikeres szakaszt választottuk ki egy hosszabb periódusból, mert legalább ennek a teljesítményét kellene elérni a jövőben is, amint erre a későbbiekben rámutatunk.

Az energiaigényesség és a GDP hatása az energiafelhasználásra

A 20. Világ Energia Tanács 2007. évi Kongresszusa megállapította, hogy egy ország energiahatékonyságának javítása annál gyorsabb, minél nagyobb ütemű a gazdasági növekedése. (Ezzel már korábban magunk is számoltunk, amikor a jövő energiaigényeit prognosztizáltuk.) Ennek alapján a szerző azt is vizsgálta, hogy a GDP-változáshoz képest az energiaigényesség alakulása milyen hatást gyakorol az energiafelhasználásra. Azt találta – amint azt a 4. ábra mutatja –, hogy az Energiagazdálkodásban már korábban bemutatott összefüggés felhasználásával rajzolt görbék szerint az energiafelhasználásra – változatlan GDP mellett – az energiaigényesség egységnyi változása nagyobb befolyást gyakorol, mint a változatlan energiaigényesség melletti GDP-változás (A>B). Ez a közelítés is azt támasztja alá, hogy a még ma is rossz energiahatékonyságunk sokkal nagyobb központi odafigyelést kíván meg.

4. ábra Az energiaigényesség és a GDP befolyása az energiafelhasználásra

Lehetséges tennivalók

Az energiaigényességi mutató ütemének erőteljes javításával lehet elérni, hogy az elmaradottabb országok felzárkózzanak a jobb energiahatékonyságú országokhoz. Ezért az energiahatékonyság évi átlagos ütemének számszerű kijelölése – mint teszi ezt az EU is – alkalmas arra, hogy valamely cél-év energiahatékonyságának eléréséhez támpontot adjon. Például ahhoz az ésszerű törekvéshez, hogy egyre inkább olyan beruházásokat valósítsunk meg, amelyek GDP-termelése minél kisebb energiaigényességű legyen (például, figyelemmel az 1. ábrára, hivatalos árfolyamon 0,15-0,2 toe/M$ alatti), ezzel országos szinten is a felzárkózás felé vezetve. (Egyébként, amennyiben nem túlságosan rövid periódusokat vizsgálunk, a GDP ütem-alternatívákkal kombináltan prognosztizált energiahatékonysági ütemek energiaigény-prognózis változatok elkészítésére is alkalmasak.)

Ha a 3. pontban kiemeltnek tekintett időszak jónak minősített energiaigényesség-csökkenési tendenciáját vetítjük ki a jövőre, a következő két évtized múltán csak az EU-15-ök jelenlegi szintjét (nagyobb súlya miatt ez csak kevéssé tér el a 27-ekétől) érhetnénk el. Minthogy időközben a 15-ök is javítják mutatójukat, a teljes felzárkózáshoz évi kb. 5%-os ütemjavulásra volna szükség, aminek esélyét csak a tudatos és kitartó kormányzati elkötelezettség teremtheti meg. A Magyar Energetika a szerző tollából is közölt – főleg általános – szempontokat a hatékonyságnövelésre (a magas feldolgozottságú termékek fejlesztése, az egyre több és több szellemi teljesítményt tartalmazó tevékenységek bővítése stb.). Ezúttal a nagyszámú lehetőségből néhány további, konkrétabb területet és teendőt vázolunk a közlekedés/szállítás, a vegyipar és a villamos-energiaipar területén, valamint a lakosságnál.

Az említett termelő és szolgáltató ágazatok közül az első kettő különösen kőolaj-, illetve földgáz-igényes, ennélfogva a hatékonyságnövelésnek kiemelt szerepe van a fejlesztésüknél. A lakosság pedig különösen a földgáz- és a távhő-ellátás költségeire (és biztonságára) érzékeny, ezért a növekvő árak következtében igényli a megtakarítást célzó támogatások arányának számottevő növelését.

A közlekedésben/szállításban a motorok és a járművek, valamint a bioüzemanyagok fejlesztése mellett fontos a közlekedést tervező logisztika (fuvarszervezés, útvonaltervezés stb.), beleértve a műholdas követő- és irányítórendszer kiépítését is. Ezek lényegesen csökkenthetik a szállításra felhasznált energia mennyiségét. Szintén ilyen irányba hathat az ésszerű feladatmegosztás az egyes közlekedési ágazatok között (vízi, vasúti, illetve közúti szállítás), kihasználva fajlagos energiaszükségleteik különbözőségét (Michelberger).

A vegyiparnak ugyancsak meg kell újulnia, többek között olyan értelemben is, hogy hosszú távon – mint az korábban volt is – a nyersanyag-szolgáltatásban ismét jelenős szerephez jut a mezőgazdasági termelés. Várhatóan még néhány évtizedig a – a ma gyakran a társadalmak vérkeringését egyelőre (kérdés meddig?) biztosító – szénhidrogén lesz az első számú szerves vegyipari alapanyag, de fel kell készülni a „zöld vegyiparra”. Az átállás az energiaigényesség javulásához azáltal fog hozzájárulni, hogy bár a technológia energiaigénye megmarad, a nyersanyagként szolgáló szénhidrogént mindinkább mezőgazdasági termény fogja helyettesíteni. Azonban a vegyipar technológiai energiaigénye is mérsékelhető lesz a mind szelektívebb katalizátorok alkalmazásával (beleértve a bio-katalízist is), a hideg-, a meleg- és a nyomásenergia ésszerű hasznosításával, a veszteségmentes szintézisek kidolgozásával, az oldószerként minél gyakrabban szereplő víz felhasználásával, a szobahőmérsékleten lejátszódó reakciók kifejlesztésével, a nanoszűréses elválasztással stb. A megújuló nyersanyagok természetesen új eljárásokat és termékeket eredményeznek majd. Mindez erőteljes kutatás-fejlesztést – tehát időt – igényel. Hozzá kell fogni!

A villamos energia a társadalmak idegrendszere. Termelésének hatásfoka általában meglehetősen alacsony. A szakkörökben ismert fejlesztési elképzelések mellett ezúttal azért emeljük ki a jó hatásfokú hő- és villamos energia együttes előállításának lehetőségeit, mert a további bővítés nem csupán az energetikai hatékonyságot javítja, hanem vidékfejlesztési tényező is lehet. Ismert, hogy a kapcsolt energiatermelésnek a környék hőfelvevő képessége jelenti a korlátját. Megfelelő ipartelepítéssel ezt növelni lehet. Követendő példa Dánia, ahol – szemben azzal, hogy a 80-as években még csak összesen 15 ilyen erőmű létezett – ma már százával vannak kis teljesítményű, a helyi termelést, közintézményeket, valamint a lakosságot hővel és villamos energiával ellátó kogenerációs erőművek. A 2,5 millió háztartás több mint 60%-ában van távfűtés, ezeknek pedig a 80%-a villamos energiával kapcsoltan termelt hővel van ellátva.

Az előző gondolat átvezet a hazai a lakossági támogatásokhoz. A háztartások mindössze 15-25%-os támogatást kaphatnak az energiatakarékosságot szolgáló korszerűsítésekre vagy a megújuló energia felhasználására – holott az épületek energiagazdálkodásában találjuk az energiatakarékosság egyik legnagyobb tartalékát. Az e téren lassúnak ítélhető előrehaladást a támogatások növelésével kell felgyorsítani. Minden bizonnyal gyorsabban növekedne a panelprogram és általában a lakossági energia-megtakarítási tevékenység, ha a szükséges beruházásokból az állam lényegesen nagyobb arányban venné ki a részét. Érdemes volna kiszámolni azt is, hogy egy országos szintű épületszigetelési és megújuló energiákra való átállási program a jelenlegi arányokhoz mérten 2-3-szor nagyobb támogatása a fokozott energia-megtakarítás mellett mennyi többlet munkaalkalmat is teremtene. Az energiaigények csökkenése révén ráadásul az ellátásbiztonság is növekedne, következésképpen – komplex volta miatt – szintén a gazdaságpolitika egy eleme lehetne.

Összefoglalva: Az energiaigényesség-csökkenést a gazdaságpolitika egyik eszközévé kell tenni. Ennek ütemét úgy célszerű meghatározni, hogy legkésőbb mintegy két évtized múlva a hazai és az uniós energiaigényességi értékek találkozzanak. Ennek sikere esetén lehetne majd elmondani, hogy – beleértve a rendszerváltás után eddig eltelt időszakot is – az európai vérkeringésből a sokat emlegetett 40 éves kiszakadás után, ugyanannyi idő alatt újra magára talált a magyar gazdaság.

Irodalom

Commission des Communautés Européennes. 2005. COM(2005) 265 final. Livre vert sur l’efficacité énergétique.

Asian Developpement Outlook. 2005.

Szergényi István: Tervgazdasági Fórum. 1985.1.

Szergényi István: Az energetika kihívása és a magyar gazdaság. Közgazdasági Szemle. XXXIV. 1987. október

Szergényi István: Az energia felhasználás-változás a modernizáció függvényében. Energiagazdálkodás 1992. február. P. 42

Energiahatékonysági cselekvési terv: a lehetőségek kihasználása COM(2006)545 végleges. http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2006:0545:FIN:HU:DOC

Sajtóközlemény a Világ Energia Tanácsának 20. üléséről. 2007. 11. 07.

http://www.difpolmine.org/servlet/getDoc?cid=96&m=3&id=48469&ref=19684&p1=B

Szergényi I.: A gazdasági növekedés és a távlati villamosenergia felhasználás változatai. Magyar Energetika. 1. 1999. február. P. 24.

Szergényi I.: Az uniós országcsoportok energiaigényességének konvergenciája és távlati energiafelhasználásuk változatai. Energiagazdálkodás. 2006. 6.

Szergényi István: A tudás szerepe az energiapolitikában. Magyar Energetika. 2008/1.

Michelberger Pál: Közlekedés a XXI. században. Magyar Tudomány, 2008/02 131. o.

http://www.matud.iif.hu/08feb/03.html

H.C. Hailes Org. Proc. Res. & Dev. 2007, 11, 114-120.

http://deptinfo.cnam.fr/new/IMG/pdf/ConfNo7_Alain_Guy_ENG200-2007.pdf

A.M. Thayer Chem. & Eng. News 2006, 84, (33) 15-25.

http://deptinfo.cnam.fr/new/IMG/pdf/ConfNo7_Alain_Guy_ENG200-2007.pdf

Heat Supply in Danmark. http://www.ens.dk/sw20272.asp

How Denmark Paved Way To Energy Independence; http://postcarboncities.net/node/141


Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul