e-gépész szaklap

Előretörő hőszivattyúzás

Frissítve: 2010. március 17.

Szerző: Ádám Béla, MAHŐSZ elnök

Hasznos volt Eddig 151 látogatónak tetszett

A világon az összes beépített geotermikus kapacitás 69,7%-át a geotermikus hőszivattyúk adják, és az összes geotermikus hőenergia-használat 49%-a a geotermikus hőszivattyúk használatából származik. Csak ezt követi a fürdők és uszodák, illetve az épületek direkt geotermikus hőhasznosításai. Ezek a számok világosan jelzik a világszerte elfogadott hőszivattyús technológia térnyerését.

A Magyar Hőszivattyú Szövetség hírei

A beszámolót azzal az örömteli hírrel kezdhetjük, hogy a magyar közigazgatás hosszú útvesztőin türelemmel végigmenve a MAHŐSZ cégbírósági bejegyzése megtörtént: 14.Pk.61.058/2009/2. szám alatt. Ennek következtében elérkezett az idő, hogy tagságunk felé a 2009/2010. évi tagdíjak bekérésére a leveleket postázzuk. Ezzel éves költségvetésünk egy része megalapozottá válik.

Ami az érdemi szakmai munkát illeti, kiküldtük tagjainknak és az ismert hőszivattyús vállalkozásoknak az Európai Hőszivattyús Szövetség (EHPA) által összeállított éves statisztikai jelentés magyar változatát. Reméljük, hogy a felkért jogi iroda közreműködésével sikerül, egy mindenki számára hiteles hazai beszámolót készíteni a hőszivattyús piac 2009. évi eredményeiről. Egy előzetes beépített darabszám becslést elküldtük az EHPA részére. Ebben azt jeleztük, hogy várhatóan az 1000 darab hőszivattyú telepítést nem tudtuk meghaladni 2009. évben sem, a gazdasági válság hazai hatásai, továbbá a pályázati támogatás rövid időszaka miatt.

VI. Nemzetközi Geotermikus Konferencia résztvevői

Ádám Béla (MAHŐSZ) és Dr. Rybach László (IGA)

Ezzel összefüggésben egy nagyon érdekes hőszivattyús világstatisztikára hívom fel a figyelmet, amelyet a 2010.03.04-én Budapesten tartott, VI. Nemzetközi Geotermikus Konferencián ismertetett prof. Dr. Rybach László a Nemzetközi Geotermikus Szövetség (IGA)/ elnöke és a mellékelt diagramokon (1. és 2. ábra) mutatunk be.

Ezek alapján kiemelhető, hogy a világon az összes beépített geotermikus kapacitás 69,7%-át a geotermikus hőszivattyúk adják és a világon az összes geotermikus hőenergia használat 49%-a, a geotermikus hőszivattyúk használatából származik. Ehhez képest látható, hogy csak ezt követi a fürdők és uszodák és az épületek direkt geotermikus hő hasznosításai. Ezek a számok világosan jelzik a világszerte elfogadott hőszivattyús technológia térnyerését és feltehetően a jövőbeni hazai energia politikai döntésekhez is iránymutatásul szolgál. Erre szükség is lesz, mert napjainkban történnek az előkészületek az EU Megújuló Energia Akcióterv aktuális 2 éves Cselekvési tervének kidolgozására, melyhez a szakterületi javaslatainkat folyamatosan megadjuk, sajnos eddig kevés eredménnyel. A geotermikus energia és benne a hőszivattyús sekély földhő hasznosítása a mai napig alul van reprezentálva a tervekben a 9,4 PJ értékkel, 2020 évre.

1. ábra: Geotermális direkt hasznosítások 2010-ben a világon: a teljes beépített kapacitás százalékos megoszlása (a), és a teljes energia hasznosítás százalékos megoszlása (b).

2. ábra: Világviszonylatban felhasznált energia mennyisége TJ/év mértékegységben 1995., 2000., 2005. és 2010. évekre vonatkozóan

Ennek a hazai geotermikus lehetőségek alapján, a többszörösét is teljesíteni tudnánk a hőenergia piacon. Ezt erősítette meg Dr. Burkhard Sanner az Európai Geotermikus Energia Tanács / EGEC / elnöke, aki hivatkozott a hazai geotermikus szakemberek potenciál becsléseire, mely számok az európai energia bizottságokban is ismertek. Bátorította a több mint 150 fős szakmai hallgatóságot a nemzetközi trendek figyelembe vételére és az előre lépésre a direkt földhő hasznosításában, különösen a hőszivattyúk alkalmazásával.

Ádám Béla és Dr. Burkhard Sanner (EGEC)

További feladatként, foglalkozunk a levegős hőszivattyúk hazai elterjesztésének érdekében a támogatási rendszerekbe való felvételükkel. Jelenleg a Nemzeti fejlesztési Ügynökség és az alárendelt Energia Központ Kht. szakemberei nem támogatják minden pályázati kiírásnál a levegős hőszivattyús rendszereket és a hazai hőszivattyús hatásfok / COP / előírások sem egyeznek az Európai EHPA előírásokkal. Folyamatosan szakmai beadványokkal és hatásfokelemzésekkel igazoljuk a levegős hőszivattyúk hazai működését.

A hőszivattyús áramtarifák ügyében is történtek további egyeztetések. A „GEO-tarifa” alkalmazási tapasztalatairól az ELMÜ-ÉMÁSZ szolgáltatók és a MAHŐSZ között. Megállapítottuk, hogy a kezdeményezés egyértelműen pozitív hatással volt a hőszivattyús piacra, megalapozta az országos „H tarifának ” a bevezetését és ezzel továbbra is versenyképes, mivel a „H tarifa” csak a fűtési idényre vonatkozik. Ezen a szabályon egyébként a MAHŐSZ szintén kezdeményez változtatást újabb vizsgálatok alátámasztásával, a hűtési üzemre való kiterjesztés érdekében. A tarifák bevezetésének részbeni hatása, hogy a rendszerek nyilvánossága nőtt, a vállalkozókkal szembeni követelmények nőnek és ennek hatására tisztul a hőszivattyús szolgáltatási piac.

A tisztulás másik területe kell, hogy legyen a rendszerek engedélyeztetésének növelése. A 2009 évi adatokból kitűnik, hogy a beépített engedélyköteles szondás és vízkutas rendszerek kb. 50%-a van csak legalizálva engedéllyel. A legújabb szabályozási változtatás a vízszintes föld kollektorok, energia cölöpök területén / 20 méteres mélységig / várhatóan visszaélésekre adnak lehetőséget, ezért a Magyar Bányászati Hivatallal folyik tovább a konzultáció az esetleges bejelentési kötelezettségről és az ellenőrzési, szankcionálási megoldásokról.
A közigazgatási eljárási törvény adta lehetőségeket kihasználva meg kell szerezni a beruházói nyilatkozatokon keresztül a valós beépítési adatokat és ezeket végül a Statisztikai Hivatalnak kell távlatilag feldolgozni, mint a hazai hőenergia szektor hőszivattyús területének teljesítményét és az EUROSTAT-nak közölni.

A MAHŐSZ tovább folytatja a szakmai rendezvények szervezését és azokat aktuális oktatási előadásokkal kiegészíti. A sikeres februári földhő tervező-modellező nap után most az említett geotermikus nemzetközi konferencia után, ahol társszervezők is voltunk, 2010. március 17-én tartjuk a GEO-NRG Kft-vel együtt az első panelház hőszivattyús rendszer bemutatóját, kapcsolódó előadásokkal. A cég vezetője beszámol a hőszivattyús hőszolgáltatási üzleti modellről, miután a távhő szolgáltatás helyett átvették a ház hőellátását. A kapcsolódó előadások a nagy teljesítményű hőszivattyúk tervezési és üzemeltetési kérdései mellett kitérnek a nagy vízhozamot igénylő termelő-nyelő kútpárok tervezési szempontjaira, ezzel is segítve a jövőbeni hőszivattyús rendszerek üzembiztos vízellátását. A látogatás tapasztalatairól a későbbi lapszámban részletesen beszámolunk.


Hasznos volt Eddig 151 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

(Még nem érkezett hozzászólás.)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: