e-gépész online szaklap

Kötelező szakmai továbbképzések 2016-ra az ÉgT szervezésében

2016. április 5. | e-gépész | |  5 |

Harmadik esztendeje új szabályok szerint folyik az Magyar Mérnöki Kamarában a szakmai továbbképzés. Mivel a továbbképzésre kötelezett, az MMK által nyilvántartott, tervezői és szakértői jogosultsággal rendelkező kamarai tagok közül néhányan alkalmanként még ma is a „kreditpontos” képzési lehetőségek után érdeklődnek, minden fórumot megragadunk arra, hogy rövid tájékoztatást adjunk a képzés folyamatáról, valamint az Épületgépészeti Tagozat 2016-ra összeállított, kidolgozott, akkreditált, tehát szervezhető törzsanyagairól. A törzsanyagokat a Tagozat elnöksége állítja össze. Ugyancsak a Tagozat tesz javaslatot a törzsanyagokat kidolgozó személyekre, illetve akkreditálja az előadókat.

Van egy fogalom, mégpedig az ún. „rokon szakterületi témák elfogadása”. Mikor minden tagozati anyag ismertté válik, kiderül, hogy van-e más tagozattól meghirdetettek között olyan, amely az ÉgT tagok számára is érdekes, aktuális, fontos lehet. Jó eséllyel lehet tehát bővíteni a választékot pl. a GOT, az Energetikai-, vagy az Elektrotechnikai Tagozat anyagai közül néhánnyal. (2015-ben öt ilyen törzsanyag volt.)

A szakmai napok megszervezése a Területi Kamarák feladata.

A tagozati törzsanyagok az MMK honlapján megtalálhatók. Lehetőség van időpontok leegyeztetésére egy interaktív naptár segítségével.

2016-ra meghirdetett törzsanyagaink az alábbiak:

I. Az épületenergetika aktuális problémái a jogszabályok tükrében
I.1. A 2016. előtt érvényes jogszabályok áttekintése (45perc)
I.2. Az épületenergetikai követelmények változása, közel nulla energiafelhasználású épületek – 45perc
I.3. Változások az energiatanúsítás szabályaiban és a tanúsítási rendszerben (45perc)
I.4. Mintapélda a jogszabályi változások illusztrálására(45perc)
I.5. Tanúsítás típushibái a tanúsítványok ellenőrzési tapasztalatai alapján(45 perc)
I.6. Az energiatanúsítás speciális problémái(45perc)

Előadók: Baumann Mihály, dr. CsoknyaiTamás, Szekeres Attila, dr. Szalay Zsuzsa

II. Nagy hatásfokú hőtermelő berendezések és megújuló energiaforrások hatékony alkalmazása az épületek energiaellátásában
II.1. Kondenzációs kazánok és biomassza kazánok. (2x45perc)
II.2. Megújuló energiaforrások hatékony alkalmazása az épületgépészetben (2x45 perc)
II.3. Több energiaforrás esetében megfelelő kapcsolások és hatékony üzemeltetés, energiamérleg (2x45perc)

Előadók: Verbai Zoltán, Bodó Béla, Kerekes Attila

III. Az épületgépészeti rendszerek energiahatékonyságának kérdései
III.1. A szivattyúzás – röviden (2 x 45 perc) (meglévő, megmaradó)
III.2. Szivattyúzási energia-megtakarítási lehetőségek különböző hidraulikai rendszerekben (2 x 45 perc) (meglévő, megmaradó)
III.3. Különböző hidraulikai rendszerek összehasonlítása a kondenzációs kazán hatásfokára vonatkozóan (2 x 45 perc) (ÚJ ANYAGRÉSZ)
Előadók: Vinkler Károly, illetve Vörös Szilárd

IV. A geotermikus energia felhasználás kérdései
IV.1.A geotermális energia forrásoldala (3x45 perc)
IV.2. A geotermikus energia hasznosítása az energiaellátásban (3x45 perc)
Előadók: dr Halász Györgyné, dr Kontra Jenő

V. Komfort paraméterek tervezhetősége légtechnikában.Tartózkodási zóna huzatkomfortjának hatásvizsgálata.*
V.1. Légvezetési rendszerek (LVR) összefüggése a tervezett komfort paraméterekkel. (45 perc)
V.2. Légsugár feltapadásának jelentősége/hatása a diszkomfortos terület nagyságára. (45 perc)
V.3. Diszkomfortos zónák kialakulása érintőleges/résbefú-vósLVR-nél. (45 perc)
és/vagyÉpületek nyári hőterhelésének energetikai vizsgálata **
V.4. Épületek belső léghőmérséklete és légtömörsége. (45 perc)
V.5. A napsugárzás és a külső léghőmérséklet elemzése. (45 perc)
V.6. Transzparens felületek, komfort és hűtési energia igénye. (45 perc)
*dr Goda Róbertphd értekezése alapján összeállított anyag
**dr Csáky Imre phd értekezése alapján összeállított anyag
A témákhoz kapcsolódó mérésbemutatók a Debreceni Tudományegyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen, Pécsett a Pollackon és a SCHAKO-nál biztosíthatók. Ezeken a helyszíneken meglévő jól felszerelt mérőlaborok biztosítják a helyszínt a "kihelyezett" szervezéshez. Ebben az esetben valamelyik 3x45 perces anyag és a tárgyhoz kapcsolódó mérési bemutatók adják a törzsanyagot, de mód van a szervező területi kamaránál is az előadás megtartására a két, egyenként 3x45 perces anyag összevonásával laborgyakorlat nélkül!

VI. FUL - Fürdő és Uszoda Létesítmények Szakosztálya - által szervezett szakmai nap uszodatervezés témakörben nem csak uszodatervezőknek
VI.1. Mikrobiológia fürdőtervezőknek
VI.2. Uszodák klórozási technológiájának összehasonlítása tervezési és üzemeltetési szempontok alapján
VI.3. Gyakorlati hidraulikai példák a fürdőtervezésben élettartam költség szemlélettel. Mindhárom 30-30 perc, 2x45 percre beosztva. (StaniszewskiWitold)
VI.4. A vízforgatás fejlődése, a medencevízzel kapcsolatos fokozott elvárások
VI.5. Építészeti és épületgépészeti összefüggések a vízgépészettel
VI.6. A biztonságos és hosszú távú üzemeltetés feltételei Mindegyik 30-30 perc, 2x45 percre beosztva (drÁkoshegyi György)
VI.7. Páramentesítés fürdőkben - állagvédelem, komfort, energia felhasználás egyensúlya 2x45 perc(Takács Gábor)
(A FUL Szakosztály az ÉgT keretein belül alakult meg és működik igen aktívan!)

VII. Tűzédelem
VII.1. Hő- és füstelvezetés kockázatelvű tervezésének mérnöki módszerei (2x45perc)
VII.2. Hő- és füstelvezetés OTSZ 5.0 alapján (2x45 perc)
VII.3. Hő- és füstelleni védelem CFD szimulációval (2x45perc )
Előadó Szikra Csaba. Teljes időtartam: 6x45 perc

VIII. Az égéstermék-elvezetés a kéményáramkörbe illesztve
VIII.1. A kialakítás, az elhelyezés, a méretezés és a megfelelőség jogszabályi és szabvány hátterének változása az elmúlt időszakban és legfontosabb megállapításai (45 perc)
VIII.2. A gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek energiahatékonysági követelményei, az ennek megfelelő szerkezetek és égéstermék-elvezetési vonzatok (45 perc)
VIII.3. Kéményszerkezetek jellemző kialakításai. Rendszer jellegű szerkezetek és tanúsításuk. (45 perc)
VIII.4. Az égéstermék-elvezetés méretezése és fogásai (45 perc)
VIII.5. Tüzelőberendezések hatása a környezetre, tervezési és üzemeltetési kérdések (45 perc)
VIII.6. A CO-mérgezés kialakulásának feltételei, a CO-érzékelők jellemzői, a megfelelő termék kiválasztása, felülvizsgálata és elhelyezése (45 perc)
Előadók: dr Barna Lajos, Versits Tamás, Haszmann Iván, Baumann Mihály, Sümeghy Árpád, Stieber József

Összeállította:
Gyurkovics Zoltán
ÉgT továbbképzésért felelős elnökségi tagja

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Gyurkovics Zoltán | 2016. ápr. 22.

Jóskám! Az a baj, hogy csak az értheti a hozzászólásodat, aki valamelyest ismeri a Te (élet)helyzetedet! Így értelmezhető a magasztos elv és az értékrend szubjektív összefüggése! Jobbulásokat kívánok Neked minden tekintetben!


Fázmán József | 2016. ápr. 16.

A szolidaritás egy nagyon magasztos elv, az én értékrendemnek is elsőrendűen fontos része, ugyanakkor rendkívül frusztráló lehet folyamatosan megszenvedni.


Gyurkovics Zoltán | 2016. ápr. 15.

1.) A kreditpontos rendszer valóban jól működött. De csak az Épületgépészeti Tagozat és még két-három más tagozat esetében! Van azonban az MMK-ban 19 tagozat, köztük számos, amelynek lehetőségei nagyon elmaradnak a mi tagozatunk-, vagy pl. az Elektrotechnikai Tagozat kreditpontos képzési lehetőségeihez képest. Emiatt - lehet szolidaritási elvnek is nevezni - és mert a 266/2013 (VII. 11.) Kormányrendelet a képzés megszervezését kamarai feladatként határozza meg, került sor lassan három éve a képzési rendszer átalakítására. 2.) A törzsanyagaink listáját nézve megállapítható akár a bőség zavara is. De hát adódnak nagy számban innovatív témák, vagy alapismeretek - hőtan, áramlástan stb. - frissítésének igénye. Ehhez még az ún. rokon szakterületi témák - Gáz és Olajipari Tagozattól, vagy az Energetikai Tagozattól - tovább bővítik lehetőségeinket. Mindazonáltal a MÉK-es előadások beemelésének a gondolata elvileg támogatható. A két Kamara között szoros az együttműködés az utóbbi időben fontos területeken. Ez kiterjeszthető akár a továbbképzések rendszerére is. Azt azért tudni kell, hogy a MÉK képzési rendszere nem teljesen azonos az MMK rendszerével


CsesznegiJózsef | 2016. ápr. 8.

Amellett, hogy a program összeállítást jónak találom, sokszor találok a MÉK programjaiban olyan előadásokat, melyeket szívesen meghallgatnák. Például a közel nulla energiaigényre való tervezés, vagy a tűzvédelem. Ezeknek is vannak épületgépész vonzatai, nem is kevés és nem árt megismernünk az építész/épületszerkezeti problémákat sem Nem lehetne a két kamara között valami megállapodással elismertetni egymás előadásait, s betudni valahogy a kötelező továbbképzésünkbe. Bevallom, hogy mint gyakorló épületgépész, jobban élvezném, mint pl. az Elektrotechnikai Tagozat előadásait, vagy az atomerőművekről szóló energetikai előadást. Ps.: Lonkai Péternek is igaza van. Üdv CJ


Lonkai Péter | 2016. ápr. 6.

A kreditpontos rendszert alapvetően hiányolom, szerintem jól működörtt. A fentiek szerinti kötelező rendszer vagy érdektelenséget, vagy tülekedést hoz létre. Egyszerűsíteni lehetne a felsoroltak on-line formában való teljesítését, a költségek befizetése és ellenőrző teszt írása ellenében.

Facebook-hozzászólásmodul