e-gépész online szaklap

Mély vízben

2015. október 1. | e-gépész | |  0 |

A kamara Épületgépészeti Tagozatának Fürdő és Uszoda Létesítmények Szakosztálya három esztendeje alakult meg. A szakosztály elnökével, Staniszewski Witolddal céljaikról, sikereikről és megoldásra váró gondjaikról beszélgettünk.

A cikk első közlésben a Mérnök Újságban jelent meg, az itt olvasható szöveget a riportalany néhány mondattal bővítette.

Kik alapították meg a szakosztályt?

A megalakulás gondolata eredetileg Takács Gáborban, a Magyar Uszodatechnikai Egyesület elnökében, és dr. Chappon Miklósban, az Épületgépészeti Tagozat akkori elnökében fogalmazódott meg. Ők gyűjtötték maguk köré a gondolattal szimpatizáló mérnököket, s így került a szervezők körébe Borbély Tibor tagtársunk és jómagam is. Ez a négyfős stáb volt az, amelyik a megalakulás szervezőmunkájának javát végezte. A szakosztály a fürdő- és uszodalétesítmények tervezésében, kivitelezésében és üzemeltetésében aktív mérnökök együttgondolkodásának és érdekérvényesítésének kívánt szervezeti keretet biztosítani. Bár egy fürdő vagy uszoda tervezésében szinte az összes tervezési szakág részt vesz – s természetesen mindegyik szerepe fontos –, az ilyen létesítmények megvalósulási minősége szempontjából különösen nagy jelentősége van a víztechnológiai, vízgépészeti, élménygépészeti rendszereket tervező szakembereknek. Ők azok, akik ezeknek a létesítményeknek a specialistái, akik rendszerességgel újabb és újabb uszodát, fürdőt terveznek és nagyon jellemző módon ők mutatják meg az ilyen létesítmények speciális műszaki előírásait, tervezési fortélyait az első, esetleg második uszodáját tervező építésznek, épületgépésznek. A szakosztály legaktívabb magját ezért a víztechnológiával, vízgépészettel foglalkozó kollégák alkotják, de szerencsére vannak közöttünk a társtervezői szakágak művelői közül is.

Milyen célokat fogalmaztak meg a megalakuláskor?

Szakmai, érdekvédelmi jellegű és szervezeti célokat is megfogalmaztunk magunknak: önképzés, aktív részvétel a szakterületünket érintő szabványosítási munkában és a műszaki kérdésekkel is foglalkozó jogszabályok előkészítésében, valamint szakmai kapcsolat a műszaki felsőoktatási intézményekkel. Az önképzés kiemelten fontos feladata szakosztályunk tagjainak. Abban a különleges helyzetben vagyunk ugyanis, hogy szemben az építészekkel, statikusokkal, épületgépészekkel, elektromos- és közműtervezőkkel, mi olyan tervezési feladatokat végzünk, amelyet az egyetemeken csak nagyon minimális mértékben tanultunk. Ez nem valamiféle magyar betegség, nemzetközi szinten is hasonló a helyzet. Tagjaink mindegyike, a saját életútja által meghatározott keretek között, különböző módokon tanulta meg és tanulja ma is folyamatosan e szakma fogásait. Ebben a helyzetben nyilván fontos cél, hogy segítsük a tanulás, a tapasztalat szerzés folyamatát. A jogszabályi és szabványosítási környezet nyilván mindegyik tervezési szakág munkáját alapvetően meghatározza. Mi a saját területünket nézve az 1990-es évek végétől növekvő mértékben szembesültünk azzal, hogy mind a jogszabályi, mind a szabvány környezet elavult és ez komoly problémákat okozott a mindennapi munkában. A probléma magva az, hogy a kilencvenes évek közepétől egyfajta forradalom játszódott le a hazai uszoda és főleg a fürdő létesítmények területén. Ekkor kerültek átadásra Magyarország első élményfürdői. Azóta számtalan fürdő, wellness-központ, szállodai, panziós és társasházi fürdőlétesítmény készült Magyarországon, azonban a legfontosabb hazai jogszabályunk keltezése még mindig 1996-os. Az újfajta medencetípusokról, használati módokról ebben, ennek megfelelően egyetlen szó sincs. Az a célkitűzésünk, hogy ebben változást érjünk el, ezek után nem lehet meglepő. Az érdekvédelmi céljaink is – sajnos – magától értetődőek voltak. Először is szakágunk a víztechnológia, vízgépészet nem volt „fent a térképen”, sem a jogszabályaink, sem a mérnöki kamarai szabályozások nem nevesítettek ilyen tervezési feladatot. Ebből következően nem voltak megfogalmazva a tervezési követelmények sem, s az sem, ki tervezhet ilyen típusú létesítményeket.

Szervezeti céljaik a szakmai és az érdekvédelmi feladatokból levezethető célok voltak?

Ilyen volt például a kapcsolatfelvétel és kapcsolatápolás az MMK Vízépítési és Vízgazdálkodási Tagozatával – mivel tagjaink vegyesen vizes vagy épületgépész végzettségűek, a felsőoktatási intézményekkel, a hazai fürdőket tömörítő Magyar Fürdőszövetséggel és a kivitelező cégeket tömörítő Magyar Uszodatechnikai Egyesülettel, továbbá az építészkamarával, illetve az Országos Tisztiorvosi Hivatallal és az Országos Közegészségügyi Központ Környezetegészségügyi Igazgatóságának vízhigiénés osztályával. Nagyon fontos célunk volt, hogy az MMK képviseletében tagok legyünk a Magyar Szabványügyi Testület Fürdők és Medencék Műszaki Bizottságában, valamint hogy felvessük a gondolatát és tagjai is legyünk a korábban Magyarországon nem létező, de más országokban eredményesen működő fürdőszabályozási állandó testületnek, amelyet lényegében a fent említett intézmények alkotnának.

Igen ambiciózus célok. Mit sikerült ezekből az elmúlt három évben megvalósítani?

Az egyik legfontosabb feladatunk az önképzés természetesen folyamatos feladat, nem fog olyan pillanat elérkezni, amikor ez kipipálhatóvá válik. Az első években kreditpontos uszodás szakmai napok szervezésével segítettük tagjaink önképzését, majd a kamarai képzési rendszer átalakulásával ezen változtatnunk kellett. Létre hoztunk egy három előadásos akkreditált szakmai nap programot, amelynek előadásait, akár együtt, akár külön-külön is meghívhatják a megyei kamarák a továbbképzési napjaikra. E mellett az idei évben már kettő, továbbképzésként ugyan nem elismert, de ettől még sikeres szakmai napot tartottunk győri és paksi helyszínen a szakmánkat foglalkoztató szakmai kérdésekről egy-egy megvalósult létesítmény példáján keresztül. E szakmai napok receptje az, hogy három-négy témába vágó előadást követően megtekintettünk egy-egy létesítményt, amelyek a gyakorlatban mutatták meg a szakmai kérdésre a tervezőik által adott választ. Mindkét napunk teltházas volt a vidéki helyszínek ellenére is, amely jól jelzi, hogy
van igény ilyen jellegű rendezvényekre. Az önképzést segítette a Magyar Uszodatechnikai Egyesülettel közösen készített a Magánmedencék tervezési alapkövetelményei című kiadványunk is.

Taglétszámunkat illetően nem volt konkrét célkitűzésünk, de azt elmondhatjuk, hogy szinte az összes magyarországi tervező, aki uszodák technológiai gépészetével is foglalkozik, a szakosztályunk tagja. Taglétszámunk jelenleg meghaladja a 70 főt, köszönhetően annak, hogy társ tervezői szakágak képviselői, kivitelezéssel foglalkozók és egyetemi oktatók is vannak tagjaink között.

Milyen szakmai kérdések foglalkoztatják legjobban tagjaikat?

Természetesen sok ilyen kérdés van. A szakmai napjainkhoz kapcsolódva most kettőt említenék meg. A győri találkozónkon az új városi sportuszoda átadása kapcsán a vízkezelés sajátosságai voltak elsősorban a napirenden. Sokan azt gondolják ugyanis, hogy a 26-28°C vízhőmérsékletű sportuszodai medencék vízkezeléséhez elegendő a vízkezelési alaptechnológia betervezése, beépítése. Nem gondolnak arra, hogy a sportolókat érő terhelés és annak expozíciós ideje is igen magas az ilyen típusú létesítményeknél. Nem kielégítő vízkezelés esetén az úszás közben extrém levegőforgalmat bonyolító élsportolók szervezetébe edzésenként 4-6 g klóramin is bekerülhet, amely egyéni érzékenységtől függő mértékű egészségkárosodást okozhat. A paksi találkozón a gyógyvizű medencék vízkezelésének lehetőségeiről volt szakmai vita, amelyet természetesen nem tudtunk lezárni. A gyógyhatású vízzel üzemelő medencék hagyományos vízkezelési módja az úgynevezett töltő-ürítő üzemmód, amikor a medencéket, méretüktől függően 1-2, vagy még több naponként leürítik, közben pedig a folyamatosan elszennyeződő vizet fürdőzőnként 1 m3 friss pótvízzel hígítják. Sajnos az ilyen üzemű medencék bakteriológiai vizsgálatai gyakran nem kielégítő vízminőségről árulkodnak – pedig gyógymedencékről beszélünk. A bakteriológiai vízminőséget ugrásszerűen javító vízkezelési technológiák viszont a konkrét gyógyvíznek a gyógyhatását eredményező összetételétől függő módon, kisebb-nagyobb mértékben károsíthatják a gyógy-tényezőket és így a gyógyhatást. A „fehér holló” gyakoriságú paksi megoldás példát adott arra, hogy kifogástalan bakteriológiai vízminőség mellett is lehet kielégítő gyógyhatást elérni. Ugyanakkor még nagyon sokan féltik a nemzetgazdasági jelentőségű gyógy turizmust a hungarikumnak tekintett töltő-ürítő üzemmód útjáról való letéréstől. Ráadásul itt fürdő-energetikai kérdések, valamint szennyezés-kibocsátási korlátok is színesítik a problémát, ez a kérdéskör is még bizonyára napirenden marad nálunk.

S mi a helyzet a szabványosítási, illetve jogszabály-előkészítési területen?

Szabványosítási tevékenységünk egy igen sikeres területünk. Igazság szerint több tagunk már a szakosztály megalakulása előtt is aktívan részt vett ebben a munkában: azt lehet mondani, hogy szervezetünk ma is legaktívabb magja a szabványosítási és jogszabály előkészítési tevékenység során alakult ki. Mára a Magyar Fürdőszövetség aktív támogatásával több száz oldalnyi európai szabványt fordítottunk le, lényegében a területünket érintő legfontosabb európai szabványok mind elolvashatók magyar nyelven. Ez talán nem jellemző a többi szakterületen. Amire azonban talán ennél is büszkébbek lehetünk, az az, hogy alapvető jelentőségű, nemzetközi színvonalú új magyar szabványokat is alkottunk, szám szerint négyet is. Ezzel próbáltuk - végső soron sikeresen - valamelyest kompenzálni a jogszabályi reformok elmaradását. Több mint 10 éve próbáljuk ugyanis a sokadik aktuális kormánynál elérni a mára már nagyon sok tekintetben elavult 37/1996-os NM-rendelet a Közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről megújítását, egyetértésben a Magyar Fürdőszövetséggel és az OTH-val. Számunkra ismeretlen okok miatt ez eddig nem sikerült. Ha megnézzük, hogy néhány követésre érdemes ország esetében mikori keltezésűek a fürdős előírásaik, jogszabályaik, a következő dátumokat látjuk: Németország: szabvány: 2012., jogszabály: 2013. (csak ajánlás). Ausztria: jogszabály: 2012. (szabvány nincs, mindent jogszabályilag szabályoznak). Svájc: szabvány: 2011. USA: szabvány: 2013., jogszabály: 2010 – 2013. – az egyes tagállamoktól függően. Ehhez képest Magyarországon a legfontosabb jogszabályunk 1996-os, míg szabványaink 2011-2013 közöttiek. Jól látható a kontraszt. Ennek természetes következménye, hogy nem egységes a tervező által választható szabványos, illetve a kötelezően alkalmazandó jogszabályi szabályozás, de a tervezőinknek mindig van lehetőségük a korszerűbb, nagyobb higiénés biztonságot, vagy éppen energiatakarékosabb alternatívát nyújtó szabványos megoldásokat választani.

Elégedettek érdekvédelmi eredményeikkel?

Sajnos nem, de rész-sikerekről azért be tudunk számolni. Nagyon fontos eredménynek tartjuk, hogy a 266/2013. (VII. 11.) számú szakmagyakorlási kormányrendeletben végre szerepel a „fürdő és uszoda víztechnológia” és a „fürdő és uszoda gépészeti rendszerek” tervezői tevékenység. Sok munkánk volt ebben. Ezzel az is eldőlt, hogy milyen végzettségű mérnökök foglalkozhatnak ezzel a területtel. Szintén fontos eredmény, hogy az általunk kidolgozott MSZ 15234:2012 Fürdőmedencék vízkezelése vízforgatással szabványban rögzített tervtartalmi követelmények változatlan tartalommal bekerültek az MMK Építési engedélyezési – építési műszaki kivitelezési tervdokumentációk tartalmi és formai követelményei Szabályzatába, s így a 312-es kormányrendelet előírásainak megfelelően jogszabályi követelménnyé váltak.

Miért nem lehetnek elégedettek?

Sok területen nem sikerült még a kellő mértékű áttörést elérnünk. Nézzük például az előbb említett tervtartalmi követelményeket! Azt gondolhatnánk, minden rendben van, hiszen jogszabály szinten részletesen szabályozott, hogy mit kell tartalmazzon egy tervdokumentáció. Ez azért is nagyon fontos, hogy egy adott tervezési munkára megajánlott tervezési díjak azonos műszaki tartalomra vonatkozzanak. Sajnálatos módon a magyarországi tervezői árverseny kiindulási alapja az, hogy sok tervező, semmibe véve az előírásokat – amelyek a mi esetünkben tényleg csak a megvalósításhoz ésszerűen szükséges követelményeket tartalmazzák – alacsony díjért vállalja el a tervezést, de ezért nem is nem is végzi el a munkát a kívánt minőségben. Ez a mi területünkön is így van, a tervek jelentős része nem felel meg az alapvető követelményeknek sem. Ezt azért merem így kijelenteni, mivel cégem kivitelezői tevékenysége miatt sok tervet látok. Szakágunk abban a kivételezett helyzetben van, hogy az általunk kiadott terveket szakhatóságként jóvá kell hagyja az illetékes járási Népegészségügyi Intézet. Ez elvben lehetőséget ad arra, hogy a nem kielégítő tervek elutasításra kerüljenek. Sajnos azonban a Népegészségügyi Intézetek többsége időhiány miatt nem vállalja fel még csak a tervezői jogosultság ellenőrzését sem, nem hogy a tartalmi követelmények teljesülésének áttekintését. Én azonban bízom abban, hogy a nem túl távoli jövőben sikerül itt is előre lépnünk. Talán a leginkább fájó problémánk, hogy a mai szabályozási környezetben bármely kiváló vagy akár kevésbé kiváló közműtervező, vagy épületgépész elvállalhatja egy bármekkora méretű uszoda létesítmény tervezését – mindenféle fürdőtervezői előismeret nélkül.

Csak a saját önkontroll szab határt?

Igen, s itt egy olyan területről van szó, amelyet nem oktatnak az egyetemeken, mindenki önképzéssel sajátítja el ezt a szakmát jól, vagy rosszul. Tudásáról, referenciáiról számot adnia nem kell, annak ellenére sem, hogy a tervek alapján kivitelezett víztechnológia milyensége érzékelhető hatással van a fürdőzők, a sportolók, az úszni tanuló gyermekek és a medencetérben dolgozók rövid és hosszú távú egészségi állapotára. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal is felismerte ezt a problémát és megtisztelte szakosztályunkat azzal, hogy a közfürdők létesítésével foglalkozó rendelet átdolgozása kapcsán javaslatot kért a kérdés rendezési módjára. Legnagyobb sajnálatunkra azonban kamaránk illetékeseivel nem sikerült semmilyen szabályozási javaslattal előállnunk ebben a kérdésben. Mi korábban azt hittük, hogy a különösen gyakorlott cím jó lehetőséget ad arra, hogy a kamara által minősített módon megkülönböztesse a specializált szakterületen tevékenykedőket, de ezt egyelőre nem sikerült elérni. Most azért szurkolunk, hogy tolódjon még egy kicsit a rendelet megújításának folyamata, mert ígéretünk van a kamarától, hogy az ősszel visszatérnek erre a fontos kérdésre. Vannak úgymond kisebb jelentőségű, de az érintetteknek azért nagyon fájó problémáink is. Például az, hogy miért nem kaphat vezető tervezői címet egy olyan tervező, aki több mint negyven éve tervezi felelős szaktervezőként – nem beosztott tervezőként – vízművek, szennyvíztelepek és uszodák víztechnológiai berendezéseit. Itt olyan léptékű létesítményekre is kell gondolni, mint például az Északpesti szennyvíztelep. Csak azért, mert sem nem épületgépész, sem nem vízépítő mérnök a végzettsége, „csak” vegyipari gépészmérnök? Fájó, hogy kamaránkban nincs meg a kellő rugalmasság egy ilyen evidens helyzet kezelésére. Remélem, azért ez is megoldódhat a közeljövőben.

Eredmények és nehézségek is akadnak szép számmal, de vannak-e terveik a jövőre?

Nyilvánvalóan folytatni kívánjuk a szakmai napok sorozatát és remélhetőleg siker koronázza majd a rendeletmegújítás előkészítési munkáit is. De tudjuk, hogy ehhez még dolgoznunk kell majd. Az aktív tervező gárda – ki kell mondjuk – kiöregedőben van. A szakmai utánpótlás megfelelő minőségének elősegítése új, eddig nem próbált feladatunk lehet. Ezen a területen még az útkeresés fázisában vagyunk. A szabványosítási területen szabványainkat folyamatosan karban kívánjuk tartani és szükség esetén meg is újítjuk azokat. Várjuk ehhez tagjaink és partnerszervezeteink észrevételeit. Új nemzeti szabvány írásának igénye is felmerült. A Gyógy- és termálmedencék vízkezelésének lehetőségei munkacímű szabvány sok kérdést tisztázhatna, segítve a magyar fürdők korszerűsítését és a tervezők munkáját. Amíg esélyünk van rá, továbbra is dolgozunk azon, hogy a kamara által minősített tudású, referenciájú tervezők tervezhessenek közfürdőkben víztechnológiai, vízgépészeti rendszereket. Tovább kell erősítenünk az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal meglévő munkakapcsolatunkat és ki kell alakítsuk a kapcsolatot a Belügyminisztérium irányítása alatt álló kormányhivatalokon belül tevékenykedő járási Népegészségügyi Intézetekkel. Ezt kulcskérdésként tekintjük. A folyamatos tapasztalatcsere mellett szeretnénk felajánlani segítségünket az intézetek dolgozóinak továbbképzésében. Erre tapasztalatunk szerint az igény megvan, csak a szervezeti formáját kell kialakítani. Valószínűleg nagy segítséget jelentene ebben, ha a mérnöki kamara – több korábban kötött megállapodás mintájára – a Belügyminisztériummal e részterületen is együttműködési megállapodást kötne. Nem titkoltan egyik fontos célja lenne ennek a kapcsolatnak az is, hogy érvényt szerezzünk a tervek tartalmi követelményeit előíró szabályozásnak. Szeretnénk elérni, hogy a döntéshozók kikérjék szakosztályunk véleményét a fürdőfejlesztésekkel kapcsolatos elképzeléseikről. Így nem történhetne meg újra, hogy egy jelentős állami programot háromszor terveztessenek át, és az alapkőletételek után évekig ne történjen semmi.

A hazai felsőoktatási intézményekkel való kapcsolattartásban a szakmánk fejlődési lehetőségeinek szempontjából még sok ki nem használt potenciál van, ebben erősítenünk szükséges az aktivitásunkat. Úgy gondolom, nem fognak unatkozni a szakosztályi tevékenységüket napi munkájuk mellett végző lelkes tagtársaink.

Végül hadd jelezzem mindazoknak, akik érdeklődnek a fent részletezett tevékenységünk iránt és még nem tagjaink, várjuk őket szeretettel szakosztályunkban. Jelentkezni tudnak az st.wit@kerex.hu e-mail címen.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul