e-gépész online szaklap

Reakció

2012. március 23. | e-gépész | |  2 |

A múlt heti lapszámunkban szereplő Zoltán Attila-levél, mint ahogy az sejthető volt, indulatokat kavart. Az alábbiakban Kiss Tibor egykori HKVSZ-főtitkár válaszát közöljük, melynek gondolataiból néhánnyal egyetértünk, néhánnyal pedig nem, de fontosnak tartjuk a nyílt, építő, feltáró vitát. Ami persze nem mehet a végtelenségig: a közeljövőben még megkérdezzük a HKVSZ elnökét és a HLH új ügyvezetőjét, aztán részünkről lezárjuk a témát. Természetesen további vitára lehetőség nyílik a kommentek formájában.

Az E-GÉPÉSZ 10. száma közölte Zoltán Attila levelét a HKVSZ-nél eddig folytatott tevékenységével kapcsolatban, A levéllel, illetve a szerkesztőségi kommentárral kapcsolatban az alábbi véleményemet szeretném megemlíteni.

Zoltán Attila valóban hosszú időt töltött el a HKVSZ vezető pozícióiban – azonban ezt inkább a televízió „Túlélő Ember (Survival Man) című sorozatában díjaznám, mint szakmai alapon. Mivel magam követtem őt a HKVSZ főtitkári beosztásában – miután a pozícióról saját maga mondott le 2010. április 1. után –, meglehetősen jól ismerem a helyzetet.

Zoltán Attila senkit nem képvisel a szakmában – csak saját magát. Véleményem szerint az tud képviselni felhatalmazással tagokat egy szakmai szervezetben, aki saját maga is példát tud mutatni ezen a téren. A valamikori „Aero Technika” Kft. vége – amihez a Zoltán Attila neve kapcsolódik - nem ezt jelenti. Egyebekben érdemes lenne ezen társaság történetének egy további vizsgálatot is megélnie – talán egy sor mai megmagyarázhatatlan esetnek a lezárását is jelentené.

A HKVSZ-t vállalkozók alapították – a saját pénzük befizetésével –, ilyen volt az én akkori vállalkozásom is. Egy akkori légüres teret betöltve, mivel a Hűtőgépgyár megszűnésével a szakemberképzés is megszűnt. A HKVSZ által létrehozott emberi és anyagi háttér alapján alapították meg később a HLH Monitoring Kft.-t egy EU-s környezetvédelmi direktíva magyar leképzése talaján. Véleményem szerint ez a 310/2008. (XII. 20). sz. Kormányrendelet jelenleg ma már túlhaladott, és módosításra szorul. Zoltán Attila valóban jó minisztériumi kapcsolatokat épített ki, talán úgy is lehetne mondani, szoros kapcsolatokat. A nevezett Kormányrendelet „túlteljesítette…” a brüsszeli alap direktívákat, szemben a többi EU-s országban kiadott rendelettel. Ennek következményei a tavalyi év folyamán jelentkeztek, amikor a szomszédos Szlovákiában a magyar költségek harmadáért tudták letenni a hűtő-klímaszerelők a szükséges ún. „F-gáz” vizsgát. Végül is ez okozta a Zoltán Attila bukását, mert nem volt képes tudomásul venni az EU nyitott piacát, tehát azt, hogy a másik országban megszerzett bizonyítványt el kell ismerni minden további bürokrácia nélkül.

Ezen az alapon nem lehet tovább fenntartani egy olyan apparátust évi 63 milliós árbevétellel (2010) – amit a szomszéd országban ennek töredékéből is meg tudnak oldani.

A HKVSZ a mostani működés gyakorlata alapján önmagában életképtelen. A HKVSZ - HLH Monitoring Nonprofit Kft. konglomerátum pedig szembe megy a mai élet realitásával. Ma – az internet korában – az emberek könnyen ellenőrizni tudják az általuk befizetett pénzek útját. A HLH Monitoring Kft. működése jelenleg monopol a magyar környezetben, amelyet egy korábbi – téves – minisztériumi döntés alapozott meg. A kósza hírek szerint ezért feljelentéssel is éltek bizonyos cégek az Országos Versenyhivatalnál – mivel jelen helyzet ellentétes az EU szabályaival. Az illetékes minisztérium felelős tisztségviselőjének korábbi nyilatkozata szerint az EU más országaiban egymástól eltérő gyakorlat van. Van, ahol a szakmai szövetség és a monitoring testület ugyanaz a szervezet, van, ahol külön szervezet – de lehetséges a verseny.

Ha ez a szakmai szövetség képtelen megújulni, a saját sorsának beteljesítője lesz. Jönnek mások, akik alkalmazkodni tudnak a realitásokhoz, szervezeti alapon is. Magam a HKVSZ főtitkári megbízatásában a tagság érdekeit akartam képviselni. Amikor ebben megakadályoztak – lemondtam. Az egyik vádpont az volt ellenem, hogy nem tudok kijönni a Zoltán Attilával. Nem is akartam. Én a szakma álláspontját képviseltem. „.Jutalmul” rám zárták a HKVSZ iroda ajtaját és megszüntették a HKVSZ-es e-mail címemet 2011. aug. elején. Magyarul - lehetetlenné tették munkámat.

Tehát a Zoltán Attila - mint nyugdíjas - nyugodtan várja csak a postást havonta egyszer; a szakma tovább fog élni, sőt, valószínűleg talpra is fog állni még ebben a nehéz helyzetben is. Talán hamarabb is sikerült volna ezt elkezdeni, ezelőtt mintegy 2 évvel ezelőtt. Talán oda kellett volna figyelni a szakma véleményére is. Akkor talán a külföldi partnerszövetségekkel is megmaradt volna a korábbi jó viszony, és a magyar hűtős–klímás társadalom önbizalma is megmaradt volna. A HKVSZ tagsága pedig nem csökkent volna a mai szintre. A Rákóczi úton közlekedő villamosvezetők régebben bemondták: „Baross tér - végállomás - nem megy tovább”

Kiss Tibor
korábbi HKVSZ főtitkár

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Zoltán Attila | 2012. márc. 22.

Úgy érzem, Kiss Tibor úr régóta nem szeret engem. Mint Orbán Viktort a Cohn Bendit. Ez a fórum azonban tényleg nem alkalmas, főleg ilyen hangnemben nem, ennek megvitatására. Üdvözlettel Zoltán Attila


Csanád B | 2012. márc. 21.

Kiss Tibor Úr részére! Nem vagyok tagja a HKVSz-nek, így belső harcait sem ismerhetem. Épületgépész tervezéssel (és természetesen hűtés- ás klímtechnikai munkákkal is) foglakozom, nem tudhatok a HKVSz szakemberei közötti személyes ellentétekről, haragokról. Remélem az erkölcsről és a jó ízlésről többet tudok. Mi köze van az épületgépész kamarai tagoknak Zoltán Attila cégjének csődhelyzetéhez, vagy csődjéhez. Miért kell a szakmai nyilvánosság elé tárni Zoltán úr olyan tevékenységét, mely másra nem tartozik. Mindenki, aki tudni akarja ellenlábasai, vagy vetélytársai cégeinek helyzetét, az internet világában percek alatt kielégítheti kíváncsiságát vagy üzleti érdekeinek híréhségét. Remélem, az internet által felkínált fórum nem teszi a későbbiekben lehetővé a valós vagy vélt sérelmek és sértődöttségek nyilvánosságra hozatalát. Javaslom, a jövőben ilyen leveleinek más fórumot keressen igaza biztos tudatában is. Üdvözlettel: Csanád Bálint okl. gépészmérnök

Facebook-hozzászólásmodul