e-gépész online szaklap

Több mint 200 milliárd vissza nem térítendő támogatás igényelhető

2017. február 10. | e-gépész | |  4 |

Sorra jelennek meg a vissza nem térítendő energetikai pályázatok, a KKV-k és a magánszemélyek számára. Az elmúlt jó néhány évben ilyen jellegű támogatás, ráadásul ami Pest megyét és Budapestet is érinti, nem volt. Van lehetőség tehát korszerűsíteni, felújítani, csak élni kell a vele. Csokorba szedtük a legfontosabb pályázatokat, tudnivalókat.

Forrás: VGF online

Mikor, ha nem most
Itt a lehetőség a kazáncserékre, napelemek telepítésére, nyílászárók felújítására, hőszigetelésre stb. Sokan szeretnének pénzhez jutni, azonban a rendelkezésre álló anyagi források végesek, így csak az kaphat támogatást, aki felkészülten és céltudatosan fut neki a pályázati időszaknak, van elegendő információja, hol, mikor, mit és mire lehet igényelni. A VGF szaklap összeállításában szerepelnek a már futó és a közeljövőben kiírásra kerülő pályázatok. Fontos, hogy az épületgépész szakemberek is minél több információval rendelkezzenek a témával kapcsolatban, hiszen ők azok, akik a beruházókkal, leendő pályázókkal találkoznak, és fel tudják hívni a figyelmüket a lehetőségekre.
Többféle pályázat is van, olyanok is, amelyekhez nem szükséges önerő. Vannak részben önerős pályázatok, és támogatások kombinált hiteltermékekkel. Ez utóbbi szorul némi magyarázatra, ugyanis ez a támogatási forma három pilléren nyugszik; van vissza nem térítendő része, önerős része (ami általában 10 százalék), és van hitellel kiváltható része. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes beruházás 10 százalékával már elindítható a pályázat, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 45 százalék, a fennmaradó 45 százalékot pedig hitelből lehet finanszírozni (ilyenek a VEKOP-511-512-16 és GINOP-4.1.1-8.4.4-16 pályázatok). Ez óriási lehetőség a vállalkozásoknak! Ahhoz, azonban, hogy ezen a pályázaton sikeresen induljunk, a cégnek meg kell felelnie a pályázati kiírásban szerepelő energetikai céloknak és pénzügyi mutatóknak. Tartozásokkal, köztartozásokkal esély sincs pályázni!

Találd meg a megfelelő szakembert!
Mivel műszaki tartalmú pályázatról van szó, elengedhetetlen a megfelelő szakember bevonása. Az energetikai auditor, az épületgépész, a villamosmérnök stb. képes arra, hogy költségeket, megtérülést számítson, felmérje az esetleges igényeket, javaslatokat tegyen az anyagok kiválasztására, elkészítse a költségvetést.
– Egyre több energetikai pályázat jelenik majd meg a közeljövőben, ami arra fogja ösztönözni a vállalkozásokat, hogy korszerűsítsenek. Sajnos még mindig jellemző a vállalatoknál és a háztartásokban a pazarló módon működő eszközök használata, pedig az energetikai befektetés rövidtávon is megtérül. Konkrét pályázatokhoz számításokkal alátámasztott költségvetést is lehet készíteni, amely az elbírálásnál sokat nyom a latban. Az elbírálásoknál külön fejezet foglalkozik a pénzügyi, és egy másik az energetikai résszel. A tiszta helyzet miatt fontos a szakember bevonása – mondta el Takács Sándor, az egyik energetikai auditor cég mérnöke.
Tapasztalt műszaki szakember nélkül nem is lehet nekivágni a korszerűsítéseknek. A biztos siker érdekében pályázatírókat is érdemes bevonnunk, vagy legalább konzultálni a kiválasztás szempontjairól, hogyan kell a pályázati anyagban szereplő részleteket kidolgozni, megfogalmazni.
– A pályázati rendszer bonyolultsága, formai követelményei szükségessé teszik az erre specializálódott szakember bevonását. Akinek nincs meg a kellő rutinja, az a sok buktatón könnyen elvérezhet, elég egy kisebb formai hiba, hogy visszadobják a pályázatát – mondta el Lack Zoltán pályázati tanácsadó.

Mi kell ahhoz, hogy jó pályázatot készítsünk? A VGF 6 pontban szedte össze a legfontosabb tudnivalókat.

1. Megfelelő előkészületek, felkészültség
Mielőtt belevágnánk, a legfontosabb a szakmai segítség. Vannak olyan pályázatíró cégek, amelyek kifejezetten az energetikai pályázatokra specializálódtak, kellő rutinjuk, tapasztalatuk van ezen a területen. Műszaki szakembert már a korszerűsítés gondolatának felmerülésekor célszerű bevonni, így biztosan nem fognak a valóságtól elrugaszkodott igények, elvárások megjelenni. Felkészületlenül benyújtott pályázattal csak az időnket vesztegetjük.

2. Idő
Kellő időt kell hagyni a felkészülésre. Az utolsó pillanatban összetákolt pályázattal csak a stressz fokozható!

3. Motiváció
Meghatározó, hogy mi magunk mennyire vagyunk motiváltak, elszántak a pályázatok nyújtotta lehetőségek kihasználására. Ha megvan bennünk az akarat, akkor a pályázatunk már fél siker.

4. Rendezett pénzügyek
Mind a vállalkozásoknak, mind pedig a magánszemélyeknek szükségük van önerőre a pályázathoz. Fel kell tudnunk mérni, hogy rendelkezünk-e a megfelelő anyagi forrásokkal az előfinanszírozásokhoz. A pályázati anyagban szükséges szerepeltetni a vállalkozások pénzügyi beszámolóit is. Egyes pályázatoknál az árbevétel, valamint a mérlegfőösszeg szerint határozzák meg a pályázók körét, így erre is tekintettel kell lennünk. Az elbírálásnál külön fejezet foglalkozik a cég pénzügyi helyzetével, és külön az energetikai megvalósítási célokkal. Ezeket pontozzák a bírálók, és az elért összpontszámnak megfelelően lehet sikeres a pályázat.

5. Köztartozás-mentesség
Fontos, hogy a pályázó magánszemélyt és a vállalkozást semmilyen köztartozás ne terhelje, különben nem leszünk jogosultak elindulni a pályázatokon.

6. Önmagunk ellenőrzése
Enélkül nem is lehet. Pályázatíró szakemberrel történő konzultációk alkalmasak lehetnek arra, hogy a részletkérdésekben megfelelő támpontot adjanak. Ezen kívül a pályázatnak megvannak a maga formai követelményei. Beadás előtt mindenképpen meg kell nézetni egy avatott szemmel, hogy megfeleljen az anyag az előírásoknak. Ez egy olyan banánhéj, amin a legkönnyebb elcsúszni.

Jelenlegi pályázatok

Vállalkozásoknak:

• KEHOP-5.2.10 - Költségvetési szervek pályázatos épületenergetikai fejlesztései
A pályázatok beadása már megkezdődött 2016. 08. 01. napján, a leadási határidő 2018. 07. 31. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 100 százalékos. A támogatás minimum összege 50 millió forint, maximum 250 millió forint igényelhető. Összesen 40 és 250 közötti számú projektet támogatnak.
A pályázattal ösztönözni szeretnék az energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását, és elősegíteni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. A konstrukció hozzájárul az épületek energiahatékonyságának javításához és a megújuló energiafelhasználás fokozásához.

• VP3-4.2.2-16 - Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása
A pályázatok beadása szintén elindult 2016. 09. 12. napján, itt a leadási határidő 2018. 09. 11. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 százalékos. Maximum 200 millió forint igényelhető, minimális támogatási mértéket nem határoztak meg.
A támogatás célja, hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelőnek minősülő, továbbá a nem mezőgazdasági termelőnek minősülő, de legfeljebb mikro-, illetve kisvállalkozás méretű borászati üzemek számára borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére, meglévő technológia vagy gépek korszerűsítésére, illetve építéssel járó fejlesztési beruházásokra. A beruházás célja lehet kifejezetten az energia- és más erőforrás-felhasználás hatékonyságának növelése, illetve megújuló energiaforrás alkalmazása.

• VP-2-4.1.3.1.-16 - Kertészet korszerűsítése – üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével
A pályázatok beadása már megkezdődött 2016. 03. 07. napjával, a beadási határnap 2018. 03. 06. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 50%. A támogatás mértékének nincs alsó határa, maximálisan 500 millió forint igényelhető. A támogatott projektek száma 60-350 közötti.
A pályázat célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. Új üvegházak, fóliák létesítése, meglévők felújítása, energetikai fejlesztése geotermikus energia felhasználásával. A pályázat olyanoknak szól, akik mezőgazdasági termelők, fiatal mezőgazdasági termelők, vagy mezőgazdasági termelők egy csoportja, akik vagy amelyek legalább 6000 sti termelési potenciállal rendelkeznek, és teljes lezárt üzleti évben az árbevételének legalább az 50%-a mezőgazdasági termelésből származik.

• VP5-4.1.3.4-16 – Gombaházak, hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak, hűtőházak korszerűsítésére
A pályázat még nem indult el, a beadás kezdete 2016. 03. 04. napja, a beadási határidő 2018. 03. 05. A támogatás maximum összege, ha a vállalkozás önállóan pályázik, 500 millió forint, ha kollektíve több vállalkozás pályázik, akkor 1 milliárd forint. Támogatott projektek száma 60-250 közötti.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 százalékos. A pályázat célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. A művelet továbbá kiterjed a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítására az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentése érdekében. A művelet a kertészeti termesztő berendezések esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiatermelést biztosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiafelhasználásának csökkentését.

• VEKOP-511-512-16 - Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban, kombinált hiteltermékkel
A vissza nem térítendő támogatás mértéke 45%. Nagyon fontos, hogy a támogatás három pilléren nyugszik, vissza nem térítendő támogatás, kölcsön, valamint önerő. A pályázati beadás 2017. 03. 16. napján kezdődik, és 2018. 03. 14. napjáig tart. A támogatás minimum összege 6 millió forint, maximum 100 millió forint igényelhető. A támogatott projektek száma 170-280 közötti.
A pályázat hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához. Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis- és középvállalkozások a) amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele; b) melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt; c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.

• GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel
A vissza nem térítendő támogatás mértéke 45%. A pályázati beadás kezdete 2017. 03. 16., a beadási határidő 2019. 03. 16. A támogatás minimum összege 6 millió forint, maximum 100 millió forint igényelhető. A támogatott projektek száma 1700-2800 közötti.
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis- és középvállalkozások, a) amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele; b) melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt; c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.

• KEHOP-5.2.11 - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére
A pályázat beadási határideje 2018. 10. 16., jelenleg azonban a pályázatok fogadását forráskimerülés miatt felfüggesztették. A Széchenyi 2020 ügyfélszolgálatától azt a tájékoztatást kaptuk, csak abban az esetben indítják újra a rendszert, ha át tudnak csoportosítani megfelelő pénzt a támogatások folytatására. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 100%. A támogatás minimum összege 100 millió forint, maximum 250 millió forint igényelhető. A támogatott projektek száma 35-100 közötti.
Jelen felhívás kiemelt célkitűzése ösztönözni a decentralizált, épülethez kapcsolódó, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító fotovoltaikus rendszerek elterjedését, így támogatni a központi költségvetési szervek meglévő fosszilis alapú villamosenergia-felhasználásának megújuló energiaforrásra való teljes vagy részleges kiváltását.

• KEHOP-5.2.9 - Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára
A vissza nem térítendő, 100 százalékos mértékű támogatás beadási határideje 2018. 06. 15., azonban forráskimerülés miatt az előző pályázathoz hasonlóan az anyagok fogadását bizonytalan időre felfüggesztették. A támogatás minimum összege 50 millió forint maximum 250 millió forint igényelhető. A támogatott projektek száma 40-250 közötti.
Jelen felhívás célja ösztönözni az energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását, és elősegíteni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. A konstrukció hozzájárul az épületek energiahatékonyságának javítására és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházások megvalósításához.

„Megújuló alapú zöldáram-termelés elősegítése 0,5 MW beépített teljesítményt nem meghaladó villamosenergia-termelő rendszerek telepítésével"
Feltehetőleg 2017 tavaszán jelenhet meg a KEHOP-5.1.2-17 kódszámú pályázat, amely kizárólag a hálózatra visszatermelő rendszereket támogatja, nem a háztartási felhasználást. A támogatással 1000 és 3000 milliárd forint között igényelhető összeg, akár 45%-os támogatási intenzitással. A támogatási kérelmeket kizárólag vállalkozások nyújthatják be.
A pályázat során támogatható tevékenységek:
• Hálózatra kapcsolódó, nem épülethez kötött, megújuló alapú villamosenergia-termelés és a megtermelt energia értékesítése.
• Hálózatra kapcsolódó, nem épülethez kötött, megújuló alapú kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés és a megtermelt hő- és villamos energia értékesítése.
Egy támogatási igénylésen belül kizárólag egy megújuló technológia alkalmazása történhet. A megvalósítható technológiák a szilárd biomassza-alapú rendszer, szennyvíztelepi biogáz-alapú rendszer, egyéb biogáz-alapú rendszer, depóniagáz-alapú rendszer, napelemes rendszer, vízerőmű és geotermikus rendszerek. Szélenergiát hasznosító rendszerek kiépítése nem megengedett!
A támogatásra az alábbi vállalkozások lehetnek jogosultak:
• Korlátolt felelősségű társaság (GFO 113)
• Részvénytársaság (GFO 114)
• Európai részvénytársaság (GFO 141)
A támogatás minimális mértéke az összes elszámolható költség 10%-a, maximális mértéke az összes elszámolható költség 45%-a. Utóbbi akkor lehetséges, amennyiben a környezetvédelmi beruházási költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként vagy egy már működő létesítmény új, jól azonosítható többletkomponenseként meghatározható. A pályázat benyújtásának határideje egyelőre még nem ismert.

KKV energia hitel
A GINOP keretében megjelent a mikro-, kis- és középvállalkozások megújuló energiaforrások felhasználását hitelekkel támogató felhívás. A hitelkérelem feltételeinek megfelelő projektek 1 millió Ft és 1 milliárd Ft közötti, kedvező kamatozású kölcsönben részesülhetnek. A hitelkérelmek benyújtására 2017. február 28-tól lesz lehetőség. A hitelprogram keretében a Magyarország területén székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülő gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég és szövetkezet kerül támogatásra. A hitelkérelem benyújtására olyan gazdasági társaságoknak is lehetőségük nyílik, amelyek az adott gazdasági éven belül kezdték meg működésüket.
A kölcsön összegét az előkészítési és a megvalósítási költségekre, valamint az alábbi beruházási tevékenységekre lehet fordítani:
- ingatlanvásárlás;
- műtárgy, valamint a projekt szempontjából feltétlenül szükséges épület építési, kivitelezési költségei;
- új tárgyi eszköz beszerzése;
- immateriális javakra irányuló beruházás (önállóan nem, csak valamely másik beruházási tevékenységgel együtt támogatható).
A hiteligénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie. A projekt keretében bevont ingatlan elszámolható költsége a saját forrás összegébe beszámítható.

Magánszemélyeknek

Otthon Melege program (pályázni 2017. július 01. napjától lehet a források kimerüléséig). A támogatás folyósítása minden esetben a kedvezményezett felé történik, utólagos finanszírozással, a teljes bekerülési költség kifizetésének igazolását követően. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az alább látható maximális 55%-os támogatás esetén a legalább bő 4,5 milliós beruházást előre, saját zsebből kell megvalósítani, és az erről keletkezett, benyújtott számlák alapján kapjuk meg a támogatást utólag. A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton, a pályázatbenyújtó rendszeren keresztül, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával nyújtható be.
Azok pályázhatnak, akiknek:
1. 1996 előtt épült és 1995. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel rendelkezik az épülete,
2. egylakásos (önálló) családi háza van (ha egy épületben két vagy több lakás van, vagy egy helyrajzi számon több épület, lakás van, akkor nem pályázhat),
3. legfeljebb 135 m2 fűtött alapterülettel rendelkezik,
4. a lakás a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában van, és a pályázat benyújtását megelőzően használatban volt, vagyis lakott volt (amit közüzemi számlákkal igazolni kell), azonos témában 10 éven belül nem nyert pályázatot.

A támogatás igénybe vehető:
• nyílászárócsere,
• hőszigetelés: homlokzati, födém vagy lakott tetőtér szigetelése,
• napelem (elektromos áramtermelő), napkollektor (melegvíz-termelő) beépítése,
• fűtéskorszerűsítés, kondenzációs, faelgázosító, biomassza-, pelletkazán beépítése.

A maximális támogatás mértéke az elszámolható költségek
• 55%-a, de maximum 2,5 millió Ft, amennyiben a pályázó a hőszigeteléssel egyidejűleg egy további energiahatékonysági fejlesztést és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
• 50%-a, de maximum 2 millió Ft, amennyiben a pályázó hőszigetelést, és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
• 45%-a, de maximum 1,5 millió Ft, amennyiben a pályázó egy energiahatékonysági fejlesztést és legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert épít ki;
• 40%-a, de maximum 1,25 millió Ft, amennyiben a pályázó egy típusú fejlesztést valósít meg a beruházás keretében.
• A támogatás mértéke a fejlesztéssel várhatóan elérhető minden megtakarítható CO2 kg/év egységre 900 Ft; azzal, hogy az igényelhető támogatás maximális összege 1,25-2,5 millió Ft a megvalósítandó fejlesztés komplexitásától függően épületenként és magánszemélyenként.

Ingyen hitel az otthon melegéhez
Az Otthon Melege Program kiegészítéseként, vélhetően február végétől új energiatakarékossági pályázatok jelennek majd meg, amelyekkel 0 százalékos kamatozású, visszatérítendő hitelt igényelhetnek az érintettek. A támogatási körbe minden eszköz belefér, ami legalább 1 kilowattóra energiát meg tud takarítani. A támogatás a fűtéskorszerűsítéstől a nyílászárócserén át a szigetelésig bármire felvehető. Lakóközösségek, lakások, társasházak, családiház-tulajdonosok, magánszemélyek kérhetik, családi házaknál 500 ezer forinttól 10 millió forintig, lakásoknál pedig 500 ezer forinttól 7 millió forintig lehet támogatást igényelni. A pályázathoz 10 százalék önrész kell.
Ez a program utófinanszírozású, az ügyfelek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pontokon keresztül igényelhetik, költség- és kamatmentesen.

Ingyen hitel megújuló alapú áramot termelő rendszerek telepítésére
Elérhető a VEKOP-5.2.1-16 kódszámú hitelprogram felhívás-tervezete, melynek keretein belül lehetséges a lakóépületek energiahatékonyságának javítására, valamint megújuló energia felhasználására vonatkozó tevékenységekre kérelmet benyújtani. A Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetésre kerülő pályázatra a Magyar Fejlesztési Bank által kialakított MFB Pontokon lehet majd jelentkezni, várhatóan 2017 májusától. A hitelprogram keretében 2022. december 31-ig lehet kölcsönkérelmet benyújtani.
Ez a program a VEKOP keretében Budapesten és Pest megyében nyílik meg, de hamarosan a többi régióban is elérhető lesz a KEHOP-ban. A kölcsönfelvevők természetes személyek és társasházak vagy lakásszövetkezetek lehetnek. Az igényelhető hitel természetes személy esetén 1-10 millió forintig terjedhet, társasház vagy lakásszövetkezet kölcsönfelvevő 1-7 millió forint közti összeget kérelmezhet 0%-os kamattal.
A hitelprogramban elszámolható költségek az energiahatékonyság javításához és a megújuló energiaforrást hasznosító berendezések kialakításához kapcsolódó tevékenységek. Természetes személy hiteligénye társasházi vagy lakásszövetkezeti lakás korszerűsítése esetén kizárólag az energiahatékonyság növelésére irányulhat.

Elszámolható költségek energiahatékonyság növelése esetén:
• hőszigetelés,
• nyílászárók cseréje,
• árnyékoló szerkezetek beépítése,
• fűtési és használati meleg víz korszerűsítése,
• hővisszanyerő berendezés korszerűsítése,
• világítási rendszerek energiatakarékossá való átalakítása.
• Társasház vagy lakásszövetkezet kölcsönfelvevő esetén lehetséges továbbá a közös használatú gépészeti rendszerek korszerűsítése és cseréje, valamint a szellőző- és hűtőberendezések cseréje is.

Elszámolható költségek megújuló energia felhasználására vonatkozó tevékenységek esetén:
• napkollektoros rendszer,
• brikett-, pellet-, faapríték-, faelgázosító kazánrendszer,
• napelemes rendszer,
• hőszivattyús rendszerek.

Az önerő elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének minimum 10%-a. A kölcsön kamata fix 0%/év, továbbá nem kerül felszámításra a kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési díj és a szerződésmódosítás díja sem. A kölcsön futamideje a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 20 év, a szerződéskötést követően a projektet 18 hónapon belül be kell fejezni.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Nagy Gábor | 2017. ápr. 24.

Most jelentek meg a magyar sajtóban a lakossági energiatakarékossági pályázatról szóló részletes tájékoztatók. Idézek az egyikből: "Támogatható tevékenységek a pályázatok keretében Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek esetén fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek (ajtó és ablak) cseréje / energiamegtakarítást eredményező korszerűsítése az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítése fűtési és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése hővisszanyerő berendezés korszerűsítése meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása Megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek esetén napkollektoros rendszer telepítése brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához földhő-víz, víz-víz, levegő-víz hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre" Ami rögtön megszúrta a szemem: szó sincs a szellőzés korszerűsítésével elérhető megtakarítás lehetőségéről, annak támogatásáról. Pedig a nyílászáró csere közvetetten arról is szól, hogy az - addig az ingatlan szellőzését biztosító - ablak-ajtó rések megszüntetésre kerülnek. Egyenértékű, vagy jobb, takarékosabb szellőzési megoldások ösztönzése fel sem merült? Az oxigénhiányos lakásbelsőben élők egészségügyi problémáinak terjedése, az asztmás gyerekek számának rohamos növekedése nem elég intő jel, hogy a lakásszellőzésekkel is foglalkozni kell; az egészségkárosodás következményei, a gyógyítás gyógyszerek költsége, a betegséggel kiesett munkanapok iskolai napok költségvonzata nemzetgazdasági szinten akár meghaladhatja az ablakcserékkel elérhető megtakarítások mértékét. A "korszerűsített" ingatlanokban - ha nyílt égésterű tüzelőberendezés van és marad - megnő a CO mérgezés veszélye is, és ha minden marad a régiben, akkor borítékolható a CO mérgezések számának további növekedése. Számomra érthetetlen, hogy az illetékesek (rendeletalkotók, Katasztrófavédelem, ablakgyártók, és sajnos nagyon sok, főleg építész tervező, kivitelező ...) még mindig szellőzésnek gondolja az ablaknyitogatást és szellőző elemnek az ajtót vagy ablakot. Nem kellene a nyílászáró cserék feltételrendszerénél a csak energiamegtakarítást látó szemléletet végre már átlépni és a komfortkövetelményeknek is megfelelő megoldásokat ösztönözni inkább? A friss levegő nem luxus, hanem emberi alapjog! NG


Fogta Gábor | 2017. márc. 24.

Idézet a cikkből: "„;Megújuló alapú zöldáram-termelés elősegítése 0,5 MW beépített teljesítményt nem meghaladó villamosenergia-termelő rendszerek telepítésével" Feltehetőleg 2017 tavaszán jelenhet meg a KEHOP-5.1.2-17 kódszámú pályázat, amely kizárólag a hálózatra visszatermelő rendszereket támogatja, nem a háztartási felhasználást. A támogatással 1000 és 3000 milliárd forint között igényelhető összeg, akár 45%-os támogatási intenzitással." A támogatással valójában 1000 és 3000 MILLIÓ forint közötti összeg igényelhető !! Azaz 1 és 3 MILLIÁRD forint !! NEM 'ILLIK' EKKORÁT, ilyen nagyságrendeket 'TÉVEDNI', egy műszaki portálon megjelenő cikkben meg pláne nem; pontosan EZERSZERESET, még ha cikk átvétel is a VGF 'szaklapból'. Lehet, hogy a VGF cikke ilyen mértékben pontatlan, de ha átvesznek valamit (bármit) bárhonnan, annak a pontosságát ILLIK leellenőrizni. A mi szakterületünkön még a néhány százalékos hibahatár, a körülmények változásának okán, elfogadható, de a műszaki élet más területein (lásd pl. gépgyártás), akár még az ezrelékes hibahatár is sok lehet... AZ ERRE A (KEHOP-5.1.2-17 kódszámú) PÁLYÁZATRA, A TERVEZETBEN ÖSSZESEN RENDELKEZÉSRE ELőIRÁNYZOTT KERETÖSSZEG: 10,8 MILLIÁRD FORINT. A 3000 MILLIÁRD FORINT MAGYARORSZÁG ÉVES FELOSZTHATÓ KÖLTSÉGVETÉSI KERET ÖSSZEGÉNEK MINTEGY 7-8 SZÁZALÉKA. (ezzel is illik tisztában lenni, még a VGF-nél is, meg itt a az e-gépész szerkesztőségben is). Jó lenne, ha már ott tartanánk; hogy ennyit tudnánk a megújuló energiákra költeni évente (mivel minden más már ugye rendben lenne..), akkor egy évtized alatt '0'-energiás Országunk lenne... (természetesen csak akkor, ha a ráfordításra kerülő összegek; ésszerűen, szakmailag korrekten, KORRUPCIÓMENTESEN kerülnének felhasználásra... - 'álom és valóság ') ... ... :) :) Tisztelettel: Fogta Gábor épületgépész mérnök, gázszerelő Mobiltelefon: +36/70/631-9005 E-mail: fogta.gabor@gmail.com


Árpád | 2017. febr. 19.

Engem az Otthon Melege Pályázat érdekelne leginkább, de amit itt ír a VGF cikke, nettó találgatás. Ahogy nézem, fogták a tavalyi cikket, átírták a 2016-ot 2017-re és kész is lett a cikk. Semmilyen konkrétumot nem tud még senki ezzel kapcsolatban. Nincs még hivatalos tájékoztató sem. Tele az internet álhírekkel, amivel az embereket hitegetik, de egyiket sem lehet komolyan venni. Megörültem ennek a cikknek, mert nagyon várom a konkrétumokat. Persze előfordulhat, hogy tökéletesen ugyanolyan feltételek lesznek a mostani OMP-ben is mint tavaly, de kíváncsi lennék honnan vették az információikat.


Chiovini György | 2017. febr. 15.

Néhány perce felhívtam a Nemzeti Fejlesztési Stratégiai Intézetet. Érdeklődésemre azt mondták, hogy a pályázati tájékoztatók csak márciusban fognak megjelenni. Kinek higgyek?

Facebook-hozzászólásmodul