e-gépész online szaklap

Új pozíció a MÉGSZ-nél

2013. július 22. | e-gépész | |  3 |

A MÉGSZ Közgyűlése 2013 márciusában határozta el az ügyvezető elnöki tisztség létrehozását. Az ügyvezető elnök feladata az elnök szerteágazó munkájának segítése, a szakmai, szakmapolitikai és érdekképviseleti területen esetenkénti helyettesítése.

Az új tisztség ellátására, a MÉGSZ elnökségének határozata alapján, május 1-i hatállyal kaptam megbízást. Én az új megbízást az eddigi elnöki tanácsadói tevékenységem kiterjesztésének és egyúttal magasabb szintre való emelésének tekintem, az ezzel járó nagyobb felelősséggel együtt.

Az eddig is végzett szakmai érdekképviseleti munka mellett, az elnökséggel történt egyeztetésnek megfelelően tervezem az eddig változó eredményességgel folyt együttműködés, kapcsolattartás elmélyítését a többi szakmai szervezettel, egyesülettel és az intézményekkel, valamint a jogszabály alkotásban résztvevő szereplőkkel, kormányzati szervekkel. Ezen a területen kiemelt feladatnak tekintem a közös érdekeken alapuló, közös célok megfogalmazását. A célok elérését pedig az eddigi tapasztalatok alapján csak lépésenként tartom elérhetőnek. A nagy, átfogó és többnyire általános tervek helyett konkrét és rövid távon megoldható feladatokat kell kijelölni, a megoldásban közvetlenül érintettek bevonásával.

Vezérlő elvnek tekintem a MÉGSZ alapértékeiként megfogalmazott szakmai és etikai kritériumokat azzal, hogy az általános szakmai, szakma-politikai szempontokat a kisebb közösségek rétegérdekei fölé kell helyezni.

Gyárfás Attila
ügyvezető elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tari László | 2013. aug. 8.

Egyetértek! A 30. poszt mégis csak kerek szám. Szeretném előterjeszteni az Elnököt és az Ügyvezető Elnököt helyettesítő Alelnökök megszavazását is, hiszen, ha nem érnek rá ki helyettesíti őket? Rendkívül felelőtlenek tartom azon kollégák felvetéseit, hogy egyúttal az Alelnököket helyettesítő Al-Alelnöki pozíciókat is parafáljuk.


Sonkolyné Szekerczés Margit | 2013. aug. 8.

"az általános szakmai, szakma-politikai szempontokat a kisebb közösségek rétegérdekei fölé kell helyezni." Lehet, hogy le vagyok maradva is ,de ez egy kicsit homályos nekem.Akinek szól, valószínű érti.


Németh Szabó László | 2013. aug. 8.

Ha ez így megy tovább, kilépünk...

Facebook-hozzászólásmodul