e-gépész online szaklap

A tervező munkadíja követi a változásokat?

2017. január 4. | e-gépész | |  5 |

Összetett munkamódszerek, jelentősen megváltozott munkakörnyezet, fokozott elvárások. A tervező egyre bonyolultabb környezetben kénytelen magas színvonalú munkát végezni.

Van egy gondolatom, ami nem látszik megvalósíthatónak: a díjazásnak is két részből kellene megvalósulnia; egyrészt az alaptevékenység díjazásából, hogy megtervezek valamit, a másik része pedig ez ehhez kapcsolódó ráfordításokból adódik, amit a tervezőtől pluszban kérnek és igényelnek. Jelenleg ez nem így van, mert az alapdíjért elvárják a teljes közreműködést, aminek nincs meg a fedezete. Hiába zajlik egyfajta paradigmaváltásnak nevezhető folyamat, ha ezt nem követi a szakma megítélésének, elismerésének változása.

Ameddig a piac úgy működik, hogy a rendelkezésre álló kapacitáshoz képest nincs túl sok munka, vagy annyi munka, ami ezt jelentősen meghaladná, addig semmit nem tud tenni a tervező a díjak változásáért, mert a tervezők igyekeznek kifacsarni magukat a végtelenségig azért, hogy munkát kapjanak, hogy előállítsák a szükséges árbevételt, ami szükséges a létükhöz. A tervezés manapság messze nem olyan profitábilis tevékenység, hogy annyi nyereséget termeljen, hogy akár csak az ésszerű és szükséges technikai fejlesztésre alapot teremtsen. Itt utalnék például a BIM-re: az egy drága játék, annak szoftver- és gépigénye van, annak meg kell teremteni az alapját, hogy abba be lehessen fektetni.

Hogy ez nemzetgazdasági méretben is problémát jelent, azt a politika is felismerte. Született egy kormányhatározat is, amely az építőipar átszervezését és fejlesztését, a jogszabályi háttér módosítását célozta meg. Ennek vannak olyan konkrét lépései is, mint a nagy port kavart 300 m2 alatti alapterületű lakóépületek építésének háttérszabályozását megváltoztató kormányrendelet.

A Magyar Mérnöki Kamara és Magyar Építész Kamara pedig lépéseket tesz a német hátterű tervezési, beruházási szisztéma módszereinek az átvétele, amely egy új mérnöki díjszabás kialakítását célozza. Ennek az alkalmazása előrelépést jelenthet, de átvinni a gyakorlatba nagyon sok nehézséggel jár. Egyrészt van egy kialakult gyakorlat, amelynek megvan a jogszabályi háttere, ami nem az elképzelt rendszerre támaszkodik, másrészt a tevékenységünket is át kell alakítani. Szóval ez egy jó elképzelés, amelynek hazai megvalósítására van szándék és törekvés, de ez egy hosszú távú feladat. Jó hír, hogy a fő elvek azért Magyarországon sem ismeretlenek, hiszen a német beruházások jó része ezzel a módszerrel valósul meg.

A tervezésnek a felfogását, a körülményeit, a munkamódszereit kéne valahogy átalakítanunk, hogy alkalmazkodni tudjunk a megváltozott helyzethez. Viszont ez a tervezőtársadalomtól is kívánna némi következetességet, mert az, hogy mit lehet megcsinálni velünk, az rajtunk is múlik. Mit vagyunk hajlandók felvállalni, milyen körülmények között és milyen feltételekkel, az rajtunk is múlik. Ha egységesebben tudnánk képviselni az érdekeinket, akkor az jobb eredményhez vezetne, de eléggé atomizált és széttagolt ez a szakma. Pedig nekünk kellene egységesebben fellépni, megfogalmazni a céljainkat, érdekeinket, elképzeléseinket, annak nyilvánosságot adni, megszervezni magunkat, mert az jellemző, hogy sodortatjuk magunkat az eseményekkel, és ezáltal kevés a remény, hogy javítsunk a körülményeinken.

Ha lennének emberek, akik ezt átgondolják, megpróbálnának nyilvánosságot adni a gondolataiknak, akkor mások ezt átvennék, akár a vállalási díjak, akár vállalkozás feltételeinek tekintetében. Mondjuk azt, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy lehetetlen határidőkel, lehetetlen díj ellenében vállaljuk a munkát. Mondjuk azt, hogy nem! És ha a második és a harmadik is nemet mond, akkor ez indikálhat változást. Ez igaz az „ingyenmunkára” is. Ingyenesen kérnek egy ajánlatot, amivel dolgoznom kell két napot, kimegyek a helyszínre, megnézem, kitalálom, hogy mit kellene csinálni, összeállítok egy ajánlatot, és egy fillért sem fizetnek érte. Miért van az, hogy bármilyen más szolgáltatásért, például a telefonszervizben az állapotfelmérésért, lehet pénzt kérni, fizetnek érte, de a tervező nem kérhet? Mert az én időm nem kerül pénzbe, az ingyen van? Tőlem elvárják, hogy álljak rendelkezésre, és köszönjem meg, hogy dolgozhatok. Ez egy értékítélet: a mi időnk nem drága, sőt ingyen meglehet kapni. Az ügyvéd sem ad tanácsokat ingyen, de a tervezőt meglehet kérni, hogy adjon egy ajánlatot, ami ha tetszik a megrendelőnek, akkor lehet, hogy megbíznak a munkával. Annak reményében kell napokat rászánnunk, hogy talán megkapjuk a munkát. Ezért mondom, hogy nekünk kell a saját érdekeinket megfogalmazni és megfelelően képviselni. Ez óriási változás lenne, hiszen magában a tervezői társadalomban ez a készség nincs meg. Ez a társadalom a rendszerváltás után alakult ki ebben a formában, mert azt megelőzően nem létezett. Akik ezzel kezdtek foglalkozni, azok kényszervállalkozás formájában tették ezt, mert megszűnt az állásuk az állami tervezőcégeknél, és örülniük kellett, hogy munkát kaphattak, ezen az alapon fejlődött és így néz ki most.

A Villanyszerelők Lapjának 2012/12. számában megjelent: Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével című cikkből idéztünk.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


TervezõHölgy | 2017. jan. 7.

Régóta váratott magára ez a cikk. Azt hiszem, a tervezőtársaim közül a többség ugyanezt írta volna. Amit nem látok, hogy hogyan lehetne ezen változtatni. Az előzőekben néhány jó ötlet megfogalmazódott. De ez nem oldja meg a helyzetünket. Ha a tervezők összefognának, akkor kartellezéssel vádolnának meg. Ha kifizetnék a tervezésért a kamara által "JAVASOLT" -nem kötelezően! előírt díjakat, és csak szerződéssel lehetne tervezni, akkor nincs az az olcsó kivitelező, aki ezt kompenzálni tudná. Igaz, az olcsó kivitelező nem tud tervet olvasni, de semmiképpen nem azt építi meg, hiszen a tervező "nem érthet a kivitelezéshez". Legalább fél tucat olyan munkám készült az utóbbi időben, ahol a terv és a végeredmény vissza sem köszön. Akkor minek a tervező? Legjobb tudomásom szerint a tervtől eltérni, csak a tervező hozzájárulásával lehet. A megrendelő az esetek többségében nem tud dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Hol vannak a felelős kivitelezők? A műszaki ellenőrök. Ja, hogy őket is meg kell fizetni tisztességesen? Lehet, hogy vissza kellene térni ahhoz, hogy a tervezői-alkotói díjak EHO-ját el kellene törölni, vagy csökkenteni jelentősen, aki ezt nem főállásban végzi. Lehet, hogy nem pénz kérdése a tervezői tisztesség-tisztelet visszaszerzése/megtartása, de jelenleg ennek alapján történnek döntések a gyakorlatban. Én részletes ajánlatot adok, de mindig van olyan rész, amiért nem akar fizetni egyetlen megrendelő sem: - tervezői árajánlat készítése - tanácsadás - a kivitelezés miatti módosított terv készítése - helyszíni felmérés/tervezői bejárás Remélem, a mérnöki kamarának lesz erre megoldása?


Zoárd | 2017. jan. 5.

Sokat tehetünk mi is, ici-pici lépésekkel. Egyébként sokat segítene, ha legalább azt megfogadnák a kollégák, hogy amikor ajánlatot adnak, akkor részletezik, hogy hogy jött ki, mit vállalnak ezért és mit nem. Az is ildomos lenne, ha a nem vállalt feladatokra is ad ajánlatot az ember. Én például mindig leírom, hogy a kamarai díjszabás ennyi. Adok ennyi piaci kedvezményt. És ennyiér vállalom. Nem nagy ügy, az MMK-nak online tervezői díjszabásán két perc alatt lehet díjtételt számolni! Lehet, nem hiszi el senki, de ha le van írva, hogy a kamarai díjszabás 100 és én 60-t vállalom, sokkal kevésbé próbálják az árat még jobban lenyomni. Ez pszichológia. Persze, tudom, nem mindenhol működik. De igaz a mondás, hogy aki meg se próbálja, annak biztos, hogy nem fog sikerülni. Ráadásul hosszú távon biztos segít –; reklámpszichológia. Az ajánlatban célszerű árat adni arra is, amit nem tartunk az alapajánlat részének! Látszólag nincs értelme, de bizony sok megrendelő (építész kollégák utóbb jönnek, hogy hát ők ezt is bevállalták, hát ez jár?) azt hiszi, a mérnöki szolgáltatás végtelen idejű rendelkezésre állásból áll. Csak néhány példa, ami rendszeresen előjön: Költségvetés az engedélyezési terv alapján. Kivitelezői ajánlatok értékelése. Kivitelező végelláthatatlan módosításainak értékelése, elfogadás esetén fedvény tervek elkészítése. Tervezői művezetés. Módosított tervek készítése. Menet közbeni munkaközi terv –; na, ezek szeretnek egyszer csak tendertervvé alakulni –; díja, tartalma, - én be szoktam írni, hogy munkaközi terv csak a Megrendelő és a társtervezők részére készül. Megvalósulási tervek. És akkor jön a nem működő rendszerek problémáinak tervezőre tolása. Amikor pedig kiderül a disznóság, - nem is volt beszabályozás, be se építették azt a szelepet, amit be kellett volna szabályozni, vagy korszerűbb térfogatáram szabályozó szelepet építettek be, igaz 20 kPa mellett üzemel és nem bírja szivattyú - akkor persze segítsünk - ingyen. Felmerült a tervezői felelősség biztosítás kérdése is. Sokan ódzkodnak tőle, pedig lehet a biztosítók lennének a legjobb védelmezői a tervezői díjnak. Ha ugyanis rájönnek, hogy a kamarai díjszabás 20%-t készült a hibás terv, akkor vajon fognak-e fizetni a károkozásért? Ha rájönnek a tervezők, hogy az irreális díjszabás esetén nem fizet a biztosító, akkor is el fogják vállalni a munkát Ócsóért??


Zoárd | 2017. jan. 5.

Háború. Ez a legjobb kifejezés a mai tervezői piacra. Valóban az elvárások egyre magasabbak, a szerződéses feltételeket egyre keményebbre formálják, miközben a díjazás nem kíséri az elvárásokat. Mit lehet tenni? Be kell inteni! De nagyon kevesen tehetik meg, hogy beintenek, mert élni muszáj! Igen, sokat dobna az ügyön, ha a Kamara mellénk állna. De a kamara a fellegekben jár. Lehet, a "kis" többség hibája, de mi nem vagyunk képviselve a Kamarában. Akik ott vannak, többségükben régóta kialakított, jól bejáratott egzisztenciával rendelkeznek. Szerencsésen, a nagyon kevés, kiemelten jól fizető munkákhoz jutnak hozzá. Lehet, - sajnos, szinte biztos - nem is értik a többség problémáját. Azt látom, hogy még komoly iroda képviselője is csak túl finoman szól be egy szűk irányító rétegnek. Pedig már a gépész „;elit”; is kínlódik, de azért ott mindig meg van a lehetőség arra, hogy ha a munka az 1/4-re csökken, akkor nem 12 lesznek, hanem csak 3-4 fővel dolgoznak, egy-két évig, amíg el nem jön a jobb idő. A hatalom pedig nagy ívben .... minket. Küzd a szakma, hogy legyen valami és amikor törvénybe kellene iktatni az egyeztetés eredményt, akkor a hatalom elfelejti az egészet. Sőt, hoznak a saját vélt érdekeiket kiszolgáló "egyszerűsített engedélyezési eljárást". A helyet, hogy rendet raknának a vállalhatatlan engedélyezési eljárási renden, megpróbálják kibulizni maguknak, hogy ők kivételek legyenek. Az már hab a tortán, hogy végül nekik se jön be az „;egyszerűsítés”;. Ennyit a hozzá értésről.


Juhász István | 2017. jan. 4.

Kavicsot dobtunk az állóvízbe? :)


Antal | 2017. jan. 4.

Lehet szépen keseregni az összefogás hiányán. Meg lehet alakítani új, meg újabb szakmai szervezeteket, ahol néhányan megint tudnak gittegyletet játszani mások pénzén, de amíg a saját kamaránktól nem vagyunk képesek megkövetelni, hogy megfelelő szakmai képviseletet nyújtson a napi ügyes-bajos dolgainkban, teljesen felesleges. Legyen az a tervengedélyeztetéseknél felmerülő ügymenetbeli, vagy szakmai probléma, amit 99%-ban az idő - de sokszor sajnos szándék hiányában is a tervező kénytelen ráhagyni a gyakran szakmailag se remeklő szolgáltatóra; vagy legyen az akár a szabványok irreális ára, amit közösen megrendelve több százas példányszámban töredékéért be lehetne szerezni. Nem is beszélve arról, ha egy egységes kamarai fellépés érvényesülne a piacon is, megfelelő jogi támogatással, nem igen lennének kifizetetlen munkák. Véleményem szerint, a kamarának, mint egy erős CÉH-nek kellene működnie! Ha valaki bármely tagjával kapcsolatba kerül, az egyben a kamarával van kapcsolatban. Legyen az egy megbízás, vagy egy ügymenet... Sajnos a szolgalelkűség csak lassan irtható ki egy hosszú ideig terrorizált társadalomból! Ha a szándékot megfogalmazzuk, akkor azzal az első lépést talán megtesszük.

Facebook-hozzászólásmodul