e-gépész szaklap

Szakmai műhely

Frissítve: 2014. augusztus 26.

Hasznos volt Eddig 443 látogatónak tetszett

Az energiatanúsítás, épületenergetika területén számos speciális esettel találkozhatunk, melyekre a jelenlegi jogszabályok alapján nehéz megfelelő megoldást találni. Ráadásul a jogszabályi és a piaci környezet folyamatosan változik, újabb és újabb kihívásokat okozva ezzel. Egyes számítási részletekkel vagy akár alapelvekkel is lehet vitatkozni. A Szakmai műhely egy olyan fórum, ahol fel lehet vetni megoldandó kérdéseket, majd azok alapján tematikusan, rendezett módon hozzá lehet szólni.

Célunk, hogy a vélemények figyelembe vételével az egyes kérdésekben egységes szakmai állásfoglalást alakítsunk ki. Hosszú távon egyes ilyen állásfoglalások hatással lehetnek  jogszabályi változásokra is.

(Ön)fejlesztés alatt…


Hasznos volt Eddig 443 látogatónak tetszett

Nyomtatható változat

Hozzászólások:

  • Baumann József

    2014. szeptember 10 - 11:06:03
  • Kaphatnánk egy linket, hogy hol érhető el ez a Szakmai műhely?
  • Ezzel a hozzászólással 1 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Baumann József

    2014. szeptember 10 - 11:38:34
  • Kaphatnánk egy linket, hogy hol érhető el ez a Szakmai műhely?
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Veresegyházi Béla

    2014. szeptember 10 - 12:59:37
  • Kedves József!
    Ez egyelőre alap-infrastruktúrával működik: itt lehet beszélgetni. Ha rajzokat, képleteket szeretnél csatolni, akkor az küldd el nekem a veresegyhazi@e-gepesz.hu címre. Ha meghatározó érdeklődés mutatkozik, akkor kitalálunk egy komfortosabb megoldást (az mindig pénzbe kerül).
  • Ezzel a hozzászólással 1 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Chiovini György

    2014. szeptember 12 - 20:35:54
  • Nagyon jó. Ez pl. a Lajtától nyugatra jól megy. Hajrá "Szakmai műhely"!
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • BBalázs

    2014. szeptember 17 - 23:31:11
  • Üdvözletem!

    Számomra az A/V meghatározása kapcsán az épület és az önálló rendeltetési egység fogalma közötti határvonal meghúzása jelenti a legnagyobb problémát, ebben kérném a véleményüket.

    Ami adott:
    - épület fogalma: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, Cheap FIFA 15 Coins helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából;
    - önálló rendeltetési egység fogalma: meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas helyiség vagy helyiségcsoport amelynek a szabadból vagy az épületen belül közlekedőből nyíló önálló bejárata van.

    És a dilemma, két eseten bemutatva:
    1. Egy udvarban (osztatlan közös tulajdon) sorház, ahol mindegyik ingatlan külön bejárattal rendelkezik. Itt egy épületként veszem a sorházat, Cheap FIFA 15 Coins az ingatlanokat pedig önálló rendeltetési egységnek, vagy az ingatlanokat külön épületként kezelem?
    2. Egy helyrajzi számon egy T alakú épületegyüttes. A T betűt formáló két épület rendelkezik egy közös fallal, átjárást biztosító ajtó is van köztük, azonban külön tulajdonban vannak, és két teljesen más funkciót töltenek be. A közös fal miatt itt 1 épületről és 2 önálló rendeltetési egységről, vagy 2 épületről beszélünk?

    Én mindkét esetben külön épületnek tekinteném az ingatlanokat arra alapozva, hogy ha két, egymás mellett található telken az ingatlanok a telekhatáron helyezkednek el, és közös fallal rendelkeznek, FIFA 15 Coins attól még külön épületként számolnék velük.

    Elnézést, ha triviális a felvetés, belevesztem az értelmezésbe.
    Air Max Pas Cher

    Segítségüket előre is köszönöm!

    Tisztelettel:
    BBalázs

  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Árpád

    2014. október 01 - 10:04:46
  • Üdv kedves fórum. A mostani kazáncsere pályázattal kapcsolatban lenne kérdésem. Ezen belül is a kitöltendő energetikai adatokkal kapcsolatban:
    Jelenleg használt fűtési hőtermelő berendezés teljesítménye (kWh/év):
    Na ide mit írjak? Gondoltam beírom, hogy 24 kW, de így nem kWh/év-ben adom meg. Úgy gondolom a pályázat a kazán teljesítményt kérdezi, mint a gyártó által megadott adatot. Nem azt, hogy mennyit fogyaszt egy évben. Arra a következő kérdés utal(Tervezett energia felhasználás a beruházás előtt". Tud ebben valaki segíteni?
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B. Klári

    2014. október 01 - 19:49:57
  • Kedves TN,
    Úgy emlékszem, hogy a winwatt szoftverben, ha beviszed az épület fűtési rendszerének és a hmv rendszerének az adatait, akkor primer energia igény számítása fülön kiadja a fűtés és a hmv éves igényt kWh/m2a-ban, amit már csak fel kell szorozni a m2-rel.
    Esetleg ez segíthet, ha ezt a szoftvert használod... Bár ez még csak igény, és nem biztos, hogy ténylegesen ennyit is használnak fel a lakók, de valami alapnak talán mégis jó.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B. Klári

    2014. október 01 - 21:31:28
  • Kedves TN,
    Most nézem csak az adatlapot, hogy Te a 17-es pontot kérdezted. Teljesen félreértettem a kérdésedet, elnézést. Ahogy látom, a 16-os pontban meg kWh-ban kell megadni a légfűtés teljesítményét. Valószínűleg csak össze-vissza keveredtek a mértékegységek, mert a teljesítményhez hol kW, hol kWh, hol meg kWh/év a beírandó (3, 16 és 17 pontok). Talán rájönnek (vagy valaki jelzi nekik), és élesben már javítva teszik fel.
    Bocs még egyszer az első félreértésért, hogy látatlanban próbáltam válaszolni.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Árpád

    2014. október 02 - 09:56:41
  • Kedves B. Klári.

    Köszönöm a hozzászólását. Jól gondolta, a 17-es pontot kérdeztem. Azóta már én is rájöttem, hol kel leolvasnom ezt az értéket, bár szerintem így nincs túl egyértelműen feltéve a kérdés. A kazán teljesítményre, szerintem sokan csuklóból be fogják írni a kazán adatlapján szereplő kW értéket. A winwatt ellenben be is szorozza a m2-el a fajlagos értéket, ha a "fűtési rendszerek"-be kattintunk. Olyan esetben viszont, ha nem csak kazán fűti az épületet (pl van még 1-2 konvektor, vagy kandalló), akkor gondolom ezt az értéket vissza kell osztani az aránnyal amit korábban feltételeztünk. Így kapjuk meg a CSAK a kazán által igényelt energiát. Remélem jól gondolom... :)
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B. Klári

    2014. október 02 - 10:22:23
  • Amúgy sem egyszerű a feladat, pont ezért, mert lehetnek a leírthoz hasonló összetett rendszerek, amelyeknél az adat meghatározása nem egy gombnyomás, s akkor még próbálhatjuk kitalálni, hogy igazából mire is gondoltak...
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B. Klári

    2014. október 08 - 13:25:23
  • Fent vannak a kazáncsere pályázat oldalán a pontosítások (GYIK file), ha még érdekel valakit:

    Kérdés: Energetikai űrlapon kazánteljesítményként kWh/év adatot szükséges megadni. Itt tényleg teljesítmény adatot kell, vagy éves fogyasztást?
    Válasz: Az energetikai űrlapon kért adatok:
    - Kondenzációs kazán teljesítménye (kW): A beépítésre kerülő kazán, gyártó által megadott névleges teljesítménye.
    - Jelenleg használt fűtési hőtermelő berendezés teljesítménye (kWh/év): a lecserélendő kazán gyártó által megadott névleges teljesítményből számolt éves energia felhasználása
    - Energia felhasználás a beruházás előtt (kWh/év): a lecserélendő kazán átlagos tényleges éves energia felhasználása

  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B.Balázs

    2014. október 13 - 15:50:42
  • Kedves B.Klári !
    Segítséget kérek- akkor hogyan kell kiszámítani egy 24kW-os kazán éves energia felhasználását a Gyik pontosítása után ?
    Köszönettel
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B.Balázs

    2014. október 13 - 15:59:49
  • Vagy bárki, aki már kiszámolta.Köszönöm előre a segítséget
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Árpád

    2014. október 14 - 12:08:42
  • Én is végigolvastam. Bennem nagyobb lett a káosz mint B. Klári hozzászólása előtt. Az én olvasatomban egyszerű (-nek tűnik) a kérdés. Azt írja a gyártó átlal megadott névleges teljesítménye. Ez a legalapvetőbb esetben, annyit tesz, hogy pl. egy C24-es FÉG kazán esetén a 24kW-ot beszorzom a fűtési idény hosszával, így kapom a kWh-át. A winwatt számol fűtési idény hosszat. Ez mondjuk legyen 4500 h/év. 4500*24= 108000 kWh/év. Na neee. Ez esetben azt számoltuk ki, hogy ha a kinti hőmérséklet a határhőmérséklet alá süllyed akkor a kazánom 100%-on dübörög egy-egy hűvösebb napon (nem -13 fokban). Hatásfoknál is írjuk be a gyári adatot? 86%-os hatásfokot írjak bele? Szerintem egyébként ez az első két kérdés ami igazából a pályázat szempontjából lényegtelen. Szerintem statisztikai adatként kérik be, tehát annyira nem érdemes morfondíroznunk rajta.

    A következő kérdés viszont számomra ismét érdekes: Energia felhasználás a beruházás előtt (kWh/év)?
    Itt a GYIk-ben azt írja: "a lecserélendő kazán átlagos tényleges éves energia felhasználása"
    Ha már ilyen szó szerint vesszük a dolgokat, akkor most csak a kazán energiafelhasználását írjuk ide? Én eddig úgy értelmeztem, hogy a 17. kérdés a CSAK a kazán(vagy hőtermelő pl. konvektorok) tényleges átlagos energia felhasználását kérdezi. A 19-es kérdés pedig a HMV és a Fűtés, esetleg a klímakészülékek felhasználásával együtt winwattban kidobott értéket kell beírni.

    Összegezve: szerintem túlbonyolítjuk. Én így fogok eljárni:
    17. ahogy leírták: névleges teljesítmény*fűtési idény hossza
    18. gyártó által megadott hatásfok (már ha van ilyen adatunk)
    19. a winwatt által kidobott eredmény (becsült éves fogyasztás) földgáz illetve elektromos áram.
    Van valakinek más véleménye erről? Szívesen fogadnék el cáfolatot vagy megerősítést én is.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B. Klári

    2014. október 14 - 12:36:02
  • A Gyik-et egyelőre mi is csak értelmezni próbáljuk.

    Az is felmerült , hogy a "lecserélendő kazán átlagos tényleges éves energia felhasználása" pontba (19. pont) az elmúlt 12 hónap gázfogyasztásának összegét kell beírni MJ-ról kWh-ra átváltva a gázszámlák alapján. Ehhez mit szóltok?

    Azt én is megköszönném, ha más is írna ide, aki pályázik, vagy pályázatban közreműködik, mert abban továbbra sem vagyok biztos, hogy ők arra gondolnak, amire mi gondolunk, hogy ők gondolják... :-(

    Másik kollégától van még annyi információ, hogy a benyújtás határideje előtt felkerülnek majd a javított űrlapok, mert nemcsak az energetikai, hanem más űrlapon is van hibás kérdés. (Ő telefonon felvette a pályázatosokkal a kapcsolatot, ott mondták.)

    Ha nem lesz addig egyértelműsítő válasz, én pénteken mindenképpen fogok telefonálni nekik (egyelőre a lelki erőt gyűjtöm), mert mi pályázunk is a cserére.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Árpád

    2014. október 15 - 20:23:08
  • A winwatt fórumán sok válasz érkezett erre a kérdésre, és a többség egyetértett azzal, hogy az első két kérdésre gyári adatokat kérnek. Tehát kazán gyári teljesítményt kW-ban, és a gyártó által közölt hatásfokot %-ban.
    Az ÉMI honlapján feltettek egy minta űrlapot magyarázattal:
    http://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/Q604QX/$FILE/ATTF3JQC.pdf
    Itt is 29-et írtak példaként a hőtermelő teljesítményre. Szerintem nem lehet más. Azt, hogy a GyIK-re válaszoló miért írta, amit írt? Fogalmam sincs...
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • B. Klári

    2014. október 15 - 22:46:56
  • Köszi szépen az infót, mindenesetre megnyugtató, hogy legalább ezzel nem kell tovább túráztatni magunkat.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Kovács László

    2014. október 16 - 16:51:27
  • Minden rendben, de mit jelent a minta űrlapon a:
    "jelenleg használt fűtési hőtermelő berendezés teljesítménye pl.: 29 (kWh/év)"?
    Mióta adjuk meg a teljesítményt ilyen mértékegységben? Ha ez valami fajlagos hőtermelés, vagy primer energia fogyasztás, akkor meg igen kiváló energetikai tulajdonságú épületet láthat el, aminek a kifűtéséhez éves szinten 3-4 m3 földgáz elegendő. Arra pedig kár lenne költeni.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • Árpád

    2014. október 16 - 18:05:19
  • Emiatt gondolom én, hogy kW névleges teljesítményt kérnek. Egy energetikus írta a winwattos levelezési listába, hogy korábbi pályázatokban is elírták ezt a mértékegységet.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • NY.G.

    2014. október 16 - 23:28:44
  • Kedves Érintettek!
    "17. Jelenleg használt fűtési hőtermelő berendezés teljesítménye (kWh/év)"
    a ÉMI HelpDesk 2014.10.06. szerint: "a lecserélendő
    kazán gyártó által megadott névleges teljesítményből számolt éves energia felhasználása"
    Véleményem szerint:
    pl. egy FÉG C24 kazánnál a névleges teljesítmény (H típusú földgáz esetén!) 24kW ezt meg kell szorozni a "fűtési idény órában mért hosszának ezredrészével (a W/kW átszámítás miatt)" ami az Egyszerűsített módszer alkalmazása esetén 4,4.
    Így az eredmény 105,6kWh/év
    Remélem jó gondolom :)
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)
  • NY.G.

    2014. október 16 - 23:40:46
  • Abban igazatok van hogy a teljesítménynek a mértékegysége az (kW) és a (kWh/év) az meg az energia igény. Most az a kérdés hogy melyiket írták el? :-) Szóval átgondolva és további vélemények alapján ésszerűbbnek tünik, hogy a 24kW a helyes.
  • Ezzel a hozzászólással 0 olvasó ért egyet.
    (Az egyetértéshez be kell jelentkezni)

Hozzászólok a cikkhez:

Új hozzáférés:

Regisztrálok

Meglévő hozzáférés: