e-gépész szaklap

Holnap indul Budapesten és Pest megyében a konvektorcsere-program

Frissítve: 2017. szeptember 20.

Hasznos volt Eddig 29 látogatónak tetszett

A gázkonvektorok cseréjéhez 2017. szeptember 21-én 8 órától a rendelkezésre álló 1,5 milliárd forint összegű forrás kimerüléséig, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül igényelhetnek támogatást az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek.

A pályázati kiírás értelmében a pályázatok benyújtása elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül történik az ügyfélkapus azonosítást követően. A pályázati portálon elérhető adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával nyújtható be a pályázat.

A pályázathoz elektronikusan csatolva szükséges benyújtani az alátámasztó dokumentumokat, így az is megfelelő, ha az okmányokról digitális fénykép készül. A pályázat csatolmányaiban a pályázat véglegesítését követően módosítani már nem lehetséges, amennyiben szükséges, a feldolgozás során hiánypótlás keretében pótolhatók a hiányosságok. A beruházás csak a pályázat benyújtását követően kezdhető meg, a már megkezdett beruházás nem támogatható. A kiíró javasolja, hogy amennyiben csak a támogatással kívánja valaki a konvektorcserét elvégezni, abban az esetben a beruházást a miniszteri támogató döntést és a támogatói okirat kézhezvételét követően kezdje meg.

Csak és kizárólag olyan helyiségfűtő fűtőberendezések beszerzése és beépítése támogatható, tekintettel a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló 813/2013/EU rendeletre, melyek 2016. július 1. napja után is forgalomba hozhatók. A 2018. január 1. napját követően beépítésre kerülő helyiségfűtő berendezéseknek meg kell felelnie a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az egyedi helyiségfűtő berendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló a 2015/1188 rendeletnek.

A pályázat keretében támogathatók a meglévő gázkonvektor(ok) új gázkonvektor(ok)ra történő cseréje vonatkozásában felmerült anyag- és munkadíjak, továbbá tervezési, engedélyeztetési és egyéb, az átvétellel kapcsolatos szakhatósági költségek, továbbá a tulajdoni lap költsége. Elszámolható költségnek minősülnek továbbá az új kéménybe kötendő gázkonvektorok kéményépítésével, átalakításával, korszerűsítésével kapcsolatos anyag, munka, illetve szakértői költségek is, de ezek önállóan, konvektorcsere nélkül nem támogató költségek.

A pályázati konstrukció nem engedélyezi a támogatási előleg folyósítását. A vissza nem térítendő támogatás folyósítására a támogatói okirat alapján a beruházás befejezését, és a teljes bekerülési költség kifizetésének teljesítés igazolását és a kedvezményezett nevére szóló és általa az elszámoláshoz benyújtott számlák, kifizetést igazoló dokumentumok pályázatkezelő által történő elfogadását követően kerül sor a megjelölt bankszámlájára történő utalással.

A földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram tájékoztatójából megtudható, hogy három konvektortípus támogatott:

•    A MIKA 6 E termékcsalád egyedi lokális, konvekciós fűtőkészülékei megfelelnek a pályázati útmutatóban foglalt műszaki előírásoknak, így azok beépítése jelen pályázat keretében támogatható tevékenység. A készülékhez kapcsolódó hőleadókra (radiátorokra) vonatkozó költségek azonban nem támogathatók.

•    A Fondital Gazelle Techno Classic 5000 és 7000 gázkonvektorok megfelelnek a 2018. január 1-től érvénybe lépő 2015/1188/EU rendeletnek, és a pályázati útmutató előírásainak, így a készülékek beépítése jelen pályázat keretében támogatható tevékenység.

•    A FÉG F8.60EF ErP típusú, hamarosan forgalomba kerülő készülék megfelel a pályázati útmutató előírásainak, így a készülékek beépítése jelen pályázat keretében támogatható tevékenység.

Fontos tudni, hogy a készülékbeszerzésre feltételesen is lehet szerződni, a tényleges cserét későbbi időpontban (pl. tavasszal) is el lehet végezni, és ekkor később beszerezhető más típusú készülék is, amely megfelel a műszaki előírásoknak.
A pályázat benyújtásakor kitöltendő adatlapon a beépíteni tervezett konvektornak csak a teljesítményét szükséges megadni. A megvalósítás során – okirat-módosítás nélkül – a feltételes vállalkozói szerződésben rögzítettől eltérő típusú készülék is beépíthető. Amennyiben a pályázatban megjelölttől eltérő műszaki tartalmú (például más típusú, teljesítményű, méretű) készüléket szerelnek be, az elszámolás során csatolandó mellékletben kell feltüntetni a kérdéses változást.

Regionálisan más-más időpontokban nyílik a konvektorcsere-program:

Régió / Megye Benyújtási időszak kezdete
Közép-Magyarország
Pest, Budapest főváros
2017. 09. 21. 8:00
Nyugat-Dunántúl
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
2017. 09. 22. 8:00
Dél-Dunántúl
Baranya, Somogy, Tolna
2017. 09. 25. 8:00
Észak-Alföld
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg
2017. 09. 26. 8:00
Dél-Alföld
Bács-Kiskun, Békés, Csongrád
2017. 09. 27. 8:00
Észak-Magyarország
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád
2017. 09. 28. 8:00
Közép-Dunántúl
Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém
2017. 09. 29. 8:00

A háztartási nagygépes pályázatok tapasztalatai alapján érdemes időben felkészülni a beadásra, ugyanis a korábbi pályázatokon az első 2-3 órában az igények döntő többsége beérkezett.

Letölthető dokumentumok:


Hasznos volt Eddig 29 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

(Még nem érkezett hozzászólás.)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: