e-gépész szaklap

America First Energy Plan

Frissítve: 2017. február 10.

Hasznos volt Eddig 84 látogatónak tetszett

Donald Trump koncepciója az energiáról több szempontból is fontos és tanulságos az egész világ, így hazánk számára is. Először is kihat a világ energiakereskedelmére, másrészt példát mutathat annak (hogy jót vagy rosszat, azon érdemes elgondolkodni).

A Magyar Energetika szaklap 2017 februári lapszámában Civin Vilmos felelős szerkesztő beharangozójából idézünk:

"Mint emlékeznek, január huszadika péntekre esett, és az új elnök beiktatása napján (keleti parti idő szerint) kb. déltájban eltűntek a Fehér Ház hivatalos honlapjáról (whitehouse.gov) a klímaváltozásra és a megújuló energiaforrásokra való utalások. A helyükön található deklaráció szerint az új kormányzat olyan energiapolitika mellett teszi le a voksát, amely a keményen dolgozó amerikai állampolgárok számára kisebb költséggel jár, a lehető legnagyobb mértékben kiaknázza a belföldi energiaforrásokat, és megszabadítja az USA-t a külföldi olajfüggés terheitől. Az új elnök – egyebek mellett – eltörli az éghajlatpolitikai akciótervet, amely hasonló stratégiákkal együtt nemcsak felesleges, hanem veszélyes is. Hogy mennyire az, azt azzal támasztja alá, hogy megszüntetésük 7 év alatt az amerikai dolgozók számára 30 milliárd dollárnyi jövedelem-növekedéssel jár majd.

Az új és józan energiapolitika azzal a felismeréssel veszi kezdetét, hogy az Egyesült Államok a korábbi években meg sem próbálta kiaknázni a belföldi energiaforrásokat, legfőképpen az 50 milliárd dollárra becsült értékű palaolajat és palagázt; ez a jövőben sokat fog segíteni abban, hogy olcsóbb legyen az energia az USA-ban. Emellett újra életet lehelnek a hosszú ideje méltatlanul háttérbe szorított ún. tiszta szén technológiákba is.

Az America First Energy Plan nem hagyja majd figyelmen kívül a környezetért viselt felelősséget, amely együtt halad az energiaigények kielégítésével. Változatlanul fontos marad a levegő és az amerikai vizek tisztaságának védelme, a természeti élőhelyek megőrzése, valamint mindenfajta természeti erőforrás megtartása."

Valóban tanulságos és elgondolkodtató. Egyrészt, mert így Amerika szembemenni látszik Európával (fosszilis kontra megújulók), és ez a megújuló energiatermelők eddig töretlen technológiai és árbeli fejlődésének is gátat vethet. Másrészt példát mutat arra, hogy fel kell, lehet használni a saját (fosszilis) forrásokat - ha a világ legnagyobb gazdasága így tesz, akkor egy kis, szerényebb ország duplán, triplán így tehet.

Ezek az America First Energy Plan által sugalmazott gondolatok, amelyek sok vitát fognak még generálni. Ami viszont Magyarországra nézve mindenképpen pozitív lehet, nem más, mint hogy a tiszta szén technológiák piacképessé fejlesztésével a lényegében feladott, elfelejtett hazai lignitünk újra értéket képviselhet.

Donald Trump koncepciója az energiáról több szempontból is fontos és tanulságos az egész világ, így hazánk számára is. Először is kihat a világ energiakereskedelmére, másrészt példát mutathat annak (hogy jót vagy rosszat, azon érdemes elgondolkodni).


Hasznos volt Eddig 84 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

(Még nem érkezett hozzászólás.)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: