e-gépész online szaklap

Szén-monoxid-mérgezések tapasztalatai a hatályos szabályozás tükrében

2014. február 12. | Agárdi Máté, Karczagi Gyula, Nagy Gábor, Szunyog István | |  11 |

A Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein működő Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ keretein belül készült a 2013 novemberében beadott, a fentiekkel azonos című szakdolgozat. A cikk már címében is igen súlyos problémát és annak egyik vélelmezhető okát vetíti előre. A lakosság részéről is folyamatosan növekszik az energiahatékonysági igény, kiemelten az épületek nyílászáróinak cseréje, illetve a földgáz helyett a hagyományos energiahordozókra történő visszatérés. Mindezen okokra visszavezethetően látványosan megnövekedtek az utóbbi időben a szén-monoxid-mérgezéses balesetek, illetve a legtöbb esetben megelőzhető, értelmetlen halálesetek. Magyarországon a 2012/2013-as fűtési idényben több mint 300 személy szenvedett enyhébb vagy súlyosabb szén-monoxid-mérgezést, és sajnos 23-an életüket is vesztették. [1]

A legtöbb esetben a média csak a szenzációt keresi a halálesetekben, a híradásokban gyakran meg sem említik a balesetek tényleges okát, vagy ha mégis említést tesznek róla, gyakran félretájékoztatnak. A tényekhez hozzátartozik, hogy a híradások időpontjában még nem áll rendelkezésre a konkrét baleset elemzése, azaz csak feltételezéssel élnek az ott megszólaló szakemberek. A hetekkel később kapott vizsgálati eredményeknek viszont már nincs hírértéke. A Katasztrófavédelem szóvivői számos alkalommal a tüzelőberendezés vagy a kémény hibáját említik, viszont ez az állítás félrevezető lehet, az esetek túlnyomó többségében nem teljesen állja meg a helyét.

A cikkben a szerzők rá kívánnak világítani a probléma gyökerére, bemutatva a több helyen hiányos jogszabályi hátteret, valamint a dolgozat lényegi részében egy konkrét baleset többirányú elemzésével rámutatnak a szén-monoxid-mérgezések lehetséges közvetlen kiváltó okaira.

A szén-monoxid egészségre gyakorolt hatása

Mielőtt a cikk lényegi részébe belemerülnénk, mindenképpen foglalkozni kell a szén-monoxidnak, mint toxikus gáznak az élettani hatásaival. Ennek függvényében érthető meg a helyiség légterébe visszajutó gáz élettani hatása, veszélyei.

A legtöbb esetben a probléma már ott elkezdődik, hogy a laikus emberek számára nem ismerhető fel a veszély, hiszen a szén-monoxid színtelen, szagtalan, nem olyan nyilvánvaló a jelenléte, mint például a szilárdtüzelésű kályhából előtörő füsté. A szén-monoxid súlyos vérméreg, a tüdőbe lélegezve az oxigén helyett kötődik a vörösvérsejtekhez, mivel az affinitása körülbelül háromszázszor nagyobb. A vér így oxigén helyett szén-monoxidot szállít, a szövetek nem jutnak elegendő oxigénhez, és oxigénhiányos állapotba kerülnek, belső fulladás jön létre. Szén-monoxid belélegzése esetén a hemoglobin helyett szén-monoxid-hemoglobin (COHb) képződik, amely koncentrációjának növekedésével súlyosbodnak a mérgezési tünetek. Ha a vérben a COHb aránya 0 és 10% között van, akkor a mérgezés még nem veszélyes, 10 és 20% közötti COHb-arány már rossz közérzetet eredményez, 20-30% fejfájást, hányingert, görcsöket, légzészavarokat okoz, 30-55% egyensúly- és öntudatzavart, az elhatározó képesség hiányát idézi elő, 55 és 80% között a mérgezett személy az öntudatlanság állapotába kerül, majd beáll a halál. A levegőben közvetlenül mérhető szén-monoxid emberi szervezetre gyakorolt hatását különböző koncentrációk és az idő függvényében az 1. táblázat szemlélteti.

1. táblázat A szén-monoxid egészségre gyakorolt hatásai levegőben

A szén-monoxid-mérgezés súlyossága az emberi szervezet anyagcsere-forgalmának gyorsaságától is függ, azaz mozgás, munkavégzés esetén hamarabb lépnek fel a káros hatások, mint a pihenő embernél. Ezt kiválóan példázza egy házaspárral megtörtént mérgezés, melynél először a feleség lett rosszul, ezt a férje észrevette, segíteni próbált rajta, és közben intenzív lélegzéssel nagyobb mennyiségben juttatta be szervezetébe a mérgező helyiséglevegőt. A férfi elhunyt, a felesége azonban túlélte a balesetet.

A szén-monoxiddal mérgezett ember vére tiszta, friss levegőben megszabadul COHb-tartalmától, de ez a folyamat lényegesen lassabb, mint a mérgezésé. A vérben felhalmozódott 30% COHb teljes kiürüléséhez akár 14-16 óra is szükséges lehet.

A balesetek leggyakoribb okai

A földgáz elégetése során túlnyomórészt szén-dioxid és vízgőz keletkezik. Azonban ha az égés – megfelelő oxigénutánpótlás hiányában – tökéletlenné válik, szén-monoxid is keletkezik.

A háztartásokban a fűtés és használati melegvíz-készítés céljára használt gázkészülékek között jelenleg még a legelterjedtebbek a nyitott égésterű készülékek („B” típus), melyek Magyarországon (a nyugat-európai gyakorlattal ellentétben) jellemzően a lakóterekben vannak elhelyezve. A balesetek kialakulásához döntő többségében legalább két tényező együttes közrehatása vezet. Az egyik ezek közül a nyílt égésterű készülékek elégtelen levegőellátása, a másik a készülékek rendszeres karbantartásának a hiánya. Talán első gondolatában mindenki a kémény dugulását vagy járatszűkületét jelölné meg, mint a füstgáz helyiségbe történő visszaáramlásának a legnyilvánvalóbb okát. A statisztikákat figyelembe véve azonban látható, hogy ez a legkisebb mértékben a balesetek kiváltója. A tényleges okok ettől jóval összetettebbek, általában több kedvezőtlen külső behatás egyidejű jelentkezése idézi elő a baleseteket.

Ha megismerjük a lehetséges kiváltó okokat, akkor azok megelőzése már önmagában megoldást jelenthetne. A gyakorlat azonban sajnos nem így működik. A legtöbb esetben a tényleges felhasználók még mindig nem elég tájékozottak, a készülékek és égéstermék-elvezető rendszerek felülvizsgálata és karbantartása sokszor a „mostohagyermek” kategóriába sorolt, hiszen „…jól működött az a berendezés tavaly is, meleg volt a lakásban, miért adjak ki pénzt olyan dologra, ami felesleges?”. Sajnos ez a felfogás igen jellemző a magyar lakosságra.

A helyiségbe visszajutó szén-monoxid felhalmozódásának intenzitását általában az határozza meg, hogy a készülékből honnan áramlik ki az égéstermék a helyiségbe. A választóvonal jellemzően a készülék hőcserélője szokott lenni. Amennyiben a hőcserélő jelentős mértékben elkoszolódott, akkor az égés során keletkező szén-dioxid egy része eleve nem tud távozni a tűztérből, ott feltorlódik, és a magas hőmérsékleten megrekedve szén-monoxiddá redukálódik. Mivel a földgáz- és levegőutánpótlás ettől függetlenül továbbra is folyamatos, a készülékben rekedt szén-monoxid és a szén-dioxidban dús füstgáz a burkolat alatt közvetlenül a helyiségbe áramlik, ami újra visszakerülve az égési levegővel a készülékbe, tovább súlyosbítja a helyzetet.

A Kéményjobbítók Országos Szövetsége által ez irányban végzett kísérletek eredményei a szakmában széles körben ismertek. Egyértelműen kijelenthető, hogy a nyílt égésterű gázkészülékek égési levegőjében (azaz a helyiséglevegőben) megjelenő, 2%-nál magasabb szén-dioxid-koncentráció intenzív, exponenciális mértékben növekedő szén-monoxid-képződést idéz elő. [2]

Másik esetben a füstgáz átjut ugyan a hőcserélőn (a készülék karban van tartva), azonban a kialakuló kéményhuzat nem bizonyul elegendőnek. Ekkor a készülék áramlásbiztosítóján keresztül szintén a helyiségbe áramlik vissza az égéstermék egy része. Itt annyiban „kedvezőbb” a helyzet, hogy a helyiségbe nem szén-monoxid, hanem szén-dioxid jut vissza. A probléma akkor válik intenzívvé, amikor az előbb említett 2%-os mértéket eléri a helyiség levegőjében.

Az elégtelen huzatviszonyokat kiválthatja az égéstermék-elvezető és a kémény hibája, de leggyakrabban az utólagos nyílászárócsere vagy a meglévő légbevezető helyek korlátozása áll a háttérben. Ebben az esetben a levegőbevezetés megnövekedett áramlási ellenállása miatt nem teljesül a nyomásfeltételi egyenlet, tehát a gravitációs elven működő kémény nem tud megfelelően működni, mivel nem jön létre a működéséhez szükséges nagyobb nyomáskülönbség, amire csökkenő szállítóképességgel reagál, így a gázkészülék deflektoránál (égéstermék visszaáramlás-gátló) füstgáz-visszaáramlás következik be. Bár a legtöbb készülék füstgáz visszaáramlás-szenzorral is fel van szerelve, mely a gázszelep lezárásával beavatkozik a készülék üzemébe hosszabb idejű füstgáz-kiáramlás esetén, azonban ezek a berendezések nem minden esetben, és főképpen nem a megengedett lekapcsolási időn belül működnek a gyakorlatban. Eltömődött hőcserélő felületnél pedig, amikor is a kéménybe kilépő, azaz a deflektorba jutó égéstermék tömegáram jóval kisebb, nem is biztos, hogy a szenzor hőmérséklete eléri a kikapcsoláshoz szükséges értéket.

Hasonló hatást érhet el egy utólag felszerelt konyhai vagy fürdőszobai levegőelszívó ventilátor, még abban az esetben is, ha nem történt nyílászárócsere. Az elszívó ventilátorok által kiváltott depresszió nagyobb is lehet, mint a kéményekben kialakuló hasznos nyomáskülönbség. A nyílt égésterű készülék helyiségében (vagy azzal közvetlen légtér-összeköttetésben lévő helyiségben) elhelyezett szilárdtüzelésű berendezés hasonló hatást válthat ki, mivel az annak magasabb égéstermék-hőmérséklete miatt kialakuló nagyobb nyomáskülönbség a gázberendezés kéményében megfordíthatja az áramlási viszonyokat.

A gázkészülékek karbantartásának hiánya régen visszatérő probléma. Az emberek rosszul értelmezik a takarékosság kérdését, hiszen az évenkénti karbantartással megspórolt pénz többszöröse kerül kiadásra a rossz hatásfokkal működő készülékek által elfogyasztott többlet gázmennyiség miatt. És az még a szerencsésebb eset, ha csupán többlet pénzügyi kiadást eredményez a karbantartás hiánya, és nem közvetlen életveszélyt okoz.

A hőcserélő eltömődése egyrészt természetes folyamat, hiszen az égéshez használt levegőben is vannak szilárd szennyeződések, melyek a tűztérből kijutva (esetleg a hő hatására átalakulva) lerakódnak a felületen. Másrészről viszont a karbantartás hiánya a kiváltó ok, hiszen a készülékek gázszabályozó szelepei mechanikus működésűek, a folyamatos használat során kophatnak, beszorulhatnak, alkatrészeik elmozdulhatnak, azaz megnövekedhet a főégőhöz juttatott gázmennyiség. A készülék azonban a névleges gázmennyiség eltüzelésére van tervezve és beállítva. Mindez a készülék túlterhelését, elégtelen levegőellátását eredményezi, megnövelve a koromképződés és a tökéletlen égés (pl. CO-képződés) esélyét. Ugyanide vezet a tervező „nagyvonalúságából” adódó készülék-túlméretezetés, ami miatt a készülék folyamatos üzeme szinte lehetetlenné válik, és a sűrű ki-bekapcsolások miatt az induló állapot miatti kondenzáció növeli a lerakódások intenzitását, ugyanakkor a megfelelő kéményhuzat sem képes kialakulni. Ez a probléma jellemzően pont azokat az akár több évtizede működő készülékeket érinti, ahol egyébként is jóval nagyobb a mérgezéses balesetek kialakulásának lehetősége.

A készülék működéséhez elégtelen kéményhuzat kialakulásának a kémény is okozója lehet. Az ún. külsőfali szerelt fémkémények igen elterjedtté váltak az elmúlt másfél évtizedben. Ezeket azért alkalmazták, mert olcsók és egyszerűen telepíthetők voltak. A problémát az jelenti, hogy hőtároló képességük gyakorlatilag nulla (sok estben a hőszigetelésük is hiányosságot mutat), így főként erős szélben rendkívül hamar lehűlnek. A kazán indításakor a kéményhuzat ebből adódóan nem megfelelő, a berendezésben megjelennek a tökéletlen égésre utaló jelek, valamint az égéstermék hosszabb ideig áramlik vissza a helyiségbe, mint ahogyan az indításkor megengedhető lenne. [3] [4]

Joggal vetődhet fel a kérdés a kedves olvasóban, hogy mindez megelőzhető szén-monoxid-érzékelő berendezések elhelyezésével? Meg kell állapítanunk, hogy nem, hiszen a szén-monoxid-érzékelő szigorúan csak a kiegészítő biztonsági berendezés szerepét töltheti be; nem a megelőzés a célja, hanem a közvetlen életveszélyre való figyelmeztetés! Amennyiben egy mérgezéses baleset folyamata a riasztó megszólalásig eljut, ott minden bizonnyal komoly, feltáratlan és egyben személyi felelősségi kérdéseket is felvető hibák halmaza található!

Utalva a VGF 2013 szeptemberében megjelent cikkére, megállapítható, hogy igen nagy a működési bizonytalanságuk ezen berendezéseknek. Karbantartásuk, működőképességük ellenőrizettségének hiánya ellenére, hamis biztonságérzetet adva, ösztönzőleg is hathatnak a karbantartás mellőzésére. Nehezen dönthető el, hogy egy adott lakásban hol kerüljön elhelyezésre a riasztó. Félreértés ne essék, alkalmazásuk mindenképpen indokolt, de a használati feltételekkel tisztában kell lenni. A riasztók működését az EN 50291: 2001 szabvány határozza meg – elvben csak olyan vészjelzők lennének forgalomba hozhatók, melyek ennek megfelelnek. Ennek értelmében 50 ppm koncentráció folyamatos fennállása mellet 50-90 percen belül, 300 ppm koncentráció mellett már 3 percen belül riasztást kell adniuk. A hivatkozott vizsgálati eredmények szerint a Magyarországon kereskedelmi forgalomban lévő riasztók jelentős része nem felel meg a szabványban leírtaknak, sok készülék csak késve vagy egyáltalán nem reagált a szén-monoxid-gázra. Ez önmagában is elgondolkodtató!(?)

A vészjelzők megfelelő működésének ellenőrzését (kalibrálását) sem rögzíti a szabvány. A riasztók élettartama maximum 8 év (a legtöbb típus esetében 3-4 év), de sajnos egyes hőmérsékleti viszonyok vagy külső hatások tovább csökkenthetik az élettartamot. [5]

Összefoglalva, a szén-monoxid-mérgezéses balesetek leggyakoribb kiváltó okai között szerepel a nyílt égésterű készülékek nem megfelelő karbantartása (hőcserélő eltömődése, füstgáz visszaáramlás-szenzor hibája, a készülék túlterhelődése, a rendszerhez képest túlméretezett tüzelőberendezés), valamint az égési levegő nem megfelelő utánpótlása, elégtelen huzat kialakulása (konyhai és fürdőszobai elszívó ventilátorok utólagos beépítése, nyílászárók fokozott légzárásúra cserélése, szilárd tüzelőberendezések nyílt égésterű gázberendezésekkel történő egy légterű üzemeltetése, égéstermék-elvezető rendszer keresztmetszetének csökkenése, külsőfali szerelt fémkémények alkalmazása). A szén-monoxid-érzékelők miatti hamis biztonságérzet nem javítja érzékelhetően a baleseti statisztikákat.

Jogszabályi háttér?

A szén-monoxid-mérgezéses esetek elkerülése érdekében a készülékek megfelelő légellátása elengedhetetlen feltétel. Ennek megfelelően összegyűjtésre kerültek azok a gázipari, kéményseprő-ipari és építési jogszabályok, illetve előírások, melyek a témához köthetők.

A nyílt égésterű gázkészülékek levegőellátásnak talán legfontosabb jogszabályi előírásait a 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet 2. mellékletében található Gázipari Műszaki Biztonsági Szabályzat (továbbiakban MBSZ) tartalmazza. A GMBSZ, 2006-os első megjelenése óta csupán ajánlásként működött tavaly márciusig, az NGM rendelet kihirdetéséig, a műszaki-biztonsági elvek azonban nem változtak. Az előző, mintegy 27 évig érvényben lévő előíráshoz képest (régi GOMBSZ) az új szabályozás elvei már kötelezik a tervezőt a készülék üzemeltetéséhez szükséges levegőmennyiség pontos meghatározására, és annak a helyiségbe történő juttatásának megtervezésére. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy már a régi GOMBSZ sem engedte nyílt égésterű gázkészülékek elhelyezését fokozott légzárású helyiségekbe, valamint depressziós terekbe (elszívó ventilátor mellett). Az új szabályozás kifejezetten tiltja a huzamosabb emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek esetén nyílt égésterű gázkészülékek elhelyezését. A kivételt a már meglévő kéményes készülékek cseréje és a gáztűzhelyek (megfelelő légcserét biztosítva) elhelyezése képezi.

A szabályozás kéményseprő-ipari szempontból talán egyetlen hibája az egyszerűsített készülékcsere fogalmának bevezetése, melynek értelmében meglévő „B” típusú készülék helyére huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségbe kizárólag egyszerűsített készülékcserével építhető be új „B” típusú gázkészülék. A szabályozás célja egyrészt érthető, hiszen megpróbálja ezzel is kiszorítani a kéményes készülékeket a lakóterekből
(viszont egyúttal elavult rendszerű gázkészüléktípus megtartására ösztönöz), azonban az egyszerűsített készülékcsere folyamatából hiányzik a mérnöki kontroll, az egész csere folyamata és az ellenőrzés is a kivitelező szakmunkásra van bízva. Az eddigi tapasztalatok alapján ebből adódóan a légellátás megtervezése elmarad. Ilyenkor már csak a kéményseprő észlelheti a légellátási hibát az éves ellenőrzés során.

Az ún. kéményseprő szakvéleményezés elmaradása miatt kiiktatódik egy további fontos mozzanat: a kondenzációt tűrő bélelés kikényszerítése, ahol ez szükséges. A korábban még szabályosan létesített „béleletlen” kémények korszerűsítésére legkésőbb éppen a gázkészülék cseréjénél lenne szükség. A megfelelő bélés nélküli gázkémények aránya még ma is 25-30%, ami a visszaáramlást okozó omlás, dugulás veszélye miatt további veszélyforrás. Ezért az egyszerűsített készülékcsere gyakorlatán célszerű lenne változtatni.

A jelenlegi szabályozás előírásait nem részletezve, a „B” típusú készülékek levegőellátásához kapcsolódóan egy lényeges dolgot azért célszerű rögzíteni. A készülék üzemeltetéséhez szükséges és biztosítandó levegőmennység két részből áll. Egyrészt be kell juttatni a felállítási helyiségbe a készülékben eltüzelésre kerülő földgázhoz szükséges égési levegőt megfelelő légfelesleggel, valamint a készülék deflektorán át a helyiségből az égéstermék-elvezető rendszeren keresztül távozó ún. hígító levegőt. A hígító levegő kívánatos tömegárama jellemzően a füstgáz-tömegáram 30-40%-a. Tehát ez a tényező kizárólag a tényleges, készülékből kiáramló füstgáz-tömegáramtól és a kéményben kialakuló huzatviszonyoktól függ, meghatározása iteratív folyamat eredménye, mely a kéménymértezésből kapható. Az égéshez szükséges levegő mennyisége meghatározható a készülék névleges gázterheléséből és az adott földgázösszetételhez szükséges elméleti levegőmennyiségből, valamint az eltüzelésnél szükséges levegőfelesleg (1,05-1,2) mértékéből.

A szellőzőlevegő beáramlásához szükséges nyomáskülönbséget a természetes huzatú kéménynek kell biztosítania, ezért a kéményméretezésnek a füstgáz-levegő áramkör méretezését kell jelentenie. A zavartalan levegőellátáshoz légbevezetők szükségesek, de ha a kémény huzata nem elég a szellőzőlevegő beáramlásához, akkor mesterséges szellőztetést kell kiépíteni.

Az égéstermék-elvezető és égésilevegő-ellátó rendszerek tervezésére a földgázelosztói engedélyesek technológiai utasításai szolgálnak útmutatásként. Egységes jellemzőjük, hogy az országos előírásokat alkalmazzák (MBSZ) a saját területükön használatos műszaki megoldásokkal. Az égéstermék-elvezető berendezések tervezése, kivitelezése és ellenőrzése c. MSZ 845: 2012 szabvány a földgáz mellett a szilárdtüzelésű berendezések levegőellátását is tárgyalja. A gáztüzelésű berendezésekre vonatkozó levegőellátási feltételek lényegében megegyeznek az MBSZ ide vonatkozó előírásaival.

A kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának szakmai szabályairól szóló 63/2012. (XII. 11.) BM rendelet azért kiemelendő a visszaáramló égéstermékből adódó mérgezések szempontjából, mert ezen rendelet 1. számú mellékletének V. fejezete értelmében a kéményseprő-ipari közszolgáltató éves ellenőrzése során köteles elvégezni a „B” típusú gázkészülék levegőellátásának ellenőrzését (2015. január 1-től). A szabályozás beiktatása fontos lépés volt, mivel korábban az égéslevegő-ellátás ellenőrzése a kéményseprőnek nem volt jogszabályi feladata. Itt a legsúlyosabb probléma, hogy a kéményseprő-ipari szakmunkás az éves ellenőrzés során csak azt tudja megállapítani, hogy szigetelt-e az ablak és hogy van-e rajta (illetve a helyiségben) légbevezető, azt viszont már nem, hogy elegendő-e a légbevezetőn beáramló mennyiség a gázkészülék megfelelő működéséhez. A füstgáz-levegő áramkör méretezése mérnöki szintű feladat, és nem végezhető el a helyszínen néhány perc alatt. Példaként említve előfordult olyan mérgezéses baleset is, melynél a nyílt égésterű gázkészülék telepítési helyiségében szigetelt ablak volt, amely légbevezető elemet is tartalmazott, csak éppen az nem megfelelő paraméterű volt, vagy nem volt megfelelően telepítve (pl. nem marták ki az ablakon a légbevezető nyílást), így tulajdonképpen nem is működött. Erre a kéményseprő az éves ellenőrzéskor valószínűleg nem jött volna rá, mert a légbevezető elemek működésének (szétszereléses) ellenőrzése nem feladata.

A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény értelmében, ha a kéményseprő kisebb jelentőségű, nem közvetlen életveszélyt okozó problémát észlel (például a tüzelőberendezés karbantartásának elmulasztása), felszólítja a lakástulajdonost szóban és írásban a probléma kezelésére. Ha viszont a kéményseprő életveszélyt okozó problémát tapasztal (például a gázkészülék elégtelen légellátását), a törvény 7. § (2) b. pontja értelmében jelentenie kell azt a Katasztrófavédelemnek (mint a kéményseprő-ipari közszolgáltató felettes szervének), aki kötelezi a gázelosztói engedélyest az adott fogyasztói egység szolgáltatásból történő kizárására.

A kéményseprő-ipari jogszabályok további hiányossága, hogy az előbbi törvény végrehajtási rendeletét képező 347/2012. (XII. 11.) Korm. rendelet 1. §-a leírja, hogy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetése esetén mely szabálytalanságok (például az égéstermék visszaáramlása) miatt kell értesíteni a Katasztrófavédelmet és a gázelosztói engedélyest, viszont a nyílt égésterű tüzelőberendezés égési levegőjének hiánya nem szerepel a kormányrendeletben leírt szabálytalanságok között, így tulajdonképpen nem is kötelező az értesítés.

2013. október 15-i dátummal a kéményseprő-ipari közszolgáltatásra vonatkozó BM rendelet (63/2012.) módosításra került. Ennek értelmében új épületekben, valamint középületekben nyílt égésterű gázkészülék üzemeltetése esetén kötelező szén-monoxid-érzékelőt felszereltetni, melynek meglétét a kéményseprőnek kötelessége az éves ellenőrzés során vizsgálni. A rendeletmódosítással csupán annyi a probléma, hogy új építésű épület huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségébe már nem lehet beépíteni „B” típusú gázkészüléket (a GMBSZ 2012 óta), közintézményekben pedig általában a gázkészülék egy kazánházban, azaz egy külön légterű helyiségben van. Ezért célszerűbb lenne, ha a meglévő lakóépületekbe lenne kötelező a riasztó beszereltetése, de amint már korábban említettük, a riasztó egy kiegészítő biztonsági elem, mely nem helyettesíti a gázkészülék megfelelő működtetésének feltételeit, ezért inkább ez utóbbi betartatását kellene előnyben részesíteni.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 90. § (1) értelmében biztosítani kell a tüzelőberendezések megfelelő légellátását. Ennek értelmében a helyiségeket a rendeltetésüknek megfelelő intenzitású szellőzés lehetőségével kell megvalósítani. Az OTÉK-ból hiányzik azon alapvető megállapítás, hogy a folyamatos frisslevegő-ellátás az építményben élők számára egy alapvető komfortfeltétel, mely nemcsak az emberi szervezet számára szükséges oxigénutánpótlást jelenti, hanem a tüzelőberendezések levegőellátásának biztosítását is, melyet a fokozott légzárású ablakok nem tudnak biztosítani. A fokozott légzárású nyílászárót az OTÉK meg sem említi! Ezért véleményünk szerint szükséges lenne a megfelelően méretezett szellőzés kötelező megterveztetésének rögzítése az építési törvényben is.

Az oldalfali (ún. parapetes) égéstermék-kivezetések alkalmazása elé is igen szigorú feltételeket helyez az OTÉK, emiatt a mai értelemben vett legbiztonságosabb, „C” típusú gázkészülékek elterjedése főleg többlakásos épületeknél erősen korlátozott. A jelenlegi készülékek már jóval kisebb károsanyag-kibocsátást mutatnak elődeiknél, illetve a már szinte kizárólag ventilátoros égéstermék-kivezetések az épület homlokzatától távolabbi szétterjedést jelentenek. Az OTÉK jelenleg egy építész-centrikus, ezek tekintetében merev jogszabály, ezért célszerűnek látnánk a teljes szellőzés-légellátás fejezet korszerűsítését a komfortfeltételek és égéslevegő-ellátás szempontrendszere alapján (a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti, valamint és Gáz- és Olajipari Tagozatainak szakmai állásfoglalásai alapján).

A szén-monoxid-mérgezések témakörébe besorolható szabályozások néhány területen indokolatlanul szigorúak, máshol pedig túlságosan megengedők. A gázbiztonság-technikai előírások az utóbbi években sokat fejlődtek, és európai szinten is szigorúaknak tekinthetők. A problémák túlnyomó része az építési előírások hiányosságából fakad, mivel azok nem követik megfelelő átgondoltsággal a technológiai fejlődést, nincsenek összhangban egyéb szakterületek előírásaival. Bízunk benne, hogy a T. Olvasó ezek után már megérti a kérdőjelet a fejezetcím végén.

Egy szén-monoxid-mérgezéses baleset tanulságai

Az elméleti és a jogszabályi háttér alapján már körvonalazódtak azok a problémák, melyek akár önmagukban, de legtöbbször halmozódva eredményezik a mérgezéses balesetek kialakulását. A szerzők jelen fejezetben egy megtörtént esetet rekonstruálnak, illetve modelleznek le, bemutatva a már felsorolt hozzávezető problémák súlyát. Az eset egy igazságügyi szakértői véleményre támaszkodik (Borics J.), mely alapadatok alapján az a Bausoft Kft. CHM-BAU kéményméretező szoftverével modellezésre került. A modellezést követően jól visszakövetkeztethetők voltak a szakértői véleményben leírtak. Ezt követően különböző további vélelmezett esetek is vizsgálatra kerültek, bemutatva a probléma komplexitását, illetve azt, hogy más tényezők behatása milyen befolyással lehet a történtekre.

A sajnálatos baleset 2012 decemberében történt egy észak-magyarországi településen. Egy házaspár szenvedett szenteste súlyos szén-monoxid-mérgezést, melynek következtében a házaspár férfi tagja elhalálozott.

A baleset az 1. ábrán vázolt, 4,31 m2 alapterületű fürdőszobában következett be. A fürdőszobán egy 40x36 cm-es nem fokozott légzárású ablak volt, mely elé egy 50x45 cm-es szivacsot tettek szigetelés céljából. A fürdőszobában egy nyílt égésterű, 24 kW névleges teljesítményű kombi kazán üzemelt, mellyel csak használati meleg vizet készítettek. Fűtés céljára egy 11 kW-os szilárdtüzelésű kandalló szolgált a nappali helyiségben, ahonnan a fürdő is nyílott.

A bejáratra két ajtó volt felszerelve, egy külső tömör faajtó és egy fokozott légzárású belső ajtó, melyek mérete 70x200 cm volt. A nappali-konyha helyiségben egy 120x180 cm-es fokozott légzárású ablak és egy 70x200 cm-es fokozott légzárású ajtó került utólag beépítésre. A két, alaprajzon feltüntetett lakószobában összesen három darab fokozott légzárású ablak volt.

A lakószobák ajtóit folyamatosan zárva tartották, mivel télen nem lakták ezeket a helyiségeket. A fürdőszoba, a folyosó és a kandallókályha telepítési helyéül szolgáló nappali-konyha a gyakorlatban egy légteret képeztek, mivel az ajtókat nyitva tartották, hogy a kandalló a lakók által használt összes teret befűtse.

A gázkészülék egy béléscsővel ellátott falazott kéménybe csatlakozott, kitorkollási magassága a tetőgeometriából adódóan a kandalló kéményétől kb. 0,8 m-rel alacsonyabb volt.

1. ábra Az eset helyszíne

Már az eset körülményeinek leírásából is több olyan szabálytalanság vehető észre, melyek alapján szinte törvényszerűen előre jelezhető a baleset bekövetkezése, a kérdés csak a mikor.

Az eredeti szakértői véleményben foglaltak alapján a kazán nyitott fürdőszobaablak mellett rendeltetésszerű használatra alkalmas volt. A baleset vélelmezhető oka a fokozott légzárású nyílászárók, valamint a kandallókályha beépítése volt. A nyílászárók szigetelése, illetve a fürdőszobai ablak szivaccsal történő elzárása után már nem juthatott elegendő levegő a kazán ellátásához, mely helyzetet tovább rontotta a szilárd tüzelésű fűtőberendezéshez kapcsolódó égéstermék-elvezető rendszernek a gázkészülék kéményénél nagyobb huzata. A kandalló az égéshez szükséges, hiányzó levegőt csak a gázkéményen (mint szellőzőkürtőn) keresztül tudta beszívni, ezért a gázkéményben megfordult az áramlás üzemszüneti állapotban. A külső levegő a huzatmegszakítón keresztül lépett be a helyiségbe, így melegvíz-igény jelentkezésekor (ami a kombi készülékeknél jellemzően egyben a legnagyobb terhelést is jelenti) az égéstermék a kazánból megfelelően eltávozni nem tudott, visszatorlódott, a tűztérben tökéletlen égés feltételei alakultak ki, végül a gázkazán szén-monoxidban dús égésterméke a készülék burkolata alatt a fürdőszobába áramlott ki, ott mérgezést okozva.

A tüzelőberendezések levegőellátásának és égéstermék-elvezetésének matematikai összefüggéseit az MSZ EN 133384-1: 2002 szabvány írja le. A legtöbb balesetet okozó „B” típusú gázkészülék (és a szilárdtüzelésű fűtőberendezés) működésének alapfeltétele a természetes huzat (a szabvány az égéstermék-elvezető berendezés nyugalmi nyomásának nevezi), melyet a magasabb hőmérsékletű füstgáz és az alacsonyabb hőmérsékletű környezeti levegő sűrűségkülönbsége miatti felhajtó erő hoz létre. A huzat olyan mértékű kell, hogy legyen, hogy a füstgáz a legkedvezőtlenebb időjárási viszonyok esetén is maradéktalanul eltávozzon, továbbá a helyiségben olyan, a kémény által létrehozott depressziónak kell kialakulnia, hogy a külső környezetből a tüzelőberendezés megfelelő működéséhez elegendő levegő áramoljon be a helyiségbe. A szellőzőlevegő beáramlásához szükséges nyomáskülönbséget a kémény természetes huzatának kell biztosítania.

A nyílt égésterű, természetes huzaton alapuló égéstermék-elvezetésű, kombi tüzelőberendezések üzemállapotai alapján megkülönbözetünk nyári üzemállapotot, téli enyhe és téli hideg időjárási körülmények közötti üzemállapotot. A mérgezésekkel összefüggésben téli enyhe állapot (fűtési üzem közbeni legmagasabb külső hőmérséklet) és nyári állapot (HMV-készítésénél) esetén az égéstermék-elvezetés nyomásfeltételeinél, míg téli hideg állapot (fűtési üzem közbeni legalacsonyabb külső hőmérséklet) esetén a hőmérsékleti feltételeknél (pl. a kéményben kondenzációból adódó fagydugó) alakulhatnak ki jellemzően kritikus értékek. Éppen ezért az égéstermék-elvezető rendszerek méretezésénél ezeket az eseteket kiemelt figyelemmel kell vizsgálni.

A nyomásfeltételi egyenletet szavakkal megfogalmazva, az összekötő elem kéménybe való belépési pontján a rendelkezésre álló nyomáskülönbségnek (mely a huzatnak a kémény ellenállásával és a szélnyomással csökkentett értéke) egyenlőnek vagy nagyobbnak kell lennie, mint a szükséges nyomáskülönbség, azaz a levegőbevezetés, a gázkészülék és az összekötő elem áramlási ellenállásának az összege.

A hőmérsékleti feltételi egyenlőtlenség a kéményben keletkező kondenzátum előrejelzésére szolgál. Száraz üzemmódú kémény esetén a kémény kitorkolásnál a kéményfal belső hőmérsékletének legalább az égéstermék harmatponti hőmérsékletének kell lennie. Nedves üzemmódú kémény esetén pedig a falhőmérséklet fagyhatár alá nem csökkenhet, amiatt, hogy a kéményben ne alakulhasson ki jegesedés általi keresztmetszet-csökkenés, súlyosabb esetben jégdugó.

A fenti feltételeket részletesebben nem megjelenítve, természetesen ezek a kéményméretező szoftverbe be vannak építve.

A konkrét eset modellezése kapcsán először az ideális állapot került vizsgálatra (mindkét készülékhez elegendő levegő kerül bejuttatásra), majd fokozatosan kerültek beépítésre a helyszínen tapasztalt körülmények feltételei (pl. korlátozott légellátás), és végül vizsgálatra kerültek olyan körülmények is (pl. konyhai elszívó beépítése), melyek a helyszínen nem szerepeltek. A modellfuttatások alapján az alábbi következtetések voltak levonhatók:

- Hagyományos nyílászárók mellett (4 Pa-os fix légbevezetési ellenállást feltételezve mindenhol) a gázkazán működéséhez szükséges 43,92 m3/h (beleértve a hígító levegő mennyiségét is), valamint a kandallókályha működéséhez szükséges 30,98 m3/h levegőigény mellett téli enyhe és téli hideg állapotban a kandalló által létrehozott kéményhuzat kb. 8-9 Pa-lal lehetett magasabb a gázkazán által létrehozott kéményhuzatnál. Nem megfelelő levegőellátásnál tehát a gázkészülék kéménye ekkora mértékű további depresszióval is terhelt.

- Bizonyításra került, hogy hagyományos nyílászárók mellett (2 m3/mh réstényezőkkel számolva) jóval nagyobb nyomáskülönbségek álltak volna rendelkezésre a készülék üzeméhez, mint az elégséges, így ilyen körülmények között a baleset vélhetően nem következett volna be.

- Abban az esetben, ha a fürdőszobai kivételével minden nyílászáró fokozott légzárásúra lecserélésre kerül, láthatóan megnövekszik a levegőbevezetés huzatigénye, 14-16 Pa körül adódik. Mindez azt jelenti, hogy a téli enyhe állapotban már nem teljesült volna a nyomásfeltétel, azaz a baleset bekövetkeztének kockázata megnövekedett volna.

- Amennyiben tovább rontjuk a légellátás feltételeit, és a baleset idején fennálló viszonyokat modellezzük, azaz a fürdőszobai nem fokozott légzárású ablak elé szivacsot helyezünk, a nyomásfeltétel már a téli hideg állapotban sem teljesül, a levegőbevezetés ellenállása közel háromszorosára emelkedik. Mindez egyértelműen alátámasztja a baleset bekövetkezését a tényleges feltételek mellett.

- Egy fűtőberendezés működése esetén az égéstermék-elvezető rendszer leggyengébb huzatértéke a téli enyhe állapotban jellemző, ezért a baleseti valószínűség ekkor a legnagyobb. Jelen esetben két tüzelőberendezés egyidejűleg működött, ezért a két kémény közötti huzatkülönbség lényeges tényező, mely a baleseti valószínűséget kiterjeszti a hidegebb külső hőmérsékleti tartományokba.

- A kandallókályha üzeméhez pótlólagos levegőbevezetésre volt szükség, ezért a gázkazán gyengébb huzatú kéménye szellőzőkürtőként üzemelt üzemszüneti állapotban, így a gázkészülék égéstermékének áramlási iránya induláskor fordított volt.

- Vizsgálatra került továbbá, hogy milyen típusú légbevezető elemek beépítésével lett volna megelőzhető a tragédia. A nyílászáró keretébe beépíthető (kisebb légszállítású) légbevezetők elemzése azt mutatta, hogy a két tüzelőberendezés együttes üzeméhez nem lett volna elegendő ezek beépítése, mivel igen nagy ellenállást mutatnak ekkora együttes levegőmennyiség bevezetése esetén. A megoldás 2 db 120 mm átmérőjű fali levegőbevezető elem beépítése lett volna, melyek használata mellett már mindkét készülék megfelelő levegőutánpótlást kaphatott volna.

- Modellezésre került az az eset is, amikor egy konyhai elszívó ventilátor kerül beépítésre hagyományos nyílászárók mellett. (A fokozott légzárású nyílászárók mellett nem lenne értelme a modellezésnek, hiszen a baleset lehetősége már azok nélkül is fennállt. A ventilátor beépítése csupán felgyorsítja a folyamatot.) Mivel a legkisebb teljesítményű konyhai páraelszívók is 300-400 m3/h levegőmennyiséget szívnak el a lakás légteréből, így ekkora mennyiségű levegő a nyílászáró résein biztosan nem áramlik be a helyiségbe. Az elszívó ventilátor üzemeltetésének hatására 30-40 Pa nyomásesés jön létre a tüzelőberendezések helyiségének légterében. A tüzelőberendezések kéményeinek nincs akkora tartalékuk, hogy ezt a nyomásesést ellensúlyozzák, ezért a páraelszívó működése esetén mindkét kéményben megfordult volna az áramlás.

Összességében kijelenthető, hogy a baleset megfelelő tervezői és kivitelező szakértelemmel megelőzhető lett volna. A gépésztervezői szakértelem nem jutott el a lakókig, hiszen a gázberendezések területén nem történt változtatás, így tervezés vagy engedélyköteles tevékenység sem volt. A nyílászárókat kivitelező szakmunkás viszont nem tudott (vagy nem akart tudni) a potenciális veszélyekről a beépítés során, hiszen ő csak a „megrendelő igényeit teljesítette”. A kéményseprő szakember pedig évente egyszer jár a helyszínen (ha egyáltalán bejut), azaz még észre sem vehette a halálos átalakítást.

Ki tehető akkor felelőssé az eset kapcsán? Talán a nem szakember tulajdonos? A kérdés megválaszolását a T. Olvasóra bízzuk.

Javaslatok, gondolatok

Az egyik legfontosabb baleseti kiváltó oknak a megfelelő szakmai kontroll nélküli nyílászárócserék tekinthetők. A hagyományos nyílászárók folyamatos légpótlási lehetőséget biztosítottak, a fokozott légzárásúak nem. A légbevezető szerelvények legtöbbször ötletszerűen kerülnek kiválasztásra, a nyomásviszonyok vizsgálata nélkül. Ebből adódóan javasolt a nyílászárók cseréjének követelményeit, és a felelősségi köröket rendeletben rögzíteni; amennyiben a cserélendő nyílászáró helyiségében nyílt égésterű gázkészülék és/vagy szilárdtüzelő berendezés üzemel, a csere csak épületgépész vagy gázipari tervezői jogosultsággal rendelkező személy jóváhagyásával történhessen. A gyakorlatra lefordítva, írásbeli tervezői nyilatkozat lenne szükséges a készülékek megfelelő levegőellátásáról. A házilagosan kivitelezhető nyílászáró-réstömítések esetén ez ugyan nem véd, de a terméken kötelező jelleggel feltüntetésre kerülhetne egy figyelemfelhívás.

Az ellenőrzés egyik kiemelkedő szereplője lehet a kéményseprő, aki a kérdésben érintett szakemberek közül a leggyakrabban találkozik a felhasználóval, előírás szerint évente. A nyílászárók állapotát, valamint a légbevezetőkre vonatkozó adatokat a sormunka-jegyzőkönyvben is rögzíteni lehetne, így a két ellenőrzés között eltelt idő alatti változás azonnal látható. Amennyiben a tulajdonos nem tudja ekkor felmutatni a tervezői szakvéleményt, akár kötelezhető is rá, hogy bizonyos időn belül pótolja azt, ellenkező esetben a 347/2012. (XII. 11.) Korm. rendeletnek eleget téve a Katasztrófavédelem értesíthető, aki a szükséges lépéseket megteheti.

A jelenlegi szabályok értelmében új építésű lakás esetén a lakótérbe kizárólag „C” típusú gázkészüléket lehet beépíteni, azonban szilárdtüzelésű berendezés is előfordulhat. Ilyenkor az írásbeli tervezői nyilatkozat a dokumentált számításokkal együtt adott esetben a használatbavételi engedély feltétele is lehetne.

A MBSZ értelmében szilárdtüzelő berendezés üzemeltetése mellett „B” típusú gázkészülék csak úgy működtethet, ha biztosított mindkét berendezés megfelelő légellátása. A szabályzat arról viszont már nem rendelkezik, ha már be van építve a nyílt égésterű gázkészülék, és utána telepítik a szilárdtüzelő berendezést. Napjainkban ez az eset gyakran előfordul. Tegyük hozzá, hogy a kandalló és kályha telepítéséhez jelenleg semmilyen engedély nem szükséges, csupán bejelentési kötelezettség a kéményseprő közszolgáltató felé, azonban ezt csak a kéményseprők tudják, a lakosság nem.

A MBSZ egy további hiányossága, hogy túlságosan engedékeny az egyszerűsített készülékcserék terén. A jelenlegi szabályozás szerint az egyszerűsített készülékcsere során a gázszerelő dönti el, igénybe vesz-e mérnöki segítséget a munka során – ez azt jelenti, hogy az épületgépész tervező általában kimarad a folyamatból. Példaként vegyünk egy régi, C24 típusú nyílt égésterű gázkazánt. Ennek a típusnak az égéstermék-hőmérséklete kb. 180 °C. Ezt a gázkazántípust lehetőség van az egyszerűsített készülékcsere során lecserélni egy ugyanolyan névleges teljesítményű, de korszerűbb nyílt égésterű gázkazánra, amelynek égéstermék-hőmérséklete már csak maximum 115 °C. Ha teljesen változatlan égéstermék-elvezetés és levegőellátás mellett ezt a típusú gázkazánt bekötjük a régi égéstermék-elvezető rendszerbe, az égéstermék-elvezető rendszer huzatának értéke lecsökken. Az eset a kéményméretező szoftverrel modellezésre is került. A téli enyhe, azaz a szén-monoxid-mérgezéses baleset legnagyobb valószínűségű esetét vizsgálva, ugyanarra az égéstermék-elvezető rendszerre illesztve a két készüléket, a kéményhuzat értékének csökkenését, kedvezőtlen esetben pedig a nyomásfeltétel nem teljesülését kapjuk eredményül. A mérgezéses baleset esélye azonnal előállt, azaz mérnöki számítások nélkül akár életveszélyt is okozhat a csere.

Célszerűnek tűnik a különböző nyílászáró-tömítőanyagok csomagolásán és a belső térben depressziót előidéző gépek (páraelszívó, fürdőszobai szagelszívó, szárítógép, központi porszívó stb.) ismertetőiben feltüntetni, hogy azok nyílt égésterű tüzelőberendezés esetén veszélyforrást jelenthetnek. Ugyanez a megoldás szerepelhetne a lakóterekben alkalmazható szilárdtüzelő berendezések csomagolásán is.

Összegzés

A szén-monoxid-mérgezéses balesetek nagy része jellemzően típusbaleset. Megfelelő telepítési és működési feltételek mellett a balesetek elkerülhetők, illetve esélyük jelentős mértékben csökkenthető. A jogszabályi háttér alapos felülvizsgálata, a személyi felelősségi határok egyértelműbb kijelölése és a fogyasztók tájékoztatása mind-mind ezen balesetek megelőzését szolgálják, kedvező hatásuk azonban csak együttesen érvényesülhet. Ne feledjük, a szén-monoxid-mérgezéses balesetek megelőzhetők!

Agárdi Máté okl. földtudományi mérnök, olaj- és gázmérnöki szakirány
Karczagi Gyula okl. kohómérnök, szakértő
Nagy Gábor okl. épületgépész mérnök, tervező, szakértő
Szunyog István egyetemi docens, Miskolci Egyetem

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Zoárd | 2019. okt. 25.

Válasz Endrének. A hozzászólásokat is érdemes elolvasni. Egyébként a klasszikus split klíma csak a belső levegőt forgatja, azaz nincs hatással a nyílt égésterű kéményes berendezések üzemvitelére. Vannak elvileg olyan klíma beltéri egységek, (mennyezeti kazettás beltéri egység) melyeknek van frisslevegő csatlakozásuk, de a lakossági piacon mértékadó úgynevezett oldalfali beltéri egységeknek nincs ilyen csatlakozása.


Endre | 2019. okt. 2.

Köszönöm a cikket, a legrészletesebb amit a neten találtam! A kérdésemben még mindig bizonytalan vagyok. Klímával hűtés, illetve a klímával fűtés is elszívó hatást eredményez? Rizikós nyílt égésterű kazánnal együtt?


Chiovini György | 2014. márc. 14.

Kérdem, hogy van-e különbség az oldalfali égéstermék kivezetés között attól függően, hogy a készülék (gázkonvektor) égéstermék ventilátorral vagy anélkül működik?


Fazakas Miklós Feren | 2014. márc. 13.

A gond az, hogy eljutottunk oda, hogy a kéményseprő minden második lakásban nyugodtan letilthatná a fűtés használatát, ha a tételesen betartaná a jogszabályokat. Legalább minden második lakásban eltérés tapasztalható a gázterv szerint engedélyezett állapothoz képest. A legtöbb készüléket is kicserélték már a létesítés óta, papír nélkül. Szerencsére az esetek nagyobbik felében az átalakítások ellenére is megvan a tüzelőberendezés megfelelő levegőellátása. Ugyanakkor, ha nem csak néhány olyan esetről van szó, amikor be kéne tiltani a tüzelőberendezés használatát, hanem a lakások feléről, akkor nyilvánvaló, hogy a megoldás nem lehet a jogszabályok merev betartatása, az állampolgárok megbüntetése: Egyre több a tervezési állapottól eltérő felhasználói gázberendezés, egyre szigorúbb előírásaink vannak papíron, a valóságban pedig egyre többen halnak meg szénmonoxid mérgezésben. Én nem azt írtam, hogy feltétlen át kell térni a zárt rendszerű fűtésre, csak azt, hogy választani kell a korszerű-energiatakarékos épület és hagyományos, nyílt égésterű tüzelés között. Ha az esetek felével baj van, akkor ez a probléma szigorral nem oldható meg! Lássuk be végre, hogy az állampolgárok viselkedését ezen a területen is kiindulási feltételként kell elfoganunk! Olyan megoldásra van szükség, amely akkor is jól működik, ha az állampolgárokat olyannak fogadjuk el, amilyenek vagyunk! Lássuk be, hogy hosszú évek óta azon fáradozunk, hogy mi majd megváltoztatjuk az állampolgárokat. Ez látványosan nem sikerül. Egyre több a szénmonoxid mérgezéssel járó baleset, de mi még mindig hiszünk abban, hogy majd az n+1-ik rendelettel majd megváltoztatjuk az állampolgárokat. Erre a Szektor Fórum Gáz nevű európai szabványosító szervezet ülésén hívták fel a figyelmemet. A Szektor Fórum Gáz előbb hivatkozott ülésén állapították meg azt is, hogy Magyarországon túl szigorú a homlokzati égéstermék elvezetésre vonatkozó szabályozás, mintegy tanácsot adva, hogy mi lehet a megoldás. És valóban a korszerű kondenzációs technikára történő váltás a gyakorlatban szinte minden esetben ott bukik meg, amikor kiderül, hogy a kondenzációs kazán árát meghaladó további költséget okoz a túl szigorú, merev magyar előírás a homlokzati égéstermék kivetésre (például a 10m-es védőtávolság), ami miatt sok-sok méteren keresztül a tető fölé kell vezetni, igen költséges méterenkénti áron, az égésterméket. A tulajdonos szinte minden esetben meggyőzhető a kondenzációs technológia előnyéről, de amikor kiderül, hogy a függőleges égéstermék kivezetés további 300 e-be kerül, akkor azt már nem vállalja és marad a veszélyes B típusú fűtés. Pedig az alárendelt homlokzatokon semmi gondot nem okoz az égéstermék kivezetése, erre külföldön igen jó, gyakorlatban bevált példák, tapasztalatok vannak. Jó lenne ezt újra átgondolni, mert a „piszkosan olcsó” palagáz miatt a gázárak további csökkenése várható. Mint tudjuk az USA-ban már a palagáz miatt harmadára csökkent a gáz ára. Ebben az esetben pedig fel kell arra készülni, hogy az épületek fűtését és HMV ellátást még nagyon hosszú ideig olcsó földgázzal fogjuk megoldani. Nem reagáltatok arra, hogy hogyan tegyen különbséget az épületgépész a régi és a csere gázkészülék között, ha nem kötelező a kéményméretezéshez és levegőellátás méretezéséhez szükséges adatok megadása? Honnan tudjuk, hogy az új készülék égéstermék hőmérséklete kisebb? Ha nem tudunk különbséget tenni, akkor tényleg nincs szükség, számításra! De még a kéményseprő közreműködésére sem! Maradhat az egyszerűsített készülékcsere. Az egésznek csak akkor van értelme, ha rendelkezésre állnak azok a valós, a tüzelőberendezés gyártójától származó adatok, amelyek alapján el lehet végezni a levegőellátás és a kémény méretezését, úgy, ahogyan az kéményméretezési szabványokban le van írva. Különben az eljárás csak adóztatatásnak minősíthető, egy fikciókra alapozott eljárásnak, amiért a lakónak fizetnie kell. Fazakas Miklós


Fazakas Miklós Feren | 2014. márc. 13.

A hazai gyártású kéménybe kötendő gázkonvektorok többsége a kéményben történő visszaáramlás esetén is letiltja a készülék működését, nemcsak a kémény, vagy a levegőellátás blokkolásakor. A fajlagos légtérterhelés csak a tizede annak, mint amikor egy gázkazánt vagy egy vízmelegítőt üzemeltetünk a fürdőszobában. Egy gázkonvektorhoz átlagosan negyed annyi, vagy kevesebb levegőt kell hozzávetni, mint egy 20-24 kW-os gázkazánhoz, hogy a levegőellátás már olyan kicsi legyen, hogy az égéstermék beáramlása meginduljon a lakótér felé. A gyakorlatban nagyon nehéz annyira tömíteni egy lakás nyílászáróit, hogy ne legyen elég egy gázkonvektor számára, amely ha nem tekergetjük a szoba-termosztátját, akkor ráadásul csökkentett vagy gyújtóégő üzemben működik. A gázkonvektornak nincs olyan lamellás hőcserélője, mint a fali gázkazánoknak, amely könnyen elzáródik, és szénmonoxid mérgezést okoz. A hazai gázkonvektorok jól bírják a koszolódást. A fürdőkádban és az ágyban is fekszünk, ki vagyunk szolgáltatva egy szénmonoxid mérgezés esetén bekövetkező gyengeségnek, amelyet csak akkor veszünk észre, amikor már nem tudunk felkelni,de az kádból sokkal nehezebb kiszállni. Úgy vélem a felsorolt különbségek magyarázatot adnak arra, hogy a statisztikai adatok szerint miért van nagyságrenddel kevesebb probléma a kéménybe kötendő gázkonvektorokkal, mint a kéménybe kötendő gázkazánokkal. Ennek ellenére szerintem ebben az esetben is érvényes az a tétel, hogy választani kell a hagyományos energiapazarló épület és a korszerű épületben alkalmazott technológiák között! Fazakas Miklós


Chiovini György | 2014. márc. 3.

Kérdem: mi legyen a kéménybe között, nyílt égésterű, gyakran hálószobaként használt helyiségekben működő gázkonvektorokkal?


Chiovini György | 2014. febr. 26.

Kedves Gábor! Sok a baleset. Magánügy? Ne vegyük annak. Ahogy kötelező a védőoltás, a járművezetői engedély, stb. Tehát a társadalomnak kell lépnie, hogy ne legyen annyi baleset. Úgy tűnik, hogy a jellemző ok, valamilyen még elfogadható állapot megváltoztatása. Felszerelnek egy konyhai elszívót. Kicserélik az ablakokat. Beállítanak egy kandallót. Valóban a kéményseprő nem jöhet minden nap, hogy a fentiekről azonnal tudjon. De a gyártó, kereskedő, kivitelező "benne van a buliban". ő tudja, hogy mit gyárt, mit ad el, mit szerel fel vagy be. A cigaretta dobozra rá van írva, hogy "halált okozhat". Azokra a tárgyakra is rá lehet írni, hogy kedvezőtlen körülmények mellett halált okozhatnak. Van ennek akadálya? Igaz, hogy a kivitelezésnél sok a fekete munka. Nincs nyoma a "tettesnek". De a gyártó és a kereskedő ellenőrizhető, hogy a matrica rajta van-e. A kivitelező pedig feltehetően nem távolítja el. Az már tényleg durva lelkiismeretlenség lenne. Tehát a vevő csak elgondolkozik, hogy mi rejlik az "ijesztgetés" mögött. Például a végén azt látja, hogy forduljon épületgépész szakemberhez. Valószínűleg meg teszi. Ha nem, akkor már tényleg nem a társadalom felelőssége, hogy "öngyilkos" lesz. (Legfeljebb azt kérdezhetjük, hogy társadalmi okai vannak-e, hogy az emberek így viselkednek.) Tessék az "Emberi erőforrások" Minisztériumhoz fordulni! Rövid az átlag életkor? Tegyünk ellene! ők az illetékesek, nemde?


Nagy Gábor | 2014. febr. 26.

Kedves Gyuri! A kémény csak egy cső, ami egy tüzelőberendezést összeköt a külső légtérrel. Ha a cső az égésterméket gravitációsan vezeti a szabad térbe akkor ehhez nyomáskülönbségre van szükség, ami semmi mástól nem függ mint a füstgáz és külső tér hőmérséklet különbsége, valamint a kürtő hossza. Ha azonban a cső két végén változnak a nyomásviszonyok, akkor kezdődik a bonyodalom. Ha pedig a tüzelőberendezést úgy akarják használni, hogy az égéshez szükséges oxigén folyamatos utánpótlása nem biztosított, akkor következhet be a tragédia. Napjainkban nagy divat az energiaköltségek csökkentése, ez folyik a vízcsapból is, reklámözön szól az épületek szigeteléséről és a nyílászáró cseréről, ugyanakkor közel 2-2,5 millió háztartásban szinte senki fejében meg nem fordul, hogy vigyázni kéne ezzel a nyílászáró cserével, mert ott olyan tüzelőberendezés üzemel, amelynek FOLYAMATOS levegő utánpótlásra van szüksége. A kéményen csak annyi füstgáz tud távozni, amennyi keletkezéséhez szükséges oxigén mennyiség pótlása biztosított. A tüzelőberendezéseknek pedig van egy olyan randa tulajdonságuk, hogy oxigénhiányos égéskor már nem széndioxid és vízgőz, hanem szénmonoxid és vízgőz keletkezik (sajnos ők ismerik a fizikát)! A levegőutánpótlás-tüzelőberendezés-kémény (égéstermék elvezető rendszer) egy áramkört alkot, amelynek egyensúlyban kéne lenni, amikor egy tüzelőberendezés működik. Ha ez az egyensúly megbomlik (pl. a friss levegő korlátozása miatt, mert egy méretezés nélkül találomra kiválasztott légbevezető, vagy egy páraelszívó megjelenése a lakásban ezt eredményezi, de lehet a rendbontó egy másik tüzelőberendezés kéménye is) akkor máris fennállhatnak a CO mérgezés feltételei. Jogosnak tűnő felvetés, hogy minek a kéményseprő, ha nem veszi észre? 1. Az egyensúlyi állapot megléte vagy hiánya általában nem vehető észre, legfeljebb közvetett jelek (pl. a készülék burkolatának elszineződése jelezheti, hogy baj van, de még a műszeres mérés is csak egy pillanatnyi értéket mutathat, instacioner folyamatok ellenőrzésére nem alkalmas. Ezt csak az áramlástechnikai összefüggéseket jól ismerő és így a szükséges számításokat is elvégezni képes (általában) mérnök tudja ellenőrizni. Lássuk be, hogy a sormunkát végző kéményseprőknél jelenleg (és még sokáig) ez nem követelmény (itt most ne is beszéljünk a bérük terhére végrehajtott durva mértékű díjcsökkentésről) 2. A nyílászárócserét a lakossági igény alapján - jelenleg mindenféle kontroll nélkül - "becsületes iparosokkal" végezteti el, akiknek halovány fogalmuk sincs arról, hogy mesterművükkel a család boylerét, kazánját (tegyük hozzá az ott élőket is) fosztják meg a friss levegő utánpótlástól. Néhányan már hallottak arról, hogy ebből baj lehet, ezért biztos ami biztos megvetetnek és felszerelnek valamilyen légbevezetőt is. Lehetőleg olyat, hogy épphogy csak szeleljen, nehogy a megrendelő reklamáljon a cug miatt... (az utólagos ellenőrző számítások rendre azt mutatják, hogy alig, vagy egyáltalán nem képesek a szükséges friss levegő mennyiségének pótlására). 3. A baj a nyílászáró cserét követően általában rövid időn belül bekövetkezik. Szinte esélytelen, hogy a kéményseprő előbb jár arra. Az égéslevegő ellátás ellenőrzése csak 2015. január 1-től lesz a kéményseprő feladata, de hogy mit és hogyan kellene ellenőriznie egyenlőre rejtély. 4. A növekedő baleseti statisztika a döntéshozókat is megérintette, ezért tüneti kezelésként megjelentek a CO érzékelő reklámok, és bizonyos építménytípusoknál azok kötelező alkalmazására vonatkozó rendelet. Én nem gondolom azt hathatós védelemnek, hogy ahol már van CO riasztó, esetleg néha nem halnak meg emberek, csak mérgezést szenvednek. (Súlyosabb CO mérgezés életre szóló rokkantságot tud okozni). Ráadásul a hazai piacon beszerezhető CO érzékelők 80 %-a feladatára alkalmatlan. 5. Sok problémaforrást fel tudnék még sorolni, de az egyik legnagyobb, hogy évek óta folyik a szűken vett szakmai előírások (GMBSZ, MBSZ, kéményszabvány, kéményseprő előírások stb.)toldása foltozása ugyanakkor az általánosabb érvényű építési törvény és végrehajtási utasításai (pl.OTÉK) még mindíg az ablaknyitogatás mint komfort feltétel kielégítése szintjén tart, nem is ismeri a fokozott légzárású nyílászárók fogalmát és következményeit. Meggyőződésem, hogy amíg az építési engedélyezési eljárásokban - akár legkisebb lakóegység szintjén is - nem lesz kötelező épületgépész mérnök tevőleges részvétele, addig a szénmonoxid mérgezések száma továbbra is növekedni fog. A komfort terek légforgalmát minden esetben tervezni-méretezni kell, és ez nem megkerülhető, kiviteli terv szinten ugyanúgy tervezendő feladat, mint a fűtés. Miklóssal pedig azért nem tudok egyet érteni, mert a nyílt égésterű tüzelő berendezésekkel nem 10-20 évig, hanem még nagyon sokáig együtt kell élnünk; nem csak az egyszerűsített gázkészülékcserék "C" kategóriájú készülékek elterjedést gátló hatása miatt, hanem a biomassza tüzelés reneszánsza miatt is. Az emberiség és a "tűzhely" közel egyidős. N


Chiovini György | 2014. febr. 25.

Néha a legtermészetesebb dolgok is figyelmen kívül maradnak. Ha jól tudom, ma minden lakásba évente eljut a kéményseprő. Ezek után vajon miért vannak mégis égéstermék okozta balesetek? A kéményseprő nem járt ott. Ott járt, de felületes volt. Nem volt felületes, de nem ismerte fel a veszélyforrásokat. Nem volt elégséges a felkészültsége. A veszélyforrások olyan bonyolultak, rejtettek, hogy szinte lehetetlen felismerni őket. Évente rendeznek kéménykonferenciát. Ott szóba került már ez? Mi lett a vita vége?


Fazakas Miklós Feren | 2014. febr. 20.

Sajnálatos, hogy Magyarországon a tüzelő berendezések telepítéshez a legtöbb esetben nem állnak rendelkezésre a levegőellátás és kéményméretezés kiinduló adatai. Ennek oka, hogy ezeknek az adatoknak a gyártó részéről történő megadása nem jogszabályi feltétele a telepítésnek, úgy, mint például Németországban. Ilyen adatok nélkül hogyan is különböztetünk meg két B11 típusú készüléket? Mi értelme a felvett adatok alapján történő méretezésnek? Ha azonos adatokat veszek fel a régi és csere készülékre, akkor az eredmény is ugyanaz lesz. Az adatok kimérése igen egyszerű feladat lenne a készülék megfelelőség-tanúsítása során. A nyílt égésterű gázkészülék számára a helyiségbe bevezetendő összes levegő minimális mennyisége is kizárólag a gázkészülék jellemzője. Ha a kéményben az égéstermék hígítási tényező értéke kisebb, a gázkészülék áramlásbiztosítójának nyílásánál az égéstermék kipipálás kezdetéhez tartozó határértéknél, akkor égéstermék beáramlás lesz a lakótér felé. A gázkészülék gyártója által a kéményben előírt minimális égéstermék hígítási tényező értékéből, a gázfogyasztásból egyenesen következik az a levegőmennyiség, amit a készülék felállítási helyiségébe, a gázkészülék számára be kell vezetni. Az általunk gyártott gázkészülékek gépkönyveiben ezek az adatok tételesen szerepelnek. Az adatokat az égéstermék kiáramlás ellen védő termosztát reakcióidejéhez tartozóan adtuk meg, ugyanis a hidegen induló kéménynek még az előtt kell megfelelő huzatot produkálnia, hogy a biztonsági berendezés kikapcsolja a készüléket. Ez általában 2-3 perc. Az adatok között szerepel természetesen a hígított, nedves égéstermék tömegárama és hőmérséklete, valamint a gázkészülék égéstermék csonkján a kémény által biztosítandó huzat értéke is, amely szintén jelentős szórást mutat, készülékfüggő. Ezek mind készülékjellemzők! Az égéstermék kipipálás kezdetéhez tartozó égéstermék hígítási tényezők értéke 2-és 3 között van a Magyarországon üzemelő B11 típusú gázkészülékek esetében. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a szellőztetés során a bevitt és az elszívott levegő mennyisége azonos lehet. A gázkészülék számára azonban az előírt levegő mennyisége plusz levegőként szükséges, azaz egy kiegyenlített szellőzés nem biztosítja a B típusú gázkészülék megfelelő levegőellátását! A fentiek igazak a szilárd, vagy olajtüzelésre is, csak ezeknél a berendezéseknél a füstgáz-tömegáramot más módszerrel kell meghatározni, mint a gázkészülékek esetében. Milyen jó lenne, ha a kandallókhoz, a gyártók megadnák a nyitott és zárt ajtó esetén szükséges huzat mértékét. (A nyitott ajtónál azt a huzatot kell megadni, amely ahhoz szükséges, hogy nyitott ajtó esetén se lépjen ki égéstermék a lakótérbe. Erre az időre bekapcsolhatnánk például egy gépi huzatfokozó berendezéstkémény tetején.) A kéményseprő, ugyanúgy, ahogy a gázkészülék szerelők ezt minden ellenőrzés során megteszik, ellenőrizni tudja, hogy az adott időpontban a levegőellátás megfelelő-e vagy sem, az összes nyílászáró bezárásával, és ha van, akkor a gépi elszívók elindításával. Fontos, hogy először a gépi elszívót indítsuk el és csak utána a gázkészüléket. ( Előfordulhat, hogy ezt a tervező megengedte.) A gázkészülék levegőellátása az ellenőrzés időpontjában megfelelő, ha áramlásbiztosító nyílásánál égéstermék nem áramlik ki és a biztonsági berendezés a gázkészüléket nem kapcsolja ki! Természetesen egy ilyen ellenőrzés nem jelent garanciát arra például, hogy a nyári melegben is megfelelő lesz a levegőellátás, de hibák döntő része kiszűrhető. A cikk nem említi, pedig fontos, hogy a folyamatosan égő gyújtóégő nélküli B11 típusú gázkészülékeknek is igen rossz a baleseti statisztikája, ugyanis gyújtóégő hőjének hiánya miatt nincs meg az induló kéményhuzat, amely bevinné a meleg égésterméket a kéményjáratba. Így huzat sem tud kialakulni: A kéményben lefelé áramlik a hideg külső levegő. A külső levegő és a készülék égésterméke egyaránt a lakótérbe áramlik az áramlásbiztosító nyílásán keresztül és nincs semmilyen fizikai hatás, amely a meleg égésterméket a kéménybe kényszerítené.


Fazakas Miklós Feren | 2014. febr. 20.

Ebben az igen hosszú cikkben szinte mindent sikerült összeszedni, amit a szénmonoxid mérgezésekről tudni kell. Éppen ezért, a teljesség érdekében tartom szükségesnek, hogy azt a néhány dolgot, amiről úgy vélem, hogy kimaradt, megemlítsem: Hiányoltam a cikkből a szénmonoxid mérgezések stratégiai szintű okának említését azt, hogy egy korszakváltás tanúi vagyunk: A korszerű és energiatakarékos épület nem egyeztethető össze a hagyományos, gravitációs elvű, nyílt égésterű tüzelési technológiával. A hagyományos, rosszul záródó nyílászárók és a nyílt égésterű tüzelés, és a gravitációs huzat elvén működő kémények egy elfogadhatóan működő rendszert képeztek. A gyakorlatilag tömör nyílászárók és a légtechnikával működtetett szellőzés szintén megfelelően működik. Utóbbi azonban kizárja a nyílt égésterű tüzeléstechnikát. Utóbbi esetben csak zárt rendszerű tüzelés valósítható meg. A két elfogadható megoldás közötti átmenetek szintén nem működnek megfelelően. A korszerű épületben alkalmazott megoldások (szagelszívó, szárítógép, központi porszívó, jól záródó ablakok) stb. kizárják a nyílt égésterű tüzelés lehetőségét. Azonban ki kell mondani, hogy a nyílt égésterű tüzelés korszakának végéhez értünk. Egy több ezer éves korszak lezárása persze, elhúzódó folyamat, több tíz is évig eltart. A lakosságot nyilvánvalóan nem akadályozhatjuk meg abban, hogy megkezdje a korszerű épületekre történő váltást. Nekünk ebben a helyzetben az a feladatunk, hogy kimondjuk, hogy a korszerű technológiákra történő áttérés csak úgy valósítható meg, ha feladjuk, feladják a nyílt égésterű tüzeléstechnikát. Ezzel arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy helytelen, ha a megoldást a hagyományos nyílt égésterű tüzeléstechnika biztonságának helyreállításában keressük, mert az többé nem állítható helyre! Ezt nyugaton már belátták, kimondták! A karbantartás hiánya a nyílt égésterű gázkészülékek esetében az esetek döntő többségében a lakótérben szálló ruhaszálak és por felhalmozódása következtében vezet szénmonoxid képződéshez: A földgázt csak lég-előkeveréses égőben lehet koromképződés-mentesen elégetni. Ez azt jelenti, hogy a gázégő belsejébe a külső légtérnél nagyságrenddel több szálló anyagot tartalmazó lakótéri levegő jut be (részleges előkeverésű égő esetén a földgázmennyiség négy-ötszöröse), ami idővel eltömíti az égő belső járatait, különösen a forró égő kiömlő nyílások elzáródása következhet be. Ezt a gázkészülék éves gyakoriságú karbantartásai során el kell távolítani. A szennyező anyagok felhalmozódása a gázkészülék járataiban már önmagában jelentős szénmonoxid képződést okozhat. A szénmonoxid mellett megjelenik a korom is, ami ettől kezdve, a cikkben is megfogalmazottak szerint, igen rövid idő alatt, elzárhatja az amúgy is lerakodásokkal teli lamellás hőcserélőt. Ezek a folyamtok erősen konstrukciófüggők is: Például ha az égő teteje un. réségő, akkor az elkoszolódás gyorsabb, mert a forró lemezhez könnyen hozzátapadnak a levegővel bevitt szennyeződések. Vannak olyan égők, amelyeknél a legszűkebb keresztmetszet az égő felső síkja alatt van 3-4 mm-el, s onnan kezdve a kiömlő bővül. A tapasztalatok szerint az ilyen égő sokkal lassabban koszolódik el. A készülékek között igen jelentős különbségek vannak abban a tekintetben is, hogy mekkora” tartalékkal „rendelkeznek az elkoszolódás, vagy az oxigén szint csökkenésével szemben, mielőtt a jelentős szénmonoxid képződés megindul. Jellemző hiba a kazánpalást kilyukadása is, ekkor az égéstermék a burkolat és a kazánpalást közti térben áramlik fel, aminek következménye lehet akár a közeli falban húzódó elektromos vezetékek megolvadása is. A fentiek alapján a nyílt égésterű tüzelés akkor sem ajánlott, ha a készülék ventilátoros égéstermék elvezetéssel rendelkezik, mert a készülék elkoszolódása sokkal gyorsabb, ahhoz képest, mint amikor a levegőt a külső térből közvetlenül a készülékbe vezetjük.

Facebook-hozzászólásmodul