e-gépész szaklap

Milliárdos korszerűsítés Somogyban

Frissítve: 2017. április 12.

Hasznos volt Eddig 43 látogatónak tetszett

Energetikai korszerűsítésbe kezd a Somogy Megyei Kormányhivatal: a heteken belül kezdődő 1,2 milliárd forintos beruházás 18 épületet érint. Amiért ez a hír érdekes számunkra: a légellátást ugyanúgy nem említik, mint ahogy eddig.

Kérdésünkre a Kormányhivataltól választ nem kaptunk, így csak a nyilvános információk állnak rendelkezésünkre. Ezt kommunikálta a Kormányhivatal: a megye különböző településein található, a kormányhivatal vagyonkezelésében, használatában álló ingatlanokban modernizálják a fűtést, kicserélik a nyílászárókat, az épületek homlokzatára, valamint a födémekre szigetelés, a tetőkre napelemek kerülnek.
A Széchenyi 2020 program keretében európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztéstől a kormányhivatal jelentős megtakarítást remél: előzetes számítások szerint a modernizált épületek energiafogyasztása évente átlagosan 2,6 millió kilowattórával csökken, és ez 2018-tól évi több mint 480 tonnával mérsékli a szén-dioxid kibocsátását - tették hozzá.

Újabb magyaros megoldás? Majd ablakot nyitnak a takarítónők?

A Somogy Megyei Kormányhivatal vezetősége a KEHOP-5.2.2 projekt tervezése során a projekt céljait és a projekttől elvárt eredményeket a következőkben határozta meg: A hivatal által használt jelentős számú épületek esetében az épületenergetikai minőség nem megfelelő, jelenlegi energiafelhasználásuk túlzott, működésük nem felel meg a vonatkozó 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet előírásainak. A döntéshozatal másik tényezője, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal elkötelezte magát a megújuló energiaforrások használata mellett, ezzel védve a környezetet és csökkentve saját rezsiköltségét. Ezen elkötelezettséget tükrözi a közelmúltban megvalósult KEOP-4.10.0/K/14 projekt, amelyben a kormányhivatal 4 jelentős fogyasztással bíró épületének energiaellátása napelemes rendszer telepítésével került részben biztosításra. A célkitűzések alapján a projektben olyan épületek kerültek bevonásra, amelyek egy részénél energiahatékonyság javításra és megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek, más részüknél kizárólag megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek valósulnak meg. Megújuló energiaként a villamosenergia-ellátást biztosító napelemes rendszer került kiválasztásra. A projekt céljai és a projektben tervezett tevékenységek megfelelnek a 1073/2015. (II. 25.) Korm. határozattal elfogadott Nemzeti Épületenergetikai Stratégia és Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben előirányzott céloknak, összhangban a releváns EU stratégiával. Mindemellett kiemelendő, hogy a fejlesztéssel érintett épületeket a megye lakosságának jelentős hányada látogatja ügyintézési céllal, az energiahatékonyság javítását szolgáló beruházás egyben támogatja a helyi társadalom klímatudatosságának erősítését, népszerűsíti a környezettudatos gondolkodást valamint hozzájárul a KEHOP program eredményeinek kommunikálásához.

A projekt keretében az alábbi tevékenységek kerültek tervezésre: - szakmai előkészítés: ezen belül az előzetes tanulmányok, műszaki tervek elkészítése; Hangsúlyozandó, hogy jelen projekt terhére elszámolni kívánt projekt előkészítési költségek és a KEOP – 7.14.0/15 konstrukció keretében finanszírozott projekt-előkészítési tevékenységek egymástól teljesen különválaszthatók, nincsenek átfedésben. Nem kerül elszámolásra jelen projektben olyan energetikai audit, illetve tervezési költség, amely a KEOP-7.14.0/15 konstrukcióban beszerzésre és elszámolásra kerül. - közbeszerzési és beszerzési eljárások lefolytatása; - építés, kivitelezés; - műszaki ellenőrzés; - projektmenedzsment a megvalósítási időszakban; - a projekthez kapcsolódó általános (rezsi) költségek; - kötelező tájékoztatás, nyilvánosság biztosítás.


Hasznos volt Eddig 43 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

(Még nem érkezett hozzászólás.)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: