e-gépész online szaklap

Etikai kérdések kisvállalkozások működtetésében

2013. január 25. | Szalay Zoltán | |  0 |

Az idén működésének huszadik évébe lépett, hazai, épületgépészeti szakterületen működő kisvállalkozás vezetőjeként, az újság szerkesztőinek felkérésére, szeretném megosztani két évtizedes tapasztalataimat a magyarországi szakmai-vállalkozási viszonyok néhány, legfőképpen etikai kérdéseit illetően. A továbbiakban nevek említése nélkül, hiszen a jelenségek a fontosak, nem a konkrét szereplők, osztanám meg azokat a sajnos nem pozitív tapasztalatokat, amelyek számos kisvállalkozás működését és életét nehezítik és keserítik meg.

Mivel természetesen a vállalkozások mögött is természetes személyek, emberek találhatók, így ezek a jelenségek és problémák is visszavezethetők emberek közötti viszonyokra, társadalmi-etikai alapkérdésekre. A rendszerváltoztatás óta ún. kapitalista gazdasági rendszerben működő országunkban a vállalkozások is természetesen felöltötték a rendszer jellemvonásait, szerencsés módon a gazdaság fejlesztésének elősegítése céljával, és ebbe illeszkedve, a személyes, csoportos érvényesülés érdekeinek teljesülése reményében indítottak különféle területeken, különféle céllal és formában vállalkozásokat.

A vezetésre különböző szinteken rátermett vállalkozó személyek feltételezték – és ha szerencséjük volt, megtalálták – azokat a területeket, ahol a társadalom és a gazdaság részéről igény és érdeklődés keletkezett, tevékenységükkel kielégítettek vásárlóerővel rendelkező szükségleteket. A működés törvényes feltételei adottak voltak (Társasági Törvény), így ténylegesen a szakmai terület művelése maradt a megoldandó feladat.

A mi szerény, kis vállalkozásunk, kezdetben 4 -5 fős kis csapattal indulva, külföldi, műszaki berendezésgyártót képviselő épületgépészeti cégként indult. Az elképzelés az volt, hogy a már akkor is magas műszaki színvonalú gyártó cég (majd cégek) kizárólagos hazai műszaki-tanácsadói és kereskedelmi képviseleteként elősegítsük a hazai épületgépészeti építési feladatok teljesülését.

A képviseleti forma nemcsak egyszerű kereskedelmi tevékenységet, hanem műszaki, szakmai tanácsadási és konzultációs, mérnöki szolgáltatást is igényelt. A képviseletnek a hazai épületgépészeti piac szereplőivel meg kellett ismertetnie a külföldi cég termékszerkezetét, kapcsolódó információs szolgáltatásait (tervezők), ismertető információkat kellett küldenie felhasználók (építtetők, beruházók, üzemeltetők) számára a műszaki megoldások hasznosságáról, siker esetén lebonyolítani a termékek megrendelését, legyártatását, leszállítását, majd beépítés után közreműködni a beüzemelésben, továbbmenően az utógondozásban. Ez is mutatja, hogy a sokszor leegyszerűsített, leértékelt képviseleti tevékenység mégis milyen szerteágazó igényeket kell, hogy kielégítsen, és ehhez még hozzájárul a gazdasági, működési forma (például kft.) követelte adminisztratív kötelezettségeinek tejesítése is.

Az előzők szerint, például egy képviseleti vállalkozásnak számos, a gazdasági élet esetleg más formájú vállalkozásaival is kapcsolatba kell kerülnie, és mögötte természetesen az emberi, személyi viszonyrendszerrel szembetalálkoznia. Ennélfogva a működés – sajnálatosan – nem csak műszaki, a gépi világban történő működést jelent, hanem az emberek közötti kapcsolatokban való intenzív részvételre is kötelez.

A műszaki rész elsajátítható, tanulható, továbbképezhető, az emberi, társadalmi oldal nehezebb, bonyolultabb, sok problémával terhes.

Természetesen az általam a későbbiekben bemutatandó problémák nem szűkíthetők le csak a képviseletjellegű kisvállalkozásokra, de érvényesek tapasztalataim szerint más tevékenységi körű „csapatokra” is, például tervezői vállalkozásokra, szerelő-kivitelező cégekre stb.

Ahhoz, hogy emberi csoportokból álló képződmények (vállalkozások) jól és egészségesen működjenek, nyilvánvaló, hogy a társadalmi kapcsolatokat egyébként pozitívan jellemző működési rendszabályok betartása volna szükséges. Ehhez olyan, az ún. „modern” világban nem szeretett emberi jellemvonások és viselkedési normák betartása volna szükséges, mint a becsületesség, őszinteség, mérsékletesség, korrektség, szorgalom, felelősségvállalás, adott szó betartása. Mind-mind olyan fogalmak, amelyek nagyon sajnálatos módon a mai életünkben erőteljesen devalválódtak.

A félreértett „kapitalizmus” velejárójaként tartják számon a profit mindenáron való hajszolását, maximalizálását, ennek érdekében az embertársaink félrevezetését, az adott szó (sőt szerződés!) be nem tartását, munka nélküli jövedelemszerzést, trükközéseket, hibák, felelősségek áthárítását. Amíg ezen a téren javulást vagy legalább a fejlett (nyugati) országok gyakorlati színvonalának megközelítését nem érjük el, nem fogunk tudni optimális gazdasági-társadalmi körülményekről beszélni hazánkban.

És most néhány konkrét példa képviseletünk elmúlt 20 évi működéséből.

Korrektség

Műszaki termékeket gyártó cégektől elvárt, hogy termékeik leközölt jellemzői a valóságnak megfeleljenek, azaz mindegyik paramétere méréses vizsgálatok eredményei alapján jelenjen meg, és bármikor reprodukálható legyen. Azon hosszú távra tervező cégek, amelyek jelentős erőforrásokat áldoznak, illetve forgatnak vissza termékeik fejlesztésére, újdonságok feltalálására, az előbbi követelményeknek magától értetődően eleget tesznek, hiszen a fejlesztés és próba eleve szükségessé teszi a fizikai jellemzők vizsgálatát, mérését, így a műszaki dokumentáció azonnal rendelkezésre áll. Ilyen cégek és termékeik esetén mind a tervező, mind a felhasználó nyugodt lehet a műszaki berendezés jó és deklarált minőségében, a berendezések teljesítménye bármikor számon kérhető.

Azon, magukat gyártónak tekintő vállalkozások, amelyek elsősorban anyagi háttér hiányában másolati, „koppintott” termékeket állítanak elő fejlesztési ráfordítások nélkül, és csak látszati megjelenésre hasonló árut kínálnak korrekt termékek behelyettesítésére (természetesen olcsóbb áron), továbbmenően eltulajdonított paraméterekkel (tehát méréssel sem ellenőrzik), lényegében csalást követnek el. Bonyolultabb működésű termékeknél ez később a működtetéskor ki is derül, de arra, hogy ennek egyenes következménye valamiféle kártérítés legyen, még nem találtam példát az én szakterületemen. A reklamált ügyek valahogy mindig elsimultak!?

Konkrét példa név nélkül: hazai neves gyártó műszaki tárgyalásokon, kooperációkon úgy aposztrofálja és ajánlja termékeit, hogy az ugyanaz, mint az általunk forgalmazott, csak fele annyiba kerül. Ami ugyebár lehetetlen, mivel bármilyen mértékű torzításokon megy is keresztül az árak végső képzése, az ár mégis tükrözi a termék minőségét, azaz a drágább termék jobb kell legyen, mint a jóval olcsóbb. Nem beszélve arról, hogy a drágább, minőségi termék árában a benne felhalmozódott fejlesztési ráfordítások költségei is szerepelnek, amit a „koppintott”termékek nem tartalmaznak, ezáltal is olcsóbb, de ha egy cégről tudjuk, hogy folyamatosan fejleszti termékeit, bizonyosak lehetünk a magas minőségről, a működési megbízhatóságról. A konkrét példánál maradva a meg nem nevezett cég természetesen nem tud további részletes magyarázatot adni a szóban forgó termék egyéb, részletes jellemzőiről, működésének részleteiről, hiszen nem fejlesztési eredmények képezik a másolt termékeik hátterét.

Sajnálatos módon jogászokkal folytatott konzultációk eredményeként megtudtuk, hogy ma Magyarországon nincs reális esély az ilyen inkorrekt esetek jogi úton történő megoldására, szankcionálására. A mégis megtörtént behelyettesítéseket követően számos, megnevezhető eset eredménye az volt, hogy az olcsóbb berendezés nem teljesítette az igényelt működési patamétereket, az üzemeléskor botrányos mértékű következmények álltak elő, később a „vihar” elültével azután az ügyek mégis elcsendesültek, a használó megbékélt a rossz helyzettel. Ez is nehezen érthető.

A korrekt magatartás iránti igény nemcsak a gyártók estében merül fel, de képviseletek is elkövethetnek, akár szándékosan is, félreinformáló adatszolgáltatást azzal acéllal, hogy – bár termékük nem fedi teljesen az igénypontokat – az eladás érdekében megmásítanak, elhallgatnak hátrányos tulajdonságokat. A kiderülés kockázata megmarad, de ismerve a hazai elsimítási gyakorlatot, mégis megteszik, kárt okozva ezzel a korrekt, de drágább versenytársaknak és a felhasználóknak.

Lelkiismeretesség, őszinteség

A dolgok idealista megközelítését jelenti azon igény, hogy a szakmai élet minden résztvevője munkájába tudása legjavát tegye, őszintén tárja fel a nehézségeket, és ha a megoldandó műszaki feladattal kapcsolatban kétségei vannak, pusztán anyagi előnyszerzés érdekében ne javasoljon, tervezzen, ajánljon nem alkalmas termékeket, megoldásokat. Ez sokszor okozhat dilemmát, mert egyik oldalon van a műszaki-fizikai realitás, a másik oldalon az üzletszerzési és megvalósítási kényszer. A profitszerzés mindenhatósága nem írhatja felül a lelkiismeretességet, korrektséget. Sajnos ezen a területen is számos negatív példa volna sorolható.

A verseny

A kapitalista gazdasági rendszer egyik fő eleme és hajtómotorja a verseny a gazdasági élet szereplői között. Ami, ha megfelelő és korrekt módon működik, hasznos és eredményeket hozó. Sajnos ma Magyarországon ez sem működik megfelelően.

A mi szakterületünkön az építési tevékenység a következő részfolyamatok szerint zajlik. A beruházó (tőketulajdonos, vagy banki hátterű hitelfelvevő) elhatározza egy bizonyos objektum megépítését és beüzemelését. Ezután jön az engedélyek beszerzése, majd a pályáztatás a megtervezésre (tender-, majd kiviteli szinten). Ekkor már megvalósul a verseny a tervezői vállalkozások között tartalmi és ezzel együtt vállalási ár-különbözőségekkel. A kész tervek alapján – amelyekben már konkrét műszaki rendszerek, berendezések, termékek szerepelnek vagy kizárólagosan megválasztva, vagy példamegnevezéssel és a megegyező minőség alkalmazhatóságának megengedésével – a lehetséges termékbeszállítók körére is fény derül. Elkezdődhet a kivitelezők megpályáztatása, a gyakorlat szerint a megfelelő tőkegarancia igénye miatt többszintes módon, azaz fővállalkozó és alatta alvállalkozók bevonásával. Ekkor történik a termékbeszállítók megkeresése és tőlük műszaki és árajánlat bekérése a tervkiírások szerint. A megkapott adatok alapján a versenyző kivitelezők közül megtörténik a munkát elvégző, végrehajtó szervezet kiválasztása. Végül az építési munka határidős teljesítésekkel valósul meg, és műszaki átadással fejeződik be.

Az előzőkben vázolt részfolyamatokba sajnálatos módon számos torzulás, anomália, nemkívánatos jelenség vegyül, megkeserítve, sőt sok esetben lehetetlenné téve a résztvevő vállalkozásokat. Tudván, hogy a jól működő külföldi országokban is előfordulnak problémás jelenségek, mégis mondhatni, hogy a magyarországi viszonyok súlyosabbak, és mielőbbi orvoslást, megoldást igényelnek.

A problémák oka egyrészt a szűkös építési piac, az elvégezhető munkák alacsony száma, másrészt sajnos az etikátlan viselkedésmódok térnyerése és fel nem számolhatósága. A teljesség igénye nélkül néhány jellemző anomália:

Verseny a tervezési fázisban

A tervező partnervállalkozások elmondása és panaszai szerint a megajánlott vállalási tartalom és az ehhez kapcsolódó vállalási összegek harca sok esetben okoz helyrehozhatatlan károkat. Az egymás alá ajánlással devalválják a tervezési munka értékét, a korrekt módon, minden körülményt pontosan figyelembe vevő, garanciát is vállaló ajánlatokkal szemben a jóval olcsóbbakat fogadják el, ezzel a munka minősége is leértékelődik. A munkák bonyolultsága eleve feltételez egy meghatározható tervezői színvonalat, tudásmélységet, amelyre csak bizonyos tervezői társaságok képesek, nem beszélve a garancia és az utángondozás szükségességéről és teljesítéséről. A helyzetek jó megítélése és a megfelelő tervezői csoport körültekintő, nem csak a megajánlott ár szerinti kiválasztása a beruházó felelőssége és feladata.

Verseny az ajánlatadási fázisban

Ez már a mi szakterületünk, ennek anomáliái általunk jól ismertek. Első kör: a kivitelezésre pályázó szervezetek felkérés útján kérnek műszaki és árajánlatot a tervben megjelölt, vagy választási lehetőség esetén az általuk korábbi piaci tevékenységükből ismert beszállító vállalkozásoktól (gyártók, képviseletek vagy fogalmazók), tervkiírások megküldésével. Ilyenkor az ajánlatadók, bekerülési költségeikből kiindulva, mértéktartó árrést felszámítva – de számolva a későbbi fázisok további árcsökkentési igényeivel is – alakítanak ki ajánlati árakat. A korrekt műszaki ajánlat figyelembe veszi a tervező által megfogalmazott igényeket, és csak olyan terméket ajánl meg, ami maradéktalanul teljesíti a szükséges paramétereket. Ha ilyen nincs, vagy terméke nem teljesen felel meg a követelményeknek, nem adhat ajánlatot, vagy fel kell(ene) tüntesse, hogy ajánlott terméke milyen fogyatékossággal rendelkezik.

A tapasztalat szerint a fővállalkozók versenyének utolsó fejezeteként a beruházó további kedvezmények megadására szorítja jelentkezőit, amit azok sajnos egy-két fordulósan meg is tesznek, feltételezve és gondolva, hogy már megnyerve áthárítják majd azt a beszállítók versenyében résztvevő vállalkozásokra. Ennek a szintén egymás alá ajánlás jellegű devalválásnak a mértéke a probléma. Sokszor olyan nagymérvű a vállalási összeg csökkentése, hogy az már a megvalósíthatóság realitását veszélyezteti.

A második (harmadik, negyedik???) körben a fővállalkozó alvállalkozókat versenyeztet hasonló módszerrel, mint a beruházó tette velük. Eredmény: újabb árengedmény kérése és kierőszakolása a beszállítóktól. Ha az még rendelkezik tartalékkal, és a megmaradó árrése még eléri a minimális értéket, versenyben maradhat, ha nem, akkor kiszáll. További al-alvállalkozók bevonása esetén (v.ö. piramis!) az árcsökkentési igény tovább növekszik, és legtöbbször már csak a termékek minőségének, műszaki tartalmának erőteljes lerontásával, primitívebb termékek behelyettesítésével lehetséges eleget tenni neki. Ezt már korrekt vállalkozások nem vállalják, kiszállnak a versenyből.

A beruházó erről vagy nem tud, vagy azt gondolja, hogy a munkaszerződése tartalma megvédi a sikertelenségtől. Minden, az árakat bekérő szervezet abból a feltételezésből indul ki, hogy az ajánlatokat adó szolgáltató vagy beszállító inkorrektnek nevezhető, extra magas profitot kalkulál, amelyből azután képes lehet többlépcsős kedvezményeket adogatni. Ez tisztességes értékrendet követő vállalkozásoknál többszörösen nem igaz, egyrészt mert követik a tisztességes haszon felszámíthatóságának elvét, másrészt létezik egy ún. piaci árszint, ami lényegében a termékek (és szolgáltatások) piac által elismert értékét jellemzi, tehát a termékek árának túlzott feltranszformálása valójában nem megvalósítható, ezáltal korrekt árképzésnél nem lehetséges az egyre több és több kedvezmények megadása.

Verseny a kivitelezésben

Az előzőkben már említett piramishoz hasonló felépítésű vállalkozási rendszer nemcsak árcsökkentő hatású, de problémákat okoz a kivitelezés realizálásában is. A piramis tetejétől lefelé haladva, a résztvevő cégek csak közreműködést és felügyeletet, ellenőrzést végeznek, a valóságos építés és kivitelezés a végén már csak néhány fős, a vállalt alacsony ár miatt sokszor nem elegendő és megfelelő szakképzettségű dolgozóból álló kis szervezetekre (betéti társaság, magánvállalkozó) marad. A következmény némi túlzással: lealkudott árú, alacsony műszaki színvonalú termékeket nem megfelelő hozzáértésű beszereléssel adnak át használatra. A következmények könnyen prognosztizálhatók.

S ha még nem elég az előzőkben ismertetett problémák sokasága, maradt még egy, az közmédia által évek óta tálalt probléma, a nem eléggé ijesztő megnevezéssel illetett”körbetartozás” (lánctartozás) problematikája. Ez valójában nemfizetést, illetve a vásárlás ellenértéke kiegyenlítésének megtagadását jelenti. A sokféle ok és magyarázat ellenére, szerény véleményem szerint, a nemfizetés elsősorban morális, azaz erkölcsi probléma. Technikailag lehet különféle okokat felsorolni, felhozni, de ez mégis emberek, elsősorban vezetők személyi oldalú erkölcsi hibája, sőt bűne.

Az egy lehetetlen állapot, hogy egy kisvállalkozás – mint a miénk is – minden évben milliós nagyságrendű ki nem fizetett tartozást kell leírjon veszteségként. Mára már olyan mértéket ért el a leszállított, átadott, de ki nem fizetett termékek (vagy akár tervezési szolgáltatások) száma, hogy nagyszámú vállalkozásból álló, pénzbehajtást megkísérlő üzletág alakult és működik.

Olyan próbálkozások, hogy előlegkérés, készpénzfizetés átadáskor, nem teljes értékű átadás csak fizetéskor kiteljesítve, néha-néha működnek, de ezek erőteljesen lerombolják a normális üzletmenetet.
A nemfizetés egy még súlyosabb formája is létezik: a cégek szándékos „bedöntése”, azaz felszámolásba menekülése, ebből a hitelező számára bizonyosan nem lesz megtérülés.

A gazdasági szereplők közötti bizalom olyan mértékben leromlott, hogy ennek helyreállítása egyelőre reménytelen. A jogorvoslati lehetőségek igen gyengék, hosszadalmasak, és a siker nagyon bizonytalan. A helyzet súlyosságát jól jellemzi, hogy már önbíráskodó akciókra is sor kerül, gondoljunk berendezések, építmények visszaszerelésére, lebontására, megrongálására a károsultak részéről. Természetesen nem ez a megoldás, de hogy tenni kell valamit, az bizonyos.

Arra a kérdésre, hogy az előzőkben leírt problémákat hogyan lehetne lehetőleg gyorsan és a várakozásoknak megfelelően megoldani, nálam okosabb és a kérdésben képzettebb szakemberek sem tudtak választ adni. Az biztos, hogy az egész magyarországi társadalom, benne az emberek erkölcsi-morális magatartásán kell minél előbb és a lehető legnagyobb mértékben javítani. Ez az „elrontott” emberek esetében a törvények, szabályok maradéktalan betartatásával, büntető szankciók szigorú és következetes alkalmazásával lehetséges (a jogi folyamatok felgyorsítása mellett), a felnövekvő generációnál pedig az oktatásba beépítendő erkölcsi neveléssel kell elérni és biztosítani a jövő számára a tisztességes egyének kinevelését.

A problémák megoldása nem tűr halasztást!

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul