e-gépész szaklap

Gépen vagy papíron tervezünk?

Frissítve: 2017. július 03.

Hasznos volt Eddig 25 látogatónak tetszett

A tervezők közel 10%-a még mindig teljesen papír alapon dolgozik, és más viszi fel a terveket gépre. A Koos.hu építészekre vonatkozó felmérése. Vajon az épületgépész tervezői társadalom jobban áll?

Mindössze a válaszolók 25,1%-a jelentette ki, hogy abszolút képben van, a többiek valamilyen segítségre szorulnak, ami lássuk be egy egész szakmára tekintve meglehetősen borzasztó arány.

Többek között az alábbiakat jegyezték meg az “egyéb” lehetőségre:

Képtelenség mindent naprakészen tudni, a gyors változás miatt nem is tartom érdemesnek megjegyezni, ezért minden egyes munkánál újra előveszem az összes vonatkozó joganyagot, és áttanulmányozom. Ezzel sok időt veszítek az érdemi munkára fordítandó időből. Miközben “butának” érzem magamat, hiszen ahány megye/hivatal, annyiféleképpen tudja értelmezni a szabályokat.
Igyekszem a változásokat folyamatosan követni, az előírásokat betartani. A jelenlegi – sok helyen bizonytalan és félreértelmezhető – jogszabályi környezet miatt nem merném kijelenteni egyértelműen, hogy minden apró részletében megfelelek mindennek.
Hasznosnak érezném, ha (akár a Kamara égisze alatt) létrejönne egy működő,megbízható, jogszabály értelmezési “fórum” hivatalos állásfoglalásokkal, jogszabály értelmezésekkel, saját “esettanulmányokkal”, szakmai tapasztalatokkal kiegészítve. Hasonlóan, mint pár színvonalas szakmai “magán” honlap. Amivel több lenne, az a Kamarai “szakmai felügyelet” (mint a jogalkotót segítő szervezet, amely pontosabban érti a jogszabályokat). Ugyanakkor képviseli a szakmát, a gyakorló építészek érdekeit. Így az ott kapott információ jogalapot adna vitás kérdésekben. Amikből egyre több van.
Mondhatnám, Józan paraszti ésszel.
Segítségre szorulok a jogszabály értelmezésben és csak szeretnék megfelelni mindennek, de a bürokráciacsökkentésnak, és a kamara impotenciájának hála képtelenség mindent naprakészen tudni, sőt követni. EZ már régesrég nem az építészetről, alkotásról, ne adj’ isten értékteremtésről szól. A mai kontextusban az építési törvény címe is viccesen hangzik:”törvény az épített környezet alakításáról és védelméről” hahaha.
Irodánk igyekszik naprakészen követni a jogi változásokat, de a 4-6 villamos ritkábban jár, mint a változások, így a tervezőknek és  a Hatósági dolgozóknak is fel van adva a lecke. (A 2012.VIII.6-án volt hatályos OTÉK betartatása meg egy egyébként a szabályozást készítő szereplőknek hozott jogszabályra hivatkozva elképesztő.)
szeretnék megfelelni mindennek, de ma a jövőheti időjárás kiszámíthatóbb, mint az építéssel kapcsolatos jogszabályok. ÉS elvileg ERRE lennének a hatóságiak, akik fel hívják a figyelmet az éppen történt változásokra, de ehelyett 2017-ben az OTÉK egy 2012-es 6 módosításából a 4.-et kéri számon úgy, hogy számos egyeztetés után erről az engedély beadása előtti pillanatban tájékoztat minket. Ismét csak imádkozni tudok, hogy megfeleljek mindennek
Mindet betartani sokszor lehetetetlen. De legalább tudja az ember, hogy mi az amit elsumákol, ha van rá mód.


Hasznos volt Eddig 25 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

(Még nem érkezett hozzászólás.)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: