e-gépész szaklap

Módosult a hő és füst elleni védelemről szóló tűzvédelmi műszaki irányelv

Frissítve: 2017. december 05.

Hasznos volt Eddig 16 látogatónak tetszett

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi és kéményseprőipari-szabályozási és tűzmegelőzési főosztályának munkatársai közösen, szakemberek bevonásával elkészítették a hő és füst elleni védelemről szóló tűzvédelmi műszaki irányelv módosítását, amely december 1-jén meg is jelent.

Újabb tűzvédelmi műszaki irányelv módosult

A tűzvédelmi szakemberek javaslatainak figyelembevételével bővült a hő és füst elleni védelemről szóló tűzvédelmi műszaki irányelv.

Az irányelv kisebb pontosításokon, átcsoportosításokon, illetve bővítésen esett át. Pontosították, hogy a meglévő épületek átalakítása során miként értelmezendő a hő- és füstelvezető szerkezet tekintetében a átalakítás köre és mértéke. Változott emellett a légpótlásra figyelembe vehető nyílászárók témája is. Új elemként megjelentek az irányelvben a tűzzel szemben számottevő ellenállással nem rendelkező, tetőfedésként elfogadható megoldások. A dokumentumba bekerültek a levegőbeszívási pontok elhelyezésére és a nyomásviszonyok kialakítására vonatkozó javaslatok, amelyeket a túlnyomásos lépcsőházak esetén tart a szakma követendőnek. Mellékletben rögzítették, hogyan kell a jövőben kiszámítani a légpótló nyílószárny szabad nyílásfelületének nagyságát, a légcsatorna-hálózat nyomásveszteségének meghatározását, a légcsatorna típusait, a zárt folyosók gépi füstelvezetésének megoldási javaslatait. Új mellékletben találhatóak meg a gépi hő- és füstelvezetés tervezésénél, használatbavételnél javasolt ellenőrzési szempontok, valamint a működtetéssel és vezérléssel kapcsolatos megoldási javaslatok.

Az idei esztendőre kitűzött feladatok teljesültek. Jövőre az OTSZ módosításával kapcsolatosan megszületett összes tűzvédelmi műszaki irányelvet a megjelenésétől számított hat hónapon belül felül kell vizsgálni, valamint újként ki kell dolgozni a robbanás elleni védelemről szólót.

A tűzvédelmi műszaki irányelvek elérhetőek a TűzoltóságTűzmegelőzésÚj Országos Tűzvédelmi SzabályzatTűzvédelmi Műszaki Irányelvek menüponton belül ide kattintva.


Hasznos volt Eddig 16 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

  • Zoárd

    2017. december 06 - 08:43:52
  • Az új TVMI 2018. január 1-től révényes.
    Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy a két-három-öt évvel ezelőtt építési engedélyt kapott épületekben lehet-e egyáltalán megvalósítani az új TVMI-ben elvárt plusz követelményeket.
    A probléma azért éles, mert a hatóság előírja, hogy a kiviteli terveket egyeztetni szükséges, de a kiviteli tervek már 2018 január 1 után készülnek.
    És akkor nem beszéltünk arról a számtalan problémáról, amikor a használatbavételkor várnak el új előírásoknak megfelelő követelményeket - fittyet hányva az előzményekre - ráadásul ilyenkor már időkényszer miatt szerencsétlen kivitelezőnek mindent meg kell tennie a sikeres használatba vétel érdekében, így aztán nincs sok esély a vitatkozásra, mert akkor ugrik a határidő.
    Jelenleg számos olyan épület készül el, amik még 2005 körül kaptak építési engedélyt.
    Gondoljuk csak végig, azóta mekkora "evolúción" ment át a tűzvédelem - inkább nem is gondolok bele.
    Ami sok fejtörést fog okozni az a következő:
    -A 5,0 m/s-os sebességet, amit a befúvó-elszívó rácson kellett eddig tartani megfejelték egy 0,6 cv értékkel, ami szerintem gépi szellőzés esetén teljesen indokolatlan. A cv érték fontos paraméter egy természetes szellőző felületnél, de egy ventilátoros rendszerben emiatt növelni az amúgy is szinte lehetetlen méretű felületeket 67%-al!
    -Füstmentes lépcsőház levegő pótlását gyakorlatilag nem lehet a tetőről megoldani (lehetne, de az elvárás közel van a lehetetlenhez). Ezzel egyébként teljesen egyet értek, sok-sok éve próbálom ezt érvényesíteni, de számos épületnél maga a hatóság mondja, hogy jó az a tetőről –; és akkor mit kezdjek én az építésszel, amikor a tűzoltó is mellé áll! Jelenleg is van ilyen épületem, nem is egy!
    -Azért van egy pozitív dolog is! A 3 másodperces szabály értelmezve lett, szerencsére ésszerűen –; azaz nem 3 másodperc alatt kall egyik állapotból a másikba jutni, hanem a működési folyamatnak kell elindulnia 3 másodpercen belül !
    -Persze nem néztem végig, és csak az engem érintő legfontosabb dolgokkal foglalkoztam, azaz sok más meglepetés is lehet az új TVMI-ben.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: